Akárcsak Paul Verhoeven 2 fő klasszikusa, a Robotzsaru és a Total Recall, a Starship Troopers is eredetileg szatíra; agyatlan akciólövöldözésbe bújtatott rendszerbírálat. Célkitűzése, hogy lejárasson több olyan népkábító ideálképzetet, melyet (nemcsak) az amerikai fősodor-média mai napig nagy előszeretettel szokott mutogatni. Olyanok, mint
- a felső-középosztály-beli jóléti családmodell,
- az állampolgári jogok és hazafiság összemosása a hadkötelezettséggel,
- az állami bel- és külpolitika feltétel nélküli elfogadása,
- és a csöpögős szappanoperák, mint szabadidő-töltés. Ezt külön hangsúlyozza, hogy a 4 fiatal főszereplőt Verhoeven a Melrose Place és Beverly Hills 90210-ből hozta át (hogy melyiket honnét, az most lényegtelen).
Gyors ismertető: Johnny Rico, barátnője Carmen, barátjuk Carl és a Johnnyt szerető Dizzy Floresz jelentkeznek a haderők 1-1 csoportjához, hogy így polgárjogot nyerjenek. A harcmezőn egy intergalaktikus óriásrovar-faj, az arachnidok apríthatják fel bármikor őket és bajtársaikat, míg a felső hadvezetés kényük-kedve szerint áldozhatják fel őket.
Ezúttal biztos nem fogom tudni elkerülni, hogy nagyképűnek vagy elkényelmesedettnek tűnjek. Bennem ugyanis ez a mű, tisztán csak az élményt nézve egy léleknyúzással ért fel. Leuntam magam a székről az akciószcénákon, a szereplők viselkedése felváltva hatott laposnak és émelyítőnek, a női főszereplő pedig igazi undorgenerátorként üzemelt elejétől a végéig.
Pedig "beláttam" a film giccses felszíne alá.
- Láttam, hogy többmindent próbál kifejezni, mint aminek elsőre látszik.
- Láttam, hogy a felszíne (űrszörnyes-lövöldözős akció-sci-fi) alatt a mai civilizáció bírálata húzódik (agymosott civilek hazug élete egy neofasiszta világban).
- Láttam, hogy direkt molyrágta sztorikliséket használ föl metaforák gyanánt,
- és hogy direkt testál rá sekélyes motivációkat egydimenziós archetípusokra.
Ugyanaz a fő problémám a Starship Troopers-szel, mint a Dogmával is volt: kritizálni próbál, ami végül se nem elég komoly és mély, se nem elég humoros és karikatív. Egy szatíra összetevője az erős, maró humor: ez itt sehol sincs. Persze, karikatúrából akad bőven, a sarkítások kiemelik a párhuzamot a fasizmus és a létező amerikai - vagy általában a nyugati - demokráciák egyes aspektusai között. De ahogy ez az üzenet kifejeződik, az túl sima, vázlatos és átvitten értendő. Ha egy torzó világ nem elég megfogható és rétegzett, az - nekem legalábbis - csökkenti a kifejezőerejét.
A másik a szereplők: ha mondjuk egy paródia képes színes, kedvelhető karaktereket alkotni, akkor egy disztopikus szatíra miért ne tudna? E téren is aszályos a kínálat: hormontól duzzadt, síkeszű fiatalok menetelnek a milícia vágóhídján - olyan nonszensz rovarszörnyek ellen, amik a Spaceballs-ba illenének. Akármit is fejeznek ki ezek az elemek "a felszín alatt": "a felszínen" ugyanúgy kell működniük, mint teátrális utalásokként!
Ha egy film ilyen nyíltan szóvá tesz olyan torz jelenségeket, mint a hazug állami média és jogkorlátozás, az már nem abszolút rossz, mert van mondanivalója. A híres koedukált zuhanyjelenetben a kadétok arról beszélgetnek, ki miért lépett be a haderőkhöz. Aki 2 évet leszolgál, Civilből Állampolgárrá válik: kap igazolványt, választójogot, esélyt a politikai pályára, vagy a gyerektartásra. Egyértelmű, hogy a hatalom adminisztrációs szabályok útján szegez kést a nép torkának: vagy önként nyújtotok emberi erőforrást a háborúnkhoz, vagy lényegtelen melléktagjai maradtok a hierarchiánknak! Ezt kendőzi el a vagyonszerzés joga és a demagóg oktatás.
Mindezt viszont teljesen tompán, formátlanul, ide-oda beszórogatva használja Verhoeven. Érezni, hogy rutinból rendez - többnyire a Robotzsaru stílusát újrázva. Számomra ez amattól sokkalta gyengébb: nincs igazi története, saját identitása. A társadalomkritikai célzások csak időnként, ott is csak a legegyértelműbb formában érhetőek tetten:
- az első 10 perc iskolajelenetei,
- a zuhanybeszélgetés,
- és az időnként be-beszórt, direkt kabarészerű híradások (ugyanúgy, mint a Robotzsaruban).
Tetszett a gimis óra, ahol a "Civilian" és "Citizen" fogalmakat éles különválasztják. Tetszett a reklám az egyenruhában mosolygó kölyökkatonával, és a fekete gyerekek, akik lőszerekkel játszanak. Ebben a néhány képsorban tényleg erős a szatírajelleg! Időközben sor került 9/11-re: ma még aktuálisabb, hogy Amerika minden médiában mentegeti és/vagy glorifikálja a háborúit, nemzetbiztonsági előírásait. Ezért is hat úgy, mintha a Starship Troopers megelőzte volna a korát: lám, a civilizáció tett egy újabb alig észrevehető lépést a lefestett jövő irányába.
Verhoeven közel sem olyan bátor, mint azt hiszi. Az elején még elnézhető karikatúrák, a szándékos túlzások mögötti rendszerkritika menetközben feloldódnak, és egy fárasztó céllövöldévé rongyolódik az egész, ami inkább meglovagolja, mintsem kritizálja a kormánypolitikát és háborúfétist. Az idei Godzillában legalább a szörnyek érdekes figurák voltak: itt az emberek és szörnyek egyaránt nem többek, mint csak élő bizsukirakat a speciális effektusokhoz.
Emellé bontakozik ki egy olyan szerelmi négyszög, ami 2 óra után visszasiratta velem A Burokét! Johnny riválisa Zander szintén belép, de a pilótákhoz, mint Carmen. Carmen faarcot öltve szakít Johnnyval egy gépüzenetben, ami a fiút az őt oly sokáig hiába ostromló Dizzyhez sodorja. A végzet épp az utolsó utáni pillanatban akadályozza meg a szexjelenetüket, Dizzy kínhalált hal a csatában, Carmen pedig - viszontlátva a fiút - megint Johnnyhoz csapódik barátnőnek. Buenos Aires és a szülei pusztulása pedig egyszerűen a végzet legitimációja Johnny döntésére, hogy bevonult egy nőcske miatt.
Máskor is láttam Denise Richardot az üresfejű liba szerepében, az Eltanácsolt tanácsadó c. vígjátékban. Csakhogy ott olyan üresfejű libát alakított, aki nem is titkolja cinizmusát. Carmen köpönyegforgatóan játszik élete résztvevőivel, és ezt a movie soha nem ismeri be! A nem túl eszes csitri hőssé vedlésének poénja most nemcsak nem vicces: gyomorforgató. Igazság szerint ővele akartam, hogy történjen, ami Dizzyvel: hogy az egyik rovarszörny élve felnyársalja. Floresz is csak archetípus, de az ő esete kicsit azért részvétkeltő: egyoldalú szerelme közelében sem kesereg soha, ellenben talpraesett és magabiztos csaj.
Valódi bonyodalom helyett egy csomó, csúcsra járatott lövöldözős akciót csapnak oda, abból is a kismilliószor látott fajtát. Hiába nyújtanak bűnös élvezetet olyan képek, mint
- biológiaórán felboncolt vagy ütközetben szétlőtt rovarszörnyek testrészei és -nedvei,
- a széttépedt hullák és a vér látványa a csatamezőn,
- az űrmontázsok, ahogy az arachnidok olykor meteorokat zúdítanak a Földre - valahogy,
- a meztelen/félmeztelen fiatalok mutogatása, ami a mai prűd hollywood-i standardok közt kuriózumnak számít,
- vagy a hosszas lövöldözések az ütközetekben.
Roger Ebert jellemezte talán a legjobban ezt a típusú filmkészítést: "Directors without direction." (="Rendezők útirány nélkül.") Például: a már említett zuhanyjelenetnél a rendező és Jost Vacano operatőr maguk is beálltak ruhátlanul, hogy a színészek gátlásait feloldják. Ő ezt bizonyára az elhivatottság jeleként értékelte. És ahogy egyre halmozódik a rengeteg sablon meg rendszerbírálatnak mondott bóvliság, a néző már nem érzi, hogy a produkció kommunikálna feléje. Paul Verhoeven egyszerűen a gyerekkori emlékeit vetíti ki a nácik uralta Amszterdamról, nem is törekedve egy erős narratív sztorivonalra.
Mindent összevetve a Starship Troopers - magyar címén Csillagközi invázió - egy elvesztegetett lehetőség a létező világ gúnyos jellemzésére. Komolyabb témáról akar szólni, mint ahogy hozzááll ahhoz, és úgy járat le egy rendszermodellt, hogy nem kínál alternatívát, csak önösen dagonyázik az abszurditásában. Tényleg pikáns gúnyképet fest korunkról, filmként azonban önszántából van tele sérülésekkel.
3/10-et adok rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése