Pompeii

Még miután feltüntették, hogy a rendező Paul W. S. Anderson - reklámgyanús módon már a legelején -, még akkor is bíztam benne, hogy a Resident Evil-szériától 1 fokkal jobb moziélmény vár rám. Amolyan "bűnös élvezet" kategóriában. A római éra legismertebb természeti katasztrófájához könnyű egy elcsépelt sztorit összehajigálni. De vajon nincsenek ettől nagyobb igényei? Mármint: filmkészítőként?

Milo gyerekként végignézte szülei és törzse kiirtását, őbelőle pedig rabszolga, majd 17 év múlva gladiátorbajnok válik. Cassia, a szende úrilány Rómából hazaköltözve az apján szörnyülködik, amiért ő az aljas Corvus szenátort akarja megnyerni üzleti befektetőnek. Amannak meg épp Cassia-ra fáj a foga, holott a lány épp a szépfiú rabszolgába, Milo-ba lesz szerelmes. Említettem már, hogy Milo népét is Corvus irtotta ki?

Talán a Tom & Jerry mozifilmnél láttam utoljára, hogy egy film sztorijának ennyire nincs köze a saját témájához. A Vezúv 79-es kitörésnek számos előjele volt, ahogy azt a filmben is bemutatták. Ezért is esik egyrészt nehezemre elhinni, hogy ilyen általános vakság és tudatlanság volt jellemző Pompeii lakosságára, mint itt.

Márészt pedig nem hiszem el, hogy egy olyan fosszilis történetformulát kellett előrángatni, mint hogy egy gonosz hadúr ugyanarra az ártatlan hercegnőre pályázik, mint a harcossá lett ifjú, akinek megölte a szüleit. Anderson egyszerűen a Rómeó és Júlia részleteit húzta rá egy katasztrófára, majd teletömte ahhoz látványban passzoló brutális képsorokkal. Egyik felében az emberi kegyetlenség, másikban már a vulkáné kerül előtérbe. Az eredmény egy furcsa hibrid a 2011-es Immortals és a Titanic között, Alkonyat-szintű IQ-tlan dialógusokkal és fareakciókkal. Ha A Burok az Alkonyat átültetése a sci-fi műfajba, akkor ez - bár ahhoz nincs tényleges köze - az Alkonyat-formula a római-korba áttéve.

Olcsó sokkshow-nak hat, ahogy az erupció az addigi gyenge sztorit félbeszakítja, mintha ezzel Anderson magát mentetné fel a történetmesélés feladata alól. Mintha tudná, hogy gyér munkát végzett: szappanoperába illik, ahogy látjuk ezeket a málé karakterek szenvelegni egy amúgy igen kegyetlen sorshelyzetben. A két fiatal között semmi értékelhető kémia nem volt, ráadásul tetteik ostobábbak nem is lehetnének:

• Milo a mesében a csillagszemű "hős", aki egy lovon úgy segít, hogy kitöri a nyakát, és elhívja a hercegnőt, hogy szökjenek el lóháton. Innentől kezdve ez az idióta megérdemli, hogy megkorbácsolják!
• Szíve hölgye se semmi: simán belemegy egy kudarcra ítélt spontán szökésbe, Milo korbácsolására meg olyan erőtlen arcot vág, mint akit hetek óta gyógyszereztek. Cassia tipikusan az az elkényeztetett naiv fruska, akiben tényleg csak a szüzessége érdekfeszítő.

Akad még 2 cérnarost mellékszál, amiket szintén magába olvaszt a filmbéli apokalipszis:

1. Egyik, hogy Cassia apja voltaképpen körbenyalizza Corvust mint potenciális építkezési befektetőt. A gőgös római szenátor addig környékezi Cassiát, addig zsarolja a családot, míg végül az apa kardot ránt ellene - természetesen ezt is csak a neje, Aurelia tanácsára. Dehát micsoda dolog lenne, ha a rikácsoló főrohadék máris elpatkolna, így persze hogy fordítva sül el a dolog!
2. A másik Atticus háttere, hogy gladiátorbajnokként elvileg maholnap fogják felszabadítani, mivel a római törvény ezt előírja. Persze Milo tudja, hogy a törvényt az alantasság simán felülírhatja, de Atticus-nak ez csak az arénajáték megnyitóján esik le, Corvus 20-30 katonája láttán.

Semmi nem indokolja a katasztrófa során, hogy ki vagy mi hol bukkanjon föl. És nemcsak arra gondolok, hogy Milo épp a saját gyerekkora mecénásait látja viszont Pompeii-ben.

• Miután Atticus hajóját visszasodorta az ár, az kimenekít egy nőt és gyerekét a tömegből... aztán otthagyja őket. Bravo, Atticus!
• Látjuk Corvust a katonáival átgázolni a sokaságon... majd egyszercsak felbukkan az aréna romjai között, épp Cassia mögött. Honnét tudta, hogy a két gladiátorral együtt majd épp oda sietnek vissza? Honnét tudta, hogy a szülei már ott pusztultak?
• Mikor Corvus szekéren menekül az odaláncolt Cassiával, Milo kétszer is eltűnik a törmelékfelhőben... és egyszercsak lassítottan előtör megint, sértetlenül. Ilyen az, amikor egy drámainak szánt effekt röhejesen néz ki.
• Ebben a produkcióban az aláhulló tüzes kövek éppolyan kíméletesek az emberekkel, mint az Armageddon elején lévők. Itt is becsapódik 1-2 tűzgolyó 5-10 méterre Cassiáéktól és semmi bajuk
• Bezzeg mikor Cassiát a szolgája és Milo kihozzák a pincéből, 5-10 méterre tőlük a szolgálólány alatt beszakad a teljes partvidék, de Milo és Cassia épp a be nem omlott rész szegélyén áll. Ha hívő lennék, ezt is úgy magyaráznám ki, hogy Vulcanus isten be van rúgva, és nem tudja, milyen lövegeket hova szór.

Külön kitérnék még egy picit Corvus jobbkezére, a szuperkatona Proculus-ra. Szemben Milo-val, akit legalább a bemutatkozó jelentében komolyan tudtam venni, Proculusról pillanatig sem hittem el, hogy olyan különleges harcos volna. Atticus-nak legalább a fizikuma és az arckisugárzása megfelel egy harcedzett férfiénak.

És ami azt illeti: a szereplők halálpercei közül az övé volt a legkevésbé szánalmas. "Szabad emberként halok meg!"

(Érdekesség: Atticust ugyanaz az Adewale formálja meg, aki a Michael Caine-féle Nemo kapitányban Cabe Attucks exrabszolgát alakította.)

Egyetlen dolog ad némi keretet az egésznek, s ez a vulkáni magmafelhő által megkövült holttestek képe. Az elején fekvő alakokat látunk, a legutolsó kép pedig Cassia és Milo megkövült holtteste. Valahol sejthették, hogy az áldozatok jól felismerhetőek maradnak sok évszázad múltán is. Azzal, hogy közvetlenül a vég előtt csókolóztak, elmondták az utókornak - tehát nekünk -, hogy egy pár voltak, függetlenül az őrülten kegyetlen kortól, melyben éltek. Nagy kár, hogy a történet összes komponense egy I. századi giccsparádé kellékéül szolgált. Nem pedig egy érett szerelmi krónikához 2 fiatalról, akiknek a szenvedéséért lesújtott Pompeii-re az istenek haragja.