❥️Gettó milliomos ️✔

"A rabszolgaság rossz; általa mind a szolgák, mind az uraik nem lesznek mások, mint állatok!"

(Spartacus [2004])

A Gettó milliomos Danny Boyle messze legtöbbet díjazott és méltatott műve. Az a fajta kritikuscsapda, amit elemezgetni, részenként átvizsgálni nem érdemes, mert az máris tompíthatja az értékét. Ez a film kifejezetten arra készült, hogy egészként, egybefüggő tapasztalatként rögzüljön. Legyen az:

A.) Pozitív B.) Negatív C.) Vegyes D.) Eldöntetlen.

Maga a film nemcsak fogyasztható, hanem kimondottan egyszerű és naiv. Nem próbál kérdéseket feszegetni, nagy szerep jut az eseményekben a sors akaratának. Mégsem lehet egyértelműen azt mondani, hogy sablontermék lenne: igazából kategóriába sorolni sem egyszerű. Állandóan keveredik benne a romantika és realizmus, a boldogság hosszas keresése a való élet álomtipró kegyetlenségével. Képi világa  nemcsak India többféle arculatát gyűjti össze: kellően vitalizálja és kiélesíti benne az ellentéteket is.

1. Csillogás és nyomor.
2. Barátság és árulás.
3. Jámbor jellem és hamis jószándék.
4. Ártatlanság és a büntetlen erőszak.

Jamal Malik egy bombay-i (vagy mumbai-i) nyomornegyedből származik. Nincstelenül nő föl és sodródik a világban, egész amíg egy vetélkedőn meg nem üti a főnyereményt. És még ezt a vak csodát is sajnálja tőle az élet, minthogy a rendőrség csalással vádolja és kínvallatásnak veti alá. A keményebb jelenetek nem annyira brutálisak, mint inkább szemléltetőek vagy dramatizáltak.
Boyle nemcsak azt illusztrálja Jamal életén keresztül, mennyire nincs boldogulás és jogvédelem India tízmillióinak az életében. Hanem azt is, hogy a nyugati média - és az azt reprezentáló kvízműsor - mennyire tompítja magát a problémát a közfelfogásban. Indiában nagyon sok a szegény? Le van sajnálva: minden országban ez a szitu! Boyle egy Shakespeare-szerű love-story álcájához erőteljes szociálkritikát társít. Indiában szegénynek lenni nem egyszerűen "nélkülözést" jelent, ahogy azt a nyugati Móricka elképzeli: az ember élete bármikor elvehető és szinte bárhogyan kizsákmányolható. Legyen az áldozat kisgyerek vagy fiatal felnőtt.

Miután a filmnek vége volt, úgy éreztem, mintha egy Véres Gyémánt 2.-vel akadt volna dolgom, csak másik földrészen és gyengébb tartalommal. Jamal és fivére, Salim igen kemény életutat jár be; ám útjaik egy ponton kettéválnak, és másként is dolgozzák fel az őket ért rossz tapasztalatokat.

• Anyjuk meghal egy hindu-muszlim vallási összetűzés során. 
• Egy bűnbandához kerülnek, melyben gyerekek szemét sütik ki, hogy nekik kolduljanak.
• Alkalmi munkák közt ingázva élnek egyik napról a másikra. 
• Salim egy maffiózó szolgálatába áll, és idővel még testvérével is szembefordul.
• Lányismerősük, Latika pedig rabszolgasorban reked.

A tónust tehát remekül választották ki: egyszerre kiábrándító és reményteli. A képek illusztrisak és többnyire segítik a sztori mesélését.  Függetlenül a tartalomtól: Boyle remekül képes úgy fokozni a vizuális ingereket, hogy természetesek maradjanak (főleg a sárga árnyalataival és a sötétkékkel bánik ügyesen). Ez volt az egyik legnagyobb pozitívum a 127 órában - Boyle rögtön következő filmjében. A nyomornegyed Jamal gyerekkorában népes és lepusztult környék. Élelmezés, higénia és közbiztonság szempontjából is siralmas állapotban van.

Ennek szöges ellentéte a jelen: maga a negyed beépült, virágzik az üzlet. A Legyen ön is milliomos! vetélkedő a vakító lámpáival és nagy nyereményeivel ehhez képest szürreálisnak hat. Nemcsak Jamalnak, de nekünk is, akik pedig jól ismerjük a műsort. Hamar leesik nekünk és az őt vallató rendőrtisztnek is, hogy ez a fiú túl egyenes és kiszámítható ahhoz, hogy pénzért csaljon. Valódi motivációja Latika: a lány, akit elárvulásakor ismert meg, és akit már kétszer is elveszített az életben. Mindkét esetben a fivére hibájából. 

 

Salim és Jamal testvérsége engem a Trigun című animéből Knives és Vash kapcsolatára emlékeztet: két egymásra utalt testvér - egyik pacifista, másik radikális -, akik mindketten az igaznak hitt utat akarják végigjárni. Salim a határozottabbik testvér, aki nem fél bepiszkítani a kezét, ha a szükség megkívánja. Hajlamos keresztülnézni rajta, kinek mi a fontos. Mi sem bizonyítja ezt ékesebben, mint mikor kiskorukban eladja Jamal autogrammját, amit egy hírességtől szerzett.

Salim volt nekem talán a legnagyobb keserű pirula: minél fiatalabb korában láttam, annál nagyobb "kis" tetűládának tűnt. Mikor a gyerekkereskedőktől megszöknek, Latika kezét szándékosan elengedi, odadobva volt rabtartóiknak. Évekkel később, mikor újra hárman vannak, Jamalt elküldi, a lányt pedig saját céljára használja fel. A gyerek Jamal mentségére szóljon, hogy nem naivitásból ennyire megbocsátó vele, hanem hogy mégiscsak tesók, és másra nem számíthatnak az életben. Túl későn jön el a filmben a felnőttkori fordulat, mikor ez a tétovaság végre kivész Jamalból:
"Sosem bocsátok meg."
"Tudom."

És bár örültem, hogy a felnőtt Salim jelleme "görénytelenedett" egy kicsit, akarattal sem tudtam meghatódni az önfeláldozásától. Amikor egérutat ad Latikának, saját fejére uszítva ezzel főnöke embereit. Egyszerűen örültem, hogy valaki végre kipaterolja őt a meséből. "Isten kegyes...!" 
Értem a rendező gondolatmenetét: azzal kér őszinte bocsánatot a testvérétől, hogy saját elrontott életével még lehetővé teszi Jamal boldogságát. De ha a két fiú gondolkodását nézem, túl gyermetegnek érzem:

1. egyik a talpig becsületes és szerény fiú, aki minden rosszat eltűr (míg nem sértegetik a szerelmét);
2. a másik pedig akár egy kétlábú út-besározó gép, amiből ivarérett korára kifogyott a benzin.

Az idősíkok váltakozása sokat segít, hogy az amúgy egyszerű sztorit kicsit izgalmasabb legyen végigkövetni. A hányattatott sorsú szegénylegényre rámosolyog a szerencse, és végül, a világ minden elutasítása dacára elnyeri a jutalmat: ünnepelt hússzoros milliomos, aki szerelmét átölelheti a pályaudvaron.

A tanulság az lehet itt, hogy bármilyen mostoha valakivel az élet, joga van a reményhez és a boldogsághoz. Salim és Jamal Malik is a saját álmaiért gürcöl, de más-más módon, és az egyikük végül a másiknak ad igazat. Jamal alakja legalább a néző szimpátiáját képes megragadni: részben helyzetéből, részben az őszinteségéből adódóan.  

Legérdekesebbnek mindőjük közül a műsorvezetőt találtam. Azonkívül hogy frenetikus showman-ként adja el magát, a színfalak mögött egóval teli kártyakeverő. Jamalnak hamis választ sugalmaz a 10 milliós kérdés előtt, de a fiú tudatlanul is a jó variációt jelöli be. Erre illik bravúrosan a mondás, hogy "beleköpött a levesébe".

Sajnos Jamalnak gyerekjáték győznie, és ez az egyik olyan dolog, amivel hatalmas bakot lő Boyle. A show-ban majd' minden kérdés olyan pofonegyszerű, mint Edward Nygma rejtvényei. Kis kitérő: a forgatókönyv épp a kérdések mentén törgéli meg a kronológiát. Ha Jamal ismeri a választ, a film az életének azon fejezetéhez ugrik, ahol az ismeretet megkapta. Így vezet be minket a múltjába és hátterébe.

De az a nevetség magaslata, hogy pl. a 20 milliós jackpothoz Dumas 3. testőrét kell megneveznie. Boyle ennyire tudatlannak (nem merem a "hülye" szót használni) nézi az indiai átlagpolgárokat? És Jamal - révén, hogy csak egy szegény kisegítő - nem tudja a választ. Ez a Kelly Bundy-féle műveltségi szint:

"Athos, Porthos és Moe!"

"Azok kik?"

"Hát: muskétások egy cukorka papírján."

A legnagyobb pofont mégsem Salim vagy a kvízkérdések jelentik.


Hanem a stilárisnak beállított táncjelenet a stáblistával egybekötve. Ez nemcsak abszurd és illúzióromboló, de Boyle ezzel valósággal kinyújtja a nyelvét a nézőre, amiért élvezte (jó esetben) a produkcióját. Stílus ezt nem indokolhatja: a tartalom hitelét és a karakterek összes szenvedését teszi semmissé. Egyértelmű tévedés volt ezt nem kihagyni a kész mozivágatból.

A Gettó milliomos az én tudatomban úgy létezik, mint XXI. századi Grimm-mese. Cselekményét az időbeli bontás nélkül könnyű volna kicentizni; ugyanakkor érzelmes és többnyire őszinte is abban, amit ki akar fejezni. És bár helyenként a cinizmus be-befurakszik a dolgok ábrázolásába, de tizedannyira sem sűrűn, mint pl. idei filmtermésből a Szemfényvesztőkben.


A 8 Oscar-díjas művet a középmezőny elejére sorolom be a skálán.