2015. szeptember 30., szerda

A történés (Az esemény)

"Ez tündérpor; nem létezik; soha nem ért földet; ez nem anyag; nincs a periódusos rendszerben; kibaszottul nem valódi."

(A Wall Street farkasa)



M. Night Shyamalan filmjei olyanok, mint a fedezetlen csekk. Örök rögeszméje, hogy neki a legkószább ötleteiből is több millió $-os pszichológiai thrillert kell készítenie. A minimalista stílust szimulálva fog egy elgondolást, erején felül ködösít köré, ám cselekményt alig épít köré, hogy egy hasra ütéses csavarral könnyebben meghazudtolja műve addigi történéseit. Címében nem is passzolhatna jobban ide a The Happening c. thriller, mely azontúl, hogy nincs működő komponense, az elmúlt 10 év egyik legmaflább öko-propagandájáról blöfföli azt, hogy a történet tanulsága.



Az USA északkeleti részén egyre többen logikus indok nélkül kezdenek öngyilkosságot elkövetni. Elliot Moore philadelphiai tanár nejével, Almával vonaton elhagyják a várost, s miután egyik kollegája a jelenség áldozata lett, annak lányát, Jess-t is magukkal viszik gyalog. Közben Elliot kiokoskodja, hogy a térség növényei valamiféle színtelen-szagtalan gázanyagot termelnek, ami kikapcsolja az ember létfenntartó ösztöneit.



Ahhoz képest, hogy a film címe szó szerint fordítva "A Történés", szinte semmi nem is történik benne. A szereplők, helyszínek pontosan ugyanolyan színtelen, szagtalan, jellegtelen gázlények, mint maga a túlmisztifikált "járvány", a  halálesetek pedig unottan, feszültség nélkül halmozódnak. Híre-hamva nincs valódi drámának vagy feszültségnek. Elliot és kedvese az elhidegült, idegenként egymás mellett élő pár archetípusa: 2 egymás mellett sétáló galamb több érzelmi impulzust termel, mint ők! És mert a befejezés párhuzamot von az alaktalan kór és az ő életük üressége között, csak még feltűnőbb, hogy ez a két dolog mintegy varázsütésre megoldódik.
Narratív katasztrófa Shyamalan forgatókönyve: a tartalmi vákuum, ingerszegény közeg, vánszorgó cselekmény és a maszlag történet mellett a dráma is csődöt mond. De nemcsak azért, mert a karakterek egy zöldborsó agyi és lelki szintjén rekedtek. Tollpihe-súlya van az egész járványügyi vészhelyzetnek! Philadelphiában a helyiek riadt nyuszi képpel vonatra szállnak, majd a járat vidéken megáll, és mehet, ki merre tud. Üzenem Shyamalannak, hogy ÉBRESZTŐ, NE ALUDJÁL! Ez nemzeti krízis! A hatóságok és a média ilyen horderejű válság idején nemcsak a nagyvárosokban pörögnek 1000%-on azért, hogy szüntelenül tájékoztassák a polgári lakosságot! Tájékoztatásként itt mindössze annyit közölnek, merrefelé történnek halálesetek, és mi a kór 3 lépcsője. Ha azt mondom, ez semmi, sokat mondtam.



És itt van ez a járvány. Maga az alapötlet, hogy egy, az 5 érzékszerv által nem érzékelhető, nem mérhető, formátlan halálforrás vándorol a térségben, valóban félelmetes volna. De ahhoz is kellene megfogható hatásmechanizmus. Az itt nincs. A produkció légköre végig álmosítóan egyhangú, alig csiklandozza bármi a rettegésérzetünket. Nem beszélve arról, hogy egy idő után a halálukba gyalogoló "fertőzöttek" egyenesen komikus látványt nyújtanak: gondolok itt elsősorban arra a jelenetre, mikor Elliot szeme előtt egy kis csoport formációba áll, és egyikük elindítja a darálást:
Minél több infómorzsa kerül elő a járványról, annál nevetségesebbnek hat az egész. Elliot "felismeri", hogy ez a légi úton terjedő valami a növényvilág védekező csapása az emberi populáció ellen. Mikor Elliot és Alma végül önként feladják a harcot és kisétálnak, a járvány épp akkor dönt úgy, hogy véget ér. S hónapokkal később a TV-ben vitatják, hogy az egész alighanem a természet figyelmeztetése volt. A Wikipédián kellett visszakeresnem, hogy mi volt az a zűrzavaros álmagyarázat a megfoghatatlan kórra.



Úgy tekintek Az eseményre, mint mozgóképes öngyilkosságra. Egy film, ami tudja, hogy semmi keresnivalója a világban, nem vesz magához semmit, amiből építkezhetne, így aztán lassan végez magával. És végül a nézőt ráveszi ugyanerre az unalom hatására - hacsak nem tesszük azt, mint Elliot és Alma: inkább kilépünk a szabadba, élni.





Nincsenek megjegyzések: