TOP-11 legjobb Knight Rider momentum

 

Blogomon soha nem szoktam sorozatokat pontozás céljából kielemezni. A filmekkel ellentétben ezek nem egyszeri alkotások, nem önmagukban képviselnek értéket. Egy TV-sorozat hossza, szereplő-összeállítása és imidzse a népszerűségi index, a nézettségi adatok tükrében dől el.

Mint az eredeti, 1982-es Knight Rider nagy rajongója, külön cikket szenteltem neki, hogy összeállítsak egy Top-11-es listát, mik voltak a széria legizgalmasabb, vagy legalábbis legtetszetősebb mozzanatai. Azt is leszögezném még itt, hogy a "Knight Rider" érvényes feldolgozásának kizárólag az eredeti, 4 évados sorozatot tekintem. A Knight Rider 2000 és 2010, a Knight Rider Team és a 2008-as folytatásszéria kritikán aluli, vérszegény tucattermékek.

11.

A páncélozott harckocsi az Ál-Devon c. részből

Ez magára a járműre, illetőleg a K.I.T.T.-en végrehajtott roncsolására vonatkozik. Nem nagyon hiszem, hogy egy speciális vegyület közömbösíthet egy olyan páncélt, melynek ereje a molekuláris anyagszerkezetében van. De mint sok más filmrajongó, én sem rendelkezem behatóbb metakémiai ismeretekkel.

A harckocsi ötletként, kinézetre és működés közben meggyőzően hatékony támadóeszköz: megfelelő tolóerővel áttöri még egy páncélterem burkolatát is. K.I.T.T. orr-részének légterelő eleme még picit asszociál is a harci jármű törőlapátjára.
Az egyetlen részlet, ami furcsává teszi a megjelenéseit, hogy azt a tompa, állatszerű hangot adja ki, amikor gyorsan előrefelé mozog. Ugyanezt a hangot egyébként Góliát tengerbe zuhanásakor is hallani lehetett. Hatásos a sorozat saját miliőjén, de persze mozifilmben már külön magyarázatot kellene adni rá.

10.

Goliath elpusztítása

Az Alapítvány mozgó kamionja adhatta az ötletét egy K.I.T.T. páncéljával rendelkező, kiemelten hatékony támadóeszköznek. Noha a tulajdonos, Garth egy tipikus agresszív antitézise a főszereplőnek, a TV-show miliőjén belül igenis jó gondolatnak számított.

Szemben Nortonék tankautójával Góliát egy jobban manőverezhető jármű volt, bár így sem annyira, mint egy hagyományos személyi autó. Ezt ellensúlyozandó Garth elszánt, reflexív sofőr. Helyénvaló, hogy bár egyénisége ellentéte Michaelénak, vezetési készsége ugyanúgy kiváló. Egyébként unalmas lenne egy hatalmas kamion ellenfélnek, akár K.I.T.T. páncélzatával burkolták be, akár rakétákat szereltek rá.

Okos gondolatnak tartom, hogy ha már sebezhető rész, akkor az az utánfutó és a vontató kapcsolódási pontján legyen. Nem tudom, egy lézernek mennyire kell erősnek lenni, hogy a találat egy pillanat alatt elpattintsa azt a fémkapcsot. Az 1. évadban Bonnie Barstow lézerével sokat kellett vacakolni állításkor, így nem igazán világos, hogy tudott Michael ennyire célozni vele.

Az akciójelenet összességében nem túl bonyolult, de stílusos: Michael éppen akkor lő rá a rakéta kilövőállására, amikor Garth beindítja a rakétát. Ez azért kockázatos, mert ha épp akkor nem látni be a kamion ablakán - akár távolság, akár a por miatt -, akkor felkínálja magát az ember. Őszintén szólva: két lézerlövés után fel kellett volna ismernie, hogy ez a fegyver csodajárművének a vesztét okozhatja.

9.

A prológus Michael Longról 

Larry Anderson szeme, és bizonyos fokig fimiskája is valóban hasonlít David Hasselhofféra. Amennyire észrevettem, Hasselhoff ügyesen megfigyelte, milyen arckifejezéseket vág Michael Long abban a negyedórában, amíg a kamera Andersont mutatta. Egyébként a híres jelenetben, ahol Tanya Walker fejbelövi Longot, már Hasselhoff volt az elsötétített arcú férfi.

A története szerint Michael egy rendőrhadnagy, aki társával fél éves fedőakció után készül egy ipari kémkedést leleplezni. Tanyának erőteljes hajlama van a kegyetlenségre, ezért a nézőt sem lepi meg, hogy saját kezűleg, vagy emberei révén milyen agresszíven reagál a nem kívánatos történésekre.

A szokványos plasztikai átműtés (Garth arcára) és névváltoztatás helyett a fejlövés túlélésén volt a hangsúly: egy vietnami koponyasérülés helyén, a platinával kipótolt részt érte a golyó. De ez is csak a 100%-os haláltól óvta meg, a golyó az arcára térítődött át. Az ujjlenyomatok sebészi változtatása pedig a legkézenfekvőbb lebukási lehetőséget is kiküszöböli. 

Csak a legelső epizódban hangzik el a protagonista középső neve, az Arthur. Egyes epizódokban Michael futólag tesz néhány információt előéletéről: egy rokonról, egy régi iskoláról vagy más apróságokról. A legjelentősebb kapocs a múltjához a néhai jegyese, Stevie. Ő leginkább észjárásban számít méltó párnak Michael mellett. Az alapján, ahogy Long jellemét ábrázolták a készítők, Michael régi énje még valamivel visszafogottabb volt, ezért is lehet a nő, akit szeretett, ennyire szelíd, konfliktuskerülő személyiség. 

Megjegyzem: az indítórész eredeti címe "A Főnix lovagja", hiába hivalkodóbb, de lényegretörőbb cím, mint a magyar fordítása: "Nehéz örökség".

8.

K.A.R.R. karaktere

K.A.R.R., azaz "Knight Automata Robogó Robot" a legjobb fő ellenség, akit a Knight Riderben szerepeltettek, nyilvánvalóan, mert ő mesterséges intelligencia, és K.I.T.T. negatív megfelelője. Vonalsávos beszédkijelzője a készítőket is megihlette, hogy K.I.T.T.-é is ilyen legyen a korábbi négyzetforma helyett.

K.A.R.R. összesen két részben szerepelt; első szereplésekor még inkább steril, érzelemmentes tónusban beszélt, ahogyan a való életben is elképzelnénk egy gép beszédét. Teljesen objektíven kezel még olyan kínos témákat is, mint a "szaporodás igénye", vagy a "sittre kerülni". Itt még csak passzívan, igényei és potenciálja alapján manipulálta azt a két embert, akik reaktiválták.


A duóból a kapzsibb egyén, Tony a rengeteg rabolt pénz hatására már embert is rabol (Bonnie-t), hogy eszközét-társát üzemképesen tartsa. Primitív emberek, de világosan látszik, hogy a korábbi barátokat is egymás ellen fordíthatja egy ilyen rendkívüli érvényesülési lehetőség.

Miután Garth és Goliath visszatérésére sor került, a 3. évad elején ígéretes ötletnek tűnt, hogy  K.A.R.R., K.I.T.T. prototípusa is visszatérjen egy cameo-epizódra. Itt K.A.R.R. már emberibb, manipulatívabb, mint az 1. évadban volt. Apránként sikerül egy egyébként józan eszű fiút, Johnt meggyőznie, hogy megtegyenek egymásnak 1-1 szívességet, nem sejtve valódi céljait. K.A.R.R. igazán nagyszerű  stratégának bizonyul itt: az ő "szívessége" egy váratlan rajtaütés az Alapítvány mobil egységén: számítva rá, hogy megint lézert tartogatnak ellene, elviteti és beszerelteti azt Johnnal.  

Még John főnökét is úgy használja fel, ahogy akarja. Előbb titkon a peace-makerét zavarja össze, hogy Johnnak olyan helyzetet teremtsen, amiben könnyebb lesz meginognia. Aztán az idős férfi mohóságán keresztül a karbatartása anyagi bázisát tervezi meg. John kiszállása azért történik, mert felismeri K.A.R.R. egyéniségének valódi színezetét. Amit az élő gépezet igazol  is: előbb John hangját utánozva a barátnőjét, majd a lány által Johnt csalja el és ejti túszul.

7.

A bűnöző Knight és K.I.T.T.

A "Knight in Disgrace" (Hitszegő lovag) c. részben az írók először tüntetik fel Knightot, mint felfüggesztett bünözőt. Látszólag új munkaadója meggyőzi, hogy álljon a szolgálatába. A lelövés jeleneténél Hasselhoff játéka valamivel hihetőbb Edwars Mulhare-énél, de a szituáció maga kifogástalan. Ahogyan az exnyomozó K.I.T.T.-el beszél és viselkedik, az is árnyékosabb színben tünteti fel a szokásos vidám hangulatát.

Mi magunk persze könnyen rájöhetünk, hogy ez csak valami trükk vagy megtévesztés. Így magától túl spontán, hisz alig tudunk valamit erről a La Salle nevű alakról. De az illúziónak jó oka van: La Salle szakember-gárdája képes az Alapítvány számítógépes rendszereit saját célra hasznosítani, ami miatt mindig egy lépéssel előttük járnak.

És örülök, hogy először látjuk Devont és Michaelt titokban találkozni, s csak utána mondja el Michael K.I.T.T.-nek az igazat, hogy ez az egész csak fedőakció. Ennek jogosságát mi sem igazolja jobban, mint amikor K.I.T.T. beszédmodulátorát - "életében" először - nem ő maga használja, hanem La Salle ad rajta keresztül utasítást.

6.

Wilton Knight halála 

A bevezető vagy első epizód során látjuk először és utoljára Wilton Knightot, a Jogért és Igazságért Alapítvány, illetve K.A.R.R. és K.I.T.T. létrehozóját. Halálos beteg, de elszánt és elveiben hívő ember. Michaelra úgy tekint, mint olyan fiára, amilyen sosem adatott meg neki. Ez egyértelmű összefüggés, tekintve, hogy a vér szerinti fia arcát adta Michaelnak.

Amikor a betegsége ágynak dönti, röviden összefoglalja, amire eddig csak céloztak: miért "kapott új életet": "Egyetlen ember is jelenthet különbséget; azt akarom, hogy te legyél ez az ember." Devon által kapnak majd a szavai részletesebb magyarázatot a dupla rész végén. De maga a jelenet, ahogy megszorítja Michael kezét, megindító, és mindhármuk arckifejezésén őszinte érzelmeket lehet felfedezni.

Wilton és Michael kapcsolata kicsit Jor-El és Clark Kentre emlékeztet Richard Donner Supermanjéből: az egyik egy intelektuális zseni, aki intelmekkel szolgál a cselekvésre kijelölt utódnak.

Wilton előéletéről minden, ami feltétlenül fontos a szinopszishoz, kiderül a sorozat kezdetén. Az utólagos adalékok sem erőltetett bemagyarázások, mint a Pókember 3.-ban Ben Parker megölésének variálása. Garth alakja és jelleme kiegészíti, árnyalja annak magyarázatát, hogy Wilton miért ment bele az egészbe. Hogy miért "adott mindent" Michaelnak - ahogy azt Garth is nehezményezi.

5.

Az SPM-fokozat

A sorozat ismerőinek köztudott, hogy az utolsó évadban K.I.T.T. egy új jellegzetességet kap. Korábbi képességei közül a Turbo volt a védjegye: elsősorban az ugrás, részben pedig a rövid felgyorsulás miatt. A Turbo időnként az extraerős gázpedál szerepét töltötte be. Ilyenkor K.I.T.T. általában azért Pursuit (="Nyomkövetés") módban állt, mert konkrét cél.követésekor indokolt a hirtelen tempóugrás. 

A SPM és a Vészfék Rendszer hagyományos zöld-piros ellentétszíne áthallás K.A.R.R. és K.I.T.T. beszédkijelzőjének külleméről. Lehet vitatkozni róla, hogy a légterelő elemek tényleg csak ilyen gyorsan kinyílnak-e a karosszériából. A "40%-os sebességnövekedéskor mindig dörrenésszerű robaj hallatszik. Amennyiben ez a hangrobbanást jelenti: kb. 1200 kilométeres sebességről van szó, de befolyásolja a közeg jellegétől és a hőmérséklettől is. De ha a számadatok nem is stimmelnek: a koncepció ábrázolása hihető. Csak külön szerkezettel tudom elképzelni, hogy egy sofőr így is irányítani tudja a kocsit.

Megjegyzem: a 4. üzemmód, plusz az RC javasolta C-gomb az egyedüli új funkciók, amikkel nem az Alapítvány területén ruházták fel K.I.T.T.-et. És módfelett humoros is volt látni, hogy RC bandája segít Bonnienak, amikor a Trans-Aim újabb rendbehozatala zajlik. 

4.
 

K.I.T.T. újjáteremtése a savas eset után

Magyarul "Veszélyes hulladék" a címe annak a résznek, ahol K.I.T.T.-et beemelik egy savas anyagokkal teli szennyvízbe. Michael tehetetlenül kell végignézze, ahogy legjobb barátja elsüllyed. Ebből a szemszögből enyhén horrorisztikusnak hat, mikor másnap Bonnieval a kivonatatását végignézik. Halott, kifakult fémváz.

Amiért 4. a listámon ez a mozzanat, az az eredeti kutatócsapat összehozása, a hosszadalmas, lélekölő munka, amivel - mint Bonnie fogalmazott - "újjá kell teremteni a semmiből." Amikor először láttam ezt, komoly kétségeim voltak, hogy ez most az eredeti K.I.T.T. akar-e lenni. Vagy csak a tervei alapján egy másikat gyártottak, a rendbehozott fémvázba tették, és ezt állítják be úgy, mintha a régi lenne.

Végül nem az győzött meg, hogy K.I.T.T.-be beidegződött az eset, mint valami trauma. A dialógusok alapján viszont kiderül: a kocsiban maradt egy kis adatmennyiség épen. És logikus, hogy nem minden részkomputere van egy helyen, nem mindet rongálta meg egyformán a sav.

Michael ebben a részben nagyon követelőző benyomást kelt. Mihelyt hazahozzák K.I.T.T.-et a kamionba, máris azzal huzakodik elő, hogy bármilyen nehéz-e, helyre lehet-e hozni. Amikor pedig hetekkel később K.I.T.T. központi egysége újra tud beszélni, azzal jön elő Bonnie-nak, hogy: "Ez nem ő. Nem is hasonlít K.I.T.T:-re." Hát megértem, hogy Bonnie erre leordítja Knightot, akiről korábban még azt is mutatták, hogy K.I.T.T. ugratásairól fantáziál. 

Némileg ezt kozmetikázták azzal, hogy Michael a lelövése emlékéről beszél K.I.T.T.-nek, és azzal segít neki "félelmét" legyőzni. Amit mond, felnőtt észjárásra vall: "Az volt a lényeg, hogy nem voltam hajlandó feladni; csak tettem, amit tennem kellett."

3.

Michael amnéziája

Amellett, hogy nehezíti az újabb ügyet a hiányos memória, egyben motiválja is. Nincs rá garancia, hogy ha lezárja ezt az ügyet, akkor emlékei visszatérnek. 

Ez egy nagyon jól megírt epizód, és David Hasselhoff játéka - véleményem szerint - igazán erőteljes itt. A "Knightmares" epizódban Michael egy robbanásban elveszíti az órakommunikátorát, és az ütéstől emlékeit is Michael Knightként. Olcsó attrakciónak hangzik pedig nem az.

Először is: maga az ötlet jól van elővezetve. Rutinakció során történik váratlanul, és mivel Michael órakommunikátora leesett a csuklójáról, eltűnik Devonék szeme elől. És hogy valaki a karját maga elé tartja, ilyen helyzetben nem jelent védelmet. Hogy miért épp az elmúlt 2 évre nem emlékszik, könnyen magyarázható: mert eleve fejsérülés miatt kellett átoperálni az arcát.

Michael gyakorlatilag űzött vadként kóborol, és érthető a zavartsága, mikor felfedezi, hogy a régi életének minden nyoma eltűnt - beleértve önnön fizimiskáját is. Ami érdekessé teszi a magára találást, az a dühe. Nem akar magatehetetlen lenni, nem fogadja el Devonék ráerőltetett segítségét. Ez nagyon halványan ugyan, de rábírja a csapat többi tagját, hogy ne csak emlékeket szajkózzanak, hanem hagyják őt újra felfedezni az emlékeit.

Míg a legelső részben Michael csak ódzkodott egy beszélő autópartner ellen, itt több lépcsőfokból áll, ahogy újra bízni kezd K.I.T.T.-ben. És ezt nem az emlékek mennyiségétől teszik függővé, ami szintén segíti a dramaturgiát.

2.

A szétroncsolt K.I.T.T. beindítása

A második évad első dupla-epizódját ott vágták ketté, hogy Gart Góliáttal nekirontott K.I.T.T.-éknek. Nem tudjuk, mennyi ideig hevernek ott szótlanul, de utána Michael és K.I.T.T. szó szerint megtapasztalják, hogy a világ a fejük tetejére állt. K.I.T.T. mikroprocesszorának kijelzője szakadozott és oldalra döntött, ami a dezorientáltság érzetét fokozza.

Ez az első olyan epizód, ahol Michael és K.I.T.T. tényleg kiszolgáltatott helyzetben küszködnek a túlélésükért. A térség teljesen lakatlan, sivatagos terület. Mindketten nagyon súlyosan sérültek. Itt szembesülnek a haszontalanság érzésével: K.I.T.T. magatehetetlen, Michaelnak pedig kellő műszaki ismeretei sincsenek. Hogy mindezek ellenére sikerül egy kockázatos megoldást kitalálniuk, szimpátiát ébreszt a nézőben. Garth és agyatlan monstruma győzött, a jó oldal pedig lényegében nyüglődik. És abszolút semmi érzelgős sor nem hangzik el a dialógusban.

Kísérteties látvány volt a rozoga, ide-oda rángatózó Trans-Aim a porban. Ez a panorámaötlet a klasszikus indítóképsorokból fakad, hisz ott is végig a sivatagban látjuk kocsit és vezetőjét. Az utalás sem sima kivágás, mert nappal, kiálló felületrészekkel egész más látványt nyújt. K.I.T.T. itt elvileg maximális sebességgel, 330 mérfölddel halad a porban, zárlatos műszerekkel.

Alighanem innen vehették az ötletet, hogy a 4. évadban K.I.T.T. új jellezetessége ennek az irányított változata legyen, az S.P.M. Ez az egyik vonása a sorozatnak, amit nagyon kedveltem: a régi ötleteket is úgy törekedtek újra felhasználni, hogy ne csak ismételjék őket, hanem lehetőleg továbbgondolják. Egyes esetekben ez jól működött, máskor viszont kevésbé.

  

1.

K.I.T.T. és K.A.R.R. második konfrontációja

Az első találkozás végkimenetelét nagyon összecsapták a készítők. És nemcsak azért, mert ott egy teljesen más négykerekűvel játszatták el, hogy felrobbant. De mivel K.A.R.R. elvileg csak főprogramjában különbözött akkor K.I.T.T.-től, simán lefékezhetett volna a szakadék előtt; még akkor is, ha 200 mérfölddel közeledett hozzájuk. A 2. évadban K.I.T.T. szakadékba siklása már meg volt indokolva: egy elhibázott kitérési kísérletnél Góliát ellen a rendszer meghibásodott, tehetetlenek voltak. 

Az összecsapás maga gyors lépésekkel történik. Michael és K.I.T.T. azt a szöget próbálja betájolni, amiből az ablakra szerelt reflektorokkal visszatükrözhetik K.A.R.R. egyik lézernyalábját. A "Robogó Robot" a csalinak használt páncélautóval kényszeríti ki, hogy el tudja találni a duót.
Ugyanakkor Michaelék csele is sikerül: itt komoly hiányosságnak éreztem, hogy K.I.T.T. nem végez menetközben geometriai számításokat, hogy pontosan a védőráccsal ellátott keresőfényre irányítsák vissza az egyik nyalábot. Első ránézésre egyforma eséllyel "ugranak össze" a levegőben, hisz mindkettőt érte lézertalálat. 

Nem véletlen, hogy az epizód végén K.A.R.R. roncsai között a működő központi egységet látjuk: a készítők egy 5. évad elején akarták K.A.R.R.-t fő ellenfélként szerepeltetni. De ez sosem történt meg. A 2008-as sorozatban is elővették K.A.R.R. figuráját, de az ottani inkarnációja egy merő Transzformer-másolat lett. Trehány, ízléstelen verzió volt.

Sorozat révén nem fogom külön összpontszámmal ellátni a Knight Ridert. Mai szemmel sokaknak túl idealisztikusan hat, hogy egy ügyeletes jófiú mindig szép nők társaságában old meg bűnügyeket. De Michael Knight és K.I.T.T. története a legtöbb mai TV-sorozathoz képest színesebb fő karakterekkel és érdekesebb ötletekkel, helyzetekkel operál. Nem kevésbé életképes franchise ez, mint mondjuk James Bond, vagy a Marvel Comics Vasembere, akik egyes aspektusaiban még hasonlítanak is Long/Knightra.

Végezetül: köszönetet mondok Glen A. Larsonnak, aki saját ötlete alapján hozta létre ezt az alternatív valóságot, ahol lehetséges volt emberi karaktert műszakilag teremteni egy komputernek, és mindezt a 80-as évek periódusában.

TITANIC

"A Titáni."

"A Legerősebb."

"Az Elpusztíthatatlan."

A közismert eset mozgóképes megfelelőjét legtöbbünk ma James Cameron filmjével azonosítja. Ez volt a legnagyobb anyagi ráfordítású, legtágabb, legtovább és legtöbbször mutatott verziója A Titanic-nak. És a legjövedelmezőbb: az Avatar előtt ez volt minden idők legnagyobb amerikai és globális bevételét birtokló block-buster. A fenti jelzőket úgy értették később a filmre, mint indulása idején a lakosság az óceánjáróra.

Hollywood-ban ősdivat szerelmi történettel fűzni össze egy tragikus korszak vagy esemény krónikáját. Ha eltekintünk a Titanic vizuális összetevőitől, az eset emberi vonatkozása egy love-story, melyet osztály-előítéletek kerülgetnek. A kérdés az: akár tökéletes kivitel mellett is, nem-e túl érzelgős vagy elkoptatott egy romantikus nosztalgia? Főleg, hogy majd' 3 órán keresztül kísérjük végig.
A Titanic szerelmi szála úgy funkcionál, mint egy arcmágnes. Arra szolgál, hogy minél több embert és szokást lehessen azon keresztül mutatni, illusztrálni. Anélkül, hogy úgy éreznénk, mintha a gimiben magoltatnák velünk a történelem tankönyvet. Ezek olyan emberalakok, mint mi, akik egy mindannyiuknál nagyobb veszélyt élnek át, s az életük örökre megváltozik. Nincs mindenki a két főhőshöz láncolva, de legtöbbjüket úgy ismerjük meg, hogy vagy Jack vagy Rose találkoznak velük.

Oké.

Funkcióképesség kipipálva.

A másik feltétele a "fellángolás" átélhető játéka. Leo DiCaprio and Kate Winslet bőven kap műsoridőt, és valami kötődés tényleg felfedezhető figuráik között. De mégsem az igazi. Az a fajta vonzalom, amit itt láttam, inkább menekülésnek tűnik, mint fizikai vágynak - kivéve mikor Jack aktképet készít Rose-ról. A csavargó megment egy úrilányt, látja, hogy fogékony a vidámságra. Mindkét karakter kedvelhető és az arckifejezésükről lerí, hogy vannak ábrándjaik. Nem besavanyodottak, mint például Rose anyja.

Ha egy szóval kellene jellemeznem, azt mondanám: rutinszerelem.

A történet a 101 Rose visszaemlékezése ad keretet, mikor egy felfedezőcsapat megtalálja a roncsokat. Ezek a "jelenkori" jelenetek ritkán mutattak európai szemmel nézve is értelmes momentumot. A kincskereső kutatók nem egyszerűen cinikusak, hanem gyermetegek és mohók, egész amíg Rose a története végére, a hullámsírhoz nem ér. A sajnálkozásról szóló mondatok is laposak, mint: "De nem értettem az igazi értelmét." Legtöbbünk tényleg ilyen egyszerű észjárás szerint viselkedne, még úgy is, hogy kutatók. De tény, ami tény: egyikük esetleges villámhalála sem lett volna megrázó, legfeljebb sajnálnivaló.

Rose Dawson-t úgy-ahogy kedveltem, mint karaktert, de idős korban néhol olyan szentimentális, mint May Parker volt Raimi Pókember-filmjeiben. Elnézőek lehetünk, hogy Rose ilyen hatalmas életkort megért és vállalja az emlékek súlyát. Az viszont számomra képmutatásnak tűnik, hogy háromnegyed évszázad után csak most bevallja az igazat, unokájának "Lizzynek". Miért titkolózott erről egy életen át? A kék gyémántot is éjjel az óceánba hajítja, mert oda látta Jack-et is alámerülni az elsüllyedés éjjelén. Bevallása szerint még fényképe se volt Jackről. Nem gondolt rá, hogy a világ tudtára adja mindazt az igyekezetet, amivel folyamatosan mentette az irháját? Csöpögős kifogás, mikor azzal indokolja hallgatását: "Egy nő szíve a titkok mély óceánja." 

Cal Hockley kellően kicsinyes, akarnokoskodó férjjelölt. Miután Jack feltűnt a színen, egyfolytában próbálta befeketíteni inasával, Spicey Lovejoy-jal, aki korábban rendőr volt. Billy Zane jó színész, de jobban is megírhatták volna a szerepét.

A film hiteles társadalomképet igyekszik kialakítani a korról. Leginkább a vacsorajelenetnél lehet ezt megfigyelni. Jack meglepően jól tudja eladni magát, ahhoz képest, hogy valójában csavargó. A lanyhult beszélgetés után megfordul a felállás: Jack invitálja meg Rose-t a saját ízlése szerinti mulatságba, egy régi köznépi táncmulatságra. Hogy mindketten megfeleltek a másik világának, az logikusan serkenti a közös vonások felfedezését egymásban.

És most jön az elkerülhetetlen szempont: a vizualitás. A Titanic csavarjaitól Smith kapitány szakálláig mindent pontos leírás alapján elevenítettek meg. Végig folyamatos és hiteles az, ahogy a legénység igyekszik úrrá lenni az adott helyzeteken, és hogy ezek milyen hatást generáltak a tömegben. Főleg, mikor kiderült, hogy a hajón nincs elég mentőcsónak, még az előírt darabszámhoz képest se.

A süllyedés folyamatát nagyon precízen dolgozták ki:

1.    az ütközés körülményei

2.    a hajó víztároló szelvényei

3.    a berendezés pusztulása

4.    a hajó dőlése és kettéhorpadása

5.    az emberek a korláton lógva

stb.

Persze, itt is bele lehet kötni néhány apróságba, hogy:

·         mi van, ha az elektromos kábelek beleérnek a vízbe,

·         túl sok a fény az áram leállása után,

·         hogy szikráznak a kettéhorpadt résznél a vezeték, ha a hajó áramellátása megszűnt.

etc.

Cameron saját állítása szerint nehéz volt kitalálni, hogy kapjon világítást egy áram nélkül maradt, koromsötét hajó fedélzete. Hogy látni lehessen, mi történik. Ugyanezt a problémát kellett megoldani Joker és Batman utolsó párharcánál A sötét lovagban.

Az emberek a legkülönfélőbb módokon menekültek vagy törődtek bele sorsukba. Legismertebb az a jelenet, ahol az egyik utas leállítja az órát, vélhetően hogy a jövő roncsvadászai megtudják az elsüllyedés idejét.

A képvilág tehát nemcsak monumentális összhatást kelt, de azt minden módon igyekeznek kitölteni. A zűrzavar közepette Jack és Rose, illetve Cal menekülését is huzamosabban látjuk. És nem lehetünk nyugodtak, hogy a 2 protagonista derekasan helytállt és megúszta végül. Jack - másfél ezer másik emberrel együtt - halálra fagy a nulla fok körüli vízben. És ezt még úgy se lehet elkerülni, ha folyamatosan mozgunk, mert: egyrészt előbb-utóbb a szervezet elfárad, másrészt nincs olyan tárgy az elmerült hajó körül, ami alkalmas megtartani egy ember súlyát. Igazi halálcsapda.

A témazene gyönyörű és lágy, ugyanakkor rendkívül fájlaló, az elkeseredett gyász érzését keltő hangzás. És örültem neki, hogy nem játsszák a süllyedés alatt, míg Rose fel nem fedezi, hogy párja elvesztette a harcot a fagyhalál ellen. Amint a Kárpátia csónakja rátalál a halottakra, Rose tényleg az utolsó pillanatban tud egy figyelmeztetősípot megszerezni, és azzal felvetetni magát. A film legprofibb, legatmoszferikusabb 5 perce.

Nem lehet összegezni a filmet a záró nagyjelenet felemlítése nélkül. Agg Rose Dawson ágyában pihen, mellette azok a fényképek, melyek a Titanic után készültek róla. Ezekből sejthetjük, hogy valóban megvalósította mindazt az életben, amit akart. Rögtön ezután egy álmot vagy víziót látunk, amelyben Rose visszamegy az időben, a Titanic fedélzetére, ahol minden elhunyt arc mosolyogva fogadja - köztük Jack maga. Nem tudjuk, hogy Rose ezt álmodja-e, vagy éppen meghalt és a megfiatalodott lelke tért vissza. Értelmezés kérdése.

Ha a befejezés jelentésétől eltekintünk... erőteljesen színpadias. Ez a történelem legismertebb hajókatasztrófája, muszáj drámai zárást adni neki. Szerepétől függetlenül viszont nagyon dísz-kinézete van ennek a montázsnak. Illeszkedik a sztoriba, de önmagában végigmérve igen hatásvadász, sulykolóan romantikus. Sem a meghitt érzelmek, sem valaminek a tiszteletreméltó mivolta nem érződik ki ebből az epilógusból.

Utolsó másodpercekben Jack és Rose csókja koronázza meg a film történetét. Tényleg csak az hiányzik a színház-érzéshez, hogy a résztvevők meghajoljanak előttük. Ez pedig számomra legalábbis, eléggé illúzióromboló.


Olyasmi a '97-es verzió, mint egy hatalmas erőmű, ahol emlékezetes fényképet gyárt. Kissé vontatott, kissé érzelgős, de végülis nem válik melodrámává. Ugyanakkor nagyszerűen rekonstruált egy tömegbalesetet, annak menete és az emberek viselkedése alapján is.

Az utolsó szamuráj

"Nippon" országa a Meiji-restaurációval lett a világtörténelem igazi résztvevője. Több évszázados bezártság után a Nyugat függésbe kényszerítette, ezért egy véres rendszerváltás után rohamléptekben kezdett tanulni, hogy felzárkózhasson.
Ezt a kritikus korszakot ragadja meg Az utolsó szamuráj - a samurai bushi (="szolgáló harcos") osztályréteg szemszögéből.

Ez a népszerű alkotás nekem is egyik kedvencem. Ken Watanabe fantasztikus, Tom Cruise és a többi színész is hiteles. A csatajelenetek monumentálisak, nem érződik rajtuk visszafogottság. A zene alatta hangulatos, hol pörgős, hol nyugodtabb részekkel. Témája nem különösebben új: meghasonlott amerikai katonának segít egy idegen kultúra, hogy magára találjon. Fricskaként a film még ki is figurázza a dicső amerikai haderő eszményképét. Nathan Algren pontosan tudja, hogy a háború valójában a hatalmasok kapzsi játszmája, akik az ellenvéleményt gőggel vagy golyóval honorálják. 
Nathan otthontalan alkoholista, a dicsőség illúzióját már lerombolta maga körül. A továbbiakban az az igény alakul ki benne, hogy elvesse önmaga áruba bocsátásának gondolatát is. Ez a szamurájok elleni vesztes csatától indul, és a tavaszi visszatéréséig tart.

Már a Disney-rajzfilmek is használták azt a történettípust, melyben egy tehetséges ifjú egy elnyomott kisebbséggel áll szemben, de őket megismerve az ő oldalukra áll. Dióhéjban itt is ez történik. Megbecsült fogolyként Nathan egy másik kultúrát és életmódot ismer meg, ami nem merül ki a bushido dogmáiban, mint eddig hitte. Nem tesz úgy, mintha megvilágosodott vagy feloldoztatott volna. Naplójába írt tapasztalatai egyszerűek, de következetesek.
Tetszik a főszereplőben, ahogy magán viseli múltja tényleges súlyát. Amit az ember önszántából megtett, az - kultúrájától függetlenül - örökre hozzátartozik majd, ennek tudatosulása az, amit lelkiismeretnek hívunk. Ez kínozza rémálmaiban az ápolatlan külsejű férfit, ezért próbálja sake-val enyhíteni terhét. Harc közben egyfajta elkeseredett harag, a háborús gyilkosságai miatt érzett gyötrelem hajtja.

Watanabe Katsumoto-ja, a film legkifejezőbb figurája felismeri ezt, mikor Nathan fogságba esik. Megfontolt, arrogancia nélküli vezető, aki császára iránt teljes alázattal viseltetik. Az ellenség megismerése ürügyén fogolyként tartja Algrent, valójában megérzésére hallgat. Nathan egyedül küzdött tucatnyi embere ellen egy dárdával, mint egy sebzett tigris. Lehetőséget sejt benne, de érdek és elvárás nélkül, teret hagyva a sorsnak. A ninja-bérgyilkosok támadásánál küzdenek először vállvetve, és onnantól kezdve ez a kötelék csak erősödni fog.



Egyáltalán nem találom elcsépeltnek vagy cukormázasnak a két főszereplő barátságát. Természetesség és érettség hatja át a folyamatot, ahogy Nathan elsajátítja a szamurájok tudását. Nem félne fogolyként meghalni, mégis vendégként szolgálják ki. Ledöfte Katsumoto sógorát a csatában, mikor az majdnem felnyársalta. Özvegye, Taka és a család többi tagja is ugyanolyan, gyűlölet nélküli indulatot hordoz Nathan iránt, mint ami magában Nathanban is jelen van.
A film roppant ügyesen bánik az érzelmiséggel. Taka, helyzete alapján nem gyámoltalan, csak kiszolgáltatott. Udvarias kell legyen férje gyilkosával, miközben az vele és gyerekeivel eszik együtt. A Szépség és a Szörnyeteg meséjéhez hasonlóan, a "szép hölgy" itt is a vidám, vagy épp szívszorító pillanatok tükrében szereti meg az előnytelen külsejű férfit. Sokan csöpögősnek érezhetik a megbocsátás jelenetét. A férfi "gomennasai"-ja őszinte, kezdeményező. A nő pedig erre nem kezd hisztizni, ordibálni, és több esze van, semmint vendettával akarjon megnyugvást keresni. Mégha a dialógus itt nem túl elmés, egyenrangú félként beszélnek egymással. De az igazi, tettbeli feloldozás az lesz, mikor férje vörös páncélját adja rá Nathanra.

Az ádázul elvhű Katsumoto és a közömbös Omura miniszter ellentétpárt alkotnak: egyik a katonai, másik a jogállam képzetének képviselője. A fiatal Meiji császár 2 fő irányelvét testesítik meg: modernizáció, illetve a nép érdeke. Ez egy korabeli jelmondatnak a variálása: "fukoku kyouhei" (="gazdag ország, erős hadsereg). A film három írója gondosan odafigyelt rá, hogy a befejezés ne legyen papírizű vagy sebtiben összegórt. Mikor Meiji új szerződést készül aláírni az Egyesült Államok delegációjával, Nathan belép és ugyanazzal az alázattal nyújtja át Katsumoto kardját, mellyel ő maga is kész volt letenni. Lázadása nem volt elvakult, végig őt szolgálta, csak az ő parancsára tette volna le a fegyver... ha van mersze kijelenteni. 
Így most, mivel Japánra nézve egyenlőtlen szerződésről van szó, mindenki ellenében jelenti ki, hogy nem fogadja el, mert igazságtalan a népre nézve. Ironikus módon erre Omura azzal tiltakozik, hogy hűen szolgálta, meg hogy ez rá nézve szégyen. Meiji odanyújtja neki Katsumoto kardját, emlékeztetve, hogy ezek voltak az ő érvei is. 

A végső ütközet kivitelezésére nem látom be, mi panasz lehet. Beállításokon túlnézve a két haderő felszerelése aprólékos a katanába vésett írásoktól az ismétlő puskákig. Az ütközet lefolyása szakszerű és jól nyomon követhető. Nathanék stratégiája az első támadóhullám lépcsőzetes felőrlése, majd roham; tényleg és a legtöbbet igyekszik kihozni az adott helyzetből.

Nathan és Katsumoto is elégtételt kap a sorstól a katarzispercek alatt. Nathan a régi, dölyfös parancsnokát, Bagley ezredest - múltbéli mészárlásai miatt - azzal jutalmazza, hogy katanáját az utolsó rohamnál belehajítja a szívébe. Katsumoto pedig kard által halhat meg, egy dicső ütközetben. Ezt tényként szögezte le Nathannak, miután a megszöktetésekor rokona, Nobutada feláldozta magát értük. Először cinizmusnak tűnt, hogy egy hű barátja átszúrja a szívét. Az oka ennek: mindjárt úgyis meghalna, hisz számtalan golyó eltalálta mindkettejüket.

Nathan sorsának végkimenetelét sem könnyű elbírálni. Tény, hogy ő a főszereplő, ő a maréknyi túlélő egyike, és a legvégén montázst látunk, hogy visszatér Taka-hoz és két gyermekéhez. Mindent összevetve jól járt az összes sebével, helytállásával együtt. És ahogy Katsumoto megmondta: tényleg ő lett az - jelképesen - aki összekötötte keletet a nyugattal, mikor a katanát átadta Meijinek. Én nem tudom, kinek milyen elképzelése van a vidéki életről, vagy hogy hány faluban lehet "megtalálni a lelki békénket". Algren egy bizonyos helyen találta meg, és oda is láttuk visszatérni.

Az utolsó szamuráj egy könnyen befogadható, tanulságos, nagyon megható produkció, egy régi, kiveszőben lévő mentalitásnak a legjobb arcát mutatja nekünk. Kifejezetten olyan eset, ahol minden adott: a lendület, a rétegzett karakterek, az izgalom, a komoly élethelyzetek, a csodás légkör és a mély mondanivaló. Ez a szememben Tom Cruise legmélyebb, legőszintébb filmvállalása.

Waterworld - Vízivilág

  

Posztapokaliptikus jövőképet mindig nehéz úgy megcsinálni, ami nem unalmas, idétlen vagy lehasznált. Sokminden múlik azon, hogy a saját szabályai összefüggő képet adjanak, és jellemző visszásságaitól milyen emberek hogyan torzulnak el egy "mi világunkbélihez" képest. Nem állítom, hogy egy drasztikusan más világot csak sci-fi-ként lehet jól tálalni. Ám ha a Waterworld sci-fi akciómoziként került a piacra, úgy mindkét kategóriában teljes dilettantizmust mutat fel.

A szinopszis így szól: a két sarkvidék jégkészlete elolvadt, a Föld 99,? %-a óceáni terület. Az emberek barbarizmusba süllyedtek, nincs társadalom, a pénzkereskedelem ókori szintjére redukálódott. És egy kislány tetoválása hordozza az ősi titkot, hogy hol létezhet a mesebeli nagy szárazulat. A film érdekessége, hogy az Universal logójából a kezdéskor kiválik a Föld képe, és azon térképként ábrázolják a planéta új földrajzi jellemzőit, narrációs szöveggel támogatva.


Számtalan ponton bele lehet kötni a műbe, szerkezete és tartalma szerint is.
Első a dinamika: a cselekmény - sőt az összes esemény menete is egyenként - lassú, vontatott, összefüggésekben szegény. A szinapszis alapján szinte az egész bonyodalom kitalálható. "A Tengerész" megmenekülése a zöldessárga folyadéktól, Helen és a kis Enola egrecírozása, a légi támadás a bárka ellen, egy nyálcsorgató kereskedő megölése, stb. Mindezek olyan történések, amik hajszálvéknyan kapcsolódnak a fő történetszálhoz, és az a hajszál is túl véletlenszerű. Éppen az a nő menti meg ketrecéből "A Tengerészt", akivel az a kislány van, akin a tetoválás elvezethet a legendás Szárazföldre. És éppen azzal a kereksedővel fut össze a nyílt vízen, akitől egy megfelelő térképet szerez, mikor önvédelemből megöli.

Mellesleg: nem értem, hogy egy szárazulat nélküli világban a tengeri rablók hogy célozhatnak ennyire rosszul?

Ismeretlen rendeltetésű szerkezetek használata. Ez minden, ami jelzi, hogy elvileg a mi világunk jövőjéről van szó. Egész műsoridő alatt csupán alkalmi látványosságként szolgálnak. Egyik eszköznek sincs tisztességes magyarázata, vagy megküldöztethető küllemvonása. Mindegyik eszköz kötelezően kopott és lepusztult állapotban van, ahogy a ruhák is mindenkinél kötelezően szürkék és rongyosak.

A gépek rendeltetéseik pedig bármilyen nem túl komplikált funkció lehet:

·         vizeletet tiszta vízzé visszaalakító gép,

·         a "Smoker"-banda ellen használt vitorlaszerkezet,

·         egy magánrepülő maxim ismétlőpuskával,

·         felhő formájú hőlégballon

·         a robogány nevű jet-sky motorok,

·         egy rozoga búvárharang, ami kézi erővel kell irányítani a mélyben. (Márha akad hozzá egy több száz méterrel a víz alatt fedetlen arccal lélegezni képes ember.)

Apróbb kuriózum gyanánt látunk:

·         cigarettát és alkoholt,

·         zenedobozt,

·         horgászbotot,

·         színes íróeszközt,

stb.

Nem kell minden jellegzetes tárgyat bemutatni egy fiktív világban, hiszen azzal kiölnék a film alaphangulatát.  De mikor mindent a néző képzeletére bíznak, az nem hangulatteremtés. Az egyes eszközöknek semmi köze alkotóikhoz, karbantartóikhoz, illetve egymáshoz. Nincs egységes világkép. Így nemcsak elveszlik a történet hitelképes mivolta: haszontalanná válik figyelni magára a sztorira, miközben technikai petárdákkal dobálóznak a filmben. És mindezt úgy, hogy tetten érhető műszaki ismeretei egyiküknek sincsenek.

Ami viszont igazán fájdalmassá teszi a film nézését, az a karakterrajzolás csődje. A filmben fellelhető összes ember közönyös, érdektelen és unalmas alak. Önmaguk és a néző szemében egyaránt. Ezenfelül többnyire szellemi degeneráltak, mindössze Helen és A Tengerész mutat némi problémamegoldó készséget.

Apropó: a film protagonistája a látszólag kőszívű harcos sztereotípiája. Kevin Costner játéka kritikán aluli, faarccal játssza végig az egész block-bustert. A konfliktus során elvileg "A Tengerész" folyton saját határozott mivoltát bizonygatja:

1.    hosszú ideig az óceánban akarja veszejteni Helent és Enolát,

2.    Enolára kiabál, csak mert díszeket rajzolt a tatban talált zsírkrétákkal,

3.    behajítja a vízbe, holott nem tud úszni,

4.    lenyírja rövidre a két nőnemű lény haját.

És még sorolhatnánk.

Ezekből kellene látnunk az ő kemény férfiasságát, ami idővel megenyhül és törődéssé válik. Ezt pedig abból kellene látnunk, hogy normális hangon is tud beszélni, és úszóleckéket ad Enolának. És a végén szárazon kijelenti az Exxon Valdez fedélzetén: "Ő a barátom." De hihető reakciók vagy tisztességes dialógusok nélkül ez merő imitálása bármilyen emberi interakciónak.

Ami Enolát illeti: cserfes, tompaagyú, valóban irritáló kölyök. Helen azzal mentegeti, hogy: "Csak gyerek. Még nem ismeri a szabályokat." Milyen szabályokat? "A Tengerész" egyet sem szabott meg nekik. A megtűrt utasokra vonatkozó, feltételezhető szokásokat? Hisz elvileg Enolán egy olyan világba született, ahol emberemlékezet óta nem láttak földet. Minek szól oda ilyeneket, hogy: "Tudod mit? Nem is vagy olyan kemény!" Itt az ilyesmi nem tudatlanságot, hanem egyszerűen ostobaságot árul el egy karakterről - akár felnőtt akár gyerekkorú. A készítők megelégedtek azzal, hogy Enola időnként mentse az életét és nevessen, és akkor a közönség alapból együttérez majd vele.

Van egy agybarázda nélküli mítosz Szárazpartról, ahol ha beljebb megyünk a parttól, mást se látni, csak földet. A Hegylakó "Jutalmára" emlékeztet ez, ahol a sok halhatatlan utolsó, győztes tagja immár halandóként élhet. Egy evidens alapvonás a végső ajándék a sorstól, csak itt most nem emberi alapvonás, hanem természeti: a szárazföld. Mindenki keresi, és legtöbbjük egymás rovására akar boldogulni. De az első Hegylakó-mozi mondaköre fel volt építve, szabályai össze voltak kapcsolva egymással. Hihetően kiegészítette azt a világképet, ami az átlagemberben ott él.

Ha a  Waterworld univerzuma tényleg az lenne, aminek látszani próbál, úgy sokkal véresebb, brutálisabb, ugyanakkor innovatívabb, konstruktívabb kellene legyen. Az emberek nem lesznek gügye, szellemtelen vízkinövések, csak mert egy idő után eltűnik a talaj. Talán Atlantisszal és túlélőivel történhetett volna ez meg sok tízezer évvel ezelőtt.

A film kézenfekvő zárása pedig, hogy sikerül az összes támadójukkal elbánniuk, "A Tengerész" begyújtja a hajón tárolt olajat, a legvégén pedig Helen és Enola Szárazparton élhetnek. Hogy háborítatlanul-e, azt nem tudom. Ha ez valóban posztapokaliptikus világ, erősen kétséges, hogy sikerül fedett helyet, táplálékot találniuk, nehogy éhen pusztuljanak. A zöldellő rengeteget egy vízesés szeli ketté: ha a folyóvíz iható, legalább szomjan nem halnak
Továbbá - hosszabb távra - termőföldet, hasznosítható eszköz- és géproncsokat találniuk. Az egész film mintha egy merő kifogás lenne, hogy a rendező eljátszadozzon az elárasztott világ jövőképével, és komótosan elnézzen a történet-kidolgozás felett.

Vállvetve untam és utáltam a Waterworld-ot. Nagyon lebutított, fantáziátlan szemétdomb, mely meg sem próbálja elhitetni az emberrel, amit 2 órán keresztül, ráérősen mutat. 

1/5

Véres sport

Ez a darab többmindennek a kiindulópontját jelenti:

• A haláltornákról szóló akciófilm-zsáner egyik megalapozó darabja volt
• Jeanne Claude van Damme első igazán hangos sikerprodukciója
• története szerint az amerikai ninjutsu előzménye

Akik ismerik Bruce Lee életét és munkásságát, azzal is tisztában vannak, mennyire privilégiumként kezelték a kínai és japán emberek harcművészeti ismereteiket - egész a XX század vége tájáig. Ennek kontrasztjában az első kivétel - bármilyen miliőn - mindig feszültséget generál, komoly hozzáállás mellett pedig ideális film-nyersanyag. A legfontosabb kérdés a Véres sportot illetően: a tiszteletkeltő tartalom miként mennyire tud konstruktív értékké válni az egyszerű néző számára. Röviden: mennyire van összerakva.

Frank előéletéből csak annyit tudunk meg, amennyi okvetlenül szükséges, hogy tisztán lássuk motivációit: miként került kapcsolatba a Tanaka családdal; miként dőlt el, hogy egy harci és spirituális tankódex örökösévé váljon. Tanaka fia, Shingo meghalt, és nem először halt meg gyereke. Frank akaratosan kéri, hogy tekintsen el a vérvonal szabályától.
Hogy megszökik a seregből, és két ügynök, Helmer és Rawlings vissza akarja toloncolni, az elég érdektelen szál. De legalább a készítők nem söpörnek félre minden más gondot Dux elől, mialatt Hong Kongban van.

A filmben bemutatott harcművészeti tudás nemcsak valódi, de olyan látásmóddal sikerült ábrázolni, ami elgondolkodtatja az embert. És nem a résztvevők különböző stílusaira gondolok itt. Frank emlékképsoraiban látjuk, hogy Senzo Tanaka edzésterve kínzásnak is beillene, mégis van egy logikus menete:

1. Először Frank csak a fogadó fél,
2. aztán kötetlenül gyakorolnak,
3. meg kell tanulni a test sebezhető pontjait,
4. jönnek a meditatív gyakorlatok
5. és a fizikai fájdalom kiszűrése.
6. Végül pedig: a chi teljes kontrollja.

Oké: mára már rengeteg filmben elsütötték a lelkierő kliséjét, mint univerzális problémamegoldót. Nagyon nehéz tárgyilagosan megítélni, hogy években, mentalitásban vagy edzettségben mit kell kiállni, érni, míg valaki eljut erre a valószerűtlenül magas szintre. A film szigorú, tradicionális, de következetes edzéstípust vázol fel. Nemcsak egy mogorva önkényes tanár használja eszközként a tanulóját. Van Damme pedig nagyfokú teatralitással ábrázolja a 6. érzék szemtől független használatát, Tanaka házában és a viadalon is.

A főhős legjobb barátja és nője is kötelező kellékei egy régi típusú harcművészfilmnek. Rey Jackson szélesvázú, pankrátorszerű figura, hosszú szakállal és hajjal. Nem különösebben eszes karakter, de Frank se igényel túl nagy udvariasságot, vagy egyáltalán. Ő az, aki miatt győzelme a Kumitén személyes üggyé válik Duxnak. A bajnok, Chong Li majdnem megöli, de Jacksonnak szerencsére szó szerint "kemény feje van", így "csak" kórházba kerül.
A beszélgetések Frank és Rei között elég mókásak, egyik modoros a másik heveskedő. De sosem keletkezik bennük harag a másik iránt.

A kötelező személyes fordulat itt jön: Rey bukása komoly dilemma elé állítja Franket. Lehet, hogy célja csak a dicsőség. Menedzsere, Linn azt követeli: felejtse el a bosszút. Nemrég megismert riporter-barátnője, Janice pedig dühösen szitkozza azokat, akik részt vesznek a Kumite-n. Már nem lenézi, hanem megveti a tornát, ami nyilvánosan nem is létezik, csak épp emberek pusztulnak el rajta.
Janice őszintén szólva inkább egy naiv Barbie-babának néz ki, semmint egy elszánt újságírónak. Közte és Frank között nincs hihető vonzalom. Itt viszont igaza van, legalábbis félig bizonyosan. Látta a harcokat. Frank elmagyarázza neki, hogy nem maga a Kumite, hanem csak egyes résztvevői brutálisak, és hogy a cél a legjobbnak lenni - akár harcos, akár riporter valaki. Ez mégcsak a szóbeli érv, és csak ezalapján magam is Janice-nek adnék igazat.

A tettbéli érv az, mikor Dux visszaadja Jacksonnal a szalagot, amit Li gúnyosan megtartott. Lit legyőzni a torna része volt. De az már nem, hogy - mint Janice elmondja Jacksonnak - kimondatta vele a megadás szavát. Egy vadállattal, aki szinte minden korábbi ellenfelét megölte vagy megnyomorította. Frank mégis direkt így akart győzni. Így egyrészt Ray megalázását tette semmissé, ugyanakkor ellenfele egyéniségét is legyőzte, nemcsak a fizikai mivoltát. Kettejük kézszorításából érti meg Janice - és a néző -, hogy az igazi harcosok nemcsak erejüket, de összetartásukat is készek bizonyítani. Ezért nem érződik elcsépeltnek a végén, mikor Janice tiszteleg a reptéren Franknek.



A harci koreográfia többnyire kiválóra sikerült. Nincsenek lassított felvételek, mindössze kétszer van egy-egy kurta darabos lassítás, kiemelni egy mozdulatsor dinamikáját. Vérfagyasztó momentum volt látni, ahogy Li az egyik ellenfele lábát - nem, nem eltöri: szabályosan kihasította a lábszárcsontot a bőr alól!
Két összefüggő rész volt a párharcokban, ami nekem kissé sántít: az afrikai harcos ugrabugrálását komolyan röhejesnek tartottam, miután ellenfele végül simán összepréselte. A másik, hogy Linek a hasa a gyengepontja. Ezt Frank odasúgja Jacksonnak. A döntőben Li gyanúsan keveset védekezik a karjával, mikor Frank sorozatban, de apró szünetekkel üti a hasát. Ez azért kizökkentő.

Chong Li mint főellenfél tényleg csak az izmaiból áll. Dialógusai rettentően laposak: "Megdöntötted a csúcsom. Most én döntelek le téged! Ahogy ledöntöttem a barátodat." Az még elvileg logikus, hogy kegyetlen bajnokként ész nélkül tipródjon az ellenfelein. Hogy számos rekordja közül egyet Dux megdönt, azon annyira kiakad, hogy egyik meccsén még a bírák is elfordulnak tőle. Ez az ő személyes motivációja Frank ellen. És így a film végén a valós Dux alakjának rekordjait van apropó mutatni.
Bolo Yeung színészi játéka borzalmas, a döntőn pedig olykor egészen idétlen ábrázatokat vág. Nem hihetem, hogy egy elit harcos figurának eleve nem lehet személyiséget megírni.

Hanghatásokra nem lehet panasz, az egyes dallamokból minden merevséget kigyomláltak, minden helyzet vagy történés hozzá illő hangzást kap. Gyakorlatilag verhetetlen témazenét állítottak össze a döntő küzdelemhez, ami nagyon inspiráló bármilyen aktív tevékenységhez.
Az eredeti W. Dux egyébként segítséget nyújtott Van-Damme-nak a szerepre készülésben. A belga színész pedig valóban kivételes mozgástechnikát mutatott fel a film során. Kár, hogy magát a filmet nem írták meg okosabbra, mert van hangulata és B-mozikra jellemző bája.

Tini (Mutáns) Nindzsa Teknőcök 3. - Kiből lesz a szamuráj?

1. Egy ötleteiből kimerült, főgonosz nélkül maradt franchise
2. Egy tucatodrangú író-rendező
3. Egy erőltetett, de divatos téma, rengeteg halva született ötlettel
4. Egy közkedvelt régi karakter visszarángatása tényleges szerep nélkül

Ezek voltak a Tini Nindzsa Teknőcök harmadik részének fő összetevői. Minőségét tekintve a kérdés már nem az, hogy mennyire sikerült jól megalkotni, hanem hogy rosszabb-e ez, mint a Trutymó titka? A válasz: igen is meg nem is. A TMNT 2. és 3. része szinte pontosan ugyanazon aspektusokban különbözik, mint a Superman 3. és 4.:

1. a korábbi rész erőltetett fars poénokat halmozott, a mostaninak csak időnként vannak vontatott viccei;
2. a korábbi részben a címszereplőre nem volt jellemző, hogy közismert módszerével (ninjutsu-fegyverek) harcol;
3. a korábbi rész cselekményének nagyobb volt a lendülete;
4. a mostani rész CG-efektjei még hitványabbak a korábbi résznél, lerí a külsejükről, hogy csak kellékek (a teknőskosztüm);
5. a mostani részben visszatér a színészgárda legalább 1, a korábbi részből kihagyott tagjai (Casey Jones); 
6. a történet rosszabb, szétesőbb és gyakorlatilag semmi kapcsolódása az előző részhez.

A film annyiról szól, hogy April vakációján talál egy időpálcát, visszarepül vele az 1600-as évekbe, a teknősök utánamennek és megmentik, derékba törnek egy helyi háborút, és visszajönnek a jelenbe. Valóban összefoglalható ennyivel a sztori, mert semminek nincs mélyebb értelme vagy újszerű beállítása. Mindegyik visszatérő név árnyéka 1. részbeli önmagának - bár Se'chka legalább önmérséklő maradt. Akkor lenne ez vállalható munka, ha a képregény vagy a rajzfilm egyik epizódja lenne, nem egy sikeres mozijelenség lezárása.

Az időutazás mechanizmusa mutat egészen egyedi elképzeléseket is, de azok szinte mindegyikére azonnal rá is cáfol:

• | Ha valaki elutazik a múltba, abból a múltbéli idősíkból valaki a jövőbe kerül, az ő pontos eltűnési helyére kerül.
• / A helyére kerülő múltbéli embernek súlya meg kell egyezzen az időutazó személlyel
• _ Az időn át történő kicserélődésnél mindkét fél a másik ruháiban köt ki

Ehhez képest a filmben:

• | Norinaga fia Kenshin lesz az, aki April helyére kerül 1993-ba, és pont ugyanoda is. De nem értem, hogy egy időátjáró mi alapján választja ki, ki kerülhet kinek a helyére? Véletlenszerűen?
• / Nem létezik, hogy a 4 samurai-bushinak a tömege megegyezzen a teknősökével! Alacsonyabbak a quartetnél, vékonyabbak, és még nem is kalkuláltuk bele a páncél tömegét, ami legalább 10 kilogrammos túlsúlyt jelent az egyenletben. 
• _ A teknősökön nincs ruha, de a helyettük érkező 4 harcos nem ruha nélküli. Tudom, hogy gyerekfilmben nem mutathatnak mezítelen férfiakat, de ez illogikus. Ráadásul ezt a történet is kihangsúlyozza: Michelangelo kimondja: azért vesz föl egy narancsszín kötényt, hogy a férfi, akivel kicserélődik majd, ne legyen teljesen meztelen. Pedig ha három társa "fehérneműben" van, neki is abban kelljen lennie? De nem: csak a narancskötény van rajta, ahogy Michi elgondolta.

Mindezen felül a filmnek van 1-2 megható pillanata:

  -   Mitsu, Kenshin szerelme elbúcsúzik a teknősöktől,

  -   Raffaelo egy falubeli kisfiúnak ad intelmeket,

  -   Michelangelo bánkódik a hazaérkezésükkor, mert hiányoznak neki a régmúlt korban hagyott új barátaik, Mitsu, Kenshin, a kisfiú, az öreg és a falubeliek.

A harcjelenetek annyiban jobbak, hogy - ahogy már szó esett róla - a teknősök itt megint állandósultan használják fegyvereiket. Különösen Leonardo használja ügyesen a katanát, amikor daimyou Norinagával, a film XVII. századi tekintélyurával harcol. Walker, a nyugati fegyverkereskedő még tűrhetően aljas: ő itt az igazi főgonosz.

Apropó főgonosz: Zúzó nélkül a negatív oldal figurái annyira laposak és szimpla észjárásúak, ami már nemtörődömségre utal. Ezt a készítők mellékvágányon szállított gyerekfilmnek szánták, amit eleve nem kell különösebben komolyan venni.

Ugyanígy viszont van néhány egészen bizarr kérdésem a történetre vonatkozóan:

• Hogy lehet az, hogy a 4 teknős-szellem középkori rajza szinte kiköpött úgy néz ki, mint maguk a teknősök? A jövőben már visszautaztak egyszer múltba? Vagy a régmúlt emberei látták a jövőt, hogy 4 mutáns ninja teknőc visszautazik hozzájuk?
• Miből gondolják a teknősök, hogy Sech'kának szüksége van Casey társaságára felügyelni a 4 harcost a múltból? Az 1. részben egymaga elbánt a Zúzóval, és ő beszél folyékonyan japánul. Egyértelmű, hogy Casey csak azért van a filmben, hogy a rajongók lássák hogy itt van.
• Sech'ka miért néz ki szinte teljesen máshogy, mint a 2. részben?
• Miért játszik Elias Koteas egyszerre két szerepet (Casey-t és az az angol szakállas fickót a múltban)?
• Hogy volt képes Donatello megépíteni egy mágiával működő, időgép-pálca pontos mását?
• És honnan volt hozzá eszköze és anyaga? Mondjuk a pálcamásolat eltörik, így nem tudjuk meg, hogy valóban működött-e.
• Norinaga elvileg nagyon büszke nemesember. Tehát miért nem akad ki rajta, mikor kis híján felrobban és zilált a frizurája? Vagy Mitsu és Kenshin viszontlátásánál a fehérneműben rohangáló szamurájok látványán?
• Mikor Leondardóék visszatérek a jelenbe, miért nem kerülnek rájuk a szamurájok időközben beszerzett utcai ruhái? Vagy ha nem az ő méretük, akkor mellettük jelenik meg? 
• Hogy tud Sech'ka veszélyt érezni a teknősök körül, mikor azok a 17. században vannak? Mi a pláne abban, hogy veszélyt érez egy háborús éra (Azuchi-Momoyama korszak) végén? Talán csak azt bizonygatják a készítők ezzel, hogy Sech'ka lélekben velük van a múltbéli terepen is.
• Honnan szedi Donatello, hogy "Ha meghalunk a múltban, nem születhetünk meg a jövőben"? Ez nagyon buta és esetlen kiforgatása annak a tételnek, hogy ami a múltban történik, kihat a jelenre.
• S ha már itt tartunk: hogyhogy a végén semmi nyoma nem marad a történelemben a teknősök látogatásának?

Egy moziszéria lassú kiszenvedése a Tini Nindzsa Teknőcök 3. Superman mélyrepülése után, de még Batmané előtt keletkezett, bár nem volt akkora visszhangja, mint azon kettőnek. Egyszerűen nem volt benne igényesség és energia.