Pompeii

Még miután feltüntették, hogy a rendező Paul W. S. Anderson - reklámgyanús módon már a legelején -, még akkor is bíztam benne, hogy a Resident Evil-szériától 1 fokkal jobb moziélmény vár rám. Amolyan "bűnös élvezet" kategóriában. A római éra legismertebb természeti katasztrófájához könnyű egy elcsépelt sztorit összehajigálni. De vajon nincsenek ettől nagyobb igényei? Mármint: filmkészítőként?

Milo gyerekként végignézte szülei és törzse kiirtását, őbelőle pedig rabszolga, majd 17 év múlva gladiátorbajnok válik. Cassia, a szende úrilány Rómából hazaköltözve az apján szörnyülködik, amiért ő az aljas Corvus szenátort akarja megnyerni üzleti befektetőnek. Amannak meg épp Cassia-ra fáj a foga, holott a lány épp a szépfiú rabszolgába, Milo-ba lesz szerelmes. Említettem már, hogy Milo népét is Corvus irtotta ki?

Talán a Tom & Jerry mozifilmnél láttam utoljára, hogy egy film sztorijának ennyire nincs köze a saját témájához. A Vezúv 79-es kitörésnek számos előjele volt, ahogy azt a filmben is bemutatták. Ezért is esik egyrészt nehezemre elhinni, hogy ilyen általános vakság és tudatlanság volt jellemző Pompeii lakosságára, mint itt.

Márészt pedig nem hiszem el, hogy egy olyan fosszilis történetformulát kellett előrángatni, mint hogy egy gonosz hadúr ugyanarra az ártatlan hercegnőre pályázik, mint a harcossá lett ifjú, akinek megölte a szüleit. Anderson egyszerűen a Rómeó és Júlia részleteit húzta rá egy katasztrófára, majd teletömte ahhoz látványban passzoló brutális képsorokkal. Egyik felében az emberi kegyetlenség, másikban már a vulkáné kerül előtérbe. Az eredmény egy furcsa hibrid a 2011-es Immortals és a Titanic között, Alkonyat-szintű IQ-tlan dialógusokkal és fareakciókkal. Ha A Burok az Alkonyat átültetése a sci-fi műfajba, akkor ez - bár ahhoz nincs tényleges köze - az Alkonyat-formula a római-korba áttéve.

Olcsó sokkshow-nak hat, ahogy az erupció az addigi gyenge sztorit félbeszakítja, mintha ezzel Anderson magát mentetné fel a történetmesélés feladata alól. Mintha tudná, hogy gyér munkát végzett: szappanoperába illik, ahogy látjuk ezeket a málé karakterek szenvelegni egy amúgy igen kegyetlen sorshelyzetben. A két fiatal között semmi értékelhető kémia nem volt, ráadásul tetteik ostobábbak nem is lehetnének:

• Milo a mesében a csillagszemű "hős", aki egy lovon úgy segít, hogy kitöri a nyakát, és elhívja a hercegnőt, hogy szökjenek el lóháton. Innentől kezdve ez az idióta megérdemli, hogy megkorbácsolják!
• Szíve hölgye se semmi: simán belemegy egy kudarcra ítélt spontán szökésbe, Milo korbácsolására meg olyan erőtlen arcot vág, mint akit hetek óta gyógyszereztek. Cassia tipikusan az az elkényeztetett naiv fruska, akiben tényleg csak a szüzessége érdekfeszítő.

Akad még 2 cérnarost mellékszál, amiket szintén magába olvaszt a filmbéli apokalipszis:

1. Egyik, hogy Cassia apja voltaképpen körbenyalizza Corvust mint potenciális építkezési befektetőt. A gőgös római szenátor addig környékezi Cassiát, addig zsarolja a családot, míg végül az apa kardot ránt ellene - természetesen ezt is csak a neje, Aurelia tanácsára. Dehát micsoda dolog lenne, ha a rikácsoló főrohadék máris elpatkolna, így persze hogy fordítva sül el a dolog!
2. A másik Atticus háttere, hogy gladiátorbajnokként elvileg maholnap fogják felszabadítani, mivel a római törvény ezt előírja. Persze Milo tudja, hogy a törvényt az alantasság simán felülírhatja, de Atticus-nak ez csak az arénajáték megnyitóján esik le, Corvus 20-30 katonája láttán.

Semmi nem indokolja a katasztrófa során, hogy ki vagy mi hol bukkanjon föl. És nemcsak arra gondolok, hogy Milo épp a saját gyerekkora mecénásait látja viszont Pompeii-ben.

• Miután Atticus hajóját visszasodorta az ár, az kimenekít egy nőt és gyerekét a tömegből... aztán otthagyja őket. Bravo, Atticus!
• Látjuk Corvust a katonáival átgázolni a sokaságon... majd egyszercsak felbukkan az aréna romjai között, épp Cassia mögött. Honnét tudta, hogy a két gladiátorral együtt majd épp oda sietnek vissza? Honnét tudta, hogy a szülei már ott pusztultak?
• Mikor Corvus szekéren menekül az odaláncolt Cassiával, Milo kétszer is eltűnik a törmelékfelhőben... és egyszercsak lassítottan előtör megint, sértetlenül. Ilyen az, amikor egy drámainak szánt effekt röhejesen néz ki.
• Ebben a produkcióban az aláhulló tüzes kövek éppolyan kíméletesek az emberekkel, mint az Armageddon elején lévők. Itt is becsapódik 1-2 tűzgolyó 5-10 méterre Cassiáéktól és semmi bajuk
• Bezzeg mikor Cassiát a szolgája és Milo kihozzák a pincéből, 5-10 méterre tőlük a szolgálólány alatt beszakad a teljes partvidék, de Milo és Cassia épp a be nem omlott rész szegélyén áll. Ha hívő lennék, ezt is úgy magyaráznám ki, hogy Vulcanus isten be van rúgva, és nem tudja, milyen lövegeket hova szór.

Külön kitérnék még egy picit Corvus jobbkezére, a szuperkatona Proculus-ra. Szemben Milo-val, akit legalább a bemutatkozó jelentében komolyan tudtam venni, Proculusról pillanatig sem hittem el, hogy olyan különleges harcos volna. Atticus-nak legalább a fizikuma és az arckisugárzása megfelel egy harcedzett férfiénak.

És ami azt illeti: a szereplők halálpercei közül az övé volt a legkevésbé szánalmas. "Szabad emberként halok meg!"

(Érdekesség: Atticust ugyanaz az Adewale formálja meg, aki a Michael Caine-féle Nemo kapitányban Cabe Attucks exrabszolgát alakította.)

Egyetlen dolog ad némi keretet az egésznek, s ez a vulkáni magmafelhő által megkövült holttestek képe. Az elején fekvő alakokat látunk, a legutolsó kép pedig Cassia és Milo megkövült holtteste. Valahol sejthették, hogy az áldozatok jól felismerhetőek maradnak sok évszázad múltán is. Azzal, hogy közvetlenül a vég előtt csókolóztak, elmondták az utókornak - tehát nekünk -, hogy egy pár voltak, függetlenül az őrülten kegyetlen kortól, melyben éltek. Nagy kár, hogy a történet összes komponense egy I. századi giccsparádé kellékéül szolgált. Nem pedig egy érett szerelmi krónikához 2 fiatalról, akiknek a szenvedéséért lesújtott Pompeii-re az istenek haragja. 

Memento

A Mementóra egy "Kiváló" minősítést adok. Fantasztikus bűnügyi krónika, melynek szerkezete a főszereplő pszichéjének kivetüléseként még inkább fókuszra készteti az ember agyát.

  

Leonard módszeres szisztémát dolgozott ki, hogy a számára leginkább fontos ügy infóit rögzítse. De ha ennyire komolyan veszi magánnyomozását, akkor Teddyről például megpróbálhatna informácót gyűjteni, teszem azt, betör, hogy megkerítse az aktáját, vagy követi őt, miután elválnak. Időnként a sztori minden kidolgozottsága mellett is nehéz elhinnem, hogy Leó hatékonyságot remél magától, ha minden és totálisan kiesik neki negyedóránként, vagy még kisebb időközönként. 

Van itt még egy-két dolog, ami ha nem is hiba, de kicsit bukfencezteti az alapfelállás logikáját. Ha balesetétől kezdve nincs állandó emlékezete, azt a tényt honnan tudja fejben tartani, hogy orvosilag is igazoltan beteg? Ki az a nő, aki Leonard emlékei szerint Sammyre vigyázott, már ha egyáltalán létezett? 

De ez az állítás mégis helytálló arra nézve, hogy Lennyre milyen sors vár. Már akkor, ha nem hal meg, és folytatja, amit eddig. A (legalább) 2 gyilkosságát nem kizárt, hogy egy normális nyomozó idővel hozzáköti majd Shelbyhez, lefülelik az újra meg újra bosszúzgató férfit, és megállítják, miközben futni próbál. Ez persze csak spekuláció, és amúgy se képezi a cselekmény keretének a részét.

Úgy vélem, a rendőrség Teddytől teljesen függetlenül is nyomozni fog utána. Épp Teddy teszi föl a kérdést: "Miért jó felkutatni a gyilkost, ha úgyis elfelejted majd, hogy megölted?" Leonard válasza szerint az igazságszolgáltatás az emberek felett áll, az emlékezetnél fontosabbak a tények, nemcsak a bíróságokon. Épp az ő sorozatos bepalizása cáfolja ezt ékesen.

Akinek számomra minden dacára sántít a helyzete, az maga Leonard. Elszánt megszállott, aki nyilván az életben nem lenne hajlandó egy rehabilitációs programon vegetálni, mint hite szerint Sammy. „Hogy gyógyulhatnék meg, ha nem érzem az időt?” Még ha egy időblokk-ban épp megbosszultnak is hinné a nejét. Önámító, betegsége kiszolgáltatottá teszi, és mivel magát is félrevezeti, a paranoia környékezi.

Legjobb jelenete talán az, mikor Leonardot és a felesége emlékét ócsárolja a lakásán. Leonard kétségbeesetten keres, de nem talál írószerszámot, sem papírt, hogy felírja rá: nem hihet a nőnek. Nem nehéz rájönni, hogy amaz tudatosan elrejtett minden ceruzát, tollat stb. az "Emlékember" elől, akinek eltökélt egyéniségét addigra már kellően megismerte. De aztán hiába ismételgeti, az információ kikopik.

Natalie se nem jó, se nem igazán rossz karakter, ám jelentős mellékszereplő. Pierce és Carrie-Anne Moss párosítását roppant tetszetősnek találtam, a többiek picit kevésbé. Ez a pultos nő az egyetlen személy, akiben Leonardnak többnyire azonnal sikerül megbíznia. Vele kapcsolatban is nehéz eldönteni, hogy mikor őszinte és mikor manipulál: Leonarddal próbál meggyilkoltatni egy  Dodd nevű drogdílert. Bonyolítja a felállást, hogy Jimmy Grants-ről, Natalie pasijáról szintén kiderül, hogy Lenny ölte meg, mert egyszer őt hitte a felesége gyilkosának.

Ez teljesen érthetővé teszi, hogy az ideges "Lenny" inkább egy fényképnek hisz, mintsem bízzon a "barátjában". Teddy igazi nevének rövidítése véletlenül pont megegyezik a feltételezett gyilkoséval: John G. Utólag sem volt meglepő nekem, hogy fejbe lőtte: Teddy az a fajta alak, akire az agresszívebbje memóriazavar nélkül is lesújtana ilyen húzásokért.

Teddy, aki Leonard legjobb barátjaként tetszeleg, rettentő kétszínű alak. Cinikus vigyora szinte táblaként hirdeti a nézőnek, hogy ő a feleség gyilkosa; ebből az eshetőségből a legkézenfekvőb kiindulnunk. Igazából még az elmondása alapján se tudhatjuk, hogy nem hazudott-e végig Leonard képébe. Többször is becsapta, elfogadhatónak találta, hogy Leonard másokat gyilkosnak higgyjen és meg is öljön, míg ő hasznot húz ebből.

Mielőtt még elkezdenék fogást keresni a produkción, szeretném véleményezni, mit gondolok az itt látott emberekről.

A legtöbbet talán azt a kérdést teszik föl  Mementóról, hogy  időrendben se unalmas-e. Másképp: van-e a tetovált férfi megszállottsága elég érdekes és ügyesen tálalt, hogy kronológiai rendbe szedve is jó, vagy akár "állati jó" kikapcsolódást nyújtson? Nos, szerintem van. A film karakterei életszerű figurák, nem unalmasak, maga a szituáció pedig hátborzongató. Sammy Jankis, a rövidtávú memóriájú ember esete érdekes orvosi esetnek látszott, ahogy mi megismerhettük Leonard monológján. Az ő bosszúhadjáratról szól az egész, de csak a végén tudjuk meg, hogy már a cselekmény kezdeti pontja előtt megtörtént, 1 éve. Leonard elméjében féligazságok mentén torzul el az összkép:

• Jankis rövidtávú memóriazavara csak szélhámoskodás volt, nem úgy, mint Leonardé.
• Nem Sammy neje volt cukorbeteg: ő nem is volt nős.
• A nő halálát nem az erőszak okozta, hanem később egy véletlen baleset.
• Nem nyomozó, csak segédkezett Teddynek, a nyomozónak elkapni a pasast, aki megerőszakolta a nejét.

Ami ezt érdekfeszítővé teszi a szememben, ahogy az ehhez kapcsolódó információkat rögízti - akár igazak, akár koholtak. Fotókat készít, tőmondatokat ír rájuk, a legfontosabb dolgokat pedig testére tetováltatja. Ez teszi egyedivé, de kihasználhatóvá is az olyanoknak, mint "Teddy", az állítólagos nyomozóhaverja, illetve Natalie, aki egy bűnözőnek a nője. Shelby ördögi körbe zárja magáét: újra és újra végigvezet egy hiábavaló bosszúhadjáratot, aminek se tétje, se valós indítéka sincsen.

Leonard Shelby-t nyugodtan hívhatjuk a "közelmúlt nélküli embernek". Régen biztosítási ügynök volt, felesége pedig meghalt. Egyszer baleset érte: azóta negyedóránként elfeled minden utána átélt emlékét, így mindenki - még azok is akik vélhetően közel állnak hozzá - fölhasználják őt. Amit a legtöbb filmfan kívülről fúj a Mementóról: Leonard darabokban emlékezik, a film az ő helyzetét próbálja érzékeltetni, hogy darabokban megy végig a cselekményen. A dolog pikantériája, hogy erre ő is rájön, sőt szándékosan elhiteti magával, hogy neje gyilkosa még szabad.

Jonathan Nolan írta a regényt, testvére vállalta a rendezést. A Memento ötletét viszont minden filmgyártó cég visszadobta, attól tartva, hogy nem lesz kellően eladható (közérthető és akciódús) a nagyközönség számára. Mivel viszont a Newmarket Films általában felkarolta a szokatlan témájú, rizikós alkotásokat, vállalták a befektetést. Alig 25 napig tartott a forgatás. A Memento óriási sikert aratott, a kritikusok dicshimnuszokat zengtek róla (imdb-n a 28.), Christopher Nolan pedig feltűnt Hollywood radarján.

Miután a film elkezdődik, egy ember kivégzését látjuk visszafelé játszva. Ezzel üzeni a rendező, hogy a cselekmény jókora hányadát majd hátramenetben kapjuk meg, mint egy gigászi flashback-halmot. A fekete-fehér részek időben előre, a színesek 3-10 perces blokkokban jönnek. Minden blokk korábban történt az előzőtől, így annak elejével is végződik. A vége felé 1 momentumban a színtelen rész színesbe vált, egyesítve a két vonulatot. És amit onnantól látunk, az a főszereplő helyzetét "tisztázó" 10 perc.

 

Mátrix (második bejegyzés)

#

Szokatlan metaforát ismertem meg egy, a Mátrix filozófiájáról szóló antológiában, ahol is a főszereplő karaktereket a Szentírás jellegzetes alakjainak feleltetik meg. Nem állítom, hogy egyetértek a párhuzammal, de tényleg fellelhető némi átfedés a kettő között. Így például Neo Jézus, az áruló Cypher pedig Júdás megfelelője lehetne.

Morpheus 2 bibliai alakhoz is hasonlítható: Mózes és Keresztelő János. Mózeshez leginkább azért, mert a Nabukodonor hajó legénységét Morpheus vezeti. És bár elmondása szerint egy korábbi, első Kiválasztott "szabadította fel" őket, néhányuknak elvileg maga Morpheus is feltárhatta az igazat a Mátrixról és az igazi otthonukról, ahog Neónál.
Ugyanakkor az Orákulum által  megjövendölt Kiválasztottnak egyfajta előfutára, akinél majd az igazi, általa is tisztelt Megváltó felkeresi, útmutatás gyanánt. Keresztelő János elrendelt szerepe is lényegében ez volt. 

Morpheus tehát mentorfigura, amolyan laza, de éber főnöktípus. Ugyanolyan gondos figyelemmel és türelemmel kíséri az ifjú hősjelölt fejlődését, mint Obi-wan Kenobi okította Luke Skywalkert. "Tanítása" egyszerű tételekből áll, amik rávezető jellegű útmutatások, úgy mint: "Ne csak ütni próbálj, hanem üss is meg!" (Remélem, nemcsak én asszociálok Yoda szavaira erről.) Nem minden szava számít mélyebb összefüggésnek, de mindig helyénvaló dolgokat mond, és sosem aláz meg másokat. Nem olyan kérkedő guru, mint a Kill Bill szakállas mestere, hanem törődik, mérlegel és érzi a fájdalmat.

Thomas Anderson Neo civil énjének neve. Luke-kal ellentétben Neo nem egy másik, nagyobb életre vágyik: ő - a Mátrix fogalma szerinti - éber állapotban érzi, hogy még ez az ébrenlét is még mintha álca lenne. A világ nem az, aminek minden áldott nap felfogjuk az érzékszerveinkkel; az ösztöne mást sugall neki. Ez az érzés hajtja, teszi lehetővé, hogy az őt régóta kereső Morpheusszal kapcsolatba lépjen és találkozzon.

Hogy kevésbé érződjön klisének, Neo állandóan megkérdőjelezi saját kiválasztott mivoltát. Amikor már elkezdené komolyan hinni, újfent korlátokba ütközik. Ugyanezen esik át a Nabukodonozoron mindenki - kivéve Morpheuszt.

A kérdés akkor dől el, mikor Morpheuszt fogjul ejtik Smith emberei, és vallatni kezdik. Mit számít a "hit", "prófécia" meg "végzet", ha a társad veszélyben van? Luke-hoz hasonlóan Neo is önként elsiet megmenteni a barátját a fő antagonistától. De Luke-kal ellentétben Neo már teljes rálátással bír a szerepére, stabil tudásra tud támaszkodni a mentőakció közben - bárhogy is működik az.

A többiek:

• Trinity szerepe könnyen a buta liba esetévé silányulhatott volna. Szerencsére Carrie-Ann Moss tökéletes választás: határozott, precíz, de nem beképzelt. Ridegsége mögött remények húzódnak. Trinity itt lényegében a harmadik fő személy, a női segítőtársa Neónak. A legtöbbjükkel együtt ő is kételkedik benne, de szeretne hinni, esélyt adni a fiúnak.
• Smith ügynök a bibliai Sátánhoz hasonlóan a "könnyebb ösvényt", azaz a kooperációt kínálja fel Neónak, mikor a film elején elfogják őt. Ő, amolyan digitális Jolly Jokerként bármelyik emberi lény helyében megjelenhet, és az a személy kitörlődik. Smith intelligens program, emberi érzésekkel. Hugo Weaving erős undort képes a fapofa mögül előhozni: ez Smith saját  dühe, amiért örökké össze van zárva a betegségnek tartott homo sapiensszel, mint holmi börtönőr.
• Cypher kellően alantas féreg, akiről a csapat tagjai végig nem sejtik, hogy feldobta őket. Mikor leleplezi magát, 2 társukat is kivégzi, látható élvezettel. Borzasztó kevésen múlik, hogy Neo nem jut ugyanerre a sorsra.

A látványvilágot szinte lehetetlen összetéveszteni más filmével. Valahányszor a Mátrix világában vagyunk, az egész világ egy kicsit zöldes árnyalatot kap. A valós világban gyakran nem látni rendesen, de ez még kimagyarázható a géplények kisebb fényigényével is.

A Nabukodonozort üldöző szörnyek, a feltépett hajó, az emberek tároló fülkék/kapszulák, a "termesztett" emberek millióinak látványa azonnal megborzasztja a nézőt. Nagyon élethűnek találom, ahogy Neóból az ébredésekor mindenféle vezetékek lógnak ki, újszülöttként kell megtanulnia látni, elsorvadt izmait külön fel kell erősíteni.

Vizuális trükkjei közül nem egy használata mára gyakorlatilag mindennapos szokássá vált az akció- és a sci-fi-műfajában is (lassított mozdulatok, deformálódó tér, levegőben megmerevített tárgyak, stb).

2 dolog van, amit viszont kifejezetten ellenszenvesnek tartok a látványban. Egyik a "felszabadítottak" klasszikus ruhadivatja: hosszú kabát, fejre simuló napszemüveg és kézifegyver. Smith ügynök és klónkiadásai pedig a Man in Blackhez hasonlóan örökké öltönyben és nyakkendőben futkosnak. Mindkét oldal állandóan ugyanazzal a merev ábrázattal és mozgással tesz mindent. Mintha a rendezők, Larry és Andy Wachowski szándékosan a fiataloknak címzett menő, profizmust és vagányságot sugalló cuccokat próbálnának árulni, ott helyben, a filmjükön keresztül. Ahhoz képest, hogy az egész emberiség túlélése a tét, ez nem egyéb, mint hatásvadász giccs.

A másik: az esztelen lövöldözés. Erre több példát is látunk. Maus, a vézna srác leszakad a többiektől Cypher csapdájakor. Egy osztag épp ráront, és erre ő mit tesz? Megjelenít két géppisztolyt, kiáll eléjük, és ész nélkül elkezd lövöldözni rájuk. Ennyit a kreativitásról.

A másik ilyen eset Morpheus szöktetése. Trinity és Neo helikopterrel érnek oda Morpheus-hoz, és Neo egy géppuskával ész nélkül lövöldözni kezd az egész szobára. Morpheus tudatát Smith-ék akkorra már legyengítették, tehát elvileg védtelen a golyókkal szemben. Neót pedig nem látjuk, hogy védené a tudatával, nem emel térpajzsot köré vagy ilyesmi. Morpheus ugrásánál már láttuk, hogy tudatosan használja az erejét. De hogy Neo golyóitól mi védte meg, az számomra örök rejtély marad.

Végül: amire még szeretnék kitérni, az a hasonlóság az Eredettel/Incepcióval. Sokan azonnal a Mátrixhoz hasonlítgatták. 4-4 Oscar-díjat kaptak, 3 egyazon technikai kategóriában. Mindkettő a mesterséges álomvilágról szól, ahol egy profi csapatnak kell elvégezni a küldetését. A főszereplő is rátermett, viszont kétségek nyomasztják. És ha eltekintünk a legszélsőségesebb dolgoktól, mint a kihalt, sötét világ vagy gépek világuralma... A Mátrix egy kicsit az Incepció folytatásának is felfogható. Mi lenne, ha a kollektív álmodást egy fejlett program börtönné tenné, és egyre több éber embert is belekényszerít?

A lassítások egyik műben sem zavaróak: az Incepcióban eleve alig használják, akkor is szigorúan, ha a cselekményben van szerepe (idő-eltolódás, szabálytalan álom). A Mátrixban, ha lassítanak valamit, az csak azért van, hogy 2-3 másodpercre kiemeljék egy mozdulat ívét, lendületét. A filmnek "nem nő a fejére" az effektus. Nem mentegetik a szereplőket a lassítással: utána rögtön visszatér ugyanaz a hirtelenség, a tempó. A jelenetnél, ahol Morpheus és Neo edzenek, harci mozdulatok fantasztikusan lettek megtervezve. 

Összességében: a Mátrix remekül megtervezett, vérfagyasztó víziót ábrázoló mű, önálló szabályrendszerrel és sok gondolatprovokatív történetelemmel. Nekem személy szerint nem okozott akkora katarzist, de elismerem az értékét és témája aktualitását. Az a legbizarrabb, hogy a mai világ számítógépek nélkül már valóban nem tudna létezni. Lassan ideje elkezdenünk arra is figyelni, hogy az "ember alkotja a gépet" mondat alanya és tárgya ne fordulhasson meg, soha.

Mátrix (első bejegyzés)

Minden idők legnagyobb hatású sci-fi-franchise-ai közül - a Star Wars és a Star Trek után - a Mátrixnak lehetne adni a bronzérmet. Olyan témát taglal, ami a globalizált világban egyre aktuálisabb. A virtuális világ, az elektronika az emberiség alkotása, de már teljesen behálózza az életünket. A Mátrix c. film azt illusztrálja, ami már Sir Isaac Asimov író is nagyon sok alkotásában foglalkozott: milyen az a jövő, ahol a gépek faja immár tökéletesen leigázta, sőt asszimilálta az emberi fajt, bolygószinten, menthetetlenül?

Rengeteg blogcikk taglalta már, hogy működik a Mátrix-program, illetve az emberi agy megvezethetősége. Ezért megpróbálok tömören fogalmazni. A XXIII. században az emberek születésüktől halálukig egy tárolóban úszva léteznek, örök alvásban. Elméjükbe a gépfaj eszköze, a Mátrix egy geokollektív, tökéletesen élethű ál-világot generál az elménknek - annyira élethűt, hogy itt a halál azonos a fizikai halállal a tárolófülkében.

Mivel én a sci-fi-kben hajlamos vagyok a valószerűséget keresni, nem annyira a szinapszis, mint inkább az eredettörténet fogott meg. Ellentétben a Dark City kísérletező ufóival, itt rettentő érdekfeszítőnek találtam a Morpheus karaktere által felvázolt forgatókönyvet a jövőre. Hogyan jön létre a gépuralom, az emberiségnek az itteni gubóállapota.

Megpróbálom összefoglalni, mi a folyamat menete.

A XXI. elején létrehozzuk a M.I.-t, ami öntudatra ébred. Háború kezdődik egy gépfaj és az ember között. Ennek során az emberoldal egy koromsötét felhőzetet okoz a bolygó körül. Hogy ez a felhőzet voltaképpen mi, arra mindössze egy XXIII. századi nagyváros romjai utalnak: én atomcsapásra tippelnék. Ami biztos, hogy a Nap hatása legyengült, az emberiség pedig a föld alatt óriási tereket hozott létre, és a technika által próbálta életkörülményeit fenntartani.

Ez a forgatókönyv mégsem a Terminátor-filmek atomcsapását vázolja fel. Sokkal inkább emlékeztet a Star Trek-univerzum borgjaira: a gépfaj nem kiirtani akarja az emberiséget, hanem biofizikailag integrálni, hasznosítani. Ez a jövőkép viszont - ha lehet - még attól is sirvárabb. Nem embergépek kollektív tudata leszünk, hanem kollektív tudatvilágba zárt, tetszhalott elektromos nyersanyagok. Elemek.

Akcióorientált műről van szó, ezért az elméletében előfordulhatnak benne bizonytalan részletek. Először is nincs meg az átvezető kapocs az emberiség föld alatti, gépfüggő állapota és a jelen között. Hogy fordult meg a helyzet? Nem derül ki, hogy ez az élőhalott sztázis a gépek műve, vagy mi alkottuk-e ilyenre, mert másképp nem tudtunk életben maradni.

Spekulálni persze lehet, hogy miként esett meg a fordulat. Smith ügynök, a film főgonosza említi, hogy az eredeti Mátrix szimulálni volt hivatott a régi világot, annak veszélyei nélkül. Ezt tehát elvileg a gépek valahogy felülírták, és megmerevítették a szimuláció állapotát. Ezért írunk a Mátrix világában 1999-et, holott a valódi dátum kb. 200 évvel későbbi. A produkció nem próbál lerögzíteni minden adatot és tényt, mint egy történelemkönyv. Lehet, hogy az emberek örökké 1999-ben élnek, csak mindig törlődnek az emlékeik, ahogy Cypher kéri majd ezt Smith-től.

A másik dolog, amiben vannak hézagok, az a "természetfeletti képességek". A látványvilágról majd később írnék, de hogy mire lehetünk képesek a Mátrix-ban, az szervesen kapcsolódik az egésznek a működési módjához.

Neo ugye átlagember a Mátrixban, kivéve, hogy ösztönei éberebbek a többi emberétől. Miután felébredt és tud mindent, Morpheus-ék megmutatják, mitől több egy, a valóságban már restaurált ember a Mátrix-ba visszaküldve. Gyakorlatilag a Jedik erőhasználó képességeivel kezdik, és onnan haladnak a fizikai struktúra variálásáig:

• nagyobbat ugrani és ütni;
• másodpercek alatt memorizálni több gigabyte-nyi információt;
• golyók elől kitérni;
• görbíteni a teret és tárgyakat megállítani a levegőben;

Amit nem értek: mitől képes Neo többre, mint Morpheus vagy a társai? Nem is arra gondolok itt, hogy milyen trükköket mutat fel, vagy hogy a történet szerint ő egy "kiválasztott". Mi teszi ezt a fiút többé, hatalmasabbá? A Star Wars I. Epizódja legalább megindokolta Anakin Skywalker különlegességét a magasabb midi-chlorian-számmal.

Nem azért fontos ez a részlet, mert nincs képzelőerőnk és mindent a szánkba kell rágni. Csakhát egy ilyen összetett filmes konstrukciónál, mint a Mátrix, nem elég látni, ki milyen trükkökre képes. Csak a képzelet alapján nem működhetnek ezek az "erők", hisz akkor a Mátrixot is el tudnák pusztítani. Ha nem is Neo egyedül, de Morpheus-szal és csapatával közösen.

Nemcsak Neo-ék és a Mátrix alkotta Smith ügynök képesek természetfeletti(nek látszó) dolgokat produkálni. Ezt a látogatás az Orákulumnál bizonyítja. A jósnő, és az ottlévő különleges képességű gyerekek tudják az igazat a Mátrixról, pedig - a jelek szerint - nincs valódi testük felébresztve. Nem valószínű, hogy mindazt tudnák, mint amit Morpheus elmondott Neónak, de a lényeg világos a számukra.

Ezt a történetszálat is misztériumba bújtatják, mégis örülök neki. Árnyaltabbá teszi kicsit a felállást, hogy kinek lehet "szuperereje" a Mátrixban. A mi világunkban is léteznek parafenomének, és illenek is a Mátrix világába: ha a mi valóságunk is csupán virtuális illúzió, a parafenomének képességei ennek felismeréséből fakadhatnak.

Megvan tehát az izgalmas alapötlet, a köréje épülő elméletrendszer, ami vizuálisan is végig ötletesen ki van vetítve (Neo fizikai ébredésétől kezdve). Nyilván akad bőven logikai visszásság, amit nem is érintettem a cikkben. Ilyen lehetne mondjuk, hogy mennyire "gazdaságos" az emberek életben tartása és a Mátrix fenntartása, az emberekből kinyert áramkészlethez mérten.
Az itt látott posztapokaliptikus jövőkép sokkoló, kilátástalan; ettől a jövőtől már tényleg csak a teljes kipusztulás lehetne rosszabb. A bizonytalan pontok sem kiáltóan szembeszökőek, egy esetleges folytatásban azokkal remekül tovább lehet szőni a Mátrix világát és Neóék küldetését.

|A cikk második fele majd külön bejegyzésben lesz|