A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hugh Jackman. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hugh Jackman. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. augusztus 31., szombat

Deadpool 3. - Deadpool és Rozsomák

GYŐZTÜNK!

A magyar forgalmazás hajlandó Rozsomáknak hívni Logan-t! 
^_^

Egy-két évente szoktak érkezni azok a bizonyos "eseményfilmek." Amikor egy alkotás nem egyszerűen hangos reklámot kap, hanem mintha az egész média annak az 1 műnek a visszhangkamrájává volna átkötve, hogy majd az első jó kritikák és vígan távozó nézők dobszavára fölrobbanjon, és a szezon győzelmi zászlaja váljék belőle. Valami ilyesmi zajlik itt is: milliárdos tarolás 1 hónap alatt, lelkes sajtó, elégedett rajongói közbeszéd premierkor. És mégis: olyan kiégés jeleit vélem látni e franchise-on (is), amelyek miatt ha akarná sem lehetne ez a Disney szuperhős-birodalom megmentője.
 
Mellőzném a fejhasogató töri órát a Marvel Stúdió fénykoráról: már elkönyveltem, hogy az MCU kommersz gépezetét a pontos irány hiánya, a "woke"-ideológia erőltetése és a projekt-túlhalmozás együtt vitték a gödörbe a Bosszúállók: Végjáték (na meg persze a Disney-Fox fúzió) után, tele silány forgatókönyvekkel, szereplőkkel és  panorámákkal (tisztelet az 1 vagy 2 kivételnek). 
Csoda hát, ha a véres, mocskos, pörgős, trágár Deadpool-Expressz, a Marvel-Pantheon két legkarizmatikusabb ikonjával az élén falja a rekordokat? Ha nem is kevesek szemében a Deadpool és Rozsomák pont az a "Marvel-Jézus" lett, aminek a fejesek akarták; amivé maga Ryan Reynolds is ravaszul felkonferálta Wade Wilson személyén és száján keresztül? 



Már a premisszát se könnyű "röviden és tömören" összefoglalni:  Mr. Wilson-nak sikerült ugyan kiigazítgatnia hülyeségeit a Deadpool 2 végén, de ehhez már annyit nyúzta Kábel idősasszézó kütyüjét, ami kiveri a biztosítékot egy, a Multiverzum idővonalait felügyelő titkos szervezetnél. Wade-t ezért behozatja a Téridő Variancia Alapítvány illetékese, Mr. Paradox, aki külön az X-menes világmindenségeket felügyeli. Amint elrizsázza Wade-nek, hogy az ő idővonala (is) haldoklik  mivel az azt összetartó "horgonylény", Logan hulla , több se kell Deadpoolnak: 
Paradox saját kütyüjével előrángatja a sok párhuzamos világ Logan-jei közül az egyik csődtömeget hősjelöltet. Paradox viszont veszett ügyként leírja őket meg a világaikat is, így a Verembe, a multiverzum lomtár-világába küldi át őket, a gonosz telepata, Cassandra Nova áldozati telepére. WW ugyan további szuper-felkelőket talál itt a harchoz, de fémkarmú útitársa egyrészt szarik az egészre, másrészt rohadtul utálja DP szüntelen pofázását... 

Emlékszünk még Reynolds laza kis bejelentővideójára tavalyról? "Ehhez most nagyon át kellett fésülnöm a lelkemet. Belépője az MCU-ba nyilván különleges kell legyen. Hűek kell maradjunk a karakterhez. Új mélységet, új jelentést kell találnunk neki. Ez egy hihetetlen utazás, amely rábírt, hogy mélyen lenyúljak a bensőmbe. És így most: semmim sincs. Teljesen: üres itt fönn. És ijesztő. De 1 ötletünk azért volt."  

Röhej, de pont az a helyzet, amit a széria bajnoka nyilván csak viccnek szánt. A Deadpool és Rozsomák nem annyira egy "történet lezárása", mint inkább dugig pakolt húsvéti kosár a nyár közepére kiosztva. Felváltva és egyszerre is tud fárasztó és mulattató, sietős és ráérős, öntömjénező és önironikus lenni. Anti(száj)hőse immár Dr. Strange-t alázó léptékkel csavarog a világok között: így láthatunk viszont olyan rég elföldelt szuperhős-variánsokat, mint Wesley Snipes Pengéje vagy Jennifer Garner Elektrája, sőt az immár felnőtt Dafne Keen is felbukkan Laura "X-23"-ként. 
A rengeteg duma, vagdosás, bunyó, sztárerő és utalás mögött mégis pofonegyszerű a képlet: rántsd össze a 2 éppen legmenőbb Marvel-akciófigurát egy nagy világmegmentősdibe, amit addig kell tömnöd poénnal meg díszvendégekkel, míg már nem lesz feltűnően sovány a sok körítés mögött! Na, talán pont ezért a cselekmény is úgy szakad szét a tényleg csúcson túli csúcsponthoz érve, mint látszólag Rozsomák és Deadpool teste, ahogy tűréshatáron állítják le az univerzumok nagy mészárszékét. És ezzel nincs is gond: a Madonna-dalt is hozzáadva az egy tökéletesen rendezett, valóban drámai jelenet. De csak egy jelenet.

Vitán felül látszik a produkción az elhivatottság, csak ez valahogy többnyire félrecsúszva fejeződik ki. Míg a 2. résznél kissé zavart, hogy Wade simán visszacsinálhat bármit Kábel mini-időgépével, ezt az új rész utólag segített megemésztenem, hisz a TVA jövetele egyenes következménye Wade akkori tetteinek. "Paradox módon" a "Deadpool 3" mégis mintha félne hosszabban is visszanézni a múltba, Wade életének a szürkébb, gyérebben lakott valóságába, ahonnét indult. 
Ez a "komolyságot" 1-1 villanásig, max. 1-1 jelenetig bírja ki, egész szálakkal nem kíván kötődni hozzájuk. Könnyen lehet, hogy csak én untam rá végül, hogy az ilyen téridős meg univerzumozó sztorikat márcsak leszelídítve/kiparodizálva merik elővenni Hollywood-ban. De valahogy itt már megborult az a komoly-vicces egyensúly, amit a Deadpool és a Deadpool 2 még jól tudott belőni.  

Tudjuk, hogy a Sliders-szerű világváltogatás meg az öldöklés eddig sem nagyon érdekelte Wade szeretteit, nekem mégis hiányérzetem volt, hogy az új felvonás már nem talált nekik helyet az új hullámvasútra (kivéve maximum Peter jópofizó beköszönését pocakos-Deadpool-ként). Mielőbb lezavarják Wilson állásügyeit, szülinapi zsúrját, sőt a szerelmét is Vanessával, vagyis a Wade életét kitöltő kulcsdolgok, a saját világa-szerettei pusztán a startvonalat képezik, ahová egy csomó logikai tigrisbukfencen át végül visszazöttyenhet. 
Azért rugózom ezen annyira, mert ez adná az egésznek a drámai magvát: az itt megismert Logan egykor tragikusan bebukta a világa-szerettei megmentését, Wade pedig törheti magát, hogy mivel vegye rá a tagot: kezdje újra azt a mentést (életet), csak most az ő világáét-szeretteiét. Ősrégi sablon, ami a világvariánsok halmozása nélkül is komoly téttel bír, ha sikerül újszerűen tálalni, nemcsak új látvánnyal. 

Hibának tartom, hogy a Wade számára fontos emberek nem fontosak a történet számára is, amely túl erőtlen és sima maradt. Helyettük hosszan legelhet a szemünk egy rakás felszínes, merő dísznek bedobott cameón és képregény-gyűjtőknek szánt fan-service-figurán, akik néhány perc után mintha sose léteztek volna. Becsülöm, hogy a futamidőt kerek 2 órára szorították le, de ez most pont az az eset, ahol extra negyedóra jellemmélyítés nagyon elkelt volna nemcsak a szuper-nacisoknak, hanem a gonoszoknak is.

Paradontax Paradox a "nagy semmi" szótári példázata lehetne rosszfiúként. Ügyetlen ármánykodása és a nyámnyila aktakukac-stílusa még nevetségesnek is alig nevezhető, csak egy kötelező fogaskerék az A-ból B-pontba jutáshoz. Kisiklatott tervét, meg az újabb flancos sci-fi-masinát a világegyetemek végigirtásához pedig már követni se bírtam vagy akartam. Ez is csak a sok részlet egyike, ami a kutyát nem érdekli, pedig kéne, ha egyszer ezen fog eldőlni a világon minden, sőt: mindegyik világon minden!

De a fő csalódásom Cassandra Nova azok után, milyen lelkesítően mutatták őt be az előzetesek. Ezt a szadista női Xavier-utánzatot a személyisége pótlására agyontuningolták szupererővel  és tojok rá, hogy ettől is pusztítóbb-e vagy sem a képregényekben. Itt ez a keselyűként élő, Mad Max-be való bandavezér, akinek bőven volna hozzá kedve és alkalma is, hogy telekinetikusan megnyúzza hőseinket, akárcsak Chris Evans elfeledett Johnny Storm-variánsát, és feltűnően csak azért nem teszi meg, mert ennek az egész zűrzavarnak a címe Deadpool ÉS Rozsomák
Mikor pedig Wade fejében megidézi Vanessa emlékét, a film megint befékez, nehogy "túl mélyre" ásson érzések, életutak és motivációk terén. Ezt a tendenciát világéletemben gyűlöltem a szuperhős-moziknál; talán így sakkozták ki Reynolds-ék, hogy az új Logan tragikus háttere nehogy jelentéktelenné satnyuljon Wade-é mellett. Egyszerűen mesterkéltnek hat az, ahogy ezen a sakktábla-szerű történet-kereten a bábukat ide-oda mozgatják.

Megértem, hogy Hugh Jackman miért tért vissza mégis a már másodszor "örökre" otthagyott szuperhős-avatárjához. A Loganben egy másfajta, "vénember" Logan-t alakíthatott, miután a főirányú X-men-idővonal Rozsomákja elnyerte végső jutalmát Az eljövendő múlt napjai végén. Na, most újfent kikeverhetett egy alternatív Logan-árnyalatot, sőt az elején még egy sor másik variánst is röviden (Megjegyzés: a törpe Logan a film egyik legjobb vicce).  

És Ryan Reynolds lelkesedése szintén mit sem lanyhult az évek során: Deadpool még mindig zabolátlan, kiszámíthatatlan vadkártya, aki imád a saját világán túlra kikacsintgatni, sőt kiruccangatni. Agyament belépője, ahol mészárlás közben az öreg Logan sírját és csontvázát is szétbarmolja, frappáns kezdőlökést adott annak a 2 órának: a sok fan-szuvenír jelenet egyike sem gurított olyan telitalálatot nálam, egész a világhalmazmentő nagy fináléig. 

A Deadpool-Logan páros végig nagyon ütős maradt: egymás bősz győzködése, szidása, nyiszilése (regenerációs erejük mindent megold), + barangolásuk a szupervilágok között ígéretes koncepció, és meg is adják a műnek a maga jópofa pillanatait és ötletes csapatfelállásait. 
"Kurvára nem az én gondom." 
"Ugyanezt mondtad, mikor a te világod ment szarrá?!" 
Izgi attrakció még, mikor Deadpool-variánsok egész raja feszül a kettősnek, valami Kit-érdekel? ürügy kapcsán. Logan 50(>) árnyalata után így Deadpool 50(<) árnyalatát is megcsodálhatjuk picit: ez már összesen az álomcsapat 100(?) árnyalata! Persze ez se vezet sehova történeti fronton, de mint látványosság retinacsikiző  főleg, mikor Rozsomák rég várt sárga X-uniformisa mellé fölkerül a csúcsok csúcsa: az álarc is. Ugye: szép húsvéti tojások a rajongóknak, csak maga a kosár van már az osztogatás alatt szétesőben. 
Valahogy két magas bárszék – a régi közel-valós szatirikusság és a játszadozás a multiverzum-klisékkel – között a pult elé rogyott számomra a Deadpool & Wolverine. Akadnak vidítóan muris és józanítóan fanyar percei is, ezeket viszont nem tartja össze az a kritikus reaktormag, amit történetnek szokás hívni, és bántóan hűtlen az első két epizód lakóihoz. Csattanói hol betalálnak, hol csak fárasztják a nem-marveles kívülállókat, és nagyon kilátszik, hogy a szálak-szereplők szövedéke mennyire kicentizett és kiszámítható lefutású. Nem tagadható, hogy az egész szuperhős-zsáner Jackman-nak és Reynolds-nak egyaránt sokat köszönhet, 
és a Deadpool-varinások láttán nem tartom kizártnak, hogy még az évtizedben életre hívnak olyan nyalánkságokat, mint az élőszereplős Gwenpool-, vagy akár Venompool-adaptáció. Önmagában nézve viszont ez is inkább a szokott Marvel-sablonok gyűjteménye és továbberőltetése, mintsem igazi végkifejlet a Reynolds-féle Wade Wilson "Hű-de-meta!" sztorijának. 

A hármas számú Deadpool-movie hármas értékelést kap tőlem. Szerettem volna rányomni a négyest, de nincs olyan gyökérzete, amibe a lelkesedésem kapaszkodhatna. Akárhogy is: bírom a tagot, és csak remélhetem, hogy a kritikám miatt nem akar majd belém is ólmot vagy acélt küldeni, ha esetleg az én univerzumomban jár. 

2017. március 9., csütörtök

LOGAN


Hugh Jackman: „Meglepő, friss és emberi történetet akartunk. Számomra Rozsomák igazi ereje nem a szuperképességeiben, hanem az emberségében rejlik. És most, amikor utoljára játszottam el ezt a szerepet, még inkább erre figyeltem. 

Nem a karmai érdekeltek, hanem a szíve.” 


Arrogánsnak tűnhetek, de nem fogok külön lelkendezni mindazon, ami a Logant zsánere zöme fölé emeli, kezdve az R-es korhatárvinyettával. Eddig csupán a Deadpool és a Penge-trilógia voltak elég bátrak ezt vállalni és közben tisztes forgatókönyvvel is ötvözni. 4 évtizeddel a Superman után, a tizedik X-men-film idejére tartunk itt. Hollywood mintha úgy üldözné a bátor kreativitást, miként Logant és X-professzort a Transigen.


Ahogy Harrison Ford nyilatkozott Han Solo-ról, Hugh Jackman is azt akarta, hogy ikonja dicstelen, mégis méltó búcsút kapjon, melyben feláldozhatja saját életét azokért, kik számára fontosak. A Logan Jackman Rozsomákjának és Patrick Stewart Charles Xavier-jének a köszönése. Ám a Deadpool-hoz hasonlóan egyik másik X-men-mozihoz sem kapcsolódik - kivéve talán a legelsőt 2000-ből. Ha valaki egy nagy formátumú, epikus szalagavatót kíván a Stewart-Jackman duónak, nézze meg Az eljövendő múlt napjait. Ha egy kisebb, meghittebb, valóságszagúbb művet - anélkül, hogy előbb átmenne a fél szérián -, arra ideális darab lett a Logan.



2029: a mutánsok szinte mind kihaltak, csupán Logan és X-professzor vegetálnak Mexikó határvidékén. Logant manapság már mérgezi az adamantium a csontjaiban, Xavier pedig Alzheimere miatt rég nem ura tudati erejének. A volt ápoló Gabriela felkéri Logant: vigyen el egy kislányt, Laurát az Éden nevű titkos észak-dakotai gyűjtőhelyre. Rövidesen menekülniük kell, Gabrielát pedig megölik. Üzenetéből Logan megtudja, hogy a nő régi munkahelye, a Transigen mutáns gyilkológépeket próbált megalkotni izolált gyerekekből, és most vadászik a túlélőkre. "Laura" pedig nem más, mint Logan biológiai utóda, "X-23".

Örvendezek a hajtűkanyarnak, ami az előző X-men-mozi, az Apokalipszis után beállt a tónusban. Totál olyan érzést kelt a Logan, mint egy Mad Max-szerű üldözésfilm. Ügyes kis írói munka támasztja meg a poros, kopottas látványvilágot. A sivatagi tájak, plusz a Transigen bérkatonái a régi cyberpunk-os disztópiákra emlékeztetnek. Most nincs széles körű nyitómagyarázat, hogy hogyan jutott idáig a mutánsok "faja", vagy hogy mitől ment ennyire tönkre kedvenc X-men-eink élete és lelke. Nekem sem volt emiatt hiányérzetem. Frissebb, súlyosabb lett így az alkotás, a lényegi kérdésekre idővel választ kapunk. 
Meglepetés volt az immár 90 fölött járó Xavier ebben a filmben. Logan kegyetlennek látszó tette, hogy egy sötét szobába zárva tartja és injekciózza őt, valójában óvintézkedés, nehogy egyik agyhullámkitörése életet oltson ki... ismét! Borzasztóan tetszett, hogy szellemi roncsként kezdi a cselekményt (amiképp Az eljövendő múlt napjaiban ifjú Charles), majd útközben lassan összekaparja a régi önmagát. Logan és Laura, majd a vendégség a Munson-háznál ismét családi környezetet ad neki. Egészen jó állapotba javul föl, csak azért, hogy eszébe jusson, hogyan okozta akaratlanul a régi (X-men-)családja végét. Ez flashback nélkül is gyönyörűen kifacsart és szomorú, főleg, mivel a Logannek hitt gyilkosa előtt gyónja meg.

Wolverine még sose volt ennyire antihős. A nagy fináléra Jackman kifejezetten felülmúlta addigi játékát a szerepben (ahogy pl. Ewan McGregor Obi-wanként Star Wars III-ban). Logan/Wolverine minden hege, közönye, cinizmusa, hamu alatt parázsló dühe mind ott rejtőzik az arcán, kivetül a mozdulataiba. A szupererőt visszafogni tényleg teret engedett a karakter árnyalásának. Brutalitása sem csak azért törhetett elő végre jobban, mert a stúdió leküszködte a vériszonyát. Eszméletlen látvány, ahogy valamelyik karmos szereplő fölnyársal és széthasít valamit.  
Megindító és muris volt az a rögtönzött, bakugrásos nevelés, ahogy Laurát kezelni próbálja, eleinte még Charles segédletével. Dafne Keen-re nagyon illett a szívós mutánsárva figurája. Külön öröm, hogy az írók nem nyomtak rájuk címkemotivációt, semmi klisészag, érzelgős apa-lánya-ismerkedés nem rondít a jeleneteikbe. Valódi éle van a Logan és Laura közti kapocsnak, a dráma visszafogott és életszerű. Belém mart - jó értelemben -, mikor Laura az igazáról győzködte Logant:
  1. hogy az Éden nemcsak dajkamese, amit Gabriela egy X-men-képregényből vett (merész fricska a Marvel felé)
  2. majd már az Édenben, hogy ő megvédheti őket.
Sajnos a fölaprított rosszfiúk kb. annyi személyiséget kaptak, mint egy szemeteskuka. Ahhoz képest, hogy egy gyűrött, meggyötört Logantől indítunk, nagyon eltúlozták a karmosok megölhetetlenségét. X-24-et a Munson-háznál minden módon szitává lyuggatják, épp csak a fejét hagyják épen! Apropó: a végső harcnál kicsit sokára lövi le végre Laura X-24-et azzal az adamantium-tölténnyel. Úgy érzem: ha tervszerűen szembeszállnak a Transigen-nel, vagy legalább együtt törnek ki az erdőből, Logan nem halt volna meg. Kommunikációhiány. Bár ez talán nem olyan meglepő annak tükrében, hogy a lány bő órányi némaság után előbb spanyolul, majd angolul is folyékonyan beszél. 


Lelőttem a poént a befejezésről, de azért mégis szánnék rá egy külön bekezdést. 100%-ban igazolom Jackman és James Mangold döntését, miszerint a címszereplőt a halálával helyezzék végső nyugalomra. (Tudom, furán hangzik így.) Amit egy ember csak átélhet az életben, azt Logan megtapasztalta. Nemrég elvesztette élete egykori fő iránymutatóját, Xaviert, és láthatta a szörnyeteget, amivé nélküle vált volna: X-24-et. Önmaga feláldozása, plusz utolsó szavai Laurának, hogy ő se váljon gyilkos fegyverré, logikus és célszerű végkifejlet. Sírján az X-alakba döntött kereszt pedig a lehető legegyértelműbb jelzés: ennyi, nincs tovább. "A való világban az emberek meghalnak."



Három X-men-trilógiával és egy Deadpool-lal a hátunk mögött elégedettek lehetünk. Bár Az eljövendő múlt napjai után nekem ez inkább epilógus volt, annak kifejezetten hangulatos és szilaj. Boldog vagyok, hogy így köszönhetett el az ezredfordulós szereplőgárda maradéka. És bár sejtem, hogy a Fox 2-3 évnél tovább úgyse hagy békét a viharvert franchise-nak, azért remélem, hogy tanultak a Logan sikeréből. Földönjáró, esendő, hús-vér emberalakok köré kell felnőtt hangvételű, érett drámát létrehozni, mindegy, mi a műfaj vagy kik a célközönség. 







2016. június 15., szerda

X-men: Apokalipszis


Nemcsak képregényfilmeknél, de minden műfajban csodának tekintem, ha különleges darab születik. Főleg, egy ennyire sorozatgyártásra kitenyésztett márkanévnél, mint az X-men. Láttam már X-men-moziból jót és rosszat, átlagosat és kivételeset. De nem hittem volna, hogy egyszer azt mondom egy Bryan Singer rendezte X-men-mozira, hogy: szappanoperás.
Mert a súlytalan után ez a legtalálóbb jelző a 2. élőszereplős trilógia zárórészére.



Sok szempontból az X-men: Apokalipszis mintha az X-men: Az ellenállás vége reinkarnációja lenne:
  1. Egy közkedvelt 1. és 2. rész után a 3. sokkal gyengébbnek tűnik elődeitől;
  2. tanúsítja, hogy a széria ötletekből és szuflából egyaránt kifogyott; 
  3. a cselekményt csupán az akció és a felszínes dráma tolja előre;
  4.  korábban kedvelt karakterei kifakultak és önismétlő sablonmotivációkban rekedtek;
  5. minél több mutánst rakosgat be csali gyanánt a rajongóknak;
  6. és 1 nagy kuriózuma egy minden korábbinál pusztítóbb mutánsnemezis, aki ugyan mi másra áhítozna, mint a világvégére?

Bulizunk az X-mennel! Muszáj lesz időnként a korábbi mozis részekhez hasonlítgatnom ezt a felvonást, hogy körülírjam, miért és mennyire okozott nekem csalódást az X-men: Apokalipszis. Különösen az X-men: Az eljövendő múlt napjai után, amit az egész szuperhős-zsáner egyik legszilajabb, legötletgazdagabb darabjának tartok. 


Apokalipszis, eredeti nevén En Sabah Nur élő istenként uralkodott az ókori Egyiptomban, időről időre átörökítve tudatát egy új testbe. Ám több mint 5000 évvel ezelőtt fellázadtak ellene, és egy összeomló piramis romjai temették maguk alá. 
Miután a 80-as évek Kairójában feltámad, régi szokását követve 4 nagy erejű mutánst keres maga mellé követőjének. Célja, hogy átformálja a világot egy általa uralt utópiává, megsemmisítve a teljes mai civilizációnkat. Charles Xavier és az X-menek tehát törhetik a fejüket, hogyan állítsák meg őt. Ráadásul a "4 lovas" egyikében viszontlátják Charles egykori riválisát, Magnetót, akiben újult erővel tombol az emberiség iránti gyűlölete.



Burkolt érzelmi zsarolást sejtek a produkció hátterében a stúdió részéről. Bryan Singer otthagyta az X-men 3.-at egy gyenguska Superman visszatér kedvéért. Két éve mintegy vezekelt ezért a mulasztásáért a Days Of Future Past elkészítésével. Most jön egy újabb X-men-trilógia 3. része. Ha ezt is elhagyja, az egész kezdődik elölről, és az nem lenne fer a rajongókkal szemben, ugye? Simon Kinberg pedig a DOFP kritikus- és közönségsikere után evidens, hogy visszatér megírni ezt a felvonást is.
Mindkettejük munkájából üvölt a fáradtság és a kényszer. Ahogy a Batman Superman ellennél, a történet itt is receptre kapható képlet: 


[(hős vs. antihős) vs. nemezis] × minél több szupererő


Megint a túlzsúfoltság tehénkedik rá az arányérzékre! Minden eddiginél több a mutánsszereplő, akiket Singer és Kinberg 1 órán keresztül igyekeznek mind felvezetni. Ez egyszerűen túl sok. Hamar elveszlenek az írók a sok karakter között, és ettől lesznek annyira papírízűek a motivációik. Nincs igazi témája, apropója ennek az alkotásnak azontúl, hogy a Fox ütemtervében szerepel. Így persze, hogy súlytalan, ha már megint meg kell menteni a világot a pusztulástól!


Úgy érzem, a visszatérőket már nincs merre továbbgondolni. Vagy legalábbis nem ennek a "trilógiának" a keretei között. Ezért van az, hogy Xavier és Magneto pontosan ugyanaz a sarkított ellentétpár, mint az X-men: Az elsők legvégén, és hogy a retúrkarakterek a korábbi részekből ismert aggályaik fölött köröznek. 


Az "újak" pedig csak rajongóknak szánt csalik, nem is fogok mindegyikükre külön kitérni. Csupa ismerős figura az előző trilógiából, persze, immár fiatalabb kiadásban:
  • Küklopsz! 
  • Jean Grey! 
  • Night-Crawler! 
  • Vihar! 
  • Angyal! 
  • Sőt, még egy kurta kis időre Hugh Jackman Wolverine-je is beköszön!
Olyan elcsépelt a sztori és a szereplők háttere, ami hamar átragad a nézőre is. Minden karakter indítéka vékony, mint a nádszál; némelyiket mintha telenovellákból ollózták volna ki:
  • Scott-nak meghal a bátyja, így Charles-ékkal tart;
  • Charles ugyanaz a prédikáló békecsendőr, mint Az elsőkben volt;
  • Vihar egy mélyszegény egyiptomi, akiről annyit tudni, hogy Mistique a példaképe;
  • Mistique-ből sztereotíp "tökös csaj" lett, aki bajba jutott mutánsokat keres;
  • Jean Grey megint retteg gigászi erejétől, mint az X-men 3.-ban;
  • és Eric-nél újrázzák a családi tragédia motívumát, hogy megint Magnetóvá váljon.

A legfájóbb, hogy a film nem próbál új fogást keresni a régi, újra előráncigált problémákon! Itt még az X-men-univerzum alapkonfliktusa

(homo sapiens és homo superior együttlétezése)

is lényegtelenné válik a szupererők és az akció javára. Persze, ott van az arénajelenet Nightcrawler-rel és Angel-lel, akiket Mistique kihoz onnan, és egy kis időre William Strikert is benyomják a cselekménybe. Ezek megint a régi részek majmolásai, egyik se fut ki érdemben sehová. 
Az egész film ilyen: fáradt és unja magát. Időnként egy-egy rosszfiú művel valami szemétséget hőseinkkel, aztán visszaugrunk akciófilm-üzemmódba, és rohanunk tovább a végső harc felé. Nincs továbblépés, nem jön létre élhető vagy legalább érdekes viszonyrendszer a szereplők között. Nem beszélve a morális érzék, vagy akár a helyzetértékelés hiányáról. Csak ez a kellemetlen rutinszag lengi be a túlterhelt forgatókönyvet.


Tátva maradt a szám a Magneto-száltól. Az élet, amit Eric Lensherr él, kísértetiesen idézi nekem az X-men Origins: Wolverine-t. Ahogy Logan, úgy Eric is a világtól és a mutánsoktól távol él szíve hölgyével, csak ő nem kanadai favágóként, hanem lengyel gyári munkásként. "Megpróbáltam úgy élni, mint ők." Nevetség határát súrolja az, amilyen leszelídült a film elején: 
  1. mindenkivel csupa mosoly és bociszem; 
  2. a hatóságok igazolják, hogy a légynek sem ártana; 
  3. kislánya képes hatni a vadon állataira, és olyan disneysen eteti őket, mint John Matrix kislánya a Kommandó elején.
Persze, hogy szomorú látni, ahogy feleségét és kislányát a szeme láttára lelövik! És csak azért, mert az egykori Magneto családja, és mert a kislány szintén mutáns! Az ember önkéntelenül is így reagál: Nem szenvedett még eleget? Már soha az életben nem lehet joga a normális élethez sehol a világban? Ez azonban nem egy sötét film, hanem egy film 1-2 sötét jelenettel beszórva. Ha a stábban meglett volna ugyanaz a bizonyítási vágy és egy erős koncepció, mint a Days of Future Past-nél, akkor ez tényleg egy szívbemarkoló tragédia lehetett volna. Nem pedig ürügy a cselekménynek, hogy Magneto Apokalipszis mellé álljon á lá Anakin Skywalker. 
Charles-t és Eric-et egyaránt önámítónak éreztem az Apokalipszisben. Xavier tojt rá, hogy mi van egykori barátjával, mígnem Mistique-től tudomást szerez az új családja elvesztéséről. Eric sose vállalta a múltját: 10 éve álnéven él, és senki nem tudja, ki volt régen. Még felesége is meglepve néz rá, mikor egy rendőrosztag kérdőre vonja az erdőben, hogy ő-e Magneto. És a tragédiát Singerék úgy csikarják ki ebben a szituban, hogy a kislány épp akkor veszíti el önuralmát, mikor Eric vállalná a felelősséget. Ó, hogyne! A néhai gyilkos jámbor civil lett tündéri családdal, de a sötét múlt visszakísért, család kinyiffan, így újra felhúzza a kesztyűt - vagy ez esetben a sisakot. Hollywood-i bukott-antihős-klisé kipipálva! 


Okos gondolat, hogy Apokalipszis a kihalt Auschwitz-ba teleportálja Eric-et, ahol gyerekként elveszítette első családját, a szüleit. Az ősmutáns itt tárja fel neki valódi potenciálját, hogy akár az egész Föld magnetoszféráját képes megmozdítani, ha elfogadja a "végzetét". De ettől még az egész szálon csorog az izzadtság. Az első két film tapasztalatai után Eric-nek igenis fel kellett volna mérnie, hogy egy napon leleplezhetik, és akkor életveszélybe kerülnek. Mégha rejtőzve is kellett élnie, miért nem kereste a kapcsolatot Charles-szal, aki mindig kész volt védelmébe venni? Főleg miután Eric saját lánya is mutáns? A film végén már Xavier iskolájában beszélget vele. Akkor mi a csudára várt eddig?!
Az meg már végképp egy kondér nyál, ahogy végül Mistique szent beszédétől átáll az X-menek oldalára. Apokalipszis melodramatikus kérdésére: "Te elárultál engem?" ezt feleli: "Nem. Őket árultam el." Van egy halvány sejtésem arról, hogy Singerék mit akarhattak ezzel kifejezni. Magneto ebben a filmben tanulja meg végre elfogadni Xavier és neveltjei világnézetét. Hogy ők, a mutánsok alkotják a tágabb családját - Quicksilver szó szerint is az! -, akik igenis kivívhatják a nyílt boldogságot a világban, bármilyen erejük vagy múltjuk is legyen. Nem lett volna ez rossz gondolat, de egy állóképes szakasza nincs a folyamatnak. Pedig Michael Fassbender ismét jól alakít, de alakítása nem tud hová betagozódni ebben a gyenguska műben. 



Oké, ennyit Magnetóról...


Moira Mactaggert az utolsó, aki nekem hiányzott az előző két részből. A CIA-ügynök is csak a számos cérnavékony fonál egyike, ami elvileg összekötné a trilógiát. Tanúja Apokalipszis feltámadásának, kísérgeti az X-meneket, és a végén Xavier a semmiből úgy dönt, visszaadja neki 20 éve kitörölt emlékeit róla. És a nő áhítatos örömmel fogadja ezt. Ez most komoly? Egy nőnek, aki álruhában flangál életveszélyes terepeken, kicsit se sérti az önérzetét, hogy eltűnt szerelme féltésből manipulálta a gondolatait? Sajnálom: ez nálam szappanopera-terület.
Utálom, mikor a főszereplők sem emlékeznek rá, mit tanultak a korábbi részekből. Charles Az eljövendő múlt napjaiban leszámolt irányításmániájával és világképének merevségével, hála Mistique-nek. Az a felvonás reménnyel és lehetőségekkel telve ért véget. Én vagyok naiv, amiért azt vártam, hogy már 10 éve visszaadta Moira emlékeit, vagy titokban próbálta felkutatni Eric-et? Az Apokalipszisben megint azt éreztem, mint Az elsőkben: hogy nem tudom komolyan venni Xavier-t - sem magánemberként, sem mint szellemi vezetőt. 


Sőt: itt már mintha a forgatókönyv se venné őt komolyan. A műsoridő felénél Xaviert lefokozzák sima túsznak, akit Apokalipszis az új gazdatestéül szemelt ki. Ám a többiek megmentik, a folyamat félbeszakad, és itt láthatjuk az egyedüli változást Xavier-en az egész film alatt. Nevezetesen, hogy megkopaszodik, elnyerve a klasszikus trilógiából ismert küllemét. Újabb olcsó cukorka a rajongóknak. Hol van ez a visszautalás ahhoz képest, mint mikor utoljára még újra láthattuk az idősebb Scott-ot és Jean Grey-t Az eljövendő múlt napjaiban? Az egy meglepő, de logikus vonzata volt a főhősök sikerének, kellemes meglepetés, amire nem számítottunk. 


Komolyan mondom, megmosolyogtat, hogy ezek a híres kopasz filmikonok mindig másodpercek alatt veszítik el hajkoronájukat:
  • X-professzor itt,
  • Lex Luthor a Batman V Superman végén,
  • Anakin a Star Wars: Episode III.-ban
(Elnézést, hogy folyton a Star Wars-zal huzakodom elő.)


Apokalipszis karácsonyfadísz is lehetne. Semmit nem mondd vagy tesz, ami megragadná az ember figyelmét. Oscar Isaac Az Ébredő Erő után most újabb népszerű franchise-hoz adhatta nevét, de nem tud mit kezdeni a szerepével. Azt meg kell hagyni, hogy Apokalipszis feltűnő, színpadias jelenség, szónoki alkattal, ami passzol a neve eredeti jelentéséhez: "Kinyilatkoztatás". Ettől viszont még nem lesz egyénisége, vagy legalább olyan célja, amivel azonosulni tudnánk. Csak a soron következő főgonosz, akit az X-men-eknek épp meg kell állítaniuk - Magnetón kívül persze. 


Apokalipszist hasonlóan tékozolja el a róla elkeresztelt film, mint Drake-Draculát a Penge 3.
  1. Adott egy emberfeletti faj első ismert tagja, ősatyja, 
  2. aki sok évszázadnyi tetszhalál után feltámad (némi segítséggel),
  3. látja, mennyire deviáns és szánalmas a világ ahhoz képest, amire ő emlékszik,
  4. ezért eldönti, hogy "megmenti" népét és a világot.
  5. Végül pedig "népének" legerősebb tagja állítja meg, az emberiség érdekében.
Baromira tetszett volna az ötlet, hogy a nagy fináléban Jean Grey az, aki megküzd vele. Főleg úgy, ha most először engedi irányítottan szabadjára a Phoenix-énjét.

Régi trilógia nemezise vs. Új trilógia nemezise

Ebből a grandiózus fináléból, ami az egész bolygó sorsát eldöntené, csak a füstje maradt meg. Most hagyjuk a többieket: Sophie Turner nem győzött meg Jean Grey-ként, nincs feszültség körülötte, háttere is akár az itatóspapír. Jean Grey egy komolyan vehető, érett személyiség volt az X-men 1. és X-men 2. során, még az X-men 3.-ban is legalább félelmet keltett maga körül a Főnix-ként. A súly és az atmoszféra nagyon hiányzik a harcokból, így nem éreztem semmit a két szupermutáns koccanásakor sem. A sivár CGI túladagolása pedig a maradék intenzitást is kiöli a drámából. Inkább nézném egy óra hosszat az Affleck-Cavill bunyót a Batman V Superman-ből, mint ezt a 2-3 percet.


Vizuális effektusok közül 1 maradandót se tudok megnevezni. Legtöbbjük műízű, szokványos és csak a petárdapufogtatást szolgálja. Például mikor Apokalipszis Cerebro Ugyanez áll a zenetémákra. Nem azt mondom, hogy a Days Of Future Past nem bánt bőkezűen a számítógépes hatásokkal, de ott a történet tökéletes foglalatot adott ezeknek. Összehangolt dinamikával mozgott látvány, audio, tartalom és karakterdráma. Itt viszont az indítékok vékonyak, egy világhóhér-mutánst megállítani pedig gyenge történetgerinc, hogy a többit fel lehessen rá építeni.
(Az az 1 effektus tetszett úgy-ahogy, ahol a piramis áramkörei mikrochip-szerűen aktiválódnak.)



Hétmérföldes hátra-bukfenc a sorozatban az X-men: Apokalipszis. Rutinból összedobott epilógus, amely kizárólag a trilógiacsinálás kedvéért került megrendelésre. Megkockáztatom, hogy a leguntatóbb X-men-mozi, amely valaha készült. Sehol nincs meg benne az a szív és kreatív energia, amit a közvetlen elődjében annyira díjaztam, a 2-3 jól sikerült jelenete csupán elszigetelt foltok benne. Továbbra is azt vallom, hogy nekem a két trilógia összeollózása X1-X2-DOFP-módon jelenti a meghatározó X-men-filmhármast, a többi inkább csak kéretlen bónusz. 


Az X-men: Apokalipszisre egy 2/5-öt adok.