Bátor szív (A rettenthetetlen)

Nekem ez a nagyhírű filmalkotás - sok másikkal együtt - kimaradt a gyerekkoromból. Gimnazistaként láttam a Jeanne d'Arc-ot, és most kezdem csak felfedezni, hogy az a film sokat meríthetett ennek stílusjegyeiből. Számtalan dolog üdítő benne a mai mozizók számára:

1. Nem látni benne CGI-behatást;
2. Naturalista pontossággal jeleníti meg a valóság képi világát;
3. Dramaturgiája nem próbál közhelyekből építkezni;
4. Intenzív, valósközeli létszámú csatákat vezet le ügyesen koreografálva;
5. Tele van vérrel és a legkülönfélébb csonkításokkal,
6. a jó lelkek halála nemcsak elszomorító, de gyakran bizony horrorközeli.

Mel Gibson nálam van olyan jó rendező, mint színész: bizonyítja ezt, hogy itt a hamisság látszata nélkül tudta ellátni mindkét teendőt. A passió tőle az egyik kedvenc filmemmé emelkedett, pedig nem is vagyok hívő. Úgy érzem, Gibson legalábbis tiszteli William Wallace alakját: Skóciában a hetekig szakadó eső, a sár és jó kameraszögek megkeresése nem csekély munkát követelt a stábtól. Több ezer statisztát szerepeltettek, és ebből kb. 1700-an a mai ír tartalékos hadsereg katonái voltak!

A korabeli kritikák szerintem élesebben bírálták Gibsont és monstrumát, mint megérdemelte. Kiemelték, hogy Wallace mozgóképes sztorijában sok a ferdítés, mint hogy:

• Wallace közel se volt ennyire heroikus, inkább mint egy vadállat;
• Hogy az angolok mind csak kíméletlen, gonosz lények lehetnek;
• Hogy a homoszexualitás degenerált szimptómaként lett ábrázolva; vagy
• Hogy a nők mindössze férfiakért lihegő babák.

Mondanom sem kell, mekkora fejmosást kapott A passióért egyes zsidó hangadóktól.

Ezek a vádak töredékesen igazak. Tény, hogy nem találunk erős női karaktert. Murron alakja végig idealizáltan ártatlan. Érthető, hogy nem akar nemi erőszak alanya lenni, de kizárt, hogy a világlátott William ilyesmire ne számított volna. Ahol rendszeresen sajátítják ki a skót asszonyokat, ez az eshetőség kézenfekvő.
Az angol herceg felesége, Isabella pedig már akkor férfiideált lát Wallace-ban, mikor mégcsak hallomásból ismeri (a cserfes szolgálólány mulatságos volt). A szerető-szállal nincs gondom, azzal már igen, ahogy ábrázolják. Isabellát tényleg úgy ismerték, mint aki intelligens és diplomáciai érzékkel bír. De itt mégcsak első pillantásokat nyer, hogy megy Angliában a diplomácia. Annyicska elégtételt kaptam e téren, hogy a végén a haldokló I. Edwardnak még a fülébe súgja, mit is gondol (sok történész szerint ő ölette meg II. Edwardot).


Az angolok meg... a korabeli brit hadak valóban nem nézték semmibe a skót lakosságot, akár volt rangjuk, akár nem. Pazarul illusztrálja ezt a jelenet, ahol Wallace először tárgyal Isabellával. Tanácsadója többször levademberezi a skótot: erre az nemhogy saját nyelvén meghazudtolja, franciát is villant. Csak itt hittem el, hogy a királynéra okkal tesz nagy hatást Wallace személyisége.

Apropó: magát Williamet sem éreztem "túlheroizáltnak". Vadul mészárol csatában bajtársaival, mint Hamish, a csatáiban. Magánéletében már nem igen lehetett "vadállat": tisztesség nélkül sose került volna ezrek élére. Nem beszélve a lovaggá ütéséről. Wallace ismert történetében eleve sok a bizonytalan pont. Ilyeneknél pedig keresni kellett egyet a lehetséges verziók közül, és ahhoz tartani magukat. Valószínűleg tényleg köznemesi származású lehetett.
Nem érzem leszelídítésnek, hogy Wallace-t felesége, Murron kivégzése vitte harcba. Érthető indok,  részletgazdag felvezetéssel, egész addig visszamenőleg, hogy miért frissíti fel Edward király az "első éjszaka jogát" a skót területen. Beszédei szintén remekül lettek megírva: felépített érveket hoz föl a Stirlingnél hezitáló skótoknak, miért kell harcolniuk. Hiába mentegetik az életüket, kerülik a harcot, hisz William is így élt a neje kivégzéséig. Ha nem tesznek érte, hogy életük és utódaik élete szabad országban teljen, az utókor joggal nézi majd le őket.



Egyvalahol lehet rést ütni Gibson karakterébe. Apja halálakor William nagybátyja arra tanítja őt: előbb az eszét, s csak aztán a kardját használja. Ironikus módon csak az ütközeteknél látom, hogy tényleg használná az eszét, pl. a rohamok időzítésével. Azt inkább nem firtatom, mennyire ésszerű letolt gatyával pózolni a veretlen ellenség előtt.
De a tőrbe csalása mindenképp gyenge. Láttuk, hogy főleg Murron emléke motiválta a harcokban. És aztán Hamish kimondja: azt hiszed, hogy Murron figyel odaátról! Wallace nyelvtudásával elvileg világképe is kellett volna bővüljön, középkor vagy sem. A kelepce tényleg egyértelmű, hisz a skót nemesek közül kettőt kivégzett, miután Edward ellen cserbenhagyták. "Egyedül nem megy! Egyesíteni kell a nemeseket!" Sir Wallace, gondoltál már arra, hogy esetleg kitanuld a diplomáciát, vagy informálódj a szigeten kívül? Mi van, ha a kínhalálod elrettenti a skót népet, és nem tovább tüzeli, ahogy a filmben szeretnék azt bemutatni?

Bocs, ha túl sokat írok csak Wallace-ról, de ő az abszolút übermensch ebben az eposzban. A többieknek nem sok egyedi vonása van: Robert de Bruce-t sehol nem láttam alkalmasnak a skót trónra. Az ír csatlakozó harcos, aki azzal henceg, hogy "övé a sziget", fölösleges. Őt leszámítva a humort többnyire megfelelően adagolják, a poénok nem kezdik ki a karaktereket.


Az I. Edwardot alakító Patrick McGoohan brilliánsan játssza az aljas és fortélyos királyt. Antagonistaként tényleg piszok jó taktikus, bevet írt, franciát, wales-it, földdel és ranggal veszi meg a skót nemeseket, stb. Egy ilyen uralkodó gonoszsága mellett is méltó rá, hogy a cselekményben a főhőst elszigetelje és elpusztítsa.
Wallace kínzása és Edward nagybetegsége között jó ötlet volt párhuzamot vonni. Edward meghal, mielőtt Wallace kiszenvedne, a vérpadon kínzása még az őt dobáló angol népet is részvétre viszi. És bár tudom, hogy Wallace elméjével csak mérsékelten harcolt, a végső felüvöltése így is megható jelenet.



A legbénább szereplő címke szinte a leendő II. Edward fejére van nyomva. Tehetségtelen és homoszexuális, ez stimmel. Ami nem tetszik nekem benne - már az ábrázatán kívül - a következő: Gibson az egyneműek közti vonzalmat a gyengeség tovább fokozására használja fel. II. Edward tudomásom szerint nem volt gyengeelméjű. Bámultam az apja türelmét a filmben, hogy egy-egy pofonnal beéri, amiért porontya sorozatosan felsült.
És itt van a tanácsadója, akit ugye büntetésként kidob az ablakon. A herceg görcsölő arccal tőrt ragad, erőtlenül felé csap, és elterül a padlón. Ezen jogosan akadtak ki a kritikusok. Irritáló, ahogy ő és a tanácsadója a királlyal beszélnek. Vagy fogalmazzunk így: amiként csúf véget ér egy beképzelt majomnak a buzi szeretője. Modortalanul hangzik? Hát így jön le a történtekből.



Óriási pozitívuma A rettenthetetlennek, hogy a  háború menete szinte átfolyik az egyes ciklusain. Wallace előbb szerelme gyilkosával végez, és ahogy egyre nagyobb megtorló szándék ellen védekezik, azzal párhuzamosan duzzad szimpatizánsai sora.  A szűk 3 órás műsoridőből 1 óra telik el az első döntő győzelemig Stirlingnél. Aztán az ügy túlnő Skócia határán: Wallace betör Anglia határvidékére, s majd nemestársai gerinctelensége tartja vissza, hozza vereséghelyzetbe Edward ellen, s végül okozza majd a bukását. A kör bezárul.

Humor, dráma, romantika, feszültség, horror (beszélő hullák képzete) egyensúlyban vannak, a 3 órás hossz ellenére csak párszor érezni, hogy nagyon lelassulna a film. James Horner zenéje ugyan nem lenyűgözött le, de tetszett és egész jól emeli ki a jelenetek tartalmát, pl. Wallace kivégzésekor. Érdekes, hogy akitől a szkript származik, szintén Wallace, bár nem vérrokona a főszereplőnek.

A rettenthetetlen egy nagyon jó történelmi dráma. Tanulságos és nagyhatású történet arról, hogy milyen játszmák tudnak aláásni olyan háborúkat, amik őszinte szándékkal kezdődtek.