Hegylakó 4. - Végjáték

"Irgalmazz fejének, nagyúr! Teljesen az agyára ment: Amerika! A sok tévézés!"

(Mortal Kombat)

Egyetlen valódi okra vezethető, miért reckírozta meg a Dimension Films egy 4. Hegylakó-movie elkészítését, remake/-boot nélkül. Az 1992-ben indult TV-sorozat sikere megadta azt a lendületet a franchise-nak, ami a mozivásznon már kihunyt 1994-re. Egy olyan mozgóképes ólpiszok után, mint a Hegylakó 3. volt, nem is csoda.

A Hegylakó 4. már egy fokkal bíztatóbb premisszával indíthatott, mint elődje.

1. Duncan és Connor MacLeod, a TV-s és mozis hegylakó közösen harcolhat egy közös ellenséggel. Akit természetesen egyikük régről ismer. 
2. A sorozat visszatérő arcai közül ott lesz Methos, az egyik legidősebb Halhatatlan; illetve Joe, a sorozatból ismert Figyelő.
3. És elvileg ebben a filmben felborulnak a Highlander-univerzum szabályai. A Figyelők beavatkoznak a Halhatatlanok játszmájába; a megszentelt földek menedéket többé nem nyújtanak. És már nem igaz, hogy minden Halhatatlan a saját életéért felel a Jutalomért folytatott harcban. (Frissítés: a Jutalom az a meghatározatlan jelenség, ami az egyetlen Halhatatlant egy magasabb létezési szintre emeli, miután már csak ő maradt életben.)

Kiszúrja az ember szemét, hogy mennyire a sztárkészletéből táplálkozik az újabb felvonás. Kivétel nélkül Christopher Lambertet és Adrian Pault mutatják a hivatalos poszterek. A formula világos. Ragadd ki a legismertebb arcokat mindkét verzióból, járkáltasd és kardoztasd őket; ha lehet, dobj be egy sematikus cselekményt, amire úgy-ahogy felfűzhetőek a küzdőjelenetek; a többi meg elég, ha külsőre emlékeztet a TV-showra.

Azt megértem, hogy a színészek miért vállalták be a dolgot. Mindegyik főszereplő legfontosabb szereplése ehhez a franchise-hoz köthető, ezt merem állítani. Christopher Lambert mindössze 2 szerepe kapott döntő többségében pozitív kritikákat, melyek közül az egyik az első Hegylakó volt. A 4. rész az ő búcsújárása, melyben karaktere meghal, a színész pedig - remélhetőleg - tisztességgel válhat el a szériától és Connor karakterétől.

Adrian Paul pedig talán már a pályán sem lenne, ha nem kapja meg Duncan MacLeod szerepét.

Hogy őszinte legyek, a film legalább fél(ötvened)gőzzel törekszik rá, hogy az első rész történetéhez hű maradjon. Connor ellensége, Jacob Kell olyasvalaki, akit ő tett halhatatlanná, mi több, együtt nőttek fel a skót Glennfinnanban. Kell örök szenvedésre kárhoztatná Connort, mivel az végzett a Kellt felnevelő pappal. Amit nem vesz számításba, hogy Connor eleve bosszúból cselekedett: a pap és az egész falu a babonás paranoia miatt űzte el a férfit faluból, anyját pedig Jacob felbujtására elvitték és máglyára küldték.

Na jó, ha már ide lyukadtam ki, akkor ezt részletezem először. Ha valami hatásos(nak nevezhető)  momentumot kellene megneveznem, akkor az itt fordul elő. Connor az anyja holttestét látva, az őt támadó babonás falusiakat kezdi aprítani, miközben tűz üt ki. Érthető reakció, és jogos az ő szempontjából. Még a jónak ígérkező jelenetek is tele vannak eresztésekkel a megvalósítás kapcsán, és ez alól a szóban forgó momentum se kivétel:

• Connor anyját miért nem hurcolták meg, már akkor, mikor őt magát elűzték?
• Miért mozog Connor olyan elcsigázottan, míg végül túl későn rohan ki anyjáért a cölöphöz?
• Mikor elkezdi a gyilkolást, miért csoszognak körülötte egyesek, amikor elvileg mindenki páni menekülésre fogja a dolgot?
• Az egész dühkitörés nem több egy-két elnyújtott kardmozdulatnál. Ahogy Anakiné A klónok támadásában.

Sorozatból moziművet készíteni, ráadásul ugyanazzal a castinggel azt a veszélyt hordozza, hogy az egész tényleg csak a sorozat egy hosszított részévé redukálódik. Pontosan így történt. A Highlander 4. - Endgame egy olcsó tévéfilm, amelynek egyetlen valódi érdeme a casting-ja. Egy aludt tej történetet sikerült összehordaniuk az alkotóknak, ráérős cselekményvezetéssel, borzalmas színészi játékkal, és olyan fennkölt, álfilozófiai beszélgetésekkel, amiket a Twilight-saga ha felvállalna.

Nem ismerték fel az Endgame készítői, hogy már a második résszel felborult az eredeti mű koncepciója. Ott a Halhatatlanok végső jutalma a halandóság visszanyerése, de mindazokkal a pluszérzékekkel, amikre szert tettek. Mialatt már ez is elég ambíciótlan elgondolás, méltóan lezárták a végén, ahol Connor rálelt a boldogságára Brendával.

Azután a sequel-ban kiderült, hogy megint vannak más halhatatlanok, Connor megifjodott, és kezdődött minden előlről. A Hegylakó 4. szemmel láthatóan nem veszi tudomásul a 2. és a 3. moziepizódot, hanem megpróbál úgy tenni, mintha létre sem jött volna az a futurista jövő, ahol Connor előbb megidősödött, majd visszafiatalodott. Érdemes megpróbálni? Igen. Mennyire sikerült? Semennyire.

A Jutalom elgondolásának lusták voltak új tartalmat adni az írók, pedig nagyon szükséges lett volna. Így, ahogy van, mindössze egy behajított slusszkulcsa a cselekménynek, hogy a Halhatatlanok tizedelni akarják egymást. A negyedik rész új szabályait is csak úgy mellékesen behajítva ismerjük meg, az egyik Halhatatlan, Kate esetén keresztül. Tisztább és funkcióképesebb összefüggésekre van szükségünk, különben nem lehet rájuk építkezni.

Tehát: mi az új, sohasem kidolgozott szabály, ami indokolja, hogy rendre utánpótlást kap a Halhatatlanok fajtája? Nos; kiderül, hogy létezik egy speciális életerő-esszencia, ami ritkán - a TV-sorozatban bezzeg egyfolytában! - veleszületik bizonyos emberekkel. Ha az illető normálisan él, rendesen megöregszik és elmúlik. Ha erőszakos halált hal, az esszencia visszarántja az életbe, és attól kezdve a szervezete akármekkora ideig abban az állapotban marad, mint a halál beálltakor. Tényleg? Így lesz valakiből Halhatatlan?
Semmi értelme úgy dobálózni ezzel a szabállyal, mintha végig ott lett volna. Csak ismételni tudom magam: a természetfelettinek - főleg ha nem egyszeri jelenség  - vonzatai, aspektusai vannak a való világra nézve. Ezek egyikének kitárgyalása már tényleg indokolttá tette volna az újabb sequel leforgatását. Jacob Kell elvileg egy gátlástalan, szabályokra fütyülő fanatikus, aki szabályos háborút visel a MacLeodok ellen. Oké: akkor miért nem tesz valami igazán grandiózus dolgot? Teszem azt... megpróbálja mesterségesen reprodukálni azt az életerőt, ami mindegyikükre jellemző? Gondoljunk bele: iparilag gyártható halhatatlanság, ami a túlnépesedést, éhezést és világháborút okozhat?

Visszatérve Kate-re: ő Duncan eltűnt felesége (mai nevén Faith). Ez is megint egy cilinderből rántott ötlet, ami a semmiből jött elő. Kate ma Kell egyik cinkosa, mert gyűlöli Duncant. Elvileg rajta keresztül válik a dolog személyes üggyé Duncan számára, ugyanakkor a romantikus szál tárgyául is szolgálna. Mással nem tudom indokolni, hogy mit keres ebben a movie-ban: kompletten jelentéktelen szereplő, ráadásul a személyisége egy kiállhatatlan sznob fúria, akit Duncannek győzködnie kell...

...Arról, hogy mekkora egy állat.

Miféle szerelmi féltés az, ahol a férj hasbaszúrja a kedvesét a nászéjszakán? Nem az. És erre az sem mentség, hogy 2-3 évszázaddal ezelőtti korban történt. Duncan teljesen önző okoktól vezérelve akarja Kate-et örök életűvé tenni, mert "nem akarja elveszíteni." Megmondom kereken: ez a legképmutatóbb elgondolás a 4 rész bármelyikéből: Duncan meg sem próbál várni, megoldáson gondolkozni, esetleg idővel felfedni az igazat Kate előtt. Ehelyett pengét döf bele, és a megdöbbent lány arcát látva hüledezik: "Istenem, mit tettem?" Aki ettől gyagyásabb, annak külön diliházat kell építeni!


Az egész romantikus szál olyan, mint egy dézsa, tele bugyuta cinizmussal. Hadd mutassak be egy hosszabb idézetet arról, miként kér bocsánatot Duncan MacLeod egy számára fontos nőtől, akin erőszakot vett.
Készen álltok?
Tessék:
"Tudom amíg csak élsz van esélyem rá, hogy egy nap... megbocsátasz. Évekbe telhet. Eheh, évszázadokba. De attól még élni fog bennem a remény. Ez a halhatatlanság egyik előnye. Mindig van holnap. Még számunkra is."
Ettől csak László király bocsánatkérése volt léhább a Sacra Coronában.

És mi a pláne abban, ahogy a legvégén kiderül: Kell mégsem végzett Kate-tel, mikor levágta a másik 5 követőjét? Duncan is érezte a követők lekaszabolását. Szóval mire föl ez a hirtelen irgalom? Joe elmondja Duncannek, hogy a Figyelők külön számítógépes nyilvántartást vezetnek a megfigyeltek áldozatairól, és hogy Kellnek addig 661 áldozatáról tudtak (több, mint a két MacLeud-nak együtt). Ez most a Jelenések Könyvének 666-osára akarna asszociálni?

Azonkívül még egy apróság: Methos 5000 éves, ezt Duncan maga mondja ki. És elvileg minél több társuk életerejét szerzik meg, annál erősebbek a Halhatatlanok. Nem lenne túl nagy kérés megemelnie a hátsóját, és a küzdőtéren segíteni Macleodéknak? 

A közös flashback-ek Connor és Duncan múltjáról illusztrisak kinézetre, és ez legalább azt hihetővé teszi, hogy régóta ismerik és becsülik egymást. Connor talált rá a friss Halhatalan Duncanre a csatamezőn, ő tanította meg vívni, egy ideig vele járta a világot, illetve átadta az életfilozófiáját a reményről és tisztességről - amit aztán a jelenben elhagyott.

Drámainak szánt vívódás kíséri Connort végig a műsoridőben. Először is: itt van Rachelnek, egy szőke nőnek a megölése, akit Connor a gyerekkora óta támogatott. Az első filmben is volt egy idősödő hölgy, aki a főszereplő mellett állt. Sajnálom, de nem tudott meghatni egy olyan karakter hiánya, akit 1 percen keresztül ismertem, és a puszta behozatala átmásolás a szériaindító alkotásból.

A halála kapcsán persze Connor meghasonlik, és visszavonul egy Menedék nevű, több évezredes Halhatatlan-zárdába. Ezen a megszentelt rejtekhelyen a "bentlakók" leláncolva és lereteszelve létezhetnek az idők végezetéig, a lehető legjobban megközelítve a halálállapotot. Aztán persze megjön Kell és bandája, és az addigi szabályokat felrúgva elpusztítja a helységet, megölve az ottani összes Halhatatlant, kivéve persze Connort.

Megint egy olyan szálat látok itt, amibe nem sikerült kellő vért átömleszteni, pedig könnyen lehetett volna. A kínzókamrához hasonlító helyről tudnak a Figyelők. Sőt: ők is - a saját szabályaikat szegve - segítenek fenntartani azt. Duncant a menedék romjaihoz hurcolja az egyik Figyelő, valamilyen hallucinogént ad be neki, majd lelép. Joe pedig később kiengedi.

Semmi sem működik ebben a gondolatmenetben: nem látom, mitől lenne kegyetlenebb Kell pl. Kurgentől vagy Kane-től (Kell eredetileg "Kase" lett volna, de az túlzottan hasonlít a "Kane"-re, így átírták). Csak egy újabb őrült akarnok, aki szerelmes a saját hangjába.
Mégha a Figyelők jogosan rettegnek is Kelltől, nem világos, hogy közülük hányan és milyen körülmények között ragadtatták magukat a Halhatatlanok üldözésére? 1 tagjukról tudjuk biztosan, hogy Figyelő létére beavatkozik. Őt Joe a végén lelövi, és a paccer pacák ügye ezzel le is van rendezve. Nincs rendes okozati összefüggés kidolgozva, így aztán nem csoda, ha az egésznek nem sikerül súlyt adni. Itt nem "szabályszegésről" van szó egy sztoriban benne, hanem egy fantáziavilág törvényszerűségeinek a hiábavaló és ügyetlen lerombolásáról.

A  harci montázsok képtelenek feszültséget teremteni. Különös módon a Duncan elleni viaskodások csak szimplán betanultak és gépiesek, de azon legalább lehet bámészkodni, hogy: "ejj, de ügyes fószerok ezek!"

Na és itt az "elődöntő": Connor vs. Duncan. Connor kényszeríti testvérét, hogy megküzdjön vele, és a győztes kettejük életerejével álljon ki a nemezissel. Ebbe még csak-csak sikerül egy kis morzsányi drámát belevinni. Duncan nem akarja elfogadni ezt a megoldást, míg Connor szerint minden eddigi élményük ide vezetett. És már megint a szlogenmondat: "Csak egy maradhat.". Nem lett volna egyszerűbb a sok mellébeszélés helyett azt mondania: tévedtem, a szükség nagy úr, békében akarok végre nyugodni? Ja, hogy akkor Duncan talán még úgy se állt volna rá a testvére levágására.
Tudom, hogy ez nem egy elmés mű, de az már ijesztő dilettantizmus, mikor a reklámban mutogatott főattrakciót is tönkreteszik ilyen hanyagul megírt dialógusokkal és nem létező motivációkkal.

Duncan tettét megpróbálja a forgatókönyv kegyeletesnek beállítani azzal, hogy így Kell "nem kaphatja meg Connor fejét", nem kínozhatja többet szerettei legyilkolásával időről időre. Látunk egy egész szép képet Duncan-ről, amint ott áll Connor sírjánál, hajdani első felesége, Heather mellett.

Végül, a meggy a tortahabon: felcsendül Connor hangja, ahogy Duncan harcol Kellel. Sajnálom, de nem érzem az örömöt, hogy Connor lélekben továbbél Duncan-ban. Nem is tudom; talán mert nonszensz koppintásnak érzem a Star Warsból.

Viszont Kell magángyilkosságai már siralmasan primitívek. Amikor például Kell összehívja a követőit, és elkezdi leaprítani őket, nem látjuk a tényleges halálokat, vagy akárcsak a védekezés kísérleteit. A kínai ex-testőr, aki ellen Duncan a legcifrább koreográfiát harcolta le, gond nélkül elhullik.
És mikor Duncan-t Kell egyik embere túlbuzogva lelövi, az büntetésből lefejezi, és látjuk, hogy a feje továbbra is eleven viselkedik, görgetve a szemét, mozgatva a száját, és grimaszolva. A 3. rész elején is előfordult ugyanez a malőr, így azt kell hinnem: direkt néznek hülyének minket a stúdió és a stáb felelősei!

Ahogy a Superman 4.-nél, úgy itt is a régi szereplőgárda, plusz 2 vagy 3 jobban beállított montázs adják ki az az egyetlen megveszekedett pontot, amit megadhatok Connor MacLeod búcsúbulijára. Neked pedig boldog új évezredet, Duncan, és próbálj meg ne szerepelni több Hegylakó-moziban!