2013. február 3., vasárnap

Követés


Visszamenőleg vált szélesebb körben ismertté Amerikában a Követés nevű film. Nem formaújító darab, nem kultikus, és - részben 10.000 font alatti mikrobüdzséje miatt - egyáltalán nem látványos. Mégis: jóformán minden los angeles-i moviefan ma már hallott róla. Ha másért nem, annak kapcsán, hogy ez "direktor Christopher Nolan első movie-ja".

Köthető pár végzetszerű apróság a Followinghoz, amit én a rendező korai magánreményeinek kivetüléseként értelmezek:
  1. Ezt a művet hónapokkal a Star Wars Előzmény-Trilógia előtt mutatták be Nagy-Britanniában. Nolan egyik korai inspirációja bevallottan az eredeti Star Wars nagyhármas volt.
  2. Következő filmjében, a Mementóban továbbcsiszolta a már ekkor kipróbált történetmesélési módszereit: az idősík-váltogatást, a feszes vágás általi tartalomtömörítést, és hogy nem lehet fölösleges szál.
  3. Az Álmatlansághoz hasonló a két főszereplő viszonyulása egymáshoz: egy magányos férfi, akinek egy sunyi gazember a bizalmába próbál férkőzni, hogy felhasználhassa saját bűne eltüntetéséhez.
  4. Az egyik helyszínen egy kicsi Batman-jel vehető észre az ajtón; a DC-szuperhős története mindig is foglalkoztatta a rendezőt.
  5. Cobb, az ördögi és elegáns tolvaj alakja olyan kreáció, amihez később visszanyúlt, mikor ismét lehetősége nyílt saját alapötletből forgatnia, egy évtizeddel később.

Nem tudom, mikor történt az eset, de valós esemény ihlette a Following készítését. Nolan lakásába egyszer betörést követtek el, a brit direktor pedig - több rövidfilmmel a háta mögött - ezt választotta első nagyjátékfilmje témájául. Az általa létrehozott tolvajkarakter, Cobb sötét és meggyőző alak, aki könnyen rá tud szedni egy bizonytalan vagy önbizalom-hiányos embert. Például egy olyan írót, aki ihletgyűjtés jogcímén random embereket követ hosszabb ideig. Erre majd mindjárt rátérek.


Bármennyire nem tehet róla, érezni a produkción, mennyire szűkös erőforrások álltak rendelkezésre a készítésekor. Az egész film fekete-fehér, az erősebb árnyalatok valósággal satírozzák az emberalakokat és épületeket. Kézi kamerát használva, részben vágással és a kameraszögek váltásával igyekeztek kompenzálni a vizuális effektusok hiányát. Mindössze néhány, ismeretlennek számító színész vállalta a munkát, azt is csak szombatonként. Egyébként: a rendőrnyomozót játszó John Nolan a rendező saját nagybátyja, aki később a Batman-trilógiában is feltűnt Fredericks-ként.
Christopher Nolanre hárult a rendezés és a forgatókönyv mellett a vágás és az operatőri munka, tehát abszolút szerzői alkotásról van szó: egy stílusos, de fejletlen külsejű noir. Megértettem volna, ha a rendező évekkel később feljavíttatja a képi világot, pl. színek és felbontás terén. Utólag módosítgatni egy film küllemét akkor kiszúrás a moziban fizető nézők felé, ha attól tartalmilag is módosul a mű egy-egy részlete. Pl. Han Solo lézerlövése a Star Wars 4. egyik bárjelenetében. 


A Követés cím a protagonista legfőbb szokására utal. Bill egy londoni munkanélküli, aki írói karrierbe fog. Ihletforrásként egyszerű módszert választ: megpróbálja kiszúrni a tömegből az érdekesebb embereket, és azokat huzamosabban követi, megfigyelve szokásaikat. És mivel szörnyen magányos, illetve motiválatlan, az idegenkövetés idővel pótcselekvéssé válik. Legalább annyira kapálózik így élete üressége ellen, mint a félgőzzel akart regénye összehozásáért.
Erős nihilista hangulat lengi be a film elejét, mielőtt Cobb és Bill először vált szót. A reménybeli író maga meséli ezt el a rendőrnyomozónak: "Elkezdtem követni embereket. A problémák akkor kezdődtek, mikor valakit többször is követtem." Ez a rendőrségi vallomás adja a film keretét. Bill nemcsak, hogy nem tudja meggyőzni a hatóságokat igazáról, a tetejébe kiderül: "Cobb" nevű ember nem is létezett. Maga a név is a terv része volt. 

És valóban: Cobb, a profi betörő személyében Bill a tökéletes halálcsapdába sétál bele. Amaz idővel kiszúrja, szembesíti, majd felajánlja neki, hogy helyben tanulmányozhatja betöréseit. Pontosan azt kínálja fel Billnek, ami a bizonytalan férfi gyengéje: rejtettebb, belsőbb tudást nyerni általa a betörés lélektanáról, amihez Cobb részletes magyarázatokat fűz. Ezzel Bill voltaképp egy másik értelemben véve IS Cobb-nak a követőjévé válik.
Az az igazság, hogy a "követő" felnőtt emberhez mérten rémesen naiv. Gyanús lehetne számára, hogy egy vadidegen bűnöző ilyen készséges vele, diszkréten kiszolgálva a kíváncsiságát. Még arra sem eszmél rá, mikor már Cobb megjelenését és módszereit kezdi utánozni. És mikor kiderül, hogy ez a derék betörő, akivel haverkodott, átverte. De úgy, hogy utolsó találkozásukkor még fel is pofozta, sértettséget tettetve. Olyan ez számomra, mint mikor valaki egy szelíd rókát simogat, és aztán csodálkozik, ha a kórházba kerül.


Nolan kedveli a "keresd a nőt!"-tételt, ezt megfigyeltem a filmjeiben. Látjuk, hogy Bill megismerkedik egy szőke hölggyel, viszonyt kezdett vele, nem tudván, hogy a nő Cobb szeretője és cinkostársa. Mire - és ahogyan rájön -, az valahogy nem kelt akkora feszültséget, mint várná az ember. Főleg mert kiszámítható fejlemény. Legalább a mű elkerüli a klisé bosszúvágyat, ami a főszereplőben támad, mikor rájön a bepalizásra.
De Bill reakciója az egészre annyira semmilyen és beletörődő. Teljesen megértem a nő közönyösségét, mikor Bill kérdőre vonja. És hogy Cobb végül e nő halálát IS rákeni majd, az már végképp a 
balek címkét ragasztja rá az "íróra". Határeset a sajnálat és a szánalom között. 

Az idő kezelése meglepően ügyes. Bill visszaemlékezéseiben felváltva következnek a sima követői és a rablói tevékenységének jelenetei, érzékeltetve ezzel, hogy egy bizonytalan, sőt egyre jobban összezavarodó fickó éli meg azokat. Ugyanez a kifejezőeszköz a Mementóban már letisztultabban mutatkozhatott meg, de itt is rendben volt.





Mindent egybevetve a jobbik fajtájú tapasztalatot kaptam meg a Following-gal. Ügyesen megírt, rutint felmutató munka. Nem egészen 70 perces történet arról, hogy a magány és a nihillista látásmód  mennyire kihasználhatóvá teheti a városok egyszerű, szürke lakóit. De túlságosan naiv a főszereplő, és ez alapból kiszámíthatóságba rántja az amúgy sem valami nagy történetet.
Értékelésem rá:

Nincsenek megjegyzések: