Sean Connerynek hajdani James Bondként testhezálló az úrias mestertolvaj szerepe, aki csinos női partnerével hajmeresztő műkincs-rablásokat követ el. Catherine Zeta-Jones pedig bír azzal az előkelő kisugárzással, ami miatt megformált figurája illik a skót lovagszínészéhez. Mind kisugárzásra, mind pedig céltudatos életmódja.
Connery karaktere "Mac", azaz: Robert MacDougalat. Őt gyanúsítják, hogy ellopott egy 24 milliót érő Rembrandt-képet. A biztosító munkatársa, "Gin" (mert a Virginiát meg így rövidítjük hárombetűsre, igaz?), meggyőzi főnökét, Cruz-t, hogy ő majd felkutatja és leleplezi. Mint egy titkos ügynök. Ám a pasas nemcsak kiszúrja őt, de belezsarolja, hogy segédkezzen neki egy kínai maszk ellopásához, mivel a nő maga is tapasztalt betörő. Rááll, hogy cserébe segít a nőnek az ő vágyálma, egy malajziai bank kifosztásába is. És bármennyire lefikszálják, hogy az egész csak munka, megkedvelik egymást, miközben oda-vissza verik át a másikat.
A Briliáns csapda nem olyan értelemben visszafogott, hogy a mély és érthető karaktermotivációkra, vagy az emberközeli interakciókra építené fel a fejleményeket. És valahogy mégis mindkettő terén elfogadható szintet hoz - főleg SC és CZJ alakítása révén. Nem dráma, hanem rabló-pandúros kémtörténet. Nem ostoba, csak nincs benne annyi feszültség, mint várnánk. Nem túl teátrális, nem használ akciófilmes fokozóeszközöket (robbanás, lövöldözés, autósüldözés, etc.).
Emellett a cselekmény a sorozatos ki-ver-át-kit-típusú csavarok ellenére kiszámítható, és nem különösebben hiteles, ahogy a múzeumok biztonsági előírásait, azok betartatási szigorát ábrázolja. Tipikus Bond-stílusú mozi, kötelezően profi szereplőkkel, aki közt kötelezően románc alakul ki. Az a románc nem erőltetett vagy túllihegett, sőt idővel a történet középpontjába kerül. Csak láttam már érzelemgazdagabb felnőtt-romantikát is.
Amiről ez a mű leginkább híres, hogy csókjelenete hivatalosan szerepel minden idők legvisszatetszőbb sztárcsókjai között. Hazudnék, ha azt írnám, nem értek egyet a közönségreakcióval, de botrányosnak nevezni cinikus volna. Messze nem az első - vagy a "legvisszataszítóbb" - esete ez annak, hogy egy idős, de még elismerten vonzó színész egy csinos fiatal hölggyel csókolózik a vásznon.
A 2 ok közül előbb vegyük a nyilvánvalóbbat: a földön megért időt. Connery egy 60 éves férfit játszik, a való életben meg már majdnem 70 volt - kemény 4 évtizeddel beljebb a korban, mint Catherine Zeta-Jones. A másik, hogy itt-ott egy csipetnyit szexista beütése van a filmnek. Jones karaktere, Gin alárendelt szerepben tölti a film középső harmadát, a trailerekben is mutogatott fenék-közelije pedig nagyon férficsalogány-beütésű. Hasonló reklámfogás ez, mint A specialistánál: 2 fő sztár szexepiljével akarják eladni a művet, akik közt hibádzik a kémia, és a nő jóval átverhetőbb. Mintha a férfinézők hiúságát legyezgetnék: ha megmarad tartásod, pénzed és eleganciád, 60 fölött is elcsavarhatod a széphölgy fejét.
Ha egymással nem is annyira erősen, de külön-külön a két fő aktor remekül feloldódik a szerepében (nem úgy, mint az ízléstelen Stallone-Stone páros). Nem velük van a probléma. A teljesen szürke mellékszereplők mellett itt van ez a kényelmes dramaturgia, hogy előbb a házban, majd 1-1 betörés terepén megjátsszák az elérzékenyült profit. Gin kényszerűen vendégeskedik a Mac kastélyában és környékén, tanul a keze alatt, és emiatt mégiscsak bízni kezd benne. Mac pedig magányos öreg, egyetlen alkalmi támasza Aaron, aki fedezi az akcióit.
Tudom, hogy fanyalgásnak hangzik, de úgy érzem, hogy túlírták a forgatókönyv eseménymenetét. Rovására a 2 főszereplő motivációinak. Ahhoz képest, hogy mennyi a sztoricsavar, és átverés, azokból a szereplők háttere egy imbolygó, ködös és elég komplikált tölteléksztorivá áll össze a végére. Nem kerülnek eléggé közel hozzánk ezek a karakterek, hogy a róluk szóló új infókra mindig bólogassunk.
Gin hátteréről az első órában semmit nem tudunk meg, egyvalamit kivéve:
"Én loptam el a Rembrandtot!"
"Persze, és én festettem a Sixtus-i kápolnát."
"Komolyan...!"
Emellett a cselekmény a sorozatos ki-ver-át-kit-típusú csavarok ellenére kiszámítható, és nem különösebben hiteles, ahogy a múzeumok biztonsági előírásait, azok betartatási szigorát ábrázolja. Tipikus Bond-stílusú mozi, kötelezően profi szereplőkkel, aki közt kötelezően románc alakul ki. Az a románc nem erőltetett vagy túllihegett, sőt idővel a történet középpontjába kerül. Csak láttam már érzelemgazdagabb felnőtt-romantikát is.
Amiről ez a mű leginkább híres, hogy csókjelenete hivatalosan szerepel minden idők legvisszatetszőbb sztárcsókjai között. Hazudnék, ha azt írnám, nem értek egyet a közönségreakcióval, de botrányosnak nevezni cinikus volna. Messze nem az első - vagy a "legvisszataszítóbb" - esete ez annak, hogy egy idős, de még elismerten vonzó színész egy csinos fiatal hölggyel csókolózik a vásznon. A 2 ok közül előbb vegyük a nyilvánvalóbbat: a földön megért időt. Connery egy 60 éves férfit játszik, a való életben meg már majdnem 70 volt - kemény 4 évtizeddel beljebb a korban, mint Catherine Zeta-Jones. A másik, hogy itt-ott egy csipetnyit szexista beütése van a filmnek. Jones karaktere, Gin alárendelt szerepben tölti a film középső harmadát, a trailerekben is mutogatott fenék-közelije pedig nagyon férficsalogány-beütésű. Hasonló reklámfogás ez, mint A specialistánál: 2 fő sztár szexepiljével akarják eladni a művet, akik közt hibádzik a kémia, és a nő jóval átverhetőbb. Mintha a férfinézők hiúságát legyezgetnék: ha megmarad tartásod, pénzed és eleganciád, 60 fölött is elcsavarhatod a széphölgy fejét.
Ha egymással nem is annyira erősen, de külön-külön a két fő aktor remekül feloldódik a szerepében (nem úgy, mint az ízléstelen Stallone-Stone páros). Nem velük van a probléma. A teljesen szürke mellékszereplők mellett itt van ez a kényelmes dramaturgia, hogy előbb a házban, majd 1-1 betörés terepén megjátsszák az elérzékenyült profit. Gin kényszerűen vendégeskedik a Mac kastélyában és környékén, tanul a keze alatt, és emiatt mégiscsak bízni kezd benne. Mac pedig magányos öreg, egyetlen alkalmi támasza Aaron, aki fedezi az akcióit.Tudom, hogy fanyalgásnak hangzik, de úgy érzem, hogy túlírták a forgatókönyv eseménymenetét. Rovására a 2 főszereplő motivációinak. Ahhoz képest, hogy mennyi a sztoricsavar, és átverés, azokból a szereplők háttere egy imbolygó, ködös és elég komplikált tölteléksztorivá áll össze a végére. Nem kerülnek eléggé közel hozzánk ezek a karakterek, hogy a róluk szóló új infókra mindig bólogassunk.
Gin hátteréről az első órában semmit nem tudunk meg, egyvalamit kivéve:
"Én loptam el a Rembrandtot!"
"Persze, és én festettem a Sixtus-i kápolnát."
"Komolyan...!"
Szóval Gin maga is tolvaj, vagy legalábbis volt régen. Így érthető, miért nem hiszi, hogy főnöke kimentené a hátsóját, ha komolyabb zűrbe keveredne - mégha a főnök egyszer randizni is hívta. A módszerek, amiket felmutatnak, igénybe veszi a modern technikát, az időzítést, és főleg egyensúlyérzéket. Én például 1000 év múlva se hiszem, hogy nem tudnék egy lézerhálózat modelljén bekötött szemmel, pusztán instrukciók szerint hajlongani úgy, hogy egyszer se érintsem a vörös fonalakat.
És oly jellemző a kémtörténetekre, hogy a főszereplő lány egy csalárd nőszemély, aki amint teheti, értesíti főnökét, hogy minden terv szerint halad. Márcsak ezért sem sajnáltam őt, mikor Mac a maszkot ellopta tőle, épp mikor eladta volna, ő meg később dühösen fejbe veri. "Rohadék!! Én bíztam benned!" Ezt leszámítva csak a spárgagyakorlatozás alatt tapasztaltam bármi őszinte megnyilvánulást tőle: "Egyszerűen fél kedves lenni velem!"
Mac-ről sem kapunk valami sok adatot, de nála már mintha több fogódzónk lenne. Visszatérően halljuk, micsoda bűnlajstroma van ritka műkincsek lopásából, amiket egy ideje kizárólag saját megelégedésére zsákmányol. Gyűjtőszenvedélye jó indoknak tűnik, hogy minek éli még ennyi év után is ezt az életmódot: függőségből. Vidéki kastélyát Skóciában alighanem korábbi, korai lopásaiból vette, és most, hogy már "vén róka", művészi ízlését követve gyűjt.
Elismerem, roppant ügyes húzás, ahogy a forgatókönyv végül fordított helyzetbe hozza a megfigyeltet és a kémet. Először még a nő megy megpuhítani és átjátszani a férfit a biztosító megbízásából az FBI kezére. Aztán kiderül, hogy voltaképp a férfi művelte azt vele, az FBI megbízásából és kezére. A magyarázat erre egyszerű, lehet bármilyen ügyes tolvaj, egyszer a legügyesebbet is lefülelik, ha elég sokáig űzi a mesterséget.
Az is ügyes, ahogy Aaron szerepe mindig más fényben tűnik fel. Először azt hisszük, hogy ő csak a szükséges kapocs a külvilággal. Minthogy képtelenség törvényen kívüliként élni minden segítség nélkül. Aztán, ahogy Ginnel bonyolódik a helyzet, Aaron keményen emlékezteti "társát" a játékszabályokra. Mintha csak arra várna, hogy a protagonista ellen forduljon. A rendező megpróbál félrevezetni minket, hogy tényleg ez történik: Aaront titokban tárgyal Cruzzal, aki akkor már nem hisz a gyengusan tagadó Ginnek. Végül: a legvégére derül ki, hogy Aaron végig az FBI tervét felügyelte, és "az egész a terv része" volt.
Az is ügyes, ahogy Aaron szerepe mindig más fényben tűnik fel. Először azt hisszük, hogy ő csak a szükséges kapocs a külvilággal. Minthogy képtelenség törvényen kívüliként élni minden segítség nélkül. Aztán, ahogy Ginnel bonyolódik a helyzet, Aaron keményen emlékezteti "társát" a játékszabályokra. Mintha csak arra várna, hogy a protagonista ellen forduljon. A rendező megpróbál félrevezetni minket, hogy tényleg ez történik: Aaront titokban tárgyal Cruzzal, aki akkor már nem hisz a gyengusan tagadó Ginnek. Végül: a legvégére derül ki, hogy Aaron végig az FBI tervét felügyelte, és "az egész a terv része" volt.
A befejezés ugyanolyan hangulatos, mint a film nagy része. Csak mint mondtam, túlkomplikált, kezdve azzal, hogy kilyukadunk hozzá. Ugye az ezredforduló éjszakáján Mac és Gin bejut a malajziai bankba, már sínen van a lopás, erre egy óvatlanul kitépett kábellel minden munkájukat taccsra teszik. Ritka banális indok ez arra, hogy kialakuljon egy drámai tetőponthoz a szituáció.
Az eset pedig ugye odavezet, hogy: nagy nehezen sikerül megszökniük, sietve elbúcsúznak, aztán később a vasútállomáson megint játszanak egy kis Ki ver át kit?-társasjátékot. Értem, hogy új életet akarnak kezdeni, Mac szabadon, Gin pedig szökésben, 1 milliárddal a zsebében. És ahogy a járatok pár pillanatnyi rejtekében oda-vissza eltűnnek-felbukkannak, az okos asszociálás rá, hogy mindig el kell tűnniük valaki - ha más nem, a világ - szeme elől. De az állandó, gyakran öncélú trükközések fényében, és tekintve, hogy a két rablóhős jobbára sportból űzi a szakmát, az egész már fárasztóvá és idegőrlővé válik.
Az eset pedig ugye odavezet, hogy: nagy nehezen sikerül megszökniük, sietve elbúcsúznak, aztán később a vasútállomáson megint játszanak egy kis Ki ver át kit?-társasjátékot. Értem, hogy új életet akarnak kezdeni, Mac szabadon, Gin pedig szökésben, 1 milliárddal a zsebében. És ahogy a járatok pár pillanatnyi rejtekében oda-vissza eltűnnek-felbukkannak, az okos asszociálás rá, hogy mindig el kell tűnniük valaki - ha más nem, a világ - szeme elől. De az állandó, gyakran öncélú trükközések fényében, és tekintve, hogy a két rablóhős jobbára sportból űzi a szakmát, az egész már fárasztóvá és idegőrlővé válik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése