A Wall Street farkasa

Jordan Belfort, a 90-es évek legnagyobb tőzsdei csalássorozatát követte el, majd örökítette meg önéletrajzi könyvében. Évekig megállás nélkül hazudott, harácsolt, kefélt és drogozott, míg végül saját bukását elő nem segítette. Ezt a rendhagyó életszakaszát támasztja fel vásznon Martin Scorsese formabontó, forradalmian szatirikus drámakomédiája, A Wall Street farkasa.

Osztom a premierkori közlelkesedést: óriási energiák feszülnek a tavalyi év egyik utolsó kasszasikerében. A sznobok és régimódiak garantáltan Isten büntetésének élik majd meg. A kisembereknek pedig lehetőséget ad elfantáziálni azon, meddig lehet menni a pénz, a vágyak, egyáltalán az élet élvezetének mértéktelenségében. Mindenki maga döntheti el, hogy még ha bele is menne/sodródna a Belfort-féle "boldogságbizniszébe", mikor érkezik el az a pont/pillanat, ahol már kiszállna.

Ez a produkció képes arra, amire csak a legjobb életrajzi drámák: nemcsak klisé nélkül és illusztrisan, hanem emellett vonzóan és mulatságosan is ábrázol egy önmagában szörnyülködtető témát. Azaz, hogy egy svindler cég - szó szerint is lehugyozva a törvényt - az alsó-középosztály megkárosításával tízmilliókat söpör be, míg tagjai a fantázia határait feszegetően vad bulik közt habzsolják az életet, reggel és este, épületen belül és kívül.

Természetében a Stratton Oakmont brókercég hajszálra olyan, akár egy erős falka a kapitalista világban:

1. robbanásszerűen növelik a megjelölt vadászterületüket;
2. a falka - képletesen - a kisebbek élve felfalásából tartja fenn magát;
3. tagjai vadak és nyersek, kirekesztik a gyengéket, valamint üvöltésszerű mantrázással jelzik egységüket;
4. és Belfort, az alapító alfa hím a legkíméletlenebb, a legelszántabb, a társaság összetartó ereje.

A Wall Street farkasa a pozitív ellenpélda arra, amit évfolyam-társa, a Mocsok c. "mű" oly csúnyán bebukott: érdekes sztorival, pazar rendezéssel és csúcsra járatott alakításokkal bemutatja

1. egy szakma profijának alantas cselfogásait,
2. kollegáival tartott csoportos irodai züllését,
3. és azt, ahogy végül elbukik, és saját pszichéje megadja magát.

Mindezt pedig a legvelősebb fajta humorral, de könnyedén tálalva. Az itteni szereplők tudatosan nem akarnak egy magasabb morális vagy lelki pontra fejlődni. Éppen ellenkezőleg: akinek erkölcsi gátlásai vannak, az rövidesen leköszön a történetből. A többiek pedig az "életimádat" új dimenziót nyitják meg a szemünk előtt: dacára annak, hogy telt házas moziban láttam, számos önfeledt nevetést köszönhetek Scorsese Aviátor-méretű (majd' 3 órás) filmóriásának.

 

Egyik legérdekfeszítőbb aspektusa a sztorinak az, ahogy Jordant a siker élő örvénnyé változtatja: alig kerül pályakezdőként brókerközegbe, a hitetlen vesztesek lassan köré tömörülnek, és idővel nemcsak cinkosai lesznek, de valósággal a szellemi rokonaivá változnak. Apropó rokon: tulajdon szülei is részt vesznek a bizniszben.

Még azt sem mondatjuk igazán, hogy nem kapunk betekintést Belfort munkájába, stiklijeinek mikéntjéről. Scorsese épp annyi infót igyekszik átszűrni, hogy elkerülje a szakzsargon tolakodását: emiatt biztos, hogy nem sérül a párbeszéd a film tartalma és a befogadóközönség között.
És bár én ezidőtájt nem vagyok üzletember, de talán értettem úgy nagyjából, mire épül Belfort módszere:

1. agresszíven rátukmál centes részvényeket tájékozatlan "balekokra",
2. a "balekok" számával együtt átmenetileg a papírok ára is megugrik,
3. és még mielőtt visszazuhanna, ők gyorsan eladják őket újabb "balekoknak". "50%-os jutalék?!"

(Szóljon rám valaki, ha a rosszul értelmezném a dolog mechanikáját!) 

Ennél márcsak a direkt sikkasztás volna régibb cégcsalási módszer: a kisemberek nem tudják, hogy nemcsak ki-, hanem egymás ellen fel is használják őket, hogy utána mindegyiküket kisemmizzék. Nem tudom, mióta készülhetett Scorsese a téma megfilmesítésére, de az eredmény magáért beszél. Olyan hátborzongató témából csinált annyira humorerős komédiát, amire Hollywood-ban még 2, max. 3 másik rendező lehet képes.

"Bravo! Bravissimo! Csak-csak-csak-csak-csak-csak, csaaak..."

"Csak? Csa-ak?? Hát mi kell még?! Na! Beszélj!"

(Ludas Matyi)

 

Csak időnként nehéz megmondani: vajon a mázsányi perverz jelenet között a ragasztót a tényleges történet, vagy csak a szereplők ismételt felbukkanása adja-e. Külön a szcénák tökéletesek, még a vágásuk sem kapkodó. Szent igaz továbbá, hogy az eredeti Jordan Belfort a legvadabb orgiákat szervezte, válogatott kurvák és keménydrogok közt vergődve.

Örülök, hogy nincsenek kivágott nagyjelenetek (ezt a hollywood-i hagyományt (is) gyűlölöm), viszont kiszúrhatóak itt-ott töltelékpercek, félreidőzített poénok, amik tisztán csak látványosságként funkcionálnak. Én nem hiszem, hogy a beállításokra fordított pluszfigyelem elsorvasztja a sztorit, csak az egyensúly billen meg olykor picit a bűnélvezet és az életút bemutatása között. Mégha tényleg ennyi szélsőség volt is jellemző a brókertitán fénykorára.

Bátorítom, ha egy direktor kísérletezik a műfajkeveréssel. Hagyományosan A Wall Street farkasát karrierdrámának kellene besorolnunk. Ennek kritériumainak meg is felel: 1987-ben indít, és néhány évvel később ér véget. A becsületes Denham FBI-ügynök végül bekasznizza Belfortot, aki beköpi embereit, ül 3 évet, és szemináriumi vendégoktatóként "végzi".
Bármilyen okfejtés nélkül is világos a film tanulsága: a valóságban a törtetőké a világ. Nem számít, hány emberen gázolunk át (a megkárosítottakat személy szerint sosem látjuk), meddig süllyedünk és hányszor: az erkölcstelen üzleti mágnások egy életen át karneválozhatnak a törvény megkerülésével, a legnagyobb fényűzésben. Sőt mégha el is kapják őket, büntetések piti a tönkretett emberek sorsához mérten.

És paradox módon épp ez az ideálgyilkos ábrázolás adja a film legfőbb zamatát. Behúzza a nézőt a bűnös élvezetbe pusztán azzal, hogy derülünk a tobzódó mocskon. Még Belfort narrációja sem jelent megbízható fogódzót, mert ő éppoly közvetlenül és pökhendi egóval beszél a nézőhöz, mint saját világa lakóival. Újabb apró rendezői újítás.

 

Ahogy Belfort és beszervezett haverjai egyre újabb mélységeit fedezik fel a pénzimádatnak, a bódulatnak és az állatok szintjén történő dagonyázásnak. Az emberölést leszámítva minden morális devianciára példát látunk, tiltott gyógyszerektől aranyhal dühös lenyelésén át egy korornyik homoszexuális magánorgiájáig. Még egy olyan durva mozzanat sem borzaszt el minket, mint hogy - a vége felé - Belfort behúz egyet a válni akaró felesége gyomrába.

Scorsese-nek még a képábrázolást is lehetősége nyílik megvariálni: Belfort és jobbkeze, Donnie kitapasztalják a bódulás minden egyes árnyalatát, "szakaszát". Kimerevített, lassított vagy épp gyorsított képsorok, részeges kameramozgatás és egy-két zsibongó búgás érzékelteti, mikor beüt az adott szer hatása. Másnap pedig jó, ha 1-2 emlékfoszlánya marad, mi történhetett előző nap.

 

Nem szégyellem bevallani: mikor a feketepiac legerősebb hallucinogénje először fejti ki hatását a fiúkon, egy idő után már énnekem fájt a gyomrom - és kicsit a torkom -, annyira harsányan kacagtam. És bizony messze nemcsak én voltam így a moziteremben.

A jogász című, szintén 2013-as thrillerben van egy jelenet, ahol a magát és kedvesét féltő főszereplő tanácsot kap telefonon, hogy fogadja el a korábban hozott döntéseit. Ennek tökéletes (görbe-)tükörképe az a fenomenális perc A Wall Street farkasából, ahol a szuperdrogtól beszélni sem bíró Belfort a fizetett magándetektívje tanácsát hallgatja a nyilvános fülkében, majd kidől.

Konkrétan ennél a filmnél jót tesz, hogy a negatív személyiségváltozást nem próbálják meg külön dramatizálni. Értjük és tetten érjük, hogy Belfort minél több üzleti sikert arat, annál mohóbbá válik, és e kettő pörölyként katalizálja egymást. Gyökereiből és pszichéjéből is csak annyit kapunk, ami releváns élete legsajátosabb, és a számunkra legérdekesebb korszakára nézve. Ha ez valódi drámai alkotás lenne, akkor sekélyesnek nevezném. De elnézést kérek: életrajzi komédiaként tekintek rá.

 

Két igazán fergeteges, háromdimenziós karaktert találtam az itt találhatóak között:

1. Leonardo Dicaprio mindent belead Belfort szerepében. Vad, irányításmániás, nárcisztikus és ahogy erkölcsileg halad lefelé, egyre kiszámíthatatlanabb. "Hé! Látják ezt?! Az éves fizetésük! Tudják, én ezt hogy nevezem?! Konfetti!!"
2. Jordan apja, akit ő "Mad Maxnek" becéz lobbanékony természete miatt. Őt Rob Reiner formálja meg. "Tudjátok az mi? Prostituált-közvetítő!"

A többiek "csak" simán szórakoztató szereplők, ki-ki hogyan és mennyire:

1. Jonah Hill Donnie-ként szinte fej-fej-mellett halad Dicaprio alakításával, elsőtől az utolsó jelenéséig;
2. Brad Bodnick - aki Belfortéknak segít a vagyonukat kicsempészni Svájba - külsőre egy ruhafób kidobófiúra emlékeztet;
3. Belfort 2 felesége: Teresa és Naomi egymásnak éppoly ellentétei, mint a Don Jonban Jon barátnői, Barbara és Esther.
4. Naomi nagynénje, Emma pedig az egyetlen többjelenetes szereplő, akire a mi mércénk szerint rámondhatjuk, hogy normális. "Te csak foglalkozz Naomival."

 

"Megismételné ezt? Pontosan ugyanígy, ahogy mondta. (...) Ha nem tévedek, ön épp most próbált megvesztegetni egy szövetségi hatósági személyt."

 

A legszembetűnőbb, hogy Denham FBI-ügynök figurája 5 percet ha szerepel a film 3 órája alatt. Felteszem, ez is Scorsese egyik elvárás-letörő manővere: arra számítanánk, hogy felbukkant Belfort, a zseniális bűnöző nagy ellenfele, a megvesztegethetetlen FBI-os. Ez így nem teljesen igaz. Ő elsősorban ellentétpárja a sziporkázó Belfortnak: átlagzsaru, átlagöltönyben, átlagos etikai kódexszel. Egyszerűen vigyori "szemétládának" tartja Jordant, aki még harmadjára sem okul ugyanabból a hibájából.

 

A Golden-Globe díjbizottsághoz hasonlóan a nézőnek is vígjátékként tanácsos hozzáállnia a műhöz, nem pedig drámai feldolgozásként. Újtestamentuma a kapitalizmus romlottságának, szenvedélyesen karikizál egy életpálya-modellt, amit a legtöbbünk igenis irigyel, minden devianciájával együtt is. Scorsese 70 fölött is bebizonyítja, hogy mesteri direktor, Dicaprio-nak pedig minden elismerésem: az utóbbi években minden szerepébe szívét-lelkét beleadja, úgyhogy ha előbb nem is, az életművéért tuti, hogy FOG kapni Oscar-díjat.

A Wall Street farkasára adott pontszámom: 5/5.