Antonio Banderas és Robert Rodriguez a filmrajongók körében etalon neveknek számítanak. Nem kevésbé a Salma Hayek és a Quentin Tarantino nevek. Ők négyen mindent megtettek azért, hogy ez a film pompázzon a latinos temperamentum, az önfeledt golyószórás és a lángok egyvelegétől. Akik kifejezetten ezekre vadásznak, azok minden bizonnyal ódákat zengenek a Desperadóról. Vérbeli latinos akciómozi!
Reklámot hallottak.
Amikor még gyerekkoromban először láttam a filmet, kétségkívül nagyobb hatást gyakorolt rám, mint ma. Fogalmam sem volt róla, hogy ez tulajdonképpen folytatás: az El Mariachi - A zenész c. film sequel-jaként készült. Ahogy ott, Rodrigueznek itt is korlátlan szabadsága volt a project felett: egyszerre vágta, írta és rendezte mindkettőt.
Ezért sem értem, miért nincs jóformán semmi köze ennek a darabnak az elődjéhez: az egész színészgárda majdnem teljesen új, a főszereplőn kívül a karakterek is, a cselekmény pedig csak 1-1 részletet emel be abból, amit a korábbi filmben történt El Mariachival. Annyi az egyezés, hogy van ez a magányos exgitáros, átlőtt bal kézzel, akinek a nőjét kinyírták - ahogy a film elején egy flashback elmondja nekünk. Ennyi. A továbbiakban erre nem is térek ki: irreleváns összefüggéseket keresni azzal a filmmel.
A cselekmény durván: egy Bucho nevű pasas emberei valamiért megölték Mariachi szerelmét. Bucho drogban utazik, összes embere hóhér, és részben a városlakók révén csempészi az árut. Mariachit legújabb kocsmai vérfürdője után egy Carolina nevű nő elbújtatja. Mikor újratalálkoznak, a nő könyvtára leég, így a fickó vele + két társával folytatja hadjáratát, lelövi Buchót, majd lelép a gyönyörű nővel a kocsijában.
A Kill Bill óta nem láttam ennyire leplezetlenül hatásvadász, pusztán a stílusával villantani próbáló művet. Hangulata jócskán van; kísérteties, ahogy a kocsmai prológusban Mariachi barátja egy másik kocsmában tett vizitjéről mesél, és ugyanitt később az elhangzottak újra megtörténnek. Rodriguez olyasmit próbálhatott létrehozni, mint a Dollár-westerntrilógia, ahol szintén nem sok a kapcsolódási pont 1-1 rész között, csak a főhős egyezik.
Ami viszont igazán meglepő volt a számomra, hogy még a Rotten Tomatoes is 61%-os értéket állapított meg a Desperadónak. Ennyire jónak felnőtt fejjel már nem tartom. Erős túlzás, hogy megfelelően meg lett volna írva, a szereplők pedig annyiból állnak, hogy van 1 fontos dolog az életükben, elveszítik, és onnantól a tűző napon feszítenek, mutatós ruhában és/vagy egy kemény stukkerrel. Nem azt mondom, hogy nem festenek jól, ahogy ingerült arccal járkálnak és lőnek egymásra. Csak ez még kevés nekem ahhoz, hogy izgalmasnak tudjak titulálni egy történetet.
Ami viszont igazán meglepő volt a számomra, hogy még a Rotten Tomatoes is 61%-os értéket állapított meg a Desperadónak. Ennyire jónak felnőtt fejjel már nem tartom. Erős túlzás, hogy megfelelően meg lett volna írva, a szereplők pedig annyiból állnak, hogy van 1 fontos dolog az életükben, elveszítik, és onnantól a tűző napon feszítenek, mutatós ruhában és/vagy egy kemény stukkerrel. Nem azt mondom, hogy nem festenek jól, ahogy ingerült arccal járkálnak és lőnek egymásra. Csak ez még kevés nekem ahhoz, hogy izgalmasnak tudjak titulálni egy történetet.
Hogy lehet az, hogy egy akármilyen porfészekben, ha van rendes könyvtár és szakszerű kórházi műtő, a rendőrség mintha nem is létezne? Bele tudnám magyarázni, hogy Bucho őket is lefizette; ahogy Carolina szóvá teszi: "Mindenki megvehető." De akkor miért nem körözik El Mariachit? Kétszer is vérfürdőt rendezett nyilvános helyeken, és többnyire külső szemtanúk is voltak (pl. a fiatalok, akiket Bucho elzavar: "Nem látják, hogy zárva vagyunk, a kurva életit?!"). Akárhogy rejtegeti Bucho a drogügyleteit, egy kocsmányi véres hulla hangos szétlövését nem lehet szőnyeg alá söpörni. Akárhogy retteg egy kisváros, ennyire nem vak birkák.
Tudom, hogy ezek sokaknak mellékes dolgok, de számomra igenis jelentősek. Egy drogkereskedő meg egy rakás bérenc gyilkos önmagukban nem tudnák átvenni a rendfenntartók szerepét, legyen bármennyi pisztolyuk. Élhetetlen volna a város, nem tudna rendesen működni, és akkor nem láthatnánk olyasfajta jeleneteket, mint a nászmenet az utcán vagy a nyüzsgő terek, ahol főhősünk is ellépdel. Minek akarna akárcsak több száz lakos itt élni, ha ilyen "csempéssz nekem vagy szeretteiddel dögölsz" alapon működik az egész település?
Elég sok a véletlen abban, ahogy megtörténik, illetve nem-megtörténik valami. A meglőtten bujkáló Mariachi pont belebotlik ugyanabba a kisfiúba, aki mindig ott van 1-1 lövöldözése helyszínén. Mariachi nem lövi le Buchót a könyvtárban - vélhetően Carolina miatt -, így éppencsak nem tudja meg, hogy rég ismeri. És a nagy csavar, mikor megtudjuk, hogy Bucho Mariachi bátyja (Cesar, ha jól emlékszem). A "Bucho" tehát felvett név, és azért viseli, mert - most csak spekulálok - a drogüzletei miatt sok a potenciális ellensége, és ezzel is védi magát?
A részletekkel tényleg nem sokat törődnek Rodriguezék. Bucho és Mariachi mindketten úgy tudják, hogy egy ismeretlen valakire vadászik a másik személyében. Egyik egy nő emlékéért, a másik pedig mert a kegyetlen emberei leöléséért a gitáros ürge "a becsületébe gázolt". A becsület amolyan jelvény lehet a mexikói férfiak mentalitása szerint. Bucho az üzlethez felhasználja a helyieket, akik cserébe állandó és közvetlen életveszélyben élnek, ha őneki komoly rosszakarója akad? Nem kikövetkeztetni nehéz mindezt, hanem elnagyolt a gondolatmenet, mely alapján az egész helyzet felépül.
Mariachi háttérsztorija igencsak vékony. Zenész volt, de pár begőzölt bérenc lelőtte a nőjét és átlőtte a kezét. Miért is? Ennyitől én még csak általánosságban tudom sajnálni, hogy ezzel az emberrel ez meg ez megtörtént. Ha esetleg kinyírják valamelyik sarkon, jó, ez velejár. A személyisége annyi, hogy szereti a gitárt, jól bánik a lőfegyverrel és hívő. Az egyetlen jelenet, ahol szimpátiát keltett bennem, amikor dühösen összetöri egy gyerkőcismerőse gitárját. Mint volt zenészt, szíven üti, hogy az a fiú, akit futólag játszani okított, hetente cserélt gitárban segít elrejteni dílerek drogját. "Ez az apád gitárja?! És EZÉRT nem kell dolgoznia?!"
Ezt leszámítva nincs személyisége, tipikus túlpörgött pisztolyhős, akire a női főszereplő rányomulhat, és akitől a rosszfiúk hullhatnak. És a vétlenek? Miért lepi meg, hogy Bucho, akinek emberei a nyílt utcán büntetlenül ölnek, a városlakók elsúghatják, hol rejtőzik? "Megmondta neki, hogy a templomban vagyok!" Akivel csak érintkezik, az Bucho potenciális célpontja. Két gitárostársa is - akikről azt állítja, hogy "lerombolnák az egész várost" - van olyan hülye, hogy ugrik a telefonhívására, kiállni az utcára a géppuska-tűzbe. Azok a képsorok rettentő hamisak: a 3 amigo úgy pózol a pisztollyal, a golyószóró gitárral és a rakétavetővel, mintha nem is filmet látnánk, hanem videóklipeket.
Bucho engem valahogy a Piedonéból Ferdinando, a Báró alakjára emlékeztet: egy kényelmeskedő, fegyverrel hadonászó, emberei élete mögé bújó bugris, öltönnyel és borostával. Jóformán semmi karizmája nincs. Csodálom, hogy miután egy csoport embere közül egyet heccből kinyír, a többi két tucatot meg heccből kinyírni készül, azok őt nem lövik le. Vagy ezek csak a kevésbé bevált emberei, és van még elég őr a ház belsejében, akik még lojálisabbak hozzá? Buchót én nem tudom többnek látni, mint egy nyerészkedő kis akarnok, aki ellen csak idő kérdése, mikor lázadnak majd fel az emberei.
A legelképesztőbb, nyilván megint a "menő stílusra" fogott baklövés a leszámolás majdnem teljes kivágása. Bucho bejelenti, hogy lelövi Carolinát, kiegyenlítendő a számlát, hogy "tiszta lappal induljanak". A fivér előrántja a pisztolyt, lelövi és... fehérség. Mi lett a többi 5-10 emberrel, aki csövet szegezett rájuk? Azt hiszem, Rodriguez meg van győződve róla, hogy csak mert sok volt
- a vér,
- a golyó,
- a duma
- a lassítás,
- és a közelik Salma Hayek idomairól,
a végére a néző már unná ugyanazt látni. Nevezetesen, hogy Antonio Banderas megint szarrá lövi a díszes társaságot, akik persze őt sosem lövik létfontosságú helyen. Tényleg unalmas lenne. Akkor azonban a rendező vegye a fáradtságot, hogy ne elcsépeltre dolgozza ki a jelenetsort, ahol eldől a sorsuk. Ez egyszerűen léha írás.
Ha leállítom az agyamat, és a fantáziámmal kipótolom a hézagokat, akkor talán már élvezhetőnek tudnám mondani a Desperadót. Stílusa az van bőven, de a tartalom gyenge, lyukacsosabb egy szétlőtt hullánál, és fürdik a klisékben. A szereplők pedig csinosan feszítő, de fantáziaszegény céltáblák, hiába dúl bennük a vér és a tűz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése