Mortdecai

Egy 70-es évekbeli bűnügyi regényszéria szolgált alapjául az idei termés első nagy bűzbombájául. A Mortdecait ezer negatív jelzővel dobálta meg a filmszínház-közönség Amerika-szerte, majd minálunk is. Nehéz megítélni, melyik téren bukott a legnagyobbat Johnny Depp az itteni kínlódó alakításával:

1. Hogy szórakoztató legyen,
2. Hogy anyagi sikerre vigyen egy nyilván karriertalicska filmet,
3. Hogy hasonlóan népszerű karaktert hozzon létre, mint legismertebb szerepe, Sparrow kapitány,
4. Hogy feledtesse rajongóival mindazt, amit ezen évtizedben "nyújtott" a nagyérdeműnek.

Charlies Mortdecai flúgos brit arisztokrata, aki műkincstolvajként tartja fenn luxusát. 8 millió fontos adósságát nem tudja törleszteni, felesége, Johanna pedig utálja legújabb hóbortját, a pödört bajuszt, amit növesztett. Mikor egy meggyilkolt restaurátortól ellopnak egy Goya-festményt, a titkosszolgálat ajánlatot tesz neki: vagy segít a hazájának megkeríteni a képet, vagy letartóztatják dossziényi simlis ügylete miatt. Így

Kétségbeesett taktikát látok abban, hogy a színész itt műmájeres ripacsfesztivált tart, így próbálva kimenteni ezt az amúgy fars, butított, humor-érzéketlen bűnügyi vígjátékot. Kedvelt trükkje ez az A-listás színészeknek: légy minél harsányabb, az majd felrázza a nézőket (pl. Nicolas Cage a Szellemlovas 2.-ben, vagy Hugo Weaving a Mátrix - Forradalmakban). Itt is a címkarakter próbálja a hátán elvinni a filmet a célvonalig, míg a többiek teljesen kifakulnak mellette. Az első félóra, ahol elvileg megismernénk őket, másról se szól, csak hogy Mortdecai mennyire hiú és öntelt. Sopánkodva vitázik Johannával a bajusza mellett, amitől élete szerelme a szemünk előtt többször elhányja magát. Ez a készítők ötlete, hogy mi a humor?

A poénok oroszlánrésze onnét eredne, hogy Mortdecai egy ügyetlen, gyáva hőscincér, illetve, hogy vadonatúj arcszőrzete még hitvese szerint is hülyén fest rajta. Mellékesen ott van Maitland nyomozó rég álma, hogy a hitvest, Johannát meghódítsa, illetve Jock, a kopóképű testőrinas adonisz. A maréknyi tényleg működő csattanó őhozzá köthető, és kínzó volt látnom, valahányszor Mortdecai "véletlenül" belelő valamelyik jelenetben. Adja magát a kérdés: melyik épeszű ember mentegetné az irháját egy ilyen közveszélyes, hugyagyú kreténnek?

A többi sztárszínészről pedig ordít, mennyire feszengenek szegénykék a rájuk osztott szerepeikben. Így aztán nem csoda, hogy egyikük sem alkot jó párost ezzel a Garfield-szerű rajzfilm-lorddal.

Ránézésre tudnék mondani 2 olyan témakört, amire fókuszálva a produkció legalább vállalható kikapcsolódást nyújthatott volna, akár még Depp szüntelen áriázása mellett is:

1. A karikatúra-szerű figurákkal görbe tükröt állíthatna a bűnügyi komédiák (pl. Rózsaszín Párduc) és a brit kémfilmek (James Bond-franchise) elé. Feje tetejére állíthatná a klasszikus rablóból pandúr képletet azzal, hogy itt a rabló a főhős, de egy nyúlszívű kis mitugrász. A pandúr pedig egy pont az ő neje után a nyálát csorgató, mélabús marha.
2. Vagy! Ahogy Mortdecai Kaliforniát gyarmatnak, a hotelszállását pedig pornográfnak titulálja... ez ragyogóan kigúnyolhatna egy gyakran őskövületnek tekintett osztályréteget, az európai arisztokráciát: lordok, grófok, őrgrófok, márkik stb. Ők még manapság is elég zárkózottan élnek, görcsösen őrizve etikai előírásaikat, kicsinyes allűrjeiket és fényűző életmódjukat.

Mindez sehol nem bújt a felszínre: az egész kémfilm-csomagolás csak ürügy, hogy eladják a rengeteg fáradt faviccet és Depp legújabb skatulyaszökését.

Az egyetlen dolog, amit a kevés működő anekdotán túl élveztem, az a helyszínek változatossága és a 2. felében élénkülő tempó. Nem azt mondom, hogy jól van ütemezve ez a film, mert csapongva halad, és túl zavarosak a bűntény részletei. David Koepp rendezése viszont legalább lendületet az amúgy lapos, kocka forgatókönyvnek. És a fontosabb figurák - Johanna, Jock, Maitland és az orosz keresztapa - mind jelen vannak a tetőpontot jelentő árverésnél, ahol Mortdecai a Goyát a saját, neje által elárverezett képére cseréli.

Nem tudom, mit mondhatnék még: lendületesen béna, szép képi világgal megcsinált vesztőhelye ez a normális kémtörténetnek és könnyed humornak. Olyan, mintha egy leárazott defibrillátort vásároltak volna Johnny Depp színészkarrierjének, ami már első használat után bedöglött.