A Burok

Egy konok tinilányt, aki gyerekkora óta tanúja 2 népfaj szembenállásának,
megérint egy nem evilági fény, és többé már nem ugyanaz, aki volt.
Ettől kezdve egy hang fog visszatérően beszélni hozzá, hogy mit csináljon;
emiatt majd rosszakarói megvetéssel és vádlóan bánnak vele. 
Miután a helyieknek szentbeszédet tart egy magasabb jóakaratról, 
hozzásegíti őket a háború kimenetelének megfordításához.

És bár soha nem ontotta senki vérét,
vagy árulta el azok bizalmát, kik őbenne bíztak, 

ráeszmél, hogy saját életét kell majd feláldoznia azért, amiben hisz. 

És amiben a lány fajtáját is újra megtanította hinni.

Nagyjából ilyesmiről próbálna szólni A Burok c. regényadaptáció.

 

Megtoldanám a korábbi álláspontomat Stephenie Meyer munkásságával kapcsolatban. Az Alkonyat-széria teremtőanyját immár nem pusztán tehetségtelen írónak tartom. Mégha meg is alkotja egy bíztató történet csíráját, utána a jobb eladhatóság okán lepuhítja azt, a valódi érzelmek helyét népszerű vágyálmokkal helyettesíti, miközben parlagon hagyja a megfaragott világ szabályrendszerét. Röviden: saját teremtményei fő ellensége.


Legújabb, hónapokig bestseller-ként jegyzett regénye, A Burok formailag tudományos-fantasztikus mű, holott tartalmilag alig van bármi köze a műfajhoz. Nem véletlenül nevezik sokan "Twilight 6."-nak a moziverziót: Meyer itt a tinirománc-formulát szakasztott úgy ülteti át a sci-fi-disztópiák "gazdaműfajába", miként a filmbéli "Hajtó" ülteti az idegent a főhősnő gazdatestébe. A különbség annyi, hogy utóbbi esetben működött is a szimbiózis.

 

Premissza:

Idegen fényentitások, a magukat "Lelkeknek" nevező faj szállták meg majd' minden ember testét a Földön. Helyettük élik az életüket, abban a hitben, hogy a béke ideális, uniformizált világát hozzák létre. Vagyis megint olyan jövőképet láthatunk, amilyet a Sziget c. film Cool Tv-s reklámja foglal össze a legtömörebben:

"Egy tökéletes világ...

Egy tökéletes élet...

Ami tökéletes hazugság."

A film úgy kezdődik, hogy Melanie Strydert, a kevés ellenálló egyikét öngyilkossági kísérlete után asszimilálják. A legújabb szimbióta, "Vándor" Melanie emlékeit kezdi kutatni, információkért a bujkáló társairól. Ám Melanie tudata feléled, és attól kezdve 2 lélek osztozik egyazon testen. 
Hogy sikerül összeszokniuk? Úgy, hogy a helyi csoportvezető, "Hajtó" közli velük az a békés megoldást, mely elméletlen "a közjót szolgálja": "Humánus módon öljük meg." Így a lény-lány duó megegyezik, hogy jobb lesz megszökniük a városból.

Gyermeteg, üres és agyonhigított. Ez a legközvetlenebb lenyomata a produkciónak, amit bennem hagyott. Andrew Niccol, a Lopott idő rendezője most másodjára  hoz létre úgy egy merev, utópisztikus jövő-világot, hogy magasról tesz annak kidolgozására. Végig úgy tűnik, mintha tudatosan gyomlálná ki a szívet és az ötleteket saját művéből, hogy kiszolgálja Meyer elképzeléseit. Ez a movie lényegében eszköz arra, hogy az Alkonyat állandó tömegbázisát (a romantikus és fantasy-regények hölgyolvasóit) megpróbálja kiszélesíteni - hozzájuk adva a zsengébb sci-fi-k kedvelőit. 

Nos a módszer nem vált be: az új adaptáció világszerte is éppcsak visszaköhögte 40 millió $-os büdzséjét a kasszáknál, megosztva még a Twilight-rajongókat is. A "keménymag" (az elkötelezett Meyer-olvasók) élménybeszámolóit olvasva pedig kísérteties hangnem-egyezést vélek látni a filmbéli idegenekkel: ők is kb. úgy áradoznak írásaikban A Burokról, miként a Lelkek áradoznak a saját ideális, teljes harmóniában létező világukról. Nem csoda hát, ha Meyer egyik tavalyi nyilatkozata szerint trilógiává kívánja bővíteni az eredeti regényt.

Művészet, hogy a cselekményben mennyire nem történik semmi, 2 teljes óra leforgása alatt. Főleg ahhoz képest, hogy milyen sok lehetőség kínálkozik a forgatókönyv felépítésére. Rögtön az elején egy igen kiélezett konfliktus feszül: a Melanie-Vándor szembenállás egyazon elmén belül, miközben utóbbit a Hajtó sürgeti az elme teljes átkutatásával. E faj szemében az "érzés" vagy "szabad akarat" képességei csak csökevények a Föld destruktív őslakóinak természetéből. Melanie tudja ezt, és lényének minden morzsájával küzd az eltünedezés ellen.

Ezt az izgalmas, érdekfeszítő ötletet maga alá temeti a szerelmi szál, melynek színterére az első fél óra után "végre" sikerül elvezetnie Niccolnak a főszereplőt. A szökevény lányra rábukkannak ellenálló-társai a sivatagban, és elviszik a földalatti kolóniájukhoz. Itt is rögtön lebutítanak egy megragadó konfliktushelyzetet: az emberlétet éppcsak megtapasztalni kezdő Vándor gyűlölt és kirekesztett fogoly, hisz a helyiek még sose látták, hogy emberi tudat "túlélheti" a testbirtoklást. Jól hangzik a papíron, de a kivitelezés alapjaiban elhibázott.

Utcai kisszínházak bábjátékára hasonlít, ahogy a minden személyiséget nélkülöző figurák ténferegnek a barlangban. Vándor - akit a helyiek Vandának keresztelnek el - megismeri Melanie ismerőseit:

• Jamie-t, a kisöccsét, aki közülük elsőként fogja fel agyilag, hogy nővére tudatilag még mindig él; 
• Jebediah-t, a puskával járkáló nagybácsiját, aki amolyan farmerszerű főnökként teremti rendre a bajkeverőket ("Ez nem demokrácia. Hanem diktatúra.");
• Jaredet, Melanie-nak a hozzá hasonlóan indulatos pasiját, akit dühít, hogy szerelme elásva létezik a saját testében;
• Kyle-t, aki úgy hívogatja majd, mint valami kóbor macskát, mielőtt meg akarná gyilkolni - fegyver, ész és motiváció nélkül;
• És a kolónia egy másik fiatalemberét, Iant, akibe Vanda beleszeret, pusztán a hozzá hasonló szelíd természete miatt.

Gyakorlatilag a film maga mutatja meg, mi minden hiányzik belőle - és nemcsak a tudományos-fantasztikus kérdésekre gondolok. Niccolt abszolút nem érdekli a hiteles ábrázolás, sem érzelmek, sem a közösségek egészére nézve. 2 lecsupaszított település-vázlatot kapunk, amikhez 1-1 tucat statisztával imitáltatja a tömeget:

1. A "Lelkek" egyáltalán nem úgy szerveződnek, mint egy fejlett, organizált makrotársadalom. A Hajtó alárendeltjei a sterilfehér köpenyükkel, a kékesfehér világító szemükkel és a kábítószpréjükkel egyszerűen nevetséges látványt nyújtanak. Milyen csoport tagjai ők? Ők felelnek a maradék emberiség betagoztatásáért? Semmi válasz, és igazából jelentősége sincs: mindegyik "Lélek" teljesen agymosottan viselkedik, a civilek pedig egyáltalán nem is gondolkoznak (egy járókelő csak úgy átadja a kérlelő Vándornak a frissen tankolt kocsiját?!).
2. Az ellenállók tábora pedig kb. egy szedett-vetett kis putri, falusi sihederek és öregek, akik szintén szórványban téblábolnak fel-alá, és a szabadidejükben szántással vagy sétálással foglalkoznak. Az ő fegyvertáruk ha jól számolom 2 pisztoly és 1 puska, plusz néhány bunkósbot a fiatalok kezében.

Szavamra: A remény rabjai több életet és nyüzsgést ábrázolt a shawshank-i fegyházban, mint ez a produkció - csaknem 20 évvel később!

Az elfuserált dramaturgia egyik nagy vesztese a Hajtó karaktere. Külsőre a magas, szőke nő leginkább Kristanna Lokent jutatta eszembe a Terminátor 3.-ból: mereven meredő, gépiesen mozgó, agresszíven céltudatos alak, akinek teljesen zárt világkép él elméjében rúlunk és saját fajtájáról. Kártékony, egymást a múltban számtalanszor öldöklő fajnak tartja az emberiséget, akiknek helyét teljesen joggal vette át a fajuk. Destruktívak és önmagukra veszélyesek.

Oké.

De Melanie öngyilkossági kísérletéből meg azt szűri le: a lány vágyja a halált. Nem: csak azt hiszi, a testbitorlás az eredeti egyén pusztulását jelenti. "Nevezd, aminek akarod. De ez gyilkosság." 

És mikor Jaredéket üldözteti, pisztolyt ragad, de véletlenül egy társa agyából lövi ki a vért. Értem én, hogy megretten ettől (sőt talán még az emberi énje is megmoccant benne), de ez akkor is egy kisgyerek reakciója, nem egy ki tudja hány éves űrlényé! Megint nincs fogódzónk arra, hogy mi miért történik. Talán a Hajtó azzal áltatja magát, hogy tette újabb csökevény az emberi énjétől? És akkor Vándorról is ezért hiszi, hogy meg akarja ölni? Mert az is teret hagy az emberi gazdatudatnak az emberi közösségben? 

Innentől inkább arra a pár morzsára szánnék szót, ami elkerülte Niccol holokauszttal felérő rendezését, és még úgy tűrhetően valósult meg a filmben.



Először is: tetszett a Lelkek buroknélküli külseje. Fénylő, roppant sérülékeny, de emberi mércével nagyságrendekkel hosszabb élettartalmú teremtmények, akik már más bolygókat is - mondjuk így: - kolonizáltak maguknak.



Saoirse Ronan az egyetlen a színészek közül, aki fel is mutat valamit az alakításában. Bár nem kap tisztességes anyagot, amivel dolgozhatna, sikerül 2 ellentétes jellegű archetípust megjelenítenie anélkül, hogy az hamisnak vagy megjátszottnak tűnne. Nem Ronan tehet róla, hogy a dialógusok legtöbbször teljesen élettelenek, vagy hogy a film egyetlen jellemváltozása is csak egy frigid zárdaszűz szintjére tornázza fel a fontosabbik karakterét - márhogy lelki érettség terén. Amit lehet, azt kihozza a szerepéből.



Érdekfeszítőnek találom, hogy a dupla tudatállapot idővel érzelmi kettőződést is okoz Ian feltűnésével. Vanda és Melanie eddig a teljesen szellemi és a teljesen emberi tudat párosát alkotta. Ám Vanda lassan maga is kezd emberi mentalitásra szert tenni - részben feltehetően azért, mert egy igen erős akaratú embertudattal osztozik annak testén(Melanie olykor még 1-1 röpke mozdulatot is ki tud erőszakolni). Én ebből azt olvasom ki, hogy a szerelmi kötődése Ian-nel csak meglódítja a folyamatot, de nem a kiváltóoka annak. Ennek pedig örültem.
A sok jelentéktelen történés egyikéről én úgy sejtem, hogy szintén a duplaelme következménye akart volna lenni. Vanda egy ponton szóvá teszi, hogy elveszítette a tudati kapcsolatot Melanie-val. A dolog persze csak átmeneti, de ebből is izgalmas dilemma kerekedhetne: mi van, ha az eddig bevált tudatosztozás kezd visszaütni, és Melanie Stryder elkezdett sorvadni odabent? Akkor Vanda azzal kellene, hogy szembesüljön, hogy a legjobb indulattal is árt Melanie-nak, és közvetlen oka lenne azon döntésére, amit a film vége felé meghoz.



Arra kéri a helyi orvost, hogy távolítsa el őt Melanie testéből: "Meg akarok halni." Magát operációt természetesen nem látjuk (nehogy felzaklassák a célközönséget), ám az operáció előtti percek nem volnának rosszak. Az önmagában még megható lenne, hogy épp Melanie győzködi a testében Vándort, hogy ne akarjon meghalni. Főleg ne úgy, hogy előzőleg megmutatta nekik a módszert, amivel egy Lelket el lehet távolítani úgy, hogy mindkét fél sértetlen maradhasson.
Mindez rendben volna, de az életszerűtlen dialógus, a tónusba belerondító cukormáz ("Nővérem...!", "Húgom...") és az indokolatlanság kiöli az önfeláldozás drámai erejét a cselekményben. Persze, hogy örvendes a doki mentőötlete, hogy Vandát átültessék olyan lány testébe, ami nem volt képes életben maradni szimbiózis nélkül (az új színésznő arca még kellően szelíd is a szituáció eljátszához). De ez nem megint egy olyan kézenfekvő gondolat, ami már jóval előbb eszükbe juthatott volna? Fejfájdítóan fejletlen a szereplők probléma-felismerő képessége.

Mi van még...?

Kapitális röhej, de a hírhedt "szerelmi négyszögről" én nem is ismertem rá konkrétan az Alkonyatra. Igaz, hogy éppolyan színtelen kapcsolat jön létre a főszereplők között, mint ott. Viszont nem annyira álszent és kihasználó jellegű. Itt nem a főhősnő tetü és az egyik fiú a súlytalan "nem emberi párja". Pont fordítva: Jared tökéletes seggfej, a szerelme testében élő Vanda pedig lézeng és időnként rásomolyog 1-1 triviális dologra, amit megismer (pl. a kézimunka vagy a sivatagi csillagos ég).

Mint mondtam, az Ian-Vanda + Jared-Mel párosítás nem az Edward-Bella + Jacob-Renesmée párost juttatta eszembe. Valahogy inkább a 2. Flintstone-család mozifilm szerelmi négyszögére hasonlított (persze jóval szentimentálisabb hangvételben). Ez pedig valahol kárörömöt keltett bennem, ahogy a romantikusnak szánt jelenetek váltották egymást. Lehet, hogy az a Stephenie Meyer, aki a vámpírmítoszt oly nagystílűen lelopta és lecsupaszította, most a saját régebbi műveiből nem tud rendesen átlopni sztoripaneleket?

Amellett, hogy

• sosem érezzük a világok közti konfliktus nagyságrendjét,
• sosem ismerjük meg az invázió kiindulását és eszkalációját,

A Burok azt a mondanivalót üzeni nekünk: minden baj oka a kommunikációhiány. Az idegenek vonakodnak jobban megismerni minket, mi meg iszonyodunk őtőlük. És miért ne lenne így: ellenvélemény fogalmi szinten se létezik a "világos oldalon", míg a... másik oldalon mindenki primitív mamlasz, akik a legigénytelenebb tanyasi emberek szintjén élnek és gondolkodnak. Olyan ez a produkció, mint egy pszichiátriai gyógykúra: garantáltan eloszlatja a legnaivabb ábrándokat az ideális világ, A Világbéke megvalósíthatóságáról.

10-ből 2 pontot vagy csillagot tudok megszavazni A Buroknak: a Lelkek testetlen külseje, Saiorse Ronan színészi erőfeszítései és a Melanie-Vanda szimbiotikus kapcsolat az egyedüli tényleges pozitívumai. Minden más benne hulladék.