X-men: Az eljövendő múlt napjai

A magam egyszerű módján, de én is megtapasztaltam már az időutazás problematikáját, mióta blogot szerkesztek. Ugyanaz az elv: visszamenni egy korábbi helyre-időbe, és ott múltbéli dolgokat korrigálni, megváltoztatni. Mégha olyan apróságokról is van szó, mint 1-1  korrigált szó, kifejezés vagy információ: minden módosítás hatványozódva hat a jelenre. Minél több a módosítás, annál könnyebben instabillá, képlékennyé válhat a nagy egész, a szerkesztett világ.

Az immár 7. X-men-mozi sztorijában pedig a világkatasztrófa
egyből a kiindulópont.

Minden idők legjobb Marvel-adaptációja. Ugyanaz az X-men-mozifilm-csokornak, mint a The Undiscovered Country a Star Treknek: egyszerre öleli föl, rendezi el és zárja le mindazt, ami a franchise addigi történetláncában lényeges volt, miközben ad egy erős lökést leendő újabb epizódok számára. Számos ponton kapcsolódik ahhoz, ami eddig készült, mégis megvan a saját identitása, ötletkészlete és mondanivalója.



Szakdolgozatot lehetne írni erről a monstrumról; én ezt átengedem valaki másnak, hogy megtegye majd a jövőben.

Kakasviadalra emlékeztet az, ahogy Hollywood-ban évről évre, szezonálisan összeeresztik a soros képregényadaptációkat, hogy íme: melyik jószág öklel a legnagyobbat a mozikasszákon. Nem fogok újfent azon siránkozni, mennyire "érdekellenes" manapság időtálló, mély jelentésű darabot létrehozni ebben a szubzsánerben. De egy rövid kitérőt azért tennék:

A DC és Marvel-képregények ma 4 filmvállalat markában hevernek:

1. Sony Pictures a Pókember,
2. 20th Century Fox az X-men,
3. Disney majdnem az összes többi Marvel-hős,
4. és Warner Brothers a DC birtokosa.

Egyik fronton sem találtam túl biztatónak, amit 2014. első fele hozott:

1. Pókember gyakorlatilag a Sony szajhája lett; erős a gyanúm, hogy a Sam Raimi idején befuccsolt tervük szerint 6 részt akarnak zsinórban legyártani, röpke 2 évente, egy szűkebb közönségbázisra rátervezve a bevételt.
2. Az X-men: First Class végülis nem hozta vissza azt a táltosi lendületet a szériába, amit a 20th Century Fox akart. Bebizonyosodott, hogy valami minden addiginál drámaibb rendrakásra lesz szükség; ehhez nyert némi időt tavaly a 2. Wolverine-spin-off.
3. A 2. Amerika kapitány-mozi jelzi, hogy a Marvel (Disney) már mer kísérletezni a komolyabb, félsötét tónussal a "termékeiben". Félő, hogy ezt is csak a változatosság kedvéért engedték meg, hogy fenntartsák a célközönség érdeklődését.
4. A hírek szerint a Warner kitart saját szuperhős-ligája megfilmesítése mellett. Nem csekély innen nézve a lemaradásuk: egyetlen ugródeszkájuk ehhez Az Acélember, míg a Marvelnek már útban a 2. ligafilmje.

Úgy tűnik, a legsikeresebb művek létrejöttéhez mindig valami drámai eseménysornak kell bekövetkeznie. Nem tudok szabadulni a Star Trek-es párhuzamtól: Bryan Singer volt az első 2, legelismertebb X-men-film rendezője. Az X-men 1.-2.-vel ugyanúgy megalapozta a moziszéria további külsejét, ahogy Nicholas Meyer a Khan haragjával. És hozzá hasonlóan ő is a sokadik felvonásra tért vissza a rendezői székbe, hogy az ingadozó színvonalú széria végre újra egyenesbe terelődjön.

Hinni szeretném, hogy Singer nemcsak azért tért vissza, mert a Fox valaha készült 2. legdrágább project-jét kormányozhatta el. Akárhogy nézem, komoly adósságát rótta le a szememben Az eljövendő múlt napjaival. Elkészítette azt a valódi X-men 3.-at, amely - ha nem is küszöbölt ki minden kontinuitási bakit -, félretehetővé tette a "nem annyira jó" részek történéseit. Mégpedig anélkül, hogy lejáratta volna a széria történetláncát (ugye ez is egyfajta újraírása a múltnak). 

2023: Minden mutáns és szimpatizánsuk rabszolgasorban él. A szökevények ellen a fennálló rendszer a "Sentinel" (="Őrszem", "Őrrobot") nevű harci bioandroidokat küldi, melyek mérföldekről felismerik az X-gént, hogy aztán megsemmisítsék a lokalizált mutánsokat. Erejük, testi adottságaik és képességeik valósággal földöntúliak.

Professzor X, Magneto, Storm és a többi megmaradt X-men búvóhelyükön rizikós tervbe fognak. Visszaküldik egy erős mutáns elméjét az időben 1973-ba, hogy akkori testébe jutva kutassa fel és állítsa meg Mistique-t. Ugyanis az ő merénylete az Őrrobotok atyja, Bolivar Trask ellen indított el mindent: az ő vérét használva hozták létre a Sentinel-ek, melyek ma őket irtják. Az utazó szerepe Loganre hárul, aki célja érdekében segítséget kér az ottani korban fellelhető mutánsoktól - köztük a fiatal Charles Xaviertől, Magnetótól és Beast-től.

Kéretlen reklámnak tartom a stáblista utánra berakott jeleneteket. A The Wolverine-é azonban üdítő kivétel volt számomra. Mint Logant, engem is megdöbbentett Charles Xavier, azaz "Professzor X" felbukkanása, miután az X-men 3.-ban a Phoenix elpusztította. Sejtettem, hogy logikusan vagy szellemi lény kell, hogy legyen, vagy az ősrégi időutazás formuláját fogják az írók előszedni. 

Itt mutatkozik meg az első nagy pozitívum. Sikerült az időutazás koncepcióját hihetővé formázni: nem a testi valójukat, hanem az elméjüket viszik át egy korábbi idősíkba, és ily módon fejtenek ki ott hatást (mint a hidegháborús Montauk-program). Bár a szereplők nem fejtik ki, mikor és hogyan okoskodták ki ezt a technikát, feltehetőleg Charles visszahozása volt az 1. eredményes kísérletük. A felnőtt, nyomasztó atmoszféra hihető fényben tünteti fel, hogy az időutazás a már legvégső adu: ha eleve a genocídium a létező valóság, nem éri meg egy "apró" sebészeti beavatkozást elvégezni a kritikus ponton, 1973-ban? 

Hugh Jackman Rozsomákja évek óta a legnépszerűbb X-men, de végre nem éreztem úgy, mintha kivételeznének vele. Gyakorlatilag az a feladat hárul rá, hogy mentse meg a világot önmagától. De az indoklás, a tónus, a tét, az egyszerre 2 időben létezés szituációja... egyszóval a sztori eszkalálódása rögtön teljesen magába szippantja a nézőt. Végig erős vázra lehetett elhelyezgetni a látványelemeket - mégha némelyik a hihetőség határán billeg is.

Mindig hibának tartottam, hogy az X2 utáni részek Logan erejét kb. Superman-szintig fokozták. Igencsak nehezemre esett olyan karakter sorsáért izgulnom, aki 150 év alatt is pont ugyanúgy néz ki; akit még olyasmik sem omlaszt szénné, mint az X3. Phoenix-sze vagy a Kövér Ember atombomba. A Days of Future Past végre ismét körülírhatónak, behatárolhatónak láttatja Logan erejét és életkorát - anélkül, hogy nyíltan letagadná bármelyik előző X-men-mozit. "(...) Valaki, akit minél nagyobb fizikai sérülés ér, annál gyorsabban regenerálódik."

A Sötét Lovag Trilógia óta nem tapasztaltam, hogy képregénymozi ennyi szereplőt ilyen sűrű és fordulatokban gazdag cselekményben jól tudna mozgatni. Singer és Simon Kinberg forgatókönyvíró tényleg kemény munkát öltek bele, hogy a sokszereplős opusz ne csússzon el és omoljon össze a saját súlya alatt. A jövősíkban a mutánsok mindent és mindenkit Logan feladatának rendelnek alá, az Őrrobotok támadása közben is, míg Logan tudata évtizedekkel arrább küszködhet, hogy egyenként összeboronálja a "bandát".
A 2 idősíkkal együtt a 2 szereplőgárdát is egybe gyúrhatták az alkotók, + egyes új mutánsoknak (pl. Quicksilver) ez volt a debütálása a nagyvásznon. Sokuk (pl. Jégember vagy Kitty Pride) teljesen beleolvad az események forgatagába. Ezt viszont aligha lehet számon kérni Singeréken. Egy ennyire gyors ütemű, fókuszált cselekményben nincs idő rá, hogy minden jellemet kikerekítsenek, és külön mellékszállal ruházzanak fel. Az 5 legfontosabb szereplő rétegzett, érdekes személyiség maradt, saját világképpel és konfliktusokkal, amiken felül kell kerekedniük. Hol van ehhez képest a képregényfilmek megszokott libidója...?

Logant látnom, mint a jövő békekövetét, azonnal hozott némi finom iróniát ebbe az időnként igen komor produkcióba. Aki az eredeti 2 műben a legkülöncebb, közösködni leginkább nem akaró X-ember volt: éppen őrá hárul a feladat, hogy mentse meg a mutánsok egész népét. Abból, hogy a 2 idő figurái egymással találkoznak, rengeteg jól időzíthető poénra (is) nyílik lehetőség, amivel a forgatókönyv élni is tud. 
Még olyan apróságok is visszaköszönnek, mint Logan fél perces cameója ("Baszd meg magad...!") a First Class-ből. Most pont fordított a helyzet: Logan küldetése összegyűjteni a fiatal mutánsokat, és Xavier a magányos fickó, aki elküldi őt a sunyiba.

Ez a film sosem hezitál, ha alkalma nyílik csavarni egyet Logan amúgy is hajmeresztő helyzetén. Ám ezt rendkívül leleményesen teszi!

• Miután Logan birkatürelemmel meggyőzi a lerongyolódott Charles-t, kiderül, hogy a Pentagon betonbörtönéből kell kihozniuk a 10 éve ott csücsülő Magneto-t - amit egy Quicksilver nevű fenegyereknek hála véghez is visznek.
• Mikor megtalálják Mistique-t, és eljön a gyilkosság dátuma, Logan viszontlátja az ifjú William Strykert, ami kizökkenti a jövőbeli tudatát, a régi pedig csak hüledezik, hogy mit keres itt, kik ezek az alakok (Mikor ezt először láttam a Corvin-moziban, jóízűen felkacagtam, hogy Charles azt hiszi, belőtte magát valamivel).
• Továbbá a  végső harc előtti kiesése,
• és amit a befejezéskor talál. Erről majd lentebb.

A DOFP nagyon sokat átment az FC pozitívumaiból: X professzor és Magneto ingatag szövetsége, a még ingatagabb emberi közvélemény, hogy nemcsak 2 oldal létezik ebben a játszmában, stb. Cseppet se bőrlenyúzás, ha 1-1 mozzanat a First Class-ből ismétlődik: Charles és Eric sakkozik, vagy ahogy Eric újra birtokba veszi a különleges sisakját.

Mivel Mistique, embernevén Raven a történet Szent Grálja, logikus volt, hogy valamiféle jellemfejlődésen kell átesnie, hogy végül ne ölje meg Trasket, elhozva így fél évszázaddal később a mutánsok apokalipszisét. Ebben a részben ő magányos vadász, aki egy ideje otthagyta Eric-et. Mint kiderül: Magneto több ekkori hívét Trask fogta el, és kínozta halálra a kísérletei során. 

Aminek viszont külön örültem, hogy vele együtt Charles is komoly számvetésre kényszerül önmagával, saját morális értékítéletével. A First Class művelt idealistájára Logan toprongyos remeteként talál rá a bezárt X-men-iskolában, aki Hank/Beast szérumával képes járni - ezzel elnyomva elmeképességét. James McAvoy Xavierje itt nekem kicsit félúton araszol a Mocsok Bruce Robertson-a felé, de érdekes látni az éles kontrasztot Patrick Stewart Professzorával. Különösen mikor a két Xavier tudati szinten találkozik egymással.

Amikor az X-men: Az elsőkről írtam, szóvá tettem, hogy Xavier sosem hajlandó belátni a saját hibáit, az önellentmondást az észjárásában. Hát most muszáj lesz neki: Eric-et dühösen megüti, mikor a Pentagonban viszontlátja, és ő ezt lenyeli. Ám mikor Charles a magángépükön is vádaskodik, Magneto kategorikusan az arcába vágja, hogy ő hagyta cserben a mutánsokat:

• nemcsak mert évekig vegetált, direkt elnyomva a képességét, amivel sokukat megmenthette volna;
• nemcsak mert hagyta, hogy sokukat besorozzák a vietnami háborúba;
• de azért is, mert akiket lelepleztek, azok eltűntek, és alighanem kísérleti nyúlként végezték Tresk kutatásaihoz. 

Tudom, hogy a feszültségfokozást szolgálja, de mégiscsak nagy véletlen az, hogy a jövő Őrrobotjai épp akkorra törnek be a kómás Loganhez, mikor a múltban Mistique Traskre fogja a fegyvert. Egy ilyen csavar vagy nagyot hátra, vagy nagyot előre lendít a dráma erején. Ez hál'Istennek az utóbbi eset volt. Miután Trask elkészíti az Őrrobotok prototípusait, és a felavatásukon Magneto az elnök kísérete ellen fordítja őket, megkapjuk a szokásos mutánsok közti csatát, ahol maga Wolverine is padlóra - majd a folyó fenekére - kerül. "Többé nem vagy túlélő."

Innentől már minden azon múlik, ami Logannek hála szárba szökkent: Magneto a háború, Xavier a béke, kettejük közt pedig ott áll Mistique. Miután Eric a TV-adásban elszavalta hadüzenetét az emberiség ellen, Raven megvédte tőle az elnököt, csak azért, hogy most ő tartsa a fegyvert. A való élet is ilyen: mindenki a saját célját követi, és ha ideiglenesen egybe is vágnak a céljaik, bármikor úgy dönthetnek, hogy vége a közösködésnek.

 

Tiszteletem annak, aki jobb értelmezést talál erre, de azt hiszem, Charles karakterérését nagyban segítette, hogy találkozott időskori énjével. Félidőtájt, még újfent a First Class-es, prédikáló modorában győzködte Raven-t, hogy álljon el szándékától. "Semmit sem változtál...!" Mistique volt élete 1. nagy kudarca, és mikor a Celebro használatával is felsül, érthetően kiborul a már sokadik kudarcán. "Ez az egész egy nagy tévedés volt...!" Hank/Beast egyik szövegsora is rákontrázik erre: mi van, ha nem is változtatható meg a jövő? Mi van, ha a kulcsesemények kigyomlálása után is marad, amitől Logan bábeli jövője majd valósággá válik?

Logan elméjén keresztül a fiatal Charles-t az idős Professzor X rávezeti a film egyik fő tanulságára. Arra, hogy a jövőt nemcsak mi alakítjuk, hanem minden tettünk kihat rá. Mi vagyunk a jövő. Míg Magneto ezt a tételt eltorzítva hangoztatja az emberiség ellen, addig Charles-nak sikerül jól szavakba öntenie. "Te döntesz."

Mistique sem elérzékenyül, vagy fogadja el az engedményt, hogy Charles végre önálló felnőtt nőként kezeli. Igazat ad Xaviernek, hogy a világ nem fog minden mutánst Magneto-val azonosítani. Persze, az előítéletek most már adottak, de ezt egy felnőtt ember képes kezelni, képes bizonyítani az igazát. Inkább érzi úgy, hogy ő dönt, ha nem húzza meg a ravaszt, mintha nem lenne más választása Magneto hibájából. És ezt a helyes döntést igazolja az az újságcikk, mely szerint Tresket lecsukták.

Nem szégyellem leírni: őszintén meghatódtam ennek az alkotásnak a zárásán. Ahogy az Őrrobotok és a mutáns világvége meg-nem-történtté válnak, Rozsomákkal olyasmi történik, ami többféleképp értelmezhető. Ott találja magát a gyerekektől hemzsegő iskolában, a korosabb Beasttel, Stormmal, Kitty Pryde-dal... valamint az élő Jean Grey-jel és Küklopsszal. "Valami sosem változik... jó látni téged, Scott."  Végül pedig az idős Xavierrel, aki meglepő dolgot olvas ki a "történelemtanár" fejéből. "(...) Én talán kicsit másképp tudom a történelmet..."

Ez de facto a leggyönyörűbb befejezés, amit az elmúlt 2 évben akciómozitól kaptam! És egyben a legszebb jutalom is Logan számára: újramanifesztálódott életének az egyetlen olyan szakasza, amikor egy nagyobb egésznek, egy családnak a részét képezte. És bár ő maga ezt akkor még nem becsülte meg annyira, a karakter több mint eleget tett azért, hogy ezt az új jövőt, ezt az új valóságot kiérdemelje.

Dézsányi computer-effektussal terhelni egy sci-fi-t sosem bíztató jel: többnyire hiányozni szokott a kreatív fantázia, hogy intelligensen bánjanak vele. A Days of Future Past-nak csak a legeleje mondható effektdúsnak, de az csak azért, hogy az eseménysor legrosszabb változatát illusztrálja: amikor mindennek vége. A ügyes ütemezésnek köszönhetően a 2 idősík nem gabalyodik össze, nem váltakoznak ide-oda ugrálva, mint a mérgezett egér. Emlékmontázsból csak 1 vagy 2 darab szerepel, a CGI-mágia a megfelelő pillanatokhoz lett odapasszintva 

(pl. a cikázó Quicksilver szemével mindent lassított felvételnek látunk).

Beismerem: a jövőbeli Sentinelek látványához erősen szoktatni kellett magamat, mivel egyáltalán nem tűntek mechanikus konstrukcióknak. Nem rovom föl ezt hibapontként, csak örültem volna, ha a "védelem" olyan sérülést okoz 1 Őrrobotnak, amiből a gépmivoltuk picit elővillanhat (nem feltétlenül kilógó alkatrészekre gondolok itt). Ugyanakkor az egyik mutáns, Blink teleportáló képessége sem tűnik olyasminek, ami a puszta genetikai kódból eredeztethető lenne...

Nem tudom, hogy a következő X-men-felvonás majd a múlt- vagy a jövő idősíkjában játszódik-e. Erről a pontról a franchise gyakorlatilag bármerre továbbhaladhat, és csak remélni tudom, hogy a Fox ugyanúgy a helyes döntést hozza majd meg, mint itt Raven. Én személy szerint az X-men 1.-2.-t és Az eljövendő múlt napjait tekintem mostantól a definitív X-men-trilógiának - ugyanúgy, ahogy Chris Nolan műveit a definitív Batman-történetfolyamnak.

Az X-men: Days of Future Past-re 10-ből 9 pontot adok. Fenomenális finálé.