Mi Magyarországon Gagyi lovag címen ismerjük ezt a valóban gagyi lovagkomédiát. Martin Lawrence egyszemélyes show-műsora, szokatlan környezetben, nulla színészi tehetséggel.
Jamal, a minigolf-pálya ügyeletese egy vármakett mellett beleesik egy tóba, időutazást tesz, és a lovagkor egyik királyi udvarában feltűnősködhet, mielőtt átáll a helyi felkelőkhöz. Ez a felállása az egyik leghitványabb celluloidvacaknak, amit afroamerikai főszereplővel láttam. Nincsenek humoros percei, megmosolyogtatni se tudja 2-nél többször az embert, a történet pedig merő disznóól. Paródiának sem igen tekinthető, mert nem törekszik kifigurázni egy zsánert vagy filmet, csak egy ismert mesetípust tesz meg Lawrence legújabb komédiázásának színterévé.
Elvileg az szolgáltatná a humort, hogy itt ez a "laza csávó", akit bőrszíne miatt mórnak néznek, és a legcikibb helyzetbe tudja bedumálni magát, illetve ki belőle, ha úgy adódik. Ez egy komikus átirata a XIV. századi Angliának (amerikai film, tehát angol nyelvterület kell legyen). Az emberek itt kötelezően elnézőek Jamallal, akár ha egy lovon bohóckodik, akár egy modern zeneszámot próbál megtanítani a zenészeknek, vagy épp "laza dumát" ad elő valaki előtt, legyen bármilyen rangos személy. Őfelsége, az elnyomó király és udvartartása mindenen továbbnéz, kötelezően nem akad fenn a figura szóhasználatán és különös affektálásain. Majd csak akkor szakad el a cérna, mikor a király a szűz lánya ágyában találja sötét bőrű (és agyú) kegyencét.
Jamal egy ideig nem tudja, hogy jusson haza, így maradnia kell. Meglepő fordulat, nemde? A cím alapján az ő fejlődéséről szól a mese: a szokatlan emberke - a maga laza stílusában persze - a legendás Fekete Lovaggá válik, aki beszédet tart a pórnépnek, és a végén lovaggá üti a királynő.
Kötelező kellék lovagregénybe a szerelmi szál, és a végén a "nagy" középkori várcsata. Mi sem viccesebb, hogy a beijedt király egy pocsolyában köt ki, gonosz főembere pedig... lenyilazza a helyi barátját, Sir Knolte-ot. Így eljöhet a drámai tetőpont, ahol a fő hős szembe kell szálljon csak a fő gonosszal. De hogy ne Martin Lawrence karaktere keljen öljön, a lenyilazott Knolte feltámad, és visszanyilazza. Nem kell hát aggódni, gyerekek: senki a jók közül nem hal meg, rosszak közül is csak a leg-csúnya-gonoszabb bácsi!
Romantikus csavar/fricska/anekdota a történetbe: a sötét bőrű hercegnő, aki Jamalnak úgy megtetszett, szintén megjelenik a jelenkorban. Ismerősnek találja őt, és mivel Jamal felajánlotta, hogy jöjjön vele, lehetséges, hogy később így is tett, és ezért nem emlékszik pontosan rá. A néző értelmezésére van bízva, hogy lehet itt a lány.
Sőt, jobbat tudok: mikor Jamal utánaered, és újra beleesik a mágikus szennyvízbe (>dobpergés<), most a római kor egyik arénájába érkezik meg Jamal! Valószínűleg azt akarja üzenni a film, hogy ha totál személyiségtelen ripacs vagy, te lehetsz a kiválasztott, hogy a világtörténelem néhány elszórt pontján felvidítsd az embereket, akármekkorát hazudsz vagy hülyéskedsz.
Szánalmas, néhol iszonyatosan idegesítő, de cseppet sem vicces. Néhol maguk a helyzetek egy-egy komikus mozzanatot kiadnak, de Lawrence stílusát végig levegőnek kell nézni - ahogy a többi szereplő teszi -, hogy ez érvényesüljön. A Gagyi lovag ugyanaz Lawrence filmográfiájában, mint Stallonééban az Állj, vagy lő a mamám.
2 megjegyzés:
ÉS észrevetted, hogy a jelneteket(legalábbis egy részét) Magyarországon forgatták?
A várfalon tök jól látható a magyar zászló.
Hát inkább a Die Hard 5.-tel büszkélkedjünk majd, mint ezzel a férccel...
Megjegyzés küldése