Hitman - A 47-es ügynök

"Nem volt 1 eredeti gondolatod sem."

Az alábbi mondatot a filmből címezném a készítők minden egyes tagjának, illetve a 20th Century Fox illetékes főnökeinek.

"Agyatlan akciódömping."

"Szüntelen kliséhegy."

"Élettelen CIA-orgia."

"Üres idő- és pénzpazarlás."

"Hitvány ál-videójáték, amit nem lehet játszani."

Az összes negatív stigma ráragasztható a Hitman - a 47-es ügynökre, ami ránézésre az eszünkbe juthat róla. Bond és Terminátor szerelemgyereke volt az, ami elterült a szemem előtt a vásznon. Egy fatális véletlenekből tákolt, lökhajtásos cselekmény során fapofájú alakok fel-alá pózolnak, időnként beszélnek a nagy semmiről és stílustalan helyszíneken törnek-zúznak-öldökölnek, egyetlen izzadtságcsepp nélkül. Bármi is történjék, azt érteni alig, átérezni soha, ellenben hosszan elbámulni lehet - mint döglött halakat az akváriumban.

A 47-es Ügynök (Rupert Friend) egy biokísérleti szuperember, a tökéletes gyilkológép. Dolga, hogy megtalálja Katia-t (Hannah Ware), az Ügynök-program atyjának lányát, mielőtt a szupertitkos Szindikátus szervezet - élén a zárkózott Le Clerq (Thomas Kretschmann) elnökkel - elkapná. Saját, páncélbőrű gyilkológépük, John Smith (Zachary Quinto) Katja bizalmába férkőzik, de a 47-esnek sikerül elvinnie tőle a lányt. Kiderül, hogy Katja már javított Ügynök-trenírozást kapott gyerekként, így a 47-es órák alatt kiképzi őt - nehogy eltűnt apját (Ciarán Hinds) keresve kinyírassa magát...

A Fox idén mintha rendre azt bizonygatná, hogy képtelen pop-kulturális anyagot filmre adaptálni. Alig vagyunk túl A Fantasztikus Négyes mozis temetésén, most egy népszerű ezredfordulós videójáték remake-jét szidhatjuk, amiért üres, agyatlan-lelketlen kliséhordó lett, amiben a mészárlások + a fő színésznő bikinivillantása adják a fénypontot. Már a stúdió olyan, a tervezési stádiumnál hozott döntéseit sem értem, hogy miért bízták egy elsőfilmesre, Aleksander Bach-ra (???) a rendezői feladatot. Vagy miért pont a korábbi, 2007-es bukott változat íróját (!), Skip Woods-ot hívták meg a forgatókönyvhöz - akinek mellesleg a két évvel korábbi Die Hard 5.-öt is köszönhetjük.

Nyilvánvaló, hogy az akció az elsődleges aduász, amivel az ilyen nyári akciófilmeknél próbálják elterelni a figyelmet a sivár tartalomról. A Katia-ra testált érzékek és képességek a Lucy-t idézik, így róla még annyira se hittem el, mikor ügyeskedik, mint 47-esről. A beállítások lehetetlenül megjátszottak, pózoltak. Néhol a lövések, a bevágódások tényleg hatásosan szólnak, de a jelenetek egésze mindig ritmustalan és érdektelen. Ráadásul néhol annyira idegbetegen rángatózik, gyorsul-lassul a kép, ami már-már a Szellemlovas 2. színvonalát idézi. Sőt, igazából... a film minden elemének kidolgozottsága azt a színvonalat idézi...

Befejezhetném ennyivel a kritikát, hiszen tucatnyi blogger-társamtól olvastam ugyanezt a véleményt, csak más szavakkal. De az valahol megrémít, mikor ennyire nem is titkolják Hollywood-ban, amikor csak a filmjogokról és termékeladásról szól számukra egy szellemi darab életre hívása. És nemcsak a vázlatfirka sztori, a nem létező karakterek, a súlytalan fordulatok és a konyhai robotoknak írt párbeszédek miatt. Vagy mert a 47-es ügynök egyetlen mondata, ami nem a munkájával kapcsolatos, az olasz gyapjút evő molyokról szól. 

Nevetséges maga az újra meg újra megismételt látványa annak, ahogy ez az elvegyülni képtelen CIA-vágyálom fényes nappal, pánikot keltve villogtatja harci és gyilkoló tehetségét, vagy egy épület tetején, vagy a nagyváros (Szingapúr) utcáin. Nem kevésbé, hogy egy sokadik szupermodellről próbálják bemesélni, hogy potenciális modern amazon: jövőjét az égre-földre keresett apucija a múltban is, most is őhelyette akarja megszabni, egész a legutolsó jelenetig, ahol felrobbantja magát. "A tetteink határozzák meg, kik vagyunk." Persze...


Külön meggy a tortahabon, hogy egy második 47-es pózolt lelövésével ér véget az egész. Mintha e nélkül nem találtam volna ki, hogy a Fox ebből a #######ból is folytatást akart...

 

Kategorikusan óva intek tehát mindenkit a Hitman - a 47-es ügynöktől.