Rendes fickók

"Szegény kislány. Egy apát keresett, és két balfaszt talált."
"Ez hízelgő az egyik balfaszra nézve."

(Két apának mennyi a fele?)



Proszit!

Nostalgiawood végre kiizzadt magából egy "gyökértelen" (alapanyag nélküli) műsort 2016-ban, ami szórakoztató, de nem ostoba. A Rendes fickók Shane Black idei "body-cop" (="haver-zsarus") krimi-thrillere, amely egyszerre teremt élettel teli, színes hangulatközeget és vicces, de karakter-mozgatta történetet. Nem egy kimagasló alkotás, de friss, lüktet, egyszerre van stílusa és fordulatos története, benne olyan hús-vér szereplőkkel, akik nem mennek az idegeinkre minden 5. percben.

1970-es évek, L(os) A(ngeles). 

Holland March csóró detektívet egyik ügye kapcsán megfenyíti Jackson Healy, a jámbor verőember. Később mégis összeáll vele, mikor közös feladatuk akad. Meg kell találniuk Ameliát, egy eltűnt fiatal aktivistát, akit valószínűleg meg akarnak ölni...

Humor- és karakterfronton is meg vagyok elégedve Black munkájával. Bár a mellékszereplőkbe is sikerült azért színt vinni, egyértelműen Russel Crowe és Ryan Gosling párosa adja a film tengelyét. Goslinghoz képest Crowe kicsit visszafogottabban alakít, ez a felállás pedig illik a kapott figuráikhoz. Fantasztikusan tudtak egymásról játszani, nem izzadtságú, ahogy figuráik megkedvelik egymást. Nincs éles kontraszt közöttük, csak a lelki beállítottságuk ellentétes. 

Black korábbi forgatókönyveiből többször emel át ismerős elemeket, de sosem csak másol. March nem egy érzéketlen tahó apa, aki a szájmenését viccesnek hiszi (engem ez irritált pl. Az utolsó cserkész főszereplőjében). Földön járó, jó eszű hantás, aki a túl modoros vagy kétszínű viselkedést laza cinizmussal jutalmazza. Healy sem csak tetteti, hogy érdekli mások gondjai, egyszerűen csak nála első a munka - a józan ész határain belül persze. Mindkettejüknek problémás a múltjuk és jelenük is, vonzza őket az ital, az öntörvényűség, a mindenféle sötét alakok.

A "budy-cop"-felállás lényege, hogy 2 kisstílű alakot egy bizarr bűnügy csiszol barátokká, sőt az egyik a másik családjával is jó viszonyba kerül. Szerencsére a tónus se nem trágár, se nem szépelgő, vállalja a vért, a meztelenséget, a koccanást. A poénok nagyrészt működnek - kedvenceim a tisztogatás a liftnél, illetve mikor tévedésből egy esküvői vacsoraasztalra dobnak egy hullát. 
De egy dolog a hangulatközeg, és más a történet. Féltem tőle, hogy Black öntelt módon nem lát majd tovább a zsarufilmek népszerű sablonjain. Nem ritka sajnos befutott író-rendezőknél, hogy elbagatellizálják a normális sztori megírását, és annak hiányát a stílussal próbálják elkendőzni. 

Hogy így lett-e végül? Nos... részben. Van történet, lekötött, kiszámíthatatlan volt, de az újszerűtől távol áll. A krimiszál tempós és csavaros, bár elég sok a véletlen egybeesés benne. Olyan témák kerülnek elő menetközben, mint a megélhetés, a hétköznapok gyűrődései, sőt az erőszak megengedhetősége. Ezért is örültem az olyan részeknek, ahol March a maszek kopók rutin-teendőiről beszél. Bevallom, kicsit hirtelenkedőnek találtam, ahogy hol-melyik mellékszereplő felbukkan ebben az egészben: Amelia bírónő anyja, az áruló asszisztensnő vagy a gátlástalan bérgyilkos John Boy.  

2 tinilány-karakter van ebben a filmben: March lánya, Holly és a történet szent grálja, Amelia. 


Holly nekem két okból is nagyon tetszett. Egyrészt mert talpraesett, értelmes gyerek, aki hasznára van a duónak. Másrészt mert kiegészíti őket: jelenléte emlékezteti Healy-t, hogy igenis piszkos hivatást is választott magának.
Mikor egyik üldözőjüket - akivel ő már összeakadt - Healy csendben kinyírja, azt mondja: sérüléseibe halt bele. A nyomasztó érzést tetézi, mikor Holly felfedi: rájött, hogy hazudott neki. Ezen a férfin látni, hogy nem lelkiismeretlen vadállat, de itt már maga sem tudja biztosan, hogy őszinte-e. Ha egy gyilkos üldözi, végez vele, és nyugodt szívvel tud róla hallgatni. Akkor ő ettől rossz ember, és csak másoknak játssza a jó fej bunyóst? Vagy tényleg muszáj bepiszkolnod a kezed, ha valaki az életedre tör? Később, mikor John Boyt lefegyverzik, őt Holly kedvéért nem öli meg, de a kérdés attól még nyitva marad... 

Amelia alighanem a legholdkórosabb csitri, akit idén moziműben láttam. Hiszi, hogy anyja áll az őt üldöző bérgyilkosok mögött, vagy legalábbis lepaktált velük. Nem az zavart, hogy a lány csak motorként szolgál a cselekménybe, hanem hogy a magához való esze sincs meg. Felelőtlen, hisztérikus, képtelen bízni még a megmentőiben is. Végül pedig John Boy azért tud golyót ereszteni a fejébe, mert a csaj az utcán, ugyanabban a sárga ruciban futkározik, mint egy céltábla, és pont az ő kocsiját inti le. "Ki kell jutnom innen!" 
Pontosan honnét, kislány? A városból, vagy a földi létből?

A cím és a poszter is hajaz ugyan a lehetséges nézők szimpátiájára, de a Nice Guys nemcsak azzal próbál lekenyerezni minket, hogy hasonlít a 70-80-as évek akcióvígjátékaira. Engem az ilyesmi nem hat meg. Ez egy nevettető, energikus, soha le nem ülő krimikomédia, szerethető főszereplőkkel, stílusos közeggel és egy bolondos detektívszállal. Azt belátom, hogy simán belefért volna több tartalom, a bajba jutott hölgyike meg a fogkrémes tubusommal verseng ész dolgában. De ezek nem éket vágó hibák: végre elmondhatom, hogy ezen a nyáron is láttam egy jó hollywood-i produkciót.