A Bosszúállók

"Tisztára olyan érzés, mint egy focimeccsen, kinn a stadionban."

(Csupasz pisztoly 33 1/3)

A Bosszúállók minden idők legnagyobb bevételű képregényfilmje, és már ez kiemeli a zsáner többi tagjai közül. Terjedelmes, több mint 2 és fél órás mamutprodukció, kazalnyi számítógépes effektussal, gyors ütemezésű sztorival és A-listás sztárokkal a címcsapatban. És míg a szuperhősök kedvelőit keményen megosztja fanokra és antifanokra (pl. DC vs. Marvel, TDKR vs. TA), a Marvel-hívőkön kívül minél szélesebb nézőréteget próbál átfogni tömegbázisaként. Ugyanúgy, mint az Avatar a saját alapötletű sci-fi-k közül.

Szemet szúr, annyira stúdióérdekek mentén szabott ennek a movie-nak minden stílusjegyei. 200 millió dollár fölötti költségvetés, tehát legyen minél nagyobb, hangosabb és pusztítással telítettebb. Természetesen megkapja a leghivalkodóbb CGI-t, ami előteremthető, IMAX-3D-ben. Rajongóorientált adaptáció, tehát tónusa legyen ütős, de nézőbarát, koncepciója pedig minél egyszerűbb, képes minél több "képregényes" elemet befogadására.

A Bosszúállók közt szerepeljen Thor, a Hulk, Amerika Kapitány, Sólyomszem, Natasha Romanoff a.k.a. Fekete Özvegy és persze a sztárkirály: Vasember. Ezek közül Sólyomszem kivételével mindegyik megkapta már saját eredettörténetét önálló produkcióban, így az összehozásra 20-25 perc bőven elég. Mindegyik más-más "menő imiddzsel" bírjon, reprezentálva a képregényhősök mindhárom erőtípusát: A.) technokütyük, B.) mutáns képességek, C.) isteni hatalom.


Nem lehet kisebb a küzdelem tere és tétje egy világok közti háborúnál, hogy a (Marvel-)Föld legerősebb szuperhőseinek nyomós okuk legyen egy csapatba tömörülni. A szupergonosz istenvezér Loki az ideális ellenfél, és most hozzájön az időközben szerzett űrserege, az úgynevezett Chitauri faj soraiból. És ha netalán a film (atombomba-)sikert arat a pénztárnál, az bizonyítja a szuperhős-liga-filmek létjogosultságát az akciófilm-terepen is. Nem pedig csak paródiákban, mint a Superhero vagy a KickAss.

Ahelyett, hogy hosszasan ecsetelném a project körüli sokéves tervezőmunkát, inkább a tartalmára fogok szorítkozni. És igen: megint puszta kiegészítőként fogom kezelni a legfőbb adúászát, a vizuális kelléktárat. Ezzel pedig nekem tudatosan kiesnek - már sokadszor - olyan tématerelők, mint

1. A csúcsra járatott reklámhadjárat;
2. a teljesen rajongóalapú pozitív visszhang a közönségtől;
3. a mű különkategorizálása, csak mert beismerten ignorálja a modern sztorimesélés elvárásait;
4. illetve a szokott kifogások az igényszegény alapkoncepcióra: "ez egy popcorn-mozi!", "látványfilmhez nem kell agyalni!", "tök király a sok szuperhős együtt!", és még sorolható.

Nem ok nélkül szajkózom el megint, amit a "csak látványfilmekről" gondolok. Mikor egy döntően reklámcélzatú, "könnyed" darab a világlista bronzérmesévé lép elő, az nyomatékosít egy trendet. Ami pedig kihat a jövő project-jeire, lefelé mozdítva el a kommersz művek minőségi átlagmutatóját. Ezért kell újra meg újra nyomatékosítani, hogy a visszatermelt tőke és a népszerűségi index csak az üzletpolitikának tesz jót. Kritikus szemmel nézve az ilyen "üsd-vágd"-filmek üresek, nincs bennük szív és elhivatottság, hogy egy érdekes történetet meséljenek el. 

 

Kimondottan a Transformers-trilógiát látom reinkarnálódni A Bosszúállók majd' mindegyik aspektusában. Kezdve a rendező észjárásával. Joss Whedon előre leszögezte: főként fanservice-nek szánja alkotását. Külön kitért arra, hogy nem próbálja újraértelmezni, gazdagítani mozgatott figuráit, vagy betagoztatni az egészet a valós világ szabályszerűségeibe. Érvelése, hogy még nincs elég "kellően jó szuperhős-movie", melyek követhetnék a Watchmen vagy A sötét lovag tónusújító vonalát. Számomra ez jelzi, hogy Whedon a szponzorainak és a Marvel-rajongóknak próbált kedvezni, félretéve minden igényt és kifejezőszándékot. 

Még nyilvánvalóbb párhuzam Michael Bay-jel az adaptáció kinézete: csomó sablonkarakter, hiányos vagy nulla motivációkkal, akik lehetetlen kunsztokat vágnak le az akciójeleneteknél.  Azok pedig öncélúan tobzódnak vakító fényekben, épületomlásokban és robbanásokban. Visszatetszően előtünedezik a titkosszolgálati és/vagy katonai fétis Nick Fury és a S.H.I.E.L.D.-szervezet kapcsán. A világot itt is kötelezően csak egy felsőbbrendű alakulat képes megmenteni, és csakis azon az áron, hogy eszeveszett rombolást végeznek egész metropoliszokon, bármi következmények nélkül.
A csapatmunka igen elnagyolt az egész movie alatt, ha a dolog tétjét veszem alapul. Nem tudom kikerülni a futball-metaforát: mikor az edző a labdarúgó vb-re kijelöli a csapatkapitányt, a középcsatárt, stb., akkor is csak díszletként van jelen a kiabáló és nyüzsgő tömeg. Az öltözőben a nehézfiúk egymást heccelik, zsörtölődnek, és a tesztoszterontól fűtve elcsattan egy-két haveri pofon. A döntőn pedig a legutolsó pillanatig beviheti valemelyik játékos a győztes gólt az ellenfél (dimenzió)kapujába.

Samuel L. Jackson hozza azt a kisugárzást, ami Nick Furyt belevaló háttér-emberré teszi: határozott szervező, aki a fogoly Lokival is megvetően szembenéz. Vele meg az a bajom, hogy fülig sáros. Van egy mellékszál, miszerint a Bosszúállók rájönnek, hogy a S.H.I.E.L.D. a Tesseract adottságait egy fegyvergyártási programhoz készült felhasználni.
A kérdőre vont Fury pedig a legrégibb önmentő dumát vágja le: csak elrettentésből, max. önvédelemre használnák, hisz egy földönkívüli civilizáció nagyon nagy veszély. Evidens, hogy így van, de ennyivel beérik magyarázatként? Egyedül Thor és Stark az, aki kijelenti a nyilvánvalót: hogy Furyt legalább részben felelősség terheli azért, hogy űrbéli fajoknak a Tesseract-ra fáj a foguk. Bár hogy a S.H.I.E.L.D. mi mindent is tudhat a földönkívüli életformákról, azt ne tőlem kérdezzék a rajongók.

Ami belső konfliktus fölmerül, azt néhány rövid szóváltás vagy kisszerű csetepaté mindig el is rendezi. Vegyük pl. Thort: ő Lokit mindenképp Asgard világában akarja törvény elé állítani, mivel szerinte a mi bírósági rendszerünk nem alkalmas rá, hogy megbüntetesse.
Ezt a konfliktust azzal darálja le a forgatókönyv, mint minden mást: bunyó, bunyó. Stark páncéljával, Thor pedig villámaival és kalapácsával viaskodik. Megérkezik Amerika kapitány döntőbírónak, és megtudjuk, hogy az ő pajzsa, vagy Thor kalapácsa-e a keményebb. Amit pedig az eset maga után von, hogy az istenférfi valamivel jobban tekintettel lesz az emberek véleményére. Értem, hova akartak kilyukadni az írók, de a kivitelezés lötyög. Mint ahogy sok másegyéb a forgatókönyvben.

A kikopott világ-megmentése-formula eleve szűkíti a dráma lehetőségeit, így csak kevés átélhető feszültség jut át a producerek présgépén. Mit árul el az, ha már a végső, katarikus csatán is ásítozik az ember, mert szimpla, önismétlő, olykor nyilvánvalóan hamis kinézettel? 3D vagy nem 3D: a dimenziókapu megnyílása keltette médiahullám, a kapu puszta fizikai hatása, maga a világveszély szituációja csak a legelemibb mértékben kerül bemutatásra. Mintha a világ csak arra várna, hogy a szuperhősök megjelenjenek, és azt végezzék, amitől, nos... szuperek lesznek.

Loki a Vasember utáni Marvel-filmek legjobb főgonosza szerintem. Aljas, törtető, kígyótermészetű. Még némi taktikai érzék is szorult belé. Az irridium beszerzését az agymosott Sólyomszemre bízza, míg ő maga elterelésként egy banketten bukkan fel Németországban. Egyedi romlottsága már a 2011-es műben kiemelte őt számomra a többiek közül. Említhetném a felsőbbségtudatát, a dölyfjét, és hogy kéjt érez olyanok megölésében, akik büszkén megtagadják, hogy letérdeljenek előtte. "Arra lettetek teremtve, hogy uralkodjanak rajtatok."
Ezért is bosszantott, hogy rendre olyan helyzetekbe rakják őt, ami lejáratja ezen jellegzetes tulajdonságait. A híres szcéna, ahol Hulk ide-oda hajigálta Odin mostohafiát, nem egy moziban hangos nevetést váltott ki premier idején. Végső párharca Thorral pedig kinézetre ugyan ütős, csak még mindig hiányzik a viszonyítási alap eldöntenem, hogy mire képesek ezek a nem-istenek, milyen ütemben fogyatkozik az erejük. Ja: és mégis hogy lehet az, hogy az isteni villámok nem kiégetik, hanem épphogy feltöltik a Stark-féle páncél energiaellátását?
"Teljesítmény 400%-on."

"Na! Ehhez mit szólsz...?"

Az egyetlen, akin látni is lehet, hogy gondol a civilekre, az Steve Rogers, a.k.a. Amerika kapitány. Nemrég ébredt föl 70 éves hibernációjából, így a mostani konfliktus segít neki összeszedni magát, elfogadni, hogy egy teljesen új élet áll előtte. Az ő belépője sikerült a leghatásosabbra, egy közel ikonikus mondattal, amit Lokihoz intéz: "Legutóbb, mikor Németországban jártam, és 1 ember állt mindenki más fölött, az lett a vége, hogy vita támadt köztünk!"
Rogers ellen nincs sok kifogásom. Talán mert jóval kevesebb a műsorideje, így hazafias idealizmusa nem annyira kényelmetlen, mint a 2011-es eredetsztorijában volt. Csakhát: mint a csapat vezetője, neki kellene a leginkább előrelátónak lennie. Ritka egy esetlen közjáték zajlik le a végső csata közben, ahogy Amerika kapitány szól pár utcai rendőrnek, hogy menekítsék el a polgárokat az utcáról. Válasz: "Miért fogadjak el öntől parancsot?", és az újabb robbanásra végre megteszik. Szervezettségből egyest adnék mindkét férfinak. MOST jut ez az eszükbe?! Evakuáció? Állandó kapcsolat a rendőri szervekkel, kórházakkal, etc.? Olyan írók, akik nem ópiumos mámorban dolgoznak a szkripten?

Az egyetlen eredményes hőstett mégis épp Tony Starkhoz kapcsolódik, aki jellemre Rogers ellentét-párja. Őt nem kedveltem A Bosszúállókban: miként a Vasember 2.-ben, úgy itt is hiányzott belőle az a józan önismeret, ami ellensúlyozta egóját, nárcisztikusságát és a poénfüggőségét. Megérdemeltnek tartom, mikor Loki megragadja és kihajítja őt egy üvegablakon, mikor az páncél nélkül megjátssza neki a hidegvérű vendéglátót, itallal kínálja, és háyavetin társalog vele.  

Ezzel szemben, mikor páncélja erőkészlete vészesen megfogyatkozik, végre mutat valamit a hajdan a barlangban tanult leckéből. Az atomtöltettel felsiet talán 1 kilométeres magasságba, a kapun belülre. Mikor aztán a Chitaurik saját armadája felrobban, ő erejefogyottan lezuhan. Vagy a becsukódó kapunak ütközik, vagy még épp kijut rajta, de szabadesésben a lenti betonba. Belerondít az összképbe, hogy valahogy mindig kapóra jön neki egy megmenekülési mód:

1. mikor csak ruhában zuhan egy épületből, hívójelre a páncél villámgyorsan rátekeredik emelkedésre készen;
2. mikor pedig páncélban zuhan az épületek fölülről, épp a jó szögben kapja el őt Hulk, egy szöcskét megszégyenítő ugrással.

Ezek után nem meglepő, hogy a szuperhős-oldal minden nyilvános tettére teljes felmentést ad az általános zűrzavar, amit viszont elismerem, tényleg minimalizálni próbálnak - mégha így rögtönözve is. Csak majd a befejezéskor kap kritikát a végzett munkájuk minősége: egy néhány másodpercnyi híradórészlet + Fury konzultációja a S.H.I.E.L.D. vezetőségével.
És már-már elmebeteg könnyelműség, hogy Loki legyőzése után a csoport szétszéled. Miért? Az még elfogadható döntés Furytól, hogy Thorra bízza Loki és a Tesseract visszavitelét Asgardba. De miért hagyja emellé azt is, hogy mind különváljanak? Akárhogy is vesszük, ők egy állambiztonsági rizikófaktor, akik - énszerintem - nem igen tettek mindent a pusztítás minimalizálására. Vállalták, hogy az űrbéli veszélytől védik az amerikai lakosságot. Tartósan. Ehhez képest a S.H.I.E.L.D. nukleáris töltet bevetését kellett, hogy elrendelje, és senki nem tudja, mikor jöhet újabb invázió? (És nem érdekel az olcsó szál-elvarrás, miszerint felrobbant gépeik nélkül a chitaurik életképtelenek!)

Az effektek oroszlánrésze szokványos. A negatív oldal CG-szörnyei közül a repülő, páncélbőrű sárkánygyík tetszett leginkább, akivel Stark fogócskázik. Azon meg nincs mit meglepődni, hogy a G. I. Joe-khoz hasonlóan már-már Star Wars-szintet súrol a S.H.I.E.L.D. technikai felszerelése. Mint a gyorshajó, amit Sólyomszem és Romanoff vezetnek. Natasháról csak annyit mondanék, hogy mint helyi "femme fatale", nem győzött meg, töltelékfigura volt - ismét.

A párharcok még úgy érdekesek is lehetnének, de csak azon a szinten, mint a Mortal Kombatnél. A Bosszúállók képességei majd' mind ismerősek már az alapozó Marvel-mozikból. Hulk mozgása túl hirtelen, túl videójáték-szerű. Az 1. Pókember-film épületnyi ugrásaival vetekszik némelyik elrugaszkodása. A tragikus emberáldozatok látványát szintén minimalizálni próbálja a mű. Egyetlen pozitív szereplő akad, aki Loki ténylegesen meggyilkol, ez pedig Coulson, a szervezet egyik ügynöke. Mivel szintén papírmasé karakter, a halála nem tudott meghatni. Kötelező történés volt, hogy ne kivétel nélkül ússza meg mindegyikük a háborút.

Végül: egy kis mezei piszkálódás a film bakijain:

• Miként működik Loki hipnotikus ereje, amivel még a csapatból Sólyomszemet is irányítja egy ponton? És miért nem használja ezt tömeges léptékben? 
• Hogy tartják a Bosszúállók a kapcsolatot egy városméretű harcmező szélein, mikor csak Starknál van eketronikus eszköz a kommunikációra? (A páncél beépített computere.)
• Nem vall sok észre, hogy a Bosszúállók egymással veszekszenek, épp amikor Loki, a legnagyobb fenyegetés az ő fogságukban van.
• Hulk az elszabadulásakor mást se tesz, csak vadul rombol, még Fekete Özvegyet is megpróbálja megölni, holott erre semmit nem ártott neki. Ehhez képest a végén kiderül, hogy mindig is képes volt uralni a transzformációját. "Ez a titkom, kapitány. Mindig dühös vagyok." Mert ha irányítottan előidézi, akkor vissza is tudja tartani, nemde?
• Mi tartja vissza a S.H.I.E.L.D.-et, hogy katonai támogatást nyújtson Starkéknak? Romanoff és Sólyomszem az egyetlen, aki egy futurisztikus vadászgéppel odamegy segíteni. Nem akarjuk pazarolni a készleteinket, hanem egy nukleáris töltettel megtisztítjuk a zónát. Mert a civilek már biztos elhagyták Manhattant, vagy sikerült a földalattikba lejutniuk. Ugye?
• Harmatgyenge az, ahogy A Bosszúállók megmagyarázza a saját címét. Stark trailer-ből ismert mondata: "Ha nem tudjuk megmenteni a világot, mérget vehetsz rá, hogy megbosszuljuk." Nagy dolog: megelőzni egy ilyen irdatlan fenyegetést összehasonlíthatatlanul nehezebb feladat, mint utólag reagálni a katasztrófára.

Közös vonása a Marvel-nek és a Star Wars dupla trilógiának - azonkívül, hogy mindkettő jelenleg a Disney tulajdonát képezi - a filmjeik közötti kapcsolódás típusa. Olyanok, mint egy óriási kirakósjáték, azzal a különbséggel, hogy a Star Wars 6 epizódja egyetlen élettörténet darabkái. Míg a Marvelnél önálló hősökről szóló darabok tartják oszlopként a nagyobb építőkockát, hősök tömbjéről. Némelyik mellékszál nem is követhető rendesen nyomon az alapozófilmek ismerete nélkül, minden a vizuális melldöngetésnek rendelődik alá.

Evidens módon már folyik a készülődés az újabb "nagy építőkocka" elkészítéséhez. Biztosra veszem, hogy sikervárományos project lesz. És hogy - mint A feláldozhatók esetében - a folytatásba még több, rajongóknál népszerű arcot és nevet próbálnak majd belecsempészni a keverékbe. De ugyanezt a bevételt már nem hiszem, hogy hozni fogja, ha olyan szárított áltörténet jellemzi majd, mint az elődöt.

Mivel 6-tagú szupercsapatról van szó, ezért most én is 6-os skálán adok értéket a movie-ra: 

 2.5/6