Szerepcsere

Rengeteg műsorban láttuk a szituációt, miszerint a szegény flótás egy gazdag aranyifjúval szerepet cserél. Ilyenkor vagy egymás hasonmásai, és nevüket is megcserélik; vagy egyszerűen egymás életminőségébe kényszerülnek. Dan Aykroyd és Eddie Murphy külön-külön és közös jelenetekben is remek humorral díszítik fel a karácsonyi történetet.

A cím: "Trade Places", ami részben a cserére, részben a "Trade Center"-re, azaz a tőzsde világára utal. Louis Winthorpe a Duke & Duke Ügynökség egyik nevezetessége. Állandó luxusban élt egész életében: gazdag szülők, nagyház, cselédek, tehetős baráti kör, gazdag menyasszony. Vele szemben Billy Ray Valentine utcai koldus, aki nyomoréknak és vaknak tetteti magát, plusz megnyerő mosolyával próbál pénzt koldulni. A két férfi találkozása semmi szokatlan vagy rendkívüli dolgot nem okoz, kivéve egyet. A két idős üzletember, Mortimer és Randolph Duke fejébe veszi, hogy hamarosan beütő üzleti cselfogásuk mellett elvégeznek egy "tudományos kísérletet". Azaz: tönkre az egyikkel, fotelba a másikkal.

Ami humort visz ebbe az amúgy aggasztó élethelyzetbe, azok a nyilvánvaló túlzások. Louis és menyasszonya Penelopé kényeskedő arisztokraták. A film első felében Colmen, az inas a leginkább komolyan vehető. Valentine pedig tipikus utcai suttyó. Randolph a pénzügyek helyett inkább tudományos cikkekért lelkesedik, így fogan meg benne a helycsere gondolata. Szimbolikus 1 dollárért fogad a bátyjával, holott a csere előkészítése több törvénytelen munkálattal jár. Mortimernek sincs vesztenivalója, és bár mindkét Duke utálkozik a "niggerektől", meg akarják tudni, hogy sikerül egy vigyori csődtömegből pénzügyi megbízottat faragniuk.

Kicsit olyannak érződik ez a produkció, mint egy komikus tanmese a piarcgazdaságról. A csóró "nigger" Billy Ray zsonglőrként ráérez a szakmára, sőt viselkedése is csiszolódik, eközben Louis koholt vádak révén mindent elveszít, és egy Ophelia nevű prostituált lakásán köt ki. Nagyon könnyű kitalálni, hová halad a történet innen: Valentine és Winthorpe rájön, mi folyik itt, a visszavágóra pedig rögtön alkalmuk nyílik. A Duke-ok új terve az azévi narancstermésről szóló termékprognózis-t idő előtt megszerzik magánkutatójuk, Clarence Beeks révén. A film tisztességgel elmagyarázza a nézőnek egy árverés alapjait: Duke-ék a csalás révén előre tudnák, mikor megy fel a kérdéses árucikk értéke, és mikor érdemes olcsón vásárolni. 

Gyakran éreztem, hogy a humoros percek ellenére tengődik a film, pl. Beeks lekapcsolásánál. Amennyire meg tudom ítélni, az újévi árverést szakszerűen vezették le: jó példát láttam arra, mivel jár, ha valaki túl sokért vesz, és túl kevésért ad el. Louis és új partnere pedig búcsúzóul előadják Duke-éknak az 1 $-os fogadás jelenetet. 

Ráérős tempójú, helyenként nagyon vontatott, és nem mindig sikerül poénosnak beállítani egyébként terhes, frusztráló élethelyzeteket télidőben. Pedig Eddie Murphy, Dan Aykroyd jó párost alkottak, de sokszor inkább éreztem a filmet tőzsdei korrepetálásnak, mint vígjátéknak.

Star Wars Epizód VI. - A Jedi visszatérése

Kirakósként, történetkörként vagy filmfüzérként is emlegetik a hat epizódot együttesen. Való igaz, hogy az egyes részek önállóan is működő egységek, de hogy a Skywalker-sztori teljesen kikerekedjen, az ember rá van utalva, hogy végignézze mind a 6 részt. A Jedi visszatér pedig mint zárórész rendben is van. Nem okozta számomra azt a katarzist, mint sokaknak, de méltó Az új reményhez és A Birodalom visszavághoz.

Az Erő - vagy a forgatókönyv - nagyon jól összehangolja az eseményeket a filmen belül és a korábbi részekkel. A vágások többnyire gyorsak és jól időzítettek, semmi fontosat nem hagynak félbe. Ami az eseménysort illeti, ott előfordulnak fölösleges jelenetek. Jabba palotájában túl sokáig mutatják a különböző lények mulatozását, az ewokok pedig a kelleténél jócskán gyermetegebb figurái lettek a Star Wars-univerzumnak. Ez komolyan illúzióromboló, hisz az ewokokkal való szövetségkötés az oka, hogy Csubakkáék végül elvégzik küldetésüket.
Váratlan fordulatokban sem bővelkedik a film. Másrészt viszont a taktikai lépések megalapozottak, és rendszerint komoly feszültséget keltenek - leginkább, amikor Palpatine Császár feltárja cselvetését "az ifjú Skywalkernek".

Luke az eltelt fél év során önerőből befejezte tanulmányait, ez végig tükröződik Mark Hamill játékán. Megfontolt, türelmes és kitartó lett, aki viszont képes lerázni magáról mások megvetését. Saját fénykardot épített, a Jedik viseletéhez hasonló köntösben utazik: első 2 jelenetében kísérteties figura. A filmnek sikerül a korábban megismert karaktereket új, érdekes fényben bemutatni: Han Solo, mint a mélyalvásból kihozott élőhalott; Leia, mint álruhás fejvadász és rabszolga.

Darth Sidious és Darth Vader a saga 2 legjobb belépőjét kapja a Halálcsillagon. Palpatine már aggastyán, kifinomult stratégiai és lélektani érzéke azonban megmaradt. Tudja, hogy új kiszemeltje erősebb lett, és Anakinnal ellentétben Luke-ot nem ismerte hosszú éveken keresztül. 3 kivételes Erő-használó játszmája a Trónteremben dönt el mindent. Mind máshogyan hordozzák lelkükben ruházatuk fekete színét: Luke-ot fekete magány veszi körül vállalt szerepe miatt; Vader a kíméletlen eredményesség feketeségét képviseli; Palpatine pedig a halált, a végérvényes elmúlást.

Ez a feszültség végig jó táptalajt nyújtott volna egy színvonalas lézerkard-párbajhoz. Viszont akárcsak a 4. epizódnál, a vívás most is csalódást okozott: Luke és Vader nagyon mereven mozognak, csapásaik nem olyan intenzívek, mint az előző részben. Hiába használja Vader lövegként a kardját, hiába Luke hátraugrása a tartóemelvényre: a vívótechnika és a pengeriposztok ormótlan csapkodásoknak tűnnek, még "az utolsó Jedi" dühös végső rohama is.
Őszintén: az egész, ahogy Luke apját próbálja meggyőzni az átállásról, az néhány pillanatot leszámítva nagyon erőtlen, és hatékony, megfogható érvek híján van. Ezt már akkor érezni, mikor Yoda halála után Obi-wan szelleme elé tárja az igazat Anakin Skywalkerről. Mit takar pontosan az a "jöjj velem" kérés? Oké, tagadja meg a sötét hatalom és a jó eltiprásának útját, ez világos. De hogy képzeli ezt pontosan? Milyen alternatívát kínált volna Vadernek, hogy továbbélje az életét... azok után, hogy egy emberöltőn át csak halált és szenvedést hozott a galaxisra?

A 2. Halálcsillag elleni támadás menetét egész jól dolgozták ki, a Star Wars filmek standardjai között. Nagyszerűen fest a csatajelenet, és maga az új Halálcsillag is. Egy nagy baj van vele: túl kedvező, könnyű sikert ígérő a helyzet, amire a felkelők terveznek. Nem gyanús kicsit, hogy a Birodalmi Flotta szétszóródik a szomszédos szektorokba, amikor a műbolygó fegyvertelen és félkész? És még a Császár is ott van, végig felügyelve a befejező munkálatokat? Mégha sok hírszerző halt is meg, mégha energiapajzs védi is a műholdat... ez provokatívan sok könnyítő körülmény egy végső harchoz a galaxis jövőjéért.

Palpatine csapdájának kijátszása az Endoron szintén nehézkes a számomra. Elvileg arról van szó, hogy a birodalmi rohamcsapatok a legütőképesebb harcosok, számbeli fölényük pedig azonnali megadásra készteti a felkelők előőrseit - köztük Han és Leiát. Aztán a harapófogó nem sikerül, mert a bennszülött ewokok - létszámukkal és a gerilla-harcmodor révén - kiegyenlítik az erőviszonyokat. Ez elméletben kitűnő gondolat, hiszen több háborúnál bizonyosodott be a terepismeret előnye a felszereléssel szemben.
Csakhát, nehéz elhinnem ezekről a medvebocsokhoz hasonló lényekről, hogy harci ütőerejük felér egy elit katonatípussal, akár mégha könnyen rászedhető is. A direkt gyerekbarátra imidzselt ewokok helyett sokkal célszerűbb lett volna mondjuk Csubakka a vukik ábrázolása. Ezek a lények harcosként sehol sincsenek, ha tényleg válogatott elit katonákkal kerülnének szembe. A 3. rész Jedi-genocídiuma alapján - még Hanék segítségét is hozzászámítva - nem a győzelmük, hanem a gyors lemészárlásuk lenne logikus, és törzsükből semmi se marad.

Vader pálfordulását szánták a dramaturgia csúcspontjának, ez pedig maradéktalanul sikerült: Palpatne elpusztításától a jelenetig, mikor Luke először látja meg az arcát. Vader halálát a kimerültség, fémkarja levágása, és az Erő-villámok egyszerre okozzák, alighanem mert tönkretették a létfenntartó protéziseit. Luke-kal együtt mi is bánattal búcsúztatjuk Anakin/Vadert, a saga központi alakját, tudván, hogy egy utolsó nagyjelenet és Star Warsnak (egyelőre) vége.

Sokan a DVD legrosszabb változtatását látják abban, hogy Sebastian Shawt digitálisan helyettesítették Hayden Christensennel, mint Anakin Skywalker Erő-szelleme. Nem tartom szerencsésnek, mert Hayden arca és arcjátéka egyszerűen nem illik a jelenetbe. Ennyi erővel nyugodtan bekerülhetett volna Palpatine, Dooku és Darth Maul vörös Erő-szelleme is, hogy mindkét oldal képviselve legyen az endori ünnepségen.

A Jedi visszatér határozottan méltó zárása lett a Star Wars dupla-trilógiának. Elvarrt minden fontosabb szálat, és előrevetíti, kik milyen szerepet töltenek majd a kialakítandó, demokratikus világrendnek. Könyvtári polcot lehet megtölteni azokkal a Star Wars-regényekkel, amik az endori csata utáni éveket szövik tovább. Maga a történet viszont kissé forszírozott helyenként, az én szememben tartalmi színvonalesést jelez A Birodalom visszavághoz képest.

Superman 3.

Richard Donner helyett Richard Lester rendezte Richard Pryor főszereplésével a Superman 3.-at.

Lois Lane mellé Lana Lang került be női főszereplőként, Lex Luthor pedig kimaradt.

Superman a film során intelligens, illemtudó, innovatív, ugyanakkor instabil, iszákos, infantilis.

Azért halmoztam fel alliterációkat most a film kapcsán, mert a szavak szépen csengenek együtt. Pontosan ezen megfontolás alapján válogatták össze a forgatókönyv fontosabb alkotóelemeit: mert izgalmasan csengenek együtt. Visszatérés Smallville-be, szuper-computer, Superman gonosszá válik, és a hangulat oldására: a népszerű (=pénzmágnes) komikus, Pryor. Kevés képregényfilm készült, ami ennyire erőteljesen rombolta le nagynevű elődjének a nimbuszát.

A nyitójelenet egy dominósor: mindenféle városlakók - köztük Clark Kent - esetlen mozdulatai okozzák egymást, hogy a végén Superman kimentsen egy embert a saját autójából, és megakadályozzon egy kisgyereket, hogy előhívja fotófilmjét, amin szerepel az éppen átváltozó Kent.

Ez a könnyed, humorcentrikus hozzáállás vezetett a film talán legnagyobb devianciájához: nem Superman a valódi protagonista. Elvileg Gus Gorman egy akaratgyenge komputerzseni, aki bármilyen csalásba belebonyolódik, csak hogy megépítse mesterművét. Pryor alakításában a humor teljesen hamis, másmilyen érzelmet nem tud megjeleníteni, motivációi pedig egymásnak mondanak ellen:

• Sikkaszt a Webscoe cégtől, de feltűnően költekezik;
• Nem akar a végén Superman gyilkosa lenni, de kriptonitot gyárt az elején, hogy meg lehessen ölni vele;
• Úgy fordul főnöke, Webster ellen, hogy előzőleg hurrikánt generált neki egy meteorológiai műholddal Kolumbiában, hogy semmivé legyen a termés, és ott az emberek megélhetése. Őszintén: ha a műhold-technológia ennyire fejlett, akkor ez hónapokon belül újfajta bűnözési formává kellene hogy váljon;
• Nem tudja, mi a kriptonit hiányzó földönkívüli komponense, de az általa épített gép elő is tudja állítani. Miből?
• Superman a legvégén állást javasol neki egy építkezésen, amit elutasít. Honnan lássuk, hogy tanult a hibájából?

Alkotójához hűen a szuperkomputernek sincs sok értelme. Sokmilliárd dollárba került, de hogy milyen céllal, arra csak egy röpmagyarázat van a filmben: Gus kialkudja, hogy megépüljön, mert mindenre képes, amit ők akartak. Mire is? A gépezet elvileg bármihez előállítja az elpusztításához szükséges anyagot, és azonnal likvidálja is a célpontot. Ha viszont ennyire kreatív, akkor hogy nem ismeri fel a veszélyt, mikor Superman az egyetlen gyengepontját, savat önt a belsejére? Ha eléggé felmérte Superman testfelépítését, hogy előállítsa az ismeretlen komponenst a kriptonitba, hogy nem jön rá, hogy a lézerszeme felforrósíthatja a savat?

Azt még csak-csak elhiszem, hogy a szuperkomputer öntudatra ébred - mint Vger az első Star Trek filmben. De az meg hogy lehet, hogy vonó- és taszítósugarat képes használni? Bevonzza Webster testvérét, mikor kiborggá alakítja, a kiborg pedig telekinézist tud használni, mint az előző részben Zod? A kiborggá alakítás hatásos mozzanat lenne, ha a hibrid teremtmény nem bicegne, és Superman nem bánna el vele egy perc alatt. Halvány másolata ez a képregénybeli Brainiac figurájának.

A mesterséges kriptonitnak van a legnagyobb szerepe a történetben. Hiányzó komponenséről kiderül a nyilvánvaló: nem helyettesíthető semmivel. Mikor Smallville-ben Superman érintkezésbe kerül vele, egy idő után tényleg legyengül tőle, egy picit. Lesternek sikerült saját filmjének a legbíztatóbb ötletét tönkretennie: a másolt kriptonit pszichikai hatását Supermanre. A képregényben a vörös kriptonit tényleg eltörli Clark gátlásait, és egy élő tömegpusztító fegyverré változtatja. Hogy lehet ezt a csúnya témát egy gyerekbarát komédiában emészthetőre finomítani? Nos:

1. Kegyetlen mészárlás helyett elég, ha Superman borostált képpel leissza magát egy kocsmában, és mogyoródarabokkal lövöldözi le a pulton az üvegeket, miközben mindenki őt bámulja;
2. Őrületes pusztítás helyett elég, ha elfújja az olimpiai lángot vagy kiegyenesíti a pisai ferdetornyot, hogy aztán egyenes toronymaketteket kelljen az ottani boltosnak eladni fél nappal később;
3. Emberek kínzása és terrorizálása helyett elég, ha néhány közhasznú létesítményt megrongál, plusz intim estét tölt együtt egy szőke bombázóval;
4. Zod világuralmi ambíciója és tekintélye helyett elég, ha pojácaként dörmög.

Kettéhasadása, majd a két énjének párharca a mozi legérdekfeszítőbb pillanat. Mégha egy olyan jellegtelen helyen is történik, mint egy szemétlerakó. Nem ártott volna kicsit tisztázni, hogy ez pszichikailag vagy tényleg fizikailag is bekövetkezett-e.

A többi szereplő fantáziátlan papírkarakter. Webster, a gonosz milliomos, aki felfogadja Gorment, szemmel láthatóan csak kicsinyes üzleti terrorizálásra gondol, már a pénzen kívül. Groteszk módon ugyanonnan szerez tudomást a kriptonitról, mint az első részben Lex: a híres interjúból, amit Superman Lane-nek adott.

Nővére egy merev arckifejezést fenntartó, személyiségtelen nő, aki akkor mutat a legtöbb érzelmet, mikor megrémül metamorfózisakor.

Lana Lang egész élénk figura, és örültem, hogy a dramaturgia legalább vele kihasznált egy jó ötletet. Lana Clarkba szerelmes, Supermant csak ismerősnek tekinti. Érdeklődése ellentétes tárgyú, mint Loiszé, aki Supermanbe szerelmes. De ez minden pozitívum vele kapcsolatban. Fiát, Rickyt őrizetlenül hagyja, és Supermannek kell megmenteni; nem tudja elhagyni szülővárosát, de a végén magyarázat nélkül elfogadja, hogy Perry White személyi asszisztense legyen.

Brad pedig a franchise legfeleslegesebb szereplője: egomán, toprongy alkoholista. 

Ahogy Gus karakteréről, a Warner Brothersről is ugyanaz derül ki, miután valaki megtekinti a Superman 3.-at: csak a bármi áron való pénzhajhászás érdekli, erkölcsi gátak nélkül. Reeve, Brando sőt Pryor emlékére az a legjobb, ha ezt a filmet olyan nem rendes, kifakult albínó próbálkozásnak tekintjük, mint mondjuk az indiai Superman.