X-men: Első Osztály

A korábbi részek végignézve szerintem könnyű felismerni, milyen céllal készült az X-men: First Class. A nemtetszés által övezett X-men Origins: Wolverine után a Fox végre Logan, a széria legnépszerűbb karaktere nélkül akart sikeres X-men-mozival előrukkolni, új életet lehelve a kifulladt franchise-ba. Korábban gondolkoztak egy Magneto-eredettörténeten, ám a célnak inkább megfelelt, hogy magának az X-mennek, az eredeti, egységes mutánscsoportnak az eredetsztoriját meséljék el - bemutatva a 2 vezéralak, Charles Xavier és Eric Lensherr barátságának kezdetét és félbeszakadását.

Ez a produkció már terv szintjén is a Star Wars előzmény-trilógiát juttatja eszembe. A koncepció és az egésznek a jellege szinte megszólalásig hasonló: 

1. egy klasszikus sci-fi-trilógia előzménye
2. a 30-40 évvel korábbi múltba repít vissza;
3. annyi szereplőt emel oda át, amennyi csak valami ingoványos logikával még belefér;
4. érdekességképpen néhány új kapcsolatot sző az ismert karakterek között;
5. az alaptónus meseszerűbb és gyerekbarátabb, felemásra sikerült színészi játékkal;
6. egyes eseményeket, melyekről régen feltételezhettük, hogy évek alatt zajlottak le, most egy doppingolt cselekmény sebes folyásába terelik;
7. a végére a jó oldal 2 élharcosa egymás ellentétpárjává alakulnak.
8. És bizony itt is van rá példa, hogy az új rész ellentmondásba kerül a korábban felépített univerzummal (pl. az Origins-ben az idős X-professzort járni látjuk, míg a First Class végén lebénul).

Ami miatt a First Class önálló részként működni tud, az a Charles-Magneto barátság hozzászövése a széria alaptémájához: az evolúciós felsőbbrendűséghez. A trilógiában ők voltak az érem 2 oldala, és itt az érem szó szerint létező tárgy. Mindkét férfi célja egységbe kovácsolni a mutánsok, a "Homo superior" tagjait szerte a Földön. A fő különbség, hogy hol képzelik el a mutánsok helyét a jövőben, a világ rendjében. 

1. Charles a mai társadalom egy különleges, külön kitanított részeként, míg
2. Eric a Homo sapiens utódfajaként, akik megöröklik tőlünk a civilizációs stafétabot.

Csak mivel - mint az X-men 2.-ben - egy közös nemezis ellen kell sürgősen felkészülniük, ráadásul egyenként toborozva (Charles tudatolvasó erejével), ez az ellentét majd csak a végén vezet a csapat kettéválásához.  

Mindezt a filozófiai különbözőséget a First Class előveszi és tárgyalja Charles és Eric beszélgetéseiben. Csak sajnos mégsem olyan mélységekig, ahogy szerettem volna, és az átvezető jelenetek élesen különválaszthatóak a szokásos effekt- és akciónyomatástól, ami sok helyen indokolatlanul veszi el az időt a mélyebb témataglalástól. A cselekmény mozgatója elvileg Charlesék magányos háborúja Sebastian Shaw, a szocioanarchista mutáns ellen, aki a kubai rakétaválság kirobbantásával egy III. vh.-ba akarja taszítani az USA-t és a Szovjetuniót. Eközben pedig a későbbi X-meneknek egy Moira MacTaggert nevű, fiatal CIA-ügynöknő segít támogatást szerezni a küldetésükhöz.




Megvolt itt az igyekezet, hogy tartalmas művé érleljék a First Class-t, de főszereplői nem olyan mélyek, mint Bryan Singer rendezésében voltak (íróként itt is az alkotók közt találjuk). A mutánsok háttere és személyiségei nagyon elsietettnek tűnnek, mintha a producerek mielőbb próbálták volna az "Állítsuk meg a szuper-gonosz világuralmi tervét!"-sablonba gyömöszölni őket. Úgy értem: itt vannak ezek a meg nem értettségben felnövő fiatalok, olyan sokféle, kiszámíthatatlan erővel, melyek véletlenül is okozhatnak halált és rombolást. Így lépnek egy olyan életszakaszba, ahol formát kezd ölteni az énképük, egyéniségük, világnézetük. Csak az ebből fakadó dráma már kiadhatna egy maradandó alkotást!
A morális kérdések, amiket a First Class felhoz a mutánsok élete kapcsán, ugyanúgy nincsenek kibontva, mint a szereplők személyisége. Sokukról lerí, hogy pusztán az "x-menes hangulat" felerősítése kedvéért halmozták fel őket a sztoriban. (Pl. Angel, Darwin, vagy Emma Frost).  Akciófilmként stílusos darab ez, de engem az mindig kizökkent az élményből, ha ilyen sok színes szereplő csak 1 jellemvonást meg 1 szupererőt kap az ingyenkonyhán, hogy aztán feloldódjanak a folytonos akciózásban, mint egy Plussz-C-tabletta.

Az X-men: First Class talán legfontosabb saját ötlete, hogy Raven és Charles, a későbbi Mistique és X professzor gyerekkorát közössé tették. Charles gyerekkorában találkozott a kék bőrű Ravennel az otthonában, befogadta és pótfivérként felnevelte. Ezzel az újítással én egyetértettem: szerintem szükséges volt beiktatni valakit Charles ifjúságába, akiről ő gondoskodott. Így érthetőbb, ahogy kialakult Xavierben az igény, hogy mentorként más mutánsoknak is utat mutasson. Hogy Singer filmjeiben utalás sem volt erre a kapcsolatra, az is még kimagyarázható, hogy X professzor egy zárkózott ember, Mistique pedig, nos, "misztériummal" övezett, titokzatos nő.

Az összes szereplő közül vele éreztem együtt legjobban. Ő Charles első nagy kudarca, mivel soha nem értette meg a lány lelkivilágát, dacára a gondolatolvasó képességének. Raven számára állandó koncentrációval jár, hogy emberalakban tudjon mutatkozni mások előtt.; az ebből fakadó mentális kényszertől nem tudja elfogadni magát. Ezért alakul ki amolyan pubertáskori vonzalom közte és Hank, alias Beast között. Ez a kapocs ugyan nem hatott meg, de nem volt karakteridegen se tőlük.

Eric az első, aki majd arra biztatja a lányt, hogy nyíltan vállalja igazi mivoltát, ahelyett hogy egy életen át rejtegetné magát. Ne szégyenkezzen azért, mert különleges, és nem az átlagos emberi sémák szerint "gyönyörű". Ez az oka annak, hogy miután Eric megölte Shaw-t, Raven Magneto pártjára áll, aki felszabadító háborút hirdet a mutánsok szabadsága és érvényesülése nevében. Tetszik, hogy épp a testi átváltozás képességével bíró mutáns megy keresztül a legnagyobb jellembéli változáson. Azzal, hogy búcsút vesz a többi X-mektől, vállalja, hogy soha többé változik át, hacsak ő maga úgy akarja.

Templomi harangként zúgott a fejemben Charles Xavier hamis prófétára emlékeztető viselkedése. Míg Magneto radikális, torz nézetvilágát jobban is felépíthették volna, addig Charles-éból többet kaptam, mint amihez gusztusom lenne. Örülök, hogy van a jellemének árnyoldala, különben nem venném be, hogy alig hetek alatt jóbarátok lettek olyasvalakivel, mint Eric Lensherr. És nemcsak a kettejük eszmecseréi meg a küldetés erősíti ezt a barátságot: Charles olvasott Eric fejében, látta az ő emlékeit, és Chares mutatta meg neki, hogyan használja az erejét.

Másrészt sosem látja be, hogy kettős mérce szerint ítélkezik. Egész filozófiája arra épül, hogy a mutánsok ne éljenek vissza erejükkel, hogy az emberek bízni tudjanak bennük. Eric-et se hajlandó irányítani az agyával. De máskor meg manipulál egy CIA-ügynököt, hogy fuvarozza el őket, majd a befejezésnél egy csókkal kitörli Moira emlékeit az egész krízisről (Superman 2. koppintás?), hogy így "ne legyen veszélyben". Amellett, hogy a nő képzett ügynök, saját jövőjét tette kockára, hogy segítsen az X-meneknek. Mit ad Isten: még a név is tőle származik! Mindez Charles-t egy cinikus, képmutató és tudálékos szentfazékká színezi, aki semmit nem tanul a hibáiból - köztük abból se, ahogy Raven hátat fordított neki.

Sebastian Shaw-t komolytalan főbűnösnek tartom az összes szuperereje ellenére. Ő Magneto még szélsőségesebb előfutára és részben a teremtője: 1944-ben egy Schmidt nevű náci tisztként ismerték, aki a gyerek Eric-nek megölte az anyját, amiért a fiú nem tudta erejét egy pénzérmén használni, ahogy parancsba kapta. Eric egész életében Shaw-t kereste, hogy bosszút álljon rajta. Még a híres Magneto-sisak is eredetileg Shaw-é volt. Azért fura, hogy a sisak véletlenül épp egy olyan ismeretlen fémből készült, ami blokkolni képes a telepátiát! Mindegy...

Nagyon átlászódik, hogy Shaw csak egy forgatókönyvi szerszám: kellően nagy szupererejű, hogy közös nemezise legyen Charles-nak és Eric-nek, ugyanakkor lábon járó indoklás, miért lett Eric-ből Magneto. Az ő világképe kb. ugyanaz, mint Hitleré: egy felsőbbrendű faj kiválasztott vezérének tartja magát, ember és mutáns fölött álló istenségnek. Ez klisé; Eric emberiség-ellenességét legalább részben indokolja saját kegyetlen gyerekkora, magányos vendettája Shaw ellen, illetve, hogy Shaw halála után a Disznó-öbölnél az amerikai és szovjet hadihajók is tüzet nyitnak rájuk, a mutánsokra.

Akciójelenetekből bőven akad: láthatunk sima közelharcot, lőfegyvereket, választékos mutáns képességeket, illetve az X-menek légi bevetése során először láthatjuk a csapatot a képregényekből ismert sárga-kék terepöltözékben. Effektusok közül személyes kedvencem az, mikor Magneto Charlesék birtokán egy óriási antenna mozgatásával gyakorol. Egyáltalán nem CGI-dús mozzanat, mégis az a legrealisztikusabb példa a filmben, hogy egy mutáns az erejét használja.
Elnagyolt írás, hogy olyan eseményt, mint a kubai rakétaválság, egy felületes képregénygonosz tervének állítják be. Ami mégis tetszik benne, az a párhuzam az idős Magneto és X professzor viszonyával. Az is egyfajta hidegháború volt: részben ideológiájuk, de főleg módszereik szögesen ellentétesek voltak. Mégis mindig tisztelték és becsülték egymást, amiért kiálltak a mutáns társaikért, és kerülték a nyílt konfrontációt. Remélem, a későbbi X-men-mozik ebből az idősíkből nem cáfolnak majd rá, hogy Eric és Charles sok évig voltak barátok, hisz a trilógiában Charles említette, hogy Eric-kel közösen építették az iskolát, és a Cerebro-t (utóbbi máris nem áll, hisz azt itt Hank egyedül csinálta).  

Eddig nem tudtam, miként hozzam föl ezt, de a nők ábrázolása a First Class-ban kicsit, hogy is mondjam.... szexista. Raven felé Charles és Eric is kicsit olyasformán közeledik, mint szeretnivaló háziállathoz. Míg ő nem meri megmutatni valódi külsejét a világnak, bár erre vágyik, addig Angel karaktere épp ellenkező eset: neki elege van abból, hogy mindenét meg kell mutatnia - egy sztriptízbárban, ahol tárgyként kezelik a nőket. Ezért is áll Shaw, majd Magneto oldalára - jóformán egy röpke monológ hatására. January Jones Emma Frostja pedig főnökéhez, Shaw-hoz hasonlóan csak újabb bábu a forgatókönyvben. Mint Eric-nek Shaw, Charles-nak ő funkcionál "'negatív megfelelőjeként", aki az emberi tudattal tud machinálni.

Moira ebben a felállásban az X-menek kívülálló segítője, az "ember-szövetségesük". Mikor első jelenetében a Hellfire Clubot figyeli, improvizálva fehérneműre vetkőzik, hogy az odahívott örömlányok közé vegyülve derítse föl a terepet. Konkrétan csak annyi a szerepe, hogy támogatást szerezzen Charles-éknak Shaw-val szemben, és miután mindennek vége, elhebegheti a CIA-nak, hogy csak foszlányok rémlenek neki az elmúlt napokból - hála Charles-nak. És a főnökeinek a válasza: ezért nem kéne nőket felvenni az irodához. 

Az "X-men: Az elsők" tehát olyan alkotás, amely mögött egyszerre bújik meg a munka és elhivatottság, de ugyanígy a kompromisszumok és a rideg számítás. Óriási elánnal veti bele magát, hogy egy érdekes sztorit meséljen el a kezdetekről; új ötletei tetszetősek és filozófiai felvetéseit is ügyesen tudja az események sodrába terelni. De az időtállóságtól visszatartja a zsánert sújtó örök átok, hogy illeszkedjen a nyári pop-corn mozik öntőformájába. 


Az 5. X-men-produkciót egy izmosabb középpályásnak tagsálom a 2011-es mezőnyből.