Drakula halott és élvezi

Leslie Nielsen a Csupasz Pisztoly filmek után főleg a paródia műfajában vállalt mozifilmeket. Voltak köztük jobban és rosszabbul sikerült alkotások. A Drakula halott és élvezi nálam az utóbbival felcímkézett zsákba pakolandó. Nem találtam sem viccesnek, sem érdekfeszítőnek, a vicckészletéből pedig kézfejen számolható azon poénok száma, melyek mosolyra késztettek.

Formailag ez az 1992-es Dracula paródiája, sőt ahhoz hasonlóan jórészt az eredeti regény történetét követi. Legnyilvánvalóbb jele ennek a parókasüveg, amit Dracula gróf a bemutatkozásakor és a báli ünnepségre való érkezésekor visel. Nem meglepő módon a vígjáték legtöbb kedvelője az eredeti mű rajongói is, annak humoros tartozékaként kezelik.

A sztori nagyjából ez: Drakula egy Renfield nevű vendégét megbabonázza, és elmegy Angliába. Ott vámpírrá fertőz két szűz hölgyet, Lucyt és Minát. Egyikük gyámja, a szanatóriumigazgató Dr. Seward kihívja Dr. Van Helsinget, az okkult tanok nagy ismerőjét. Leleplezik Drakula vámpír mivoltát, ő Minával elmenekül, Van Helsingék szembeszállnak vele, Drakula meghal Renfield sokadik baklövése miatt a végén.

Leslie Nielsen a visszafogott színpadiasság s a humor egyvelegével egy kissé ügyetlen, de jelenléttel bíró Drakulát hoz létre. Örülök, hogy nem vette olyan gyengeelméjűre a figurát, mint amilyen Renfield karaktere. Drakulának még humoros átiratnál is kell, hogy legyen modora és tekintélye, különben már a lejáratás szintjéig túlmenve karikizálná Gary Oldman Draculáját (Christopher Lee hajdani alakításáról nem is beszélve.)

Akármilyen igyekezettel egyensúlyoz Nielsen a dráma és a humor között, semmiképp - legalábbis nekem - nem voltak humorosak a botlásai. Mel Brooks filmje két szék között a pad alá esik: túl komolykodó a légköre vígjátéknak, horrordrámaként pedig messze túl forszírozott. Dracula - és még úgy talán Dr. Van Helsing alakja - az, akinek van tartása.

Van Helsing Dracula ellenfele a cselekményben, ő eszeli ki ellene a tükörcsapdát a bálon. Viszont a dialógusai többségében a pláne, hogy jókora körítéssel a vámpírizmusról szóló közhiedelemket hangoztat, mint a karó, a fokhagyma és hasonlók. Róla is elmondható, ami magáról a műről: túl száraz, hogy nevetessen, és túl fontoskodó, hogy komolyan vehetővé váljon.

Mindenki más személyiségtelen tucatfigura lett, függetlenül, hogy a film mennyire hasonlít a kifigurázandó Dracula-sztorira.

Renfield zavarodott, idétlen viselkedése leírhatatlanul idegesítő jelenség benne, rendszeresen affektál, "gazdája" minden parancsát szinte direkt elrontja. Egyszerűen szánalmas! Végig reménykedtem, hogy esetleg Drakula végez vele, mert már nincs szüksége rá! Vagy elhamvad a reggeli napfényben, mint Drakula a saját rémálmában! És bármilyen furcsán hangzik: súlyos írói baklövésnek tartom, hogy épp a tipikus idétlen segéd/szolga kell okozza a film legjobb karakterének, egyben a címszereplőnek a pusztulását.

Vicc bőven akad a filmben, de ritkán látta el elsődleges feladatát, hogy valóban nevettetni tudjon. Összesen 3 poén fordult elő az egész filmben, ami felvidított:

1. Amikor 10 perc eltelte után Renfield véletlenül megvágja az ujját, és a bőségesen spriccelő vérrel úgy keni be magát, mint a hamburgert a szósszal. (Ezt a vérspriccelős poént egyébként még egyszer elsütik a filmben, de az közel sem volt vicces.)
2. Van Helsing bontanikai órája, ahol direkt kikészíti az orvosi hallgatókat.
3. Mikor Dracula Minát hipnotizálja, az azonban nem a bejárati ajtón megy, és nem ki: "Mina! Bementél a gardróbszekrénybe!"

Rövidebben: egy unalmas, eseményszegény, az érdekességet és a meglepő dolgokat messzire elkerülő vacakként értem meg a Drakula halott és élvezi-t. A viccek 99%-a vagy erőltetett csetlés-botlás, vagy szóbeli egysorosok, amikből hiányzik a szellemesség vagy az energia, pl. mikor Lucy a mellei mutogatásával próbál csábítgatni, vagy ahogy egyes szereplők mindig felbuknak valamin. És minél inkább erőltetik valamely poént, annál fárasztóbbá és idegesítőbbé válik a nyomon követése.

Semmit nem találtam, aminek bármi köze lett volna az eredetiséghez vagy a velős humorhoz. A történet lapos, a poénkészlet pedig agyonhasznált és bűzlik a klisétől. Leslie Nielsen alakítása az egyetlen dolog, ami stabil értékkel bír benne.