Indiana Jones és a végzet temploma

A végzet temploma elsősorban a horrorfilmekre jellemző brutális képsoraival keltette fel a figyelmemet. Zsáknyi akciófilmből vagy hősökről szóló moziból hiányzott az a merészség, amivel az itt látható gore-témákat vizuálisan kibontották. Mint a gyermekrabszolgaság, rituális kivégzések és tudatirányítás.

Érdekes arra gondolnom, hogy George Lucas, a Star Wars I.-II.-III.-IV. rendezője találta ki, hogy ilyen szélsőséges elemek képezzék a történet tárgyát. Lucas mindhárom Indy-film írója és producere volt, és ez a trilógia éppannyira az ő alkotómunkája, mint Spielberg-é. Üdvözlöm a merészségét, hisz alig 1 éve mutatkozott be A Jedi visszatér, ahol épp Lucas adott - "gyerekbarát tónus" címén - plüssmackó-szerű lényeket a Felkelők fő szövetségeséül.
Azonkívül: a The Temple of Doom mai korhatár-besorolása, a PG-13 még nem létezett 1984-ben: egy akkortájt kijött másik film kapcsán hozták létre a gyerekbarát PG és a vért engedő R köztes állapotát, amit ma a stúdiók a legcélszerűbb kategóriának szeretnek betudni.

Ezúttal Indiana Jones egy szegény indiai falu szent köveit keresi meg, miután egy shanghai-i gengszter majdnem megölette a város egyik klubjában, és később egy repülőgépen. Jones és 2 útitársa eljutnak a maharadzsa palotájába, majd onnét egy titkos földalatti szentélybe, ahol egy szadista főpap rabszolgabányát tart fenn, további szent kövek kinyeréséhez. Más szavakkal: a kalandor régésznek szokás szerint egzotikus tájakon és fifikás csapdákon át kell a ritka ereklyét megszereznie.

Bármennyire is díjazom a sötét tónust és szadista kivégzéseket, amivel a Shiwa-hívők rituáléit illusztrálják, a movie egészében nézve nem egy erős alkotás. Nem a gore-szcénák voltak a kiborító vagy felzaklató részletek számomra. Hanem az a két főszereplő, akik az alkotás könnyedségét és a gossip-pillanatokat szolgáltatták volna. Indiana Jones útitársai: Willie Scott, az énekesnő és egy "Short Round" (="Kis Forduló") nevű kínai kölyök. Nem bírtam elviselni őket jelenéseik oroszlánrészében.

Kezdeném azzal, hogy az első negyedóra teljesen irreleváns a cselekmény egészére nézve. Nem is kerül említésre, leszámítva mikor Willie a régi életét sírja vissza. Indiana üzletelése Lao Che-vel, a helyi keresztapával csakis arra szolgál, hogy Indy megismerkedjen jelenlegi női partnerével, illetve, hogy új küldetése helyszínére érkezzen. Az pedig még reklámnak is nyomorúságos, hogy a nightklubot épp "Obi-wan" Klubnak hívják.
Mégcsak azt se lehet mondani, hogy így legalább megismerjük a szereplők jellemét. Mert hogy nem. Akik most találkoznak először Indiana Jones alakjával, azok - itt még - nem látnak többet egy ritka csecsebecsékre bukó James Bond-utánzatnál. 2 útitársában pedig egy folyamatosan panaszkodó szőkét, illetve egy visongó hangú, ismeretlen kisfiút.

És hogy miként hintáztatja el őket Spielberg a valódi bonyodalomig? Lássuk:

1. Che és fiacskái mérgezett italt itatnak meg vele, ami elvileg azonnal hat, Indynél mégis késlekedik a hatás;
2. A keresztapa röhögve mutogatja Indynek az ellenszert;
3. Jones kést szegez Miss Willie-nek, és jutalomgyémántját követeli. Honnét veszi, hogy ez fikarcnyit is érdekli a helyi bűnözőket? "Megtarthatja, szerzek egy másikat."
4. A fiacskák egyike lelő egy felbukkanó ballasztszereplőt, akiről kiderül, hogy Indy egyik segítője, és már meg is halt;
5. A klubban kitör a pánik, és a fiacskák eszetlen lövöldözésbe kezdenek;
6. A gyerek elfuvarozza Indyt és a nőt a reptérre;
7. Ott egy olyan repülőre szálnak, aminek ajtajára még rá is van írva, hogy Lao Che tulajdona;
8. A pilóták pedig - ahelyett, hogy kinyírnák őket és hulláikat kidobnák - a Himalájáig elfuvarozzák őket, és kiugranak a semmi közepén.
9. Hogy aztán Indyék egy gumicsónakban negyed kilométert zuhanjanak le a jeges hóra, de sértetlenül;
10. Szánkázzanak egy ezúttal fél kilométeres szakadékba, rá a sziklás folyóra.

Sajnálom, de ez sokkal közelebb áll a Looney Toons-hoz, mint egy Indiana Jones-filmhez.

Túlzás nélkül állíthatom, hogy Kate Capshaw-é a legbosszantóbb főkarakter bármelyik Indiana Jones-moziból. Kevés kivétellel mindegyik jelenetében panaszkodik, sipítozik és/vagy fröcsög. Capshaw voltaképp a rendező felesége a való életben, és karakteréhez hasonlóan ő sem szívleli a vadon állatainak közelségét. A Willie nevet pedig a karakter Spielberg kutyájáról kapta. Nem inzultáló utalás ez kicsit? Nem értem, miért nem lehetett rendesen Wilhelminának nevezni. És ha már itt tartunk: miért vonszolja őt magával Indy? Semmi nem legitimálja Willie jelenlétét az úton. Egyszerűen kell egy bajbajutott hölgy, akit Jones megmenthet a drámai tetőpontnál.

Ami a gyereket illeti, őt is kevéssé lehet elviselni, de őbenne inkább csak a hangja idegesített. Minden egyes dialógusrészlet, amit elmond, azt hangosan és vinnyogva adja elő. Nem egy olyan méregzsák, mint Hoaquin de la Vega, de a szkript sok bagatell megoldása kapcsolható őhozzá:

1. Indy és Willie úgy menekülnek el az Obi-wan-ból, hogy a kölyök elfuvarozza őket a reptérig. Nem tudom, hány éves ez a fiú, de erre szerintem átlaggyerek 12 éven alul nemigen lehet képes.
2. Mikor őt is fogságba vetik a bánya többi gyerekrabszolgája közé, hogyhogy egyedül neki jut eszébe szétkalapálni a láncát?
3. És mikor Indianát agymossák, a kölyök ébreszti fel a régészt. Akkor nem lenne egyszerűbb a főpap többi követőit is ugyanígy lebökni ahelyett, hogy elfutnak?

Nem hatalmas kicsit az a véletlen, hogy Fortuna istennő egy kínai nagyvárosból - a potyafuvaron, zuhanáson, sikláson és sodródáson át - pont a megsegítendő faluhoz viteti Indyéket? Ugye ez az a falu, ahol Indy megismeri az innen ellopott Sankara-kő mítoszát. Azóta a falura sivatagi nélkülözés köszöntött, gyerekeiket pedig ismeretlen tettesek elrabolták. Mind egy szálig. A fantáziának is úgy vélem, kell valami kontrollt adni, különben a sztori hitele illan el az alkotásból. A falu öregje szerint isteni akarat volt, hogy Indyék idejussanak segíteni rajtuk. Ez cérnavékony magyarázat: ennyi véletlen a szerencsejátékra jellemző, nem egy feszes forgatókönyv eseményláncolatára.

Bemutató idején az indiai kormányzat elmarasztalta illette A végzet templomát, hogy torzképet állít fel a kultúrájukról. Már a forgatást sem engedélyzték a stábnak, így a produkció egy része Srí Lankán készült. Hogy egyetértek-e az indiaiak reakciójával?

Igen és nem egyszerre. A Sankara-Kövek mítosza teljesen kreáció, de ugyanakkor kidolgozatlan és  túlegyszerűsített. Létezik ez az 5 kő, együtt óriási erejük lenne, 3 van meg, olykor felizzanak és ezzel kis is fújt, amit tudni lehet róluk. Feltételezem, ha Spielberg és Lucas több agymunkát fektetnek ebbe a mitológiába, megfoghatóbbá és meggyőzőbbé téve a puszta látványosságnál, akkor kevésbé lettek volna elutasítóak a helyiek.

Vizuális kelléktára a filmnek a legerősebb vonása. A fémnyársakkal teli ereszkedő kőfal valóban ijesztő. Indyék a maharadzsa palotája alatt találnak rá a barlangfolyosóra, ami elvezeti őket Shiwa-szekta templomához, és a keresett Sanakra-kövekhez. A vörösben játszó járatrendszer mintha a Pokol bugyraiba vezetne minket, ahol vég nélküli gyötrelem, lángok és kárhozat birodalmába. Kétségkívül megfogott a gyerekiga ábrázolása, ahogy ostorral dolgoztatják őket ebben a teljesen izolált alvilágban.

Természetfeletti elemekkel gazdagítani a történetet sosem zavar, akár kalandfilmről legyen szó, akár tudományos fikcióról. Egy mítosz egzotikus kiegészítőjeként a természetfeletti izgalmas bónusz, és hozzátesz a filmélményhez. Csakhát, ha az a mítosz eleve nem különösebben mély vagy érdekes, akkor rendszerint a természetfeletti részlet se működik benne. Most is ezt tapasztaltam. Mola Ram, a főpap a világ minden nagy vallását ki akarja majd rekeszteni, ha az 5 Sankara-kő az övé lesz. Hívőit egy speciális agymosó folyadékkal szerzi. Könnyebb módszer ez, mint meggyőzni az embereket, nemde? 

Borzongás helyett költői elégtételt okozott látnom, amint Indiana Jones is Mola Ram egyik hívévé válik a szer hatására. Egy ténylegesen komoly műben félelmet keltett volna benne, hogy a főhős, aki addig a legtöbbet tette másokért, gondolkodásában eltorzul és asszimilálódik. Ehelyett mindössze nyugtáztam, hogy a 3 főszereplő elfoglalta helyét ebben a pokoli világban: Indiana a legújabb követő, Willie a legújabb áldozat, a kínai srác pedig a legújabb rabszolga.

Három dolog piszkított bele nagyon az összképbe, hogy komolyan vegyem a rituálét:

1. Az első, hindu áldozat kivégzése túlcsicsázott: Mola Ram először kitépi a szívét, az pedig még mindig él és ordít. Ez zökkentett ki nagyon! Enélkül a bennem lakozó "vadállat" még élvezte is volna, ahogy lassan beleeresztik a katlanba, lángcsóvák kapják el oldalról, majd a katlan tűztengerében izzó szénné és hamuvá pusztul.
2. Ahogy Jones-t bele- és kiviszik a transzállapotból. Az agymosó forrásvíz ötlete kábé annyira hihető ötlet, mint a gyúlékony mosogatólé. Ami még rosszabb, az, ahogy Indy kirázódik belőle. Hogy a kiszabaduló kínai fiú oldalbaböki egy fadarabbal. Ha a szérum valami tudatgyengítő drog lenne, esetleg akkor lenne értelme a dolognak. De így: lusta írói megoldás.
3. Willie megszokott, hisztivel kevert fecsegése. Mola Ram mégcsak ki se tépi a szívét, mielőtt leereszti a katlan felé. Miért? Talán ebben a kultuszban megtiszteltet, ha a tűzbe eresztés előtt kitépik a szívünket?

Annak ellenére, hogy Willie karaktere alapvetően bosszantott, néhány röpke humoros pillanat is jutott neki. Meghitt viszont egy se, ezért nem is részletezem a szerelmi szálat. Viccesnek találtam, ahogy Willie parfümmel kínálja az elefántot, amin épp utazik; amikor kikészül, mert a maharadzsánál majomagyvelővel kínálják; illetve mikor azt látja, hogy Indy - utolsó nagy húzásaként - a függőhíd tartókötelét készül elvágni: "Istenem... teljesen hülye."
Néhány mutatvány egyébként magának Harrison Fordnak is bosszúságot okozott: az elefántok megülésekor súlyos hátsérülést szerzett, és több mint egy hónapig helyettesíteni kellett a színészt.

Divatos vélemény, miszerint A Kristálykoponya Királysága a leggyengébb Indiana Jones-alkotás. Én hajlok azt mondani, hogy A végzet temploma közel áll hozzá: az alap-elgondolás légből kapott, az eseménysor inkoherens; több a véletlen kaszkadőrködés, mint a tudatos tett és a régészeti következtetés. Jones segédjei sem nőnek egyénként többvalamivé, mint a főhős körül keringő meteorkavicsok. A kultúrális halandzsa pedig nemcsak hogy nem lyukad ki semmilyen értelmes gondolatmenethez, de néhol szenilis és sztereotip beállításúvá teszi az ország különböző lakóit.

A végzet temploma tehát mellékvágány nekem, mint Indiana Jones-mozi. Nem a legrosszabb kalandfilmem, de messze túl zavaros, lignit-fűtötte az egész alkotás története.