A teljesen szabálytalan akciókomédia imád véletlenszerűnek tűnő dolgokat egymáshoz passzintani, mégis képes - nagyrészt - működtetni azokat. Abszurdnak hangozna, mégis komolyan vesszük, hogy egy eszelős CIA-kisfőnök hajtóvadászatot indít egy emberi selejtnek tűnő eladófiú ellen. Így szedi szét az American Ultra észrevétlenül a hollywood-i kémmítoszt. Könnyedén, lazán köpi arcon a titkosszolgálat mozis hírnevét - egy intézményét, mely a színfalak mögött időről időre manipulál és likvidál átlagembereket, mikor milyen érdekből és ürüggyel.
Mike (Jesse Eisenberg) a virginiai Limon legjelentéktelenebb polgára: lassú felfogású, szétesett drogos, aki csaját, Phoebe-t (Kristen Stewart) kivéve teljesen egyedül él. Mike nem tudja, de egy olyan balsikerű kísérlet részese volt, melyet a gátlástalan Adrian Yates (Topher Grace) most mindenáron próbál eltüntetni. A CIA-s Victoria Lasseter (Connie Britton) egy este fura kódsorral aktiválja a Mike-ban szunnyadó képességeket, épp mielőtt az életére törnének. Ettől kezdve a fiú összezavarodva menekül a kiiktatására küldött titkos ügynökök elől. Közben egyre több nyomát felfedezve, hogy egyszer a múltban valakik valamire beprogramozták a tudatát...
Csak örülni tudok egy alkotásnak, amely állandóan próbál friss, merész és kiszámíthatatlan maradni, mégsem veszíti el emberségét a stílus javára. Érzésem szerint ez történt az American Ultrával: saját vad stílusa a fejére nőtt. Valahol félúton ez a szokatlan, cikk-cakkban építkező alkotás megszűnt kémfilm-klisék provokatív szatírájaként lüktetni, és öncélú virtuskodás lett. Díjaztam, ahogy a mai, divatos összeesküvés-sablont szinte minden 5. percben kigúnyolja, kifacsarja. De valahol középtájt kifakult az emberi tényező a történetből, és a befejezés - ahol a főszereplő és kedvese immár hivatásos CIA-sek - cseppet sem fizette meg számomra az addigi odafigyelésemet.
A színészi játék tűrhető. Kiemelkedőt senki nem teljesít, de így is jobbat, mint amire számítottam. Bill Pullmannek szerintem kimondottan jól áll, ha mindössze mellékszereplő: érdekes pikantéria, hogy a háttér-informátor, aki a Mike-ot hajdan trenírozó Victoriát informálja, valójában a CIA egyik vezető beosztású tagja.
Megjegyzés: a legbizarrabb figura számomra az egészben a Mike-ot üldöző nyerítő ügynök, "Hahota" volt. Mintha Nicolas Cage legvadabb perceit ötvözték volna Eddel az Oroszlánkirályból...!
Jesse Eisenberg remekül hozza a zilált agyú kisvárosi srácot, akinek most hirtelen fel kell fognia, hogy alvó ügynök, és az életére törnek. Átéreztem Mike űzött vad helyzetét: hétköznapi tárgyakkal öl meg 2 ügynököt, 2 másik kiirt egy egész rendőrőrsöt körülötte, vesztegzár alá vonják a városát, csak azért, hogy ne tudjon elszökni. És a legdurvább: Phoebe-ről leleplezi, hogy ő is CIA-dolgozó, és egészen idáig a megfigyelése volt a feladata. Itt tetszett a leginkább Eisenberg alakítása: akit Mike feleségül akart venni, első naptól hazudott neki kilétéről, és eltitkolta mindazt, amit a hajdani Észlény Program kudarca után kitöröltek Mike elméjéből. Ez az identitás-válság, és ahogy hideg fejjel túllép rajta, kedveltették meg velem a főszereplőt.
Örömmel tapasztaltam, hogy Kristen Stewart végre megtanult színészkedni. Még inkább tetszett viszont, ahogyan a dramaturgia az ő figuráját mozgatja. Phoebe szereti Mike-ot, de ő a film utolsó harmadáig nem tud megbocsátani neki, amiért eltitkolta előle képességeit, kitörölt emlékeit, és hogy a kísérlet az oka eddigi pszichés szétesettségének. Van egy szájbarágós metafora, ahol Mike fának nevezi magát, ami lefékezi és tönkre vágja az útján haladó kocsit, Phoebe-öt. "Mi voltunk a tökéletes elbaszott pár. Ő a tökéletes, én az elbaszott." Ez megfordul, mikor Phoebe önmagát nevezi "a fának", és fizikailag is megsínyli a hibája árát. Így megérdemelten kapja meg az újrakezdés esélyét, mikor a harc után Mike a rendőrségi kordon előtt megkéri a kezét.
Nima Nourizadeh idei rendezését kétségkívül az év legfurcsább mozis darabjaként fogják emlegetni. Nagyon pattog, nagy hévvel kerüli a bevált recepteket, de nincs elég gondosan szőve. A humor és akció sötétes, ironizáló elegye nem telítődik kellő emberi tartalommal, és a sok csavargatás után a történet vége csalódást keltően kiszámítható. Üdvözöltem az irányt, amerre a BeSZERvezve törekedett haladni; azt szerettem volna, hogy menjen tovább, és próbáljon többet.
Nima Nourizadeh idei rendezését kétségkívül az év legfurcsább mozis darabjaként fogják emlegetni. Nagyon pattog, nagy hévvel kerüli a bevált recepteket, de nincs elég gondosan szőve. A humor és akció sötétes, ironizáló elegye nem telítődik kellő emberi tartalommal, és a sok csavargatás után a történet vége csalódást keltően kiszámítható. Üdvözöltem az irányt, amerre a BeSZERvezve törekedett haladni; azt szerettem volna, hogy menjen tovább, és próbáljon többet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése