Don Jon

"Ajánlanék egy videót, úgy könnyebben menne."
"Megvan a Farkasokkal táncoló? Vagy a Batman? Vagy a Sztálin éneke...?"
"Ez egy pornófilm."
"Jöhet."

(Csupasz pisztoly 33 1/3)

Joseph Gordon-Levitt sejthette, hogy legtöbben azért váltanak majd jegyet a Don Jonra, mert ez az ő debütálása mint direktor és mint forgatókönyvíró. Kiszemelt témája olyan területre esik, melyből sajnos már hordónyi szenny komédia született: egy hétköznapi fiatal szexuális élete/szokásai.  
Ez a darab az ellenpélda: fiatalos légkört teremt, de éretten áll hozzá a tárgyhoz. Üdítően őszinte a mondandójában, miközben feltűnés nélkül egyensúlyozza ki a humort a drámával.


Jon egy huszonéves facér fickó, aki abszolút sikeres a nőknél: keresete, külseje, modora és önbizalma mind megvan ahhoz, hogy bármelyik napon találjon magának egy merész csajt a nightclub-ban. Barátai irigylik, ezért aggatják rá a "Don Jon" becenevet. És mégis: a pornóvideók valahogy közelebb viszik őt a testi-lelki megelégedéshez, mint egyéjszakás kalandjai.
Könnyű belátni, hogy ez kényes téma, és fokozottan társaságfüggő, milyen véleményt adunk róla. Hollywood-ban tele a polc filmhulladékokkal, melyek röhejnek állítják be pl. a női visszautasítást, a pikáns videókat, lebukni a nézésük közben, és így tovább. Ennek énszerintem etikai eredete van: a hagyományos erkölcs azt diktálná, hogy a pornó abnormális hobbi, ami szégyen, köznapibb felfogásban nevetség tárgyaként kezelendő. Pedig ez manapság férfiaknál se nem ritka, se nem tabu.




Szóval: mikor Jon úgy dönt, hogy kipróbálja a tartós kapcsolatot Barbarával, egy újonnan megismert szőke bombázóval, ismeretlen területre téved. Persze, hogy "járni" valakivel bonyolultabb, mint könnyűvérű nőkre vadászni, következmények nélkül. De mivel jár ez? Mik egy párkapcsolat - vélt és valós - kitételei? Megéri-e azokat vállalni, feladva a léha szórakozást - úgy a csajozást, mind a pornót?

Úgy gondolom, kifejezetten használt a project-nek, hogy Gordon-Levitt szabad kezet kapott benne. Nemcsak sikerült létrehoznia egy hús-vér karaktert valószerű viselkedésformával, de a jellemfejlődéséből is kigyomlált minden giccset és túlzott naivitást. Jon, ez a látszólag csajmágnes "Don Juan" nem önmagát keresi, nem egy álmot akar elérni, hanem megtapasztalni akar valamit: a testi-ÉS-lelki eksztázist, minél tisztább formájában. Hiszi, hogy létezik, de nem tudja, hol találhatja meg valaki, miről lehet felismerni.
Erre szolgál az, hogy - minden srácismerőséhez hasonlóan - pornóoldalakat látogat. Ott nincsenek olyan apró "használati feltételek", pl. óvszer használata, mit preferálnak aktus közben a nők, milyen pozíciónak mi a hátulütője. "De nagyon sok időbe telik megtalálni a megfelelő pornót." Az egész movie tehát afféle útmutató, a bulizástól a transzcendens öröm megtalálásáig.   


Aki még nem látta a filmet, annak érdemes szem előtt tartani valamit: a Don Jon inkább könnyed dráma, semmint vígjáték. Humor terén direkt szűkmarkú a fizikai humorral, kerüli a túlkomplikált bohózatot meg a béna altesti poénokat. A szóbeli viccek általában szellemesek.
A vallás Jon számára elvileg fontos, de a gyónásai inkább az, mikor valaki levegővel mosakodik. Minden héten szinte ugyanazt a szöveget nyomja a fülkében, a pap pedig gépként osztogatja neki a miatyánkat és az üdvözlégyet. Jellemző, hogy ezeket a konditeremben zavarja le edzés közben, hogy ezzel se veszítsen időt.

Még egy csapdát kikerül Levitt azzal, hogy Jon narrációja mikor és hogyan tűnik elő és újra föl. Sose kényelmetlen, nem próbál tanmese-jelleget adni az egésznek. De nem is köntörfalaz arról, mikor mi járhat egy hapsi fejében.
Elevenjére tapint, mikor Barbara végre lefekszik Jonnal, ám a "Don" továbbra is késztetést érez arra, hogy pornóvideókat csekkoljon. Már aznap éjjel lebukik, de még kimagyarázza. Második esetkor Barbara egyből szakít vele. (Sajnos a szövegfüzet legidiótább mondata itt hangzik el: "Azt hittem, te más vagy.") Szóval Jon reménytelen eset? Nem tud szakítani a perverzebb szokásaival, mert a lelke mélyén egy telhetetlen disznó?

JGL-t a szereposztásért is dicséretet érdemel: a színészek többsége prímán passzol a szerepébe. Tony Danza mindenképp: az egyenes apa, aki ordítva szurkol a tévé előtt, legtöbbünknek ismerős figura. Jon haveri lényegtelen poénkeltők, miként Jon húga is inkább csak cselekményszerszám. Nem tagadom, hatásos, ahogy a látszólag teljesen rezignált facebook-bújó az 1 árva mondatát épp a kritikus pontra időzítve elsüti. Elsőként mutat rá, miért nem működött a kapcsolat Barbarával. Mert egyoldalú volt, szinte mindenben Jon engedett.
Az egyetlen szereplő, akitől szabályos utálat fogott el, az a sztereotip aggódó anyuka. Van egy pont, ahol lekapcsolja otthonukban a tévét, illusztrálva, hogy a boldog házasok is utálhatják egymás némely szokását. Ezt leszámítva ballasztnak tartottam, és láncfűrész-kezelést kívántam neki.


Scarlett Johansson ideális választás volt a női főszerepre: alakítása természetesnek hat, noha a karaktere aligha nevezhető annak. "Barbara" neve nyilván utalás a Barbie-babára: azt a típusú sznob dívát kell látnunk benne, aki nem rosszindulatú, de igazságtalanul magasak az elvárásai. Modora sejteti, de 1-2 hónap után már egyértelmű: ez a nő elsősorban önmagát akarja szeretni a társában. Jon olyasformán tetszik neki, mint "ígéretes alapanyag": hasonlóan céltudatos valaki, akit minél több apró dologban hozzáhasoníthat a fejében élő profilhoz. Ez egy nagyon gyakori vakvágány fiatalok kapcsolataiban: fontosabbá válik a kívánt norma vagy imidzs, mint maga a partner, akire rá akarjuk szabni. És ha nem felelünk meg ennek, elkezdünk hazudni...
 

Fontosnak tartottam, hogy Jont ne láttassa felsült baleknak az, ahogy ráeszmél erre. Nagyon is érthető,

1. miért kezd kényelmetlenné válni számára a kötöttség,
2. miért csak most,
3. és eleve miért épp Barbarától várta a katarzisélményt. "Nálad szebb dolgot még nem láttam soha életemben."

Egyértelmű, hogy ezt a viszonyt felszíni vonások ihlették:

• Jon első látásra, külseje alapján választja ki Barbarát, hogy ő legyen a hosszútávú barátnője.
• A lány annyira szereti az ódivatú romantikus filmeket (szerelem első látásra, érzelgős szakítás, puccos esküvő, stb.), hogy azok alapján is képzeli el a párkapcsolatot.
• Ugyanígy a hagyományos "menetrendet" tartatja be Jonnal: randiznak, találkoznak egymás haverkörével, Jon bemutatja őt a szüleinek, még az istentiszteletre is velük tart.

Julianne Moore igen furcsa választásnak tűnt Esther szerepére - a nőére, akivel Jon végülis megtalálja a rég keresett áttörtést, a harmóniát. Méghozzá kötöttség és kényelmetlen kompromisszumok nélkül. Moore a való életben egy emberöltővel idősebb Joseph Gordon-Levitt-nál. Hiszem, hogy ez is burkolt üzenetet hordoz: nem számít, milyen korú az, akiben végül felismered a lelkitársat. És erről a párosításról a néző előre nem láthatja biztosan, hogy összejön-e.
Mindig felnézek egy aktorra, ha közel tud hozni a nézőhöz olyan karaktert, akiről szinte semmit se tudunk. (Idei filmek közül a Gravitációban vitte ezt végbe remekül Sandra Bullock). Esther Jon egyik csoporttársa az esti tanfolyamon, ahová még Barbara miatt iratkozott be. Nem tudjuk, a vörös hajú nő miért iratkozott be ide, mik a tervei. Az is csak a vége felé derül ki, hogy mi miatt sírt, mikor Jon először belebotlott: a gyásztól. Attól, hogy 1 éve elveszítette a családját. Egy szokványos románcműben ez szinte biztos, hogy érzelgősnek hatna; itt azonban jót tesz, hogy a nők hátteréből közel se mutatnak annyit, mint a címszereplőéből.



Jon és Esther beszélgetéséből bukkan elő a történet tanulsága: a jó kapcsolatnak nincs receptje. Onnan tudod, hogy működik, hogy "el tudsz veszni a másikban" - azaz mindabban a külső-belső tulajdonságban, ami azt a személyt alkotja.
Ezen a szálon múlt a legtöbb; ez volt az, ami hamisság esetén magával rántja az egész filmélményt. Az elsőre nemigen egymáshoz illő páros összehangolódását azonban - énszerintem legalábbis - ügyesen oldotta meg a rendező. Persze, hogy a lekötött Jon még kerüli a rányomuló nőt (sőt még le is kiabálja Esthert). De azután sem sietnek egymás közelébe, hogy Barbara eltűnt a képből, a hasonló gondolkodás magától generál vonzalmat. Esther nemhogy nem marasztalja el a fickót a pornónézés miatt, még javaslatot is tesz a témában - paradox módon a tényleg leszokás felé mozdítva el Jont.

Talán amit legtöbben elleneztek Gordon-Levitt rendezésében, azok a montázsismétlés gyakorisága. Jon szokásairól majdnem egzakt ismétlődnek ugyanazok a pillanatok újra és újra. Nem nehéz kitalálni, hogy a rendező így fejezi ki a figura életének egysíkúságát: minden napja lényegében ugyanazzal telik. Jon magánéleti sikerei mellett is a szokásai (nemcsak a pornó, de az edzés, verda, bulik, stb.) rabja.

Unalmasnak azért nem nevezném: a cselekmény tempósan halad, és a hétköznapi élethelyzetek se lehangolóak. Jobban zavart volna, ha a mű cinikusan győzködni próbálna, milyen "rossz dolog" ilyen megszokásosan élni. Egy túrót: sokan már azzal beérnék, ha olyan jó dolga lenne, mint Jonnak a legelején!

Miként nincs egyértelműen helyes vagy helytelen, Jon sem bűnbánásból akar változtatni. Hanem mert késztetést érez valami újra. Ugyanezért

1. ismeri be az arctalan paphangnak is a templomban, hogy többször kamuzott a "bűneivel",
2. vagy a sokadik sofőrnek, aki felhúzza, az úttesten kiszáll, hogy beverje a képét - vagy az ablakát.

Az ezen a hivatalos poszteren látható jelzőkkel nagyjából egyet tudok érteni. A Don Jon egy valóban eredeti hozzáállású és magabiztosan levezényelt film, ami pontosan tudja, mit akar és hogyan fejezze ki magát. Visszafogott humora mellőzi az idétlenséget, az utolsó harmada pedig kimondottan érzelmes. Leginkább ahhoz hasonló utóérzettel hagyott hátra engem, mint a Good Will Hunting.

5-ből 4 pontot adok rá.





"Gyónd meg a bűneidet, fiam..."
"Ahhoz kevés egy éjszaka, Atyám. Elmesélem a legutóbbi alakításomat."

(Sin City)