Régóta esedékes volt már a tinédzser főszereplős horrorfilmeknek egy olyan összegzőparódia, mint a Scary Movie. Az elképzelés nem akármilyen sikerét jelzi, hogy idővel 4 folytatása is készült. Ez a vígjáték a tinihorror-zsáner - elsősorban a Sikoly és a Tudom, mit tettél tavaly nyáron - teljesen jogos és megérdemelt görbe tükre; egy kissé túl menősködő, túl cikizős poénfeszt, amely lábtörlővé degradál meg nem érdemelt sikerű rémisztgetős mozikat.
Változó megítélésű, mennyire számít jó paródiának: a hatás attól is függ, mennyire ismeri ki magát valaki eleve a célpont-műveket. A gyilkos kosztümje és a nyitójelenet például egyértelműen a Sikolyénak a kifigurázása, a fő konfliktus az egyenként leöldösött tinicsapattal viszont az IKWYDLS-ből való. Cindy Campbell és sulibarátai is azt hiszik, hogy megöltek valakit, az ügyből nagy felhajtás kerekedik, és ebből fakad lehetőség a nevetésre.
"Itt a Feka TV, élőben! Fehérek haltak meg, úgyhogy húzzunk innen! Indíts már; a picsába...!"
Több karikatúraszereplő az eredetijüket játszó színész nevét viseli, mint Drew, az első halálos áldozat, vagy Buffy, a nyafka szépségkirálynő. Buffyé a kedvenc halálnemem az alkotásban: mikor szembetalálkozik a gyilkossal, annyira meg akar szabadulni félelmétől, hogy hencegve önként bemutatót tart saját megkínzásából. Vicces és szándékoltan ironikus, hogy még maga az arctalan gyilkos is elretten az áldozatától: a lány kitöri a saját lábszár-csontját, levágott fejjel is tovább duruzsol, ezért inkább fáradtan kidobja a szemetesbe.
A főszereplő, Cindy külsőre leginkább olyasmi, mint egy majdnem-felnőtt Wednesday Addams, tőle viszont természetesen lazább és nevetésre fogékonyabb. Egyszerre viccesített kiadása Julie és a Sikoly-beli Sidney női főszereplőknek. Cindy esetében sosem a szó- vagy tettbeli poénjai ütnek - ha ütnek - hanem a szituáció, amelyben szerepel (pl. mikor kifakadásával akaratlanul egy öngyilkosjelöltet bátorít, hogy ugorjon). Ő marad az utolsó , aki életben marad, míg a befejező pillanatban el nem gázolják. Itt még a nézőre volt bízva, hogy ezt valahogy "túlélte-e", így aztán a sequel-ok visszatérő protagonistája lett.
Mindig elmondom paródiáknál, hogy teljesen szubjektív érzés, hangulat és kreativitás alapján megítélni. Poénötletei inkább csak kiforgatásai egy horror személyeinek, motívumainak vagy történéseinek, és kevesebb köztük a spontán vicc. Egyszerű nevettetés szintjén nekem végülis működött a Horrorra akadva, de nem egyenletesen.
Ahogy nyilván kitalálta az olvasó, nem fogom leszármaztatni mindegyik másolatfigurát az eredetijeikből. A haláluk vagy vicces, vagy nem, de érdekes módon nem annyira irritálóak, 1-2 közülük félútig szimpatikus amellett, hogy a humor eszközeként funkcionálnak. Biztos nem sorolnám ezek közé a túlbuzgó riporternőt (szintén Sikoly-származék), és a bolhaként pattogó néger "csávót", Shorty Meeks-et. Első felbukkanásai a legjobbak ("Fuss, ribanc! FUUUSS!"), azután már inkább csak idő-kitöltő.
"Itt a Feka TV, élőben! Fehérek haltak meg, úgyhogy húzzunk innen! Indíts már; a picsába...!"
Több karikatúraszereplő az eredetijüket játszó színész nevét viseli, mint Drew, az első halálos áldozat, vagy Buffy, a nyafka szépségkirálynő. Buffyé a kedvenc halálnemem az alkotásban: mikor szembetalálkozik a gyilkossal, annyira meg akar szabadulni félelmétől, hogy hencegve önként bemutatót tart saját megkínzásából. Vicces és szándékoltan ironikus, hogy még maga az arctalan gyilkos is elretten az áldozatától: a lány kitöri a saját lábszár-csontját, levágott fejjel is tovább duruzsol, ezért inkább fáradtan kidobja a szemetesbe.
A főszereplő, Cindy külsőre leginkább olyasmi, mint egy majdnem-felnőtt Wednesday Addams, tőle viszont természetesen lazább és nevetésre fogékonyabb. Egyszerre viccesített kiadása Julie és a Sikoly-beli Sidney női főszereplőknek. Cindy esetében sosem a szó- vagy tettbeli poénjai ütnek - ha ütnek - hanem a szituáció, amelyben szerepel (pl. mikor kifakadásával akaratlanul egy öngyilkosjelöltet bátorít, hogy ugorjon). Ő marad az utolsó , aki életben marad, míg a befejező pillanatban el nem gázolják. Itt még a nézőre volt bízva, hogy ezt valahogy "túlélte-e", így aztán a sequel-ok visszatérő protagonistája lett.
Mindig elmondom paródiáknál, hogy teljesen szubjektív érzés, hangulat és kreativitás alapján megítélni. Poénötletei inkább csak kiforgatásai egy horror személyeinek, motívumainak vagy történéseinek, és kevesebb köztük a spontán vicc. Egyszerű nevettetés szintjén nekem végülis működött a Horrorra akadva, de nem egyenletesen.
Ahogy nyilván kitalálta az olvasó, nem fogom leszármaztatni mindegyik másolatfigurát az eredetijeikből. A haláluk vagy vicces, vagy nem, de érdekes módon nem annyira irritálóak, 1-2 közülük félútig szimpatikus amellett, hogy a humor eszközeként funkcionálnak. Biztos nem sorolnám ezek közé a túlbuzgó riporternőt (szintén Sikoly-származék), és a bolhaként pattogó néger "csávót", Shorty Meeks-et. Első felbukkanásai a legjobbak ("Fuss, ribanc! FUUUSS!"), azután már inkább csak idő-kitöltő.
Gyakorta túl megjátszott cselekvésből, vagy rossz látványötletből próbálnak humort generálni, pl. a riporternő elhaló rimánkodása, vagy a Mátrix-effekt Cindy és a gyilkos találkozásakor. Apropó gyilkos: amikor a végén kiderül, kiről is van szó, az egy nagyon nyomaték nélküli leleplezésre sikerült. Úgy a humor, mint az egyszerű történet szempontjából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése