Peter Hyams: "Hosszasan beszélgettem Stanley-vel, és elmondtam neki, mi zajlik. Ha elnyeri a tetszését, akkor megcsinálom a filmet; ha nem, hát nem. Biztosan nem jutott volna eszembe a film elkészítése, ha nem kaptam volna meg Kubrick áldását. Ő példaképeim egyike; egyszerűen az egyik legnagyobb tehetség, aki valaha is a Földet tapodta. Többé-kevésbé azt mondta: „Persze. Menj, csináld. Engem nem izgat.” És egy másik alkalommal így szólt: „Ne félj! Menj csak, csináld meg a saját filmedet...” "
Nagyot néztem egykor azt megtudván, hogy Arthur C. Clarke több mint száz regénye maradt megfilmesítetlen, és a két kivétel egyike úgy merült kvázi feledésbe, hogy a másikból sci-fi-kultuszmozi lett. Ekkora csalódást keltett volna bemutatója idején?
A 2001: Űrodüsszeia a maréknyi művészfilm egyike, melyet annak ellenére tudtam szívből dicsérni, hogy - "vizuális történetmesélés" címén - nem konkrét szereplők drámájára és személyiségére fókuszált, hanem egy testen túli, transzcendens élményt próbált átadni a nézőnek (megpakolva nem kevés szimbolizmussal). Ennek oka, hogy ott egy óriási, civilizációs léptékű "utazás" allegóriáját hordozta az amúgy csiga-lassú cselekmény, és a legtöbbet szereplő Dave Bowman így az egész emberi faj képviselőjeként került egy kész lidércnyomás közepébe. Dave kvázi egy új emberiség arctalan előfutára lett, és ez valahogy fölmentette őt a megjegyezhetőség "kötelezettsége" alól; nem zavart, hogy munkáján túlmenően nem ismertük meg őt igazán.
Tudom, hogy másutt már előhuzakodtam ezzel, de több korabeli vélemény szerint a Star Trek - A mozifilm is jobban is hajazott a 2001-re, mint az eredeti TV-sorozatra a 60-as évekből, kietlenül misztikus hangulatával, valamint több igen hasonló látvány- és történetkellékével. Pl.: amit az imént fölhoztam, hogy az egyik "főhős" a fajunk talán következő nagy lépését megtéve tűnik el a világ elől, azt amott is megcsinálták Decker parancsnok karakterével. Van még pár ilyen áthallás, de ezekkel most inkább nem húzom az időt...
Felfedezvén 2010: A kapcsolat évét furcsálltam, mitől nőtt ekkorára a különbség előd és utód ismertsége között. Tisztesen összerakott darabnak találtam: csínján bánik az üres, önösen csak a hangulat kedvéért elnyújtott percekkel, és nem törekszik úgy maga mögött hagyni az emberi felfogás határait, mint az "első rész". Persze, több figyelmet is fordít rá, hogy az emberek valódibbnak érződjenek, megfogható egyéniséggel, érzésekkel, problémákkal. Peter Hyams nyilván nem olyan vastag dicsfénybe burkolt rendező, mint Stanley Kubrick; az ő "odüsszeiája" jobban hasonlít a Star Trek 2. és a Star Trek 3. stílusára - utóbbival egyidős alkotások. Engem ez nem zavart, ellenkezőleg: egy nyers 2001-klón 2026-ban már aligha olyan érdekfeszítő, mint bő fél évszázada.
Csaknem egy évtized telt el, mióta Dave Bowman asztronauta és a Discovery űrhajó legénysége odavesztek, mikor egy rejtélyes fekete monolitot kellett volna földeríteniük a Jupiter és az egyik holdja között. Most végre sikerül leszervezni, hogy Moszkva és Washington egy közös új expedíciót indítsanak, kiderítendő, mi történt odakinn 2001-ben - és ehhez azt a Heywood Floyd-ot is beinvitálják, aki az akkori küldetés szervezője volt.
Floyd azóta is felelősnek érzi magát az akkori kudarcért, ezért rászánja magát az útra, úgy is, hogy sok évet kell távol töltenie családjától, messze az anyabolygótól. Technikailag minden adott a sikerhez, ámde aztán bekavar a hidegháború nevű agyrém: Floyd és honfitársai alig békültek meg az orosz csapattagokkal, kormányaik a Földön összebalhéznak, és visszarendelik őket. Pedig nemcsak az eredeti hajót és rajta a működőkész HAL-9000-et találják meg, de maga a halottnak hitt Bowman is elkezd kísérteni téren és időn át.
Változó súlyú, de szép számú oka lehetett annak, hogy miért lett a 2010 a 2001 sufniban felejtett, szelíd kisöccse: - A 16 évnyi korkülönbségen felül
- nyilván kisebb léptékű egy olyan cselekmény, mely az elején nem kacsint ki több százezer évvel korábbra, mielőtt még megpiszkálták volna teremtőink az evolúciónkat.
- Magát a küldetést most nem övezi titokzatosság, inkább csak a viszontagságok némelyikét. Vagyis nem tölti be az az időtlen, nyomasztó, kozmikus mélységérzet, amely valósággal dübörgött az Űrodüsszeiából.
- Sőt, kifejezetten mintha közelebb hozni, racionalizálni próbálná a sztori legnagyobb szeletét, a Discovery csendes tragédiáját.
- Egyértelműsíti, hogy Dave Bowman átalakult valami felsőbb dimenziós lénnyé, és a rejtett civilizáció egyfajta követévé teszi őt meg.
- Nagyobb a hangsúly azon, hogy most konkrét szereplők ott és akkori sorsáért kell aggódnunk - még ha küldetésük közvetve kihat az egész emberiség jövőjére is.
- A monolitok új trükkje a film csúcspontján elborultabb, mint talán bármelyik ötlet a két alkotásból - ami azért nem csekély teljesítmény.
- Még HAL is, aki egyszerre volt: 1.) a gépi ál-tökéletesség megtestesítője, 2.) technikai fejlődésünk nagy zsákutcája, és 3.) a mozitörténet egyik legrémisztőbb hóhéra... itt mégis újra egy űrcsapat tagjaként vehet részt a krízisben.
Szóval ettől rossz, vagy akár "méltatlan" utód A kapcsolat éve? Ha a fönti lista egyik pontja se zavaró, akkor egészében jól működik. A 2001-ben még tartozékszagú Floyd-ot sikerült valódi karakterré faragni: az ezúttal Roy Scheider által megformált kutató főszereplőként megállja a helyét. Bárhogyan csapódnak le rajta az egyes helyzetek, azokat nem hagyja rátelepedni a döntéseire, társai sorsát nem helyezi a protokoll mögé. Legjobb vonása az a pár pillanat, ahol direkt ilyen szóbeli baltahumorral töri meg, ha egy társalgásba hatásköri vagy ideológiai maszlag próbál befurakodni: erről egy kicsit magamra ismertem...
Rajta kívül még Dr. Chandra karaktere maradt úgy jobban meg bennem: érzékenyebb alkat, mint Floyd, és HAL tervezőjeként mintha finoman, csendben megkörnyékezné őt az elfogultság démona. Tetszett, hogy sokáig nem tudom biztosan, hányadán állok vele. Mikor Chandra rájön, hogy HAL programhibája - és így rémtettei - nem az m.i. alaptermészete, hanem a fejesek helytelen döntése folytán következett be, az nekem kézenfekvő volt, de nem illúzióromboló. Ha ezt a csavart egy mai sci-fi süti el, az baromi gyanús lett volna. Itt nem próbálták görcsösen mentegetni HAL-t a gyilkosságok miatt: a csapat tényleg úgy kezeli őt, mint kényszerű szövetségest, akit külön figyelniük kell - úgy, hogy közben sem ember, sem gép nem tudja, miféle téboly les rájuk.
Hátborzongató bónusz nálam az újjászületett/ újjálényegült Dave Bowman. Az alkotók részben törlesztettek kíváncsiságomnak azzal kapcsolatban, hogy miként is nézne ki a kapcsolatfelvétel egy "sima" ember és egy olyan felsőbb szintre került humanoid között, amivé Dave avanzsált:
- Thrillerbe illő a kísértetjárása a kórházban fekvő, szellemileg leépült anyjánál;
- A TV-adás megzavarása, hogy ex-feleségétől búcsút vegyen, felcsigázta a drámaigényemet: ez szinte rögtön a They Live! (magyar címén Elpusztíthatatlanok), vagy Az Acélember TV-üzenetes jelenetét idézte föl nekem. Tényleg mintha egy szellem a túlvilágról adná rá áldását, hogy a földön maradt párja is továbblép a maga útján.
- Kicsit felemásnak találtam a találkozását Floyddal, aki most láthatja, amit mi is már a 2001 végén: eltérő életszakaszokban, fizikai teste eltérő korállapotaiban jelenik meg. Tudom, hogy a két karakter között nincs baráti szál a történetben, de akkor is kihagyott ziccernek érzem dramaturgiailag: Floyd itt nem igazán megnyugvást, mint inkább hideg-zuhanyt kap Bowman látogatásától + egy kvázi visszaszámlálót, hogy hetek helyett 2 napjuk van lelécelni a gázóriás közeléből.
Apropó gázóriás: kemény diónak bizonyult anno értelmeznem a végkifejletet - azután is, hogy erről szóló cikkekből feltankoltam. Miután a rejtélyes háttér-civilizáció sikerrel üzeni meg a legénységnek, hogy húzzanak el a francba, a monolit úgy csinál, mint egy fölturbózott mikróba, megsokszorozódik, és rohamléptekben elkezdi beborítani a Jupitert, akár egy mega-ciklon! Te magasságos exoszféra! Ha csak egy hajszállal zsengébb az alapgondolat, a felvezetése vagy a forgatókönyv érthetősége, tuti összeomlott volna számomra a jelenet hitele - pedig gyerekkorom óta rajongtam a Star Trek-ért.
Ebben az inkarnációmban aligha lesz belőlem fizikus, de olvastam róla, hogy ha a Jupiter némiképp nagyobb tömegű lenne, alkalmassá válna termonukleáris fúzióra, ami révén csillag születne belőle. Fogalmam sincs, hogy a monolitraj hogyan préseli ki ezt a monumentális mutatványt az égitestből, vagy hogy az így létrejött mininap hogy nem barmolná szét az élet feltételeit itt a Földön. Mert a film befejezése egy nagyszerű új korszak ómenjeként állítja be az emberiség számára, az Európa hold pedig második Földdé avanzsál, ahol újrakezdődhet az egész evolúciós kerettörténet. Mindenesetre nálam följutott a sci-fi-történelem legeredetibb látványötleteihez érdekesség terén.
mint mikor a Dragon Ball Z végén egy "Mr. Sátán" nevű pasas (szélhámos világmegváltó) nevét skandálja az emberiség...!
A 2010 - A kapcsolat éve egy 4/5-ös elismerést ad tőlem. Megérte elkészíteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése