Agyrém

Egy videójáték-függő tinédzser olyan CD-ROM-program birtokába kerül, mely életre kel, és gyilkos tettekre veszi rá a fiút. És a játékba zárt sötét szellem gondoskodik róla, hogy ne is tudjon többet kiszállni a játékból.


Edward Furlong egy emberöltőn át próbált bekerülni hasonlóan kultikus moziművekbe, mint a Terminátor 2. - eredménytelenül. Az Agyrémhez hasonló sci-fi-horrorok erőltetése után ő is beállt az olyan felkapott kölyökszínészek sorába, akikből kiégett, függőségben szenvedő fiatalok lettek felnőtt korukra. A talpraálláshoz pedig az a szégyen kellett, hogy John Connor szerepére se találják őt alkalmasnak a Terminátor 3. válogatásakor. A kör bezárult.

A '94-es Agyrém eredetileg a virtuális valóságba való menekülésről szólna, arról, ahogy egy még kiforratlan személyiségű fiatal elveszlik a cybervilágban. Aztán ami ténylegesen életre kel a képernyőn, az egy ótvar, szájjártatós, mégcsak nem is ijesztő rémmese - és itt most nem Trickster alakjára gondoltam. Pedig a téma éppolyan aktuális most is, mint 2 évtizede: egy fiatal a való élet egyre terhesebb közegéből könnyen kereshet és találhat szabadságot a computerek világában. Különösen olyan családban, ami annyira kiüresedett, hogy a kölyök saját fantiáziavilágával pótolja életében az erős emberi köteléket.

Furlong karaktere, Michael pontosan ilyen srác: magasról tesz a külvilágra, mivel az is éppolyan fásult és érzéketlen a benne élőkkel. Izgatja a halál látványa, mióta anyja egy balesetben meghalt: számítógépes kuckóvá alakított padlása tele van horrorfilmekkel és erőszakos játékokkal. Ezt leszámítva az élete komplett tengődés: visszatérő arc még az életében

1. egy idegesítő lüke haversztereotípia, aki Trickster listájára is felkerül;
2. egy szorulásosan merev iskolaigazgató, aki talán 3 jelenete ha volt;
3. és egy tipikus gyámoltalan szomszédlány, akit úgy hívnak, hogy Kimberly.

Á, nem: ez a Kimberly AHHOZ képest egy Xena...!


Keserű irónia, hogy mennyire illik a produkcióra a címe. Az értelmesség a közelébe se tud férkőzni a produkciónak, dobálózik az abszurd gondolatokkal, de lusta azoknak bármilyen fajta földelést kialakítani. Azontúl, hogy meg se próbálja kibontani a filmektől és videójátékoktól való függőség problémáját, a történet ész nélkül rúgkapál, hogy aztán az egészre ráfogja: meg se történt, csak illúzió volt. Ez olyan olcsó és hitvány megoldás, ami azt érezteti, hogy elrabolták az ember idejét és pénzét. Hiányzik Michael dilemmájából a feszültség, mivel ő és az emberek általában olyan tompák és agyatlanok, mint egy rakás baseball-ütő.


Az elsőre hátborzongató dolgokból hiányzik minden megmunkáltság, hogy igazán ütni tudjanak.

• A folyamat, ahogy a játék leigázza a főhős józan eszét;
• A felfedezés, hogy a gyilkosságok valóban megtörténtek;
• a nyomozás;
• Trickster mágikus ereje;

semmi ezekből nincs rendesen súlyozva. Így csak az unottság és érdektelenség ragad át ránk, ami a főszereplő egész valójából árad.



Homályosan rémlik, hogy nekünk most szorítanunk kellene Michaelnak, amiért igyekszik szabadulni Trickster és CD-inek befolyása alól. Sajnálom, de nem megy: nincs jelleme, bicskanyitogatóan tahó a stílusa, és végig kizárólag a saját kárára gondol. És hogy egy sikítozó nagylányt beszúrnak a cselekménybe, az se változtat rajta, hogy főhősünk egy szadista hajlamú, unottképű kukkoló, akitől a normális embert kirázza a hideg.
Arról nem is beszélve, hogy ritka ügyetlenül takargatja, hogy ő a bűnös. Nem is értem, hogy a rendőrnyomozó, aki kétszer is a tetthelyen találta, miért nem száll rá már a 2. találkozásukat követően. Még azt találnánk hinni, hogy a nyomeltüntetést egy transzba került 15-16 éves vadsuhanc a profi detektívek leleményességével tudja megoldani... 


Trickster az egyik legripacsabb förtelme a Pokolnak, akit valaha láttam, olcsó Bettlejuice-pozőr-utánzat. Az ő "bája" elvileg abban rejlene, hogy jobban ismeri Michaelt, mint a fiú önmagát, és meg tudja győzni a kompromittáló nyomok eltüntetésének fontosságáról. Trickster az egyedüli megjegyezhető pontja az egész filmnek, de csak mert mindenki másnál jobban tobzódik a vásznon: túlpörgött, követelőző mecha-mumus, légből kapott, zagyva képességekkel, amiktől szuggesztívnek képzeli magát. A vizuális effektusok valami röhejesen néznek ki rajta, színes fények cikáznak ide-oda, valahányszor elvarázsolja magát. Nem tudtam hirtelen, hogy a fejemet vagy hasamat fogjam-e, mikor láttam, hogy a méteresre megnyúlt szájával csak úgy bekapta Michaelt. "A részed vagyok!"

Az Agyrém a 10 évvel korábbi Rémálom az Elm utcában horror-klasszikus tradícióján készült fattyúhajtás. Szedett-vetett városlakók kergetnek egy nem különösebben fifikás fantomot, miközben az szinte az orruk előtt húzza az irháját. Az igazi fantom egyetlen vonzereje pedig, hogy néhány nagyon pontos kritikát fogalmaz meg az ember-főszereplőről. Ezeket a mondatokat mokkáskanállal kell kikanalazni, miközben a film áramkörei vagy ezerszer rövidzárlatot kapnak.