2016. augusztus 3., szerda

Szellemirtók (2016)



Hogy őszinte legyek, sose voltam rajongója a Szellemirtóknak. Ismerem a 2 élőszereplős filmet a 80-as, illetve a rajzfilm-sorozatot a 90-es évekből. De közel se voltam úgy elragadtatva tőlük, mint sok más filmkedvelő: a karaktereket tompáknak tartottam, a viccek többségét pedig mesterkéltnek.
Azt elismerem, hogy legalább volt egyfajta bája annak a szériának: Bill Murray, Dan Aykroyd és társaik komikus játéka - főleg a közös jeleneteikben - színt vitt a történésekbe. És az alapötlet puszta abszurditása is szellemes volt: hogy 3 balek tudós + egy betársult külsős techno-ágyúikkal úgy lődözik a túlvilág lényeit, mint holmi csótányirtók. Csak hát nem nyűgözött le, amit végül kihoztak ebből.


A 2016-os remake-ben sehol nem találni azt a könnyed bájt. Ellenkezőleg: félelmetes, mennyire ötlettelen, karót nyelt, tompa másolata lett ez az eredeti 84-es horrorvígjátéknak, amit egyszersmind érvénytelenít is. Az eredeti szellemirtók új cameo-szerepekben itt-ott felbukkannak, s ezzel a Sony felülírja a korábbi részek érvényességét. Értitek, ugye? Mostantól ez "az igazi Szellemirtók"! El tudom képzelni, hogy törzsrajongók már készítik a fáklyákat, amiért a stúdió ilyen bőszen leokádta gyerekkoruk egyik nagy kedvencét. 


Dr. Erin Gilbert és Abby Yates egy paranormális jelenségekről szóló könyv szerzői. Évekkel később Erin - immár a Columbia Egyetem tanárnője - felkeresi Abby-t és társát, Jillian Holtzmann-t a könyv online kiadása miatt, és egy régi házban szembetalálják magukat egy igazi kísértettel. Ám a közzététel után csalóknak bélyegzik és kirúgják őket. Magánvállalkozást indítanak, mint "hivatásos" szellemvadászok, idővel kiegészülve egy jóképű recepcióssal, plusz egy 4. szellemirtóval, Patty-vel. Eközben egy meg nem értett pasas azok mesterkedik, hogy New York-ban egy egész hadseregnyi szellemet eresszen szabadjára, akiknek aztán ő válna majd a vezérévé...

Egy okát látom csak annak, hogy miért létezik ez a film: megint "nosztalgia" címén egy népszerű névből kiszívnak egy kis zsebpénzt így a nyári szezonban. Érdemi koncepció helyett lemásolták az 1. részt, a főszereplő kvartettnek pedig személyiség helyett sztereotípiákat adtak. Nem érdekel, hogy az új szellemirtók mind nők, ennek semmi köze az egészhez: a végeredményt nyugodtan átkeresztelhetjük Scooby-Doo 3.-ra. 

Az új Szellemirtók nemhogy semmit nem tesz hozzá a '84-es darabhoz, de abból tudatosan minden jó dolgot kiszív, kiszikkaszt. Az élet kezdetei nem fedezhetők föl a tartalomban, karakterek, párbeszédek és poénok terén sem. Egyszer se nevettem, dühítően sivár és megjátszott volt az egész. Sőt egyes pillanatok kifejezetten gusztustalanok voltak: pl. 

  • mikor Gilbertet élete első kísértete lehányja a régi nagyházban,
  • vagy még korábban egy magnószalagra vett vaginaszellentés.
Ehhez képest Ragacs, az irtókkal lógó szellem gyorshajtása még egy modoros jelenetnek számított.




3 nagy szalmazsákba lehet csoportosítani az itteni "színészi játékot":
  1. A régi részek fő színészei szárazul és érdektelenül alakítanak, mintha akaratuk ellenére vettek volna részt a forgatáson. Mondjuk nem is csodálnám, hisz egykori karaktereik helyett most lényegtelen senkik bőrébe bújtak bele.
  2. A stafétát átvevő hölgykar megdöbbentően hamis: alig bírtam elviselni, mikor bárkik közülük a rikácsoló hangját vette elő! Soha nem hittem el ezt a kooperatív barátságot az irtók, főleg Abby és Erin között, akiknek könyvét mint megtudjuk: a főgonosz is olvasgatta.
  3. A hím karakterek maguk is lézengő szellemalakok, mintha fogalmuk sem lenne róla, mit keresnek ebben a movie-ban. Gondolok itt főleg Chris Hemsworth kigyúrt, de agysteril recepciósára, Kevinre.


A vérszegény effektusok is inkább a Rejtély Rt. mozis kalandjait idézik, mint a régi Ghostbusters-t. Érdektelen, mi történik a vásznon, annak ellenére, hogy az új kiadásban 1-2 ember meg is hal a paranormális dögök keze által. A cowboy-os tüzelés a protonágyúk sugaraival, a házban és utcán masírozó kísértethordák egy percig nem tudtak se humort, se veszélyérzetet kelteni.
Ezért sem tudtam izgulni azon, mikor a végén a szellemirtók megpróbálják bezárni a dimenziókaput, amit át beparádéztak a kísértetek, és Abby majdnem bent ragad. Arra meg ötletem sincs, mitől fakul ki hófehérre a haja Erinével együtt. Valaki más ezt biztosan meg tudja mondani...






Rajongó vagy sem: lidércnyomással ér fel az új Szellemirtók. Paul Feig író-rendező és Melissa McCarthy tavaly kellemes perceket okoztak A kém c. vígjátékkal. Amit itt prezentáltak, az ugyanúgy lehetne az Asylum műve, mintsem a Sonyé, akik Pókember után újabb hollywood-i ikont erőszakoltak meg. Ez a flepnis, alpári, idétlen celluloidragacs nem érdemli meg, hogy létezzen.


Nincsenek megjegyzések: