A csendőr és a csendőrlányok

Különbség van aközött, hogy egy filmet elnézegetünk a TV-ben - tele reklámmal -, és hogy egy szuszra, önmagáért végigülve is önfeledt szórakozást nyújt-e. Jean Girault utolsó csendőrfilmje, "A csendőrlányok" sok jópofa viccel gazdagítja a szériát, mégse sikerül levetkőznie az egyenruháról a port, a kimerültséget. Olyasmi, mint pl. a Halálos fegyver 4.: egy tűrhető, ámbár megfáradt epilógus. (Érdekesség, hogy amott is az összes részt végig ugyanaz a személy rendezte.)

Új laktanyába költözésük alkalmával Jeromos Gabaj őrsére 4 új csendőrgyakornoklányt bíznak. A széphölgyek nyugtalanítják Gabaj örök jobb kezét, L. Lütyőt: nemcsak a beosztottjait alig bírja levakarni róluk, egy félreértés miatt még neje is meggyanúsítja. De a legrosszabb akkor jön, mikor egy titokzatos valaki egyenként elraboltatja a nőket, és nem lehet tudni, mit akar tőlük. 

Talán nem kéne ilyen műsasszemmel lesnem a produkció gyengeségeit, hiszen sok dolog szól mellette:

• Egyik kedvenc komédiacsapatom leköszönése;
• Louis de Funés életművének a búcsúdarabja - stílszerűen a legismertebb ikonja bőrében; 
• Míg "A csendőr és a földönkívüliek" potyára rángatta elő a már nyugdíjazott franchise-t, ez végre megint a csendőrökről szól,
• akik végig együtt vannak a bajban,
• és Lütyőt sem teszik a magánakciói közveszélyes ámokfutóvá a fél műsoridő alatt.

Amellett, hogy már nem lüktet olyan erősen Lütyőék humora, mint a 60-as években, még egy fontos összetevőt hiányoltam a 6. részből: a testület kompetenciáját. Fénykorában ez a brigád egyszerre tudott mókás és a maga módján tisztelhető lenni. Ezért is merték a készítők mindig kiírogatni bevezetőnek, hogy "közvetett tisztelgés egy, a lakosság által megbecsült állami intézmény előtt".

Főleg a munkájuk szeretete határozta meg, hogy kik ők, mégha az életükben záporoztak is nevettető pillanatok. Mikor egy-egy epizód komolyra fordította, hogy valaki(k) életét kell megóvni, olyankor - ha nem is mind egyszerre, de - helyt álltak. Itt viszont a szolgálati munkájuk éppúgy döcög, mint ők a bicajon; végig csak kapkodják a fejüket, hogy mikor mi történik körülöttük.

Persze, nekem is vicces, ahogy a lányok és "tanáraik" rendre flörtölnek. De  forgatókönyv a csapat hivatását is poénra veszi, amit nem lenne szabad! Egy példa: míg "A csendőr nyugdíjban" közúti balesete magától lett, és láhattam, ahogy a veteránok kisujjból eloszlatják, addig itt épphogy Beléndek és Chritine okozzák a tömegkarambolt! Még ha nincs is sebesült: egyáltalán nem volt feljelentés, míg pl. "A földönkívüliek" vízsugár-mutatványa 142-t is hozott a fejükre? És mikor a lányok eltűnnek, csak takargatják lebőgésüket az ezredes előtt. "Számomra érthetetlen, hogy nem tudja soha, hol vannak!" 

Az egyetlen saját 6 kútfőből összetákolt ötletük, hogy csalicsendőrlányt dobnak be, szintén besül. Pedig Girault rendezése most is remek: kapunk motoros üldözést, fehérneműben mászkáló széphölgyeket, instant roncsderbit. Még Lütyőék örök szövetségese, Angyalka nővér is megkapja a megszokott száguldásos műsorszámát, mikor Isten kegyelméből éppen ő fogja a lányok segélyhívását. 

Jaques Vilfrid-del és Richard Balducci szkript-je valahogy kipárolja a főhősökből azt az alap-hatékonyságot, ami hivatásukhoz kéne. Hogy bizonyíthassák a sok ökörködés közepette, hogy ők ettől még a régiek. Hogy méltók az uniformisra. Kapunk helyette egy túlírt bűnesetet a lányok karpereceibe vésett kódokról - ami, mint kiderül, kormányzati csapda "Az Agy" és bandája ellen. Én nem bánom, ha vígjáték-rosszfiúk terve picit bonyolultabb, de akkor a lefülelésük legyen a főszereplők érdeme. Különösen, ha azok csendőrök!

Gabaj szinte a számból vette ki a szót, mikor megkérdezi: "No, Lütyő: hogy mondjuk meg a kislányoknak, hogy csak pojácák voltunk? Ez a nagy problémám: énnekem is így jön le mindaz, ami történt!

A tengeren menteni érkező Gabaj-ék látványa az első hatásos jelzőtáblája, hogy ezek tényleg rendfenntartó közegek, és nemcsak egy rakás pihent agyú díszpinty. "Oda kell vágni határozottan, Főtörzs úr!"

Kár, hogy az elrabolt lányok saját magukat mentették meg oly elegánsan. Sőt: Gabaj-ék nem is hallottak volna többé felőlük, ha Makumbánál nincs egy kis adóvevő, amivel talán-talán üzenni tudnak a külvilágnak. 

A színészekre ellenben nincs panaszom: a visszatérők szűk 20 év távlatából is fel tudták idézni karakterüket, különösen Michel Galabru és Du Funés. A bagázs tagjai közül sincs senki elhanyagolva. Az előző rész leggyengébb tagját váltó Beretra (6) jobban kiegészítette a bagázst, és másodjára már Bimbula (5) karakterével is megbékültem. Őszintén hiszem, hogy ennek a résznek egy évtizeddel korábban kellett volna készülnie, mikor még frissebb volt az egésznek a szelleme. Az a sajátos arány kacagtató és becsülhető között.

Örültem továbbá, hogy visszahozták Claude Gensac-ot Josépha/Ludovica szerepére. Annak már kevésbé, hogy hisztérikusabb itt, mint "A nősülben" és a "A nyugdíjban", egész amíg Ludovicus el nem raboltatja magát helyette. "Bebizonyította a szerelmét, amikor a veszélyben a helyemre állt!" 

Borítékolható volt, hogy több csendőr-vígjáték már nem fog készülni; így is szép volt a 80-as évekig eljutnia az önmagát túlélt szériának. De szerintem több lehetőség rejlett benne. Érdekes lett volna másokat visszahozni a régebbi részekből - gondolok itt főleg Nicole karakterére. Lütyő - a magyar szinkronban legalábbis - "lányainak" nevezi Isabelle-t, Christine-t, Yo-t és Marianne-t; szépen továbbgubancolná a helyzetet, ha a vér szerinti, nem-csendőr lánya is fölbukkan látogatóba.  

A csendőr-sorozat nekem mindig is tetralógia marad, 2 zsengébb, kései bónusszal az elfogultabb rajongóknak. "A csendőrlányok" egy bármikor elnassolható kis vígjáték, de jobbára csak fáradt emlékeztetője annak az életvidám humorparadicsomnak, amely fél évszázada járt a csúcson. Annyit azért elértek az elhivatott stáb és színészgárda, hogy egy vállalható búcsúkörrel tisztelegtek a franchise-nak és nekünk, a közönségnek. 

A csendőr és a csendőrlányokra 3/5-öt adok.

A csendőr és a földönkívüliek

"Maguk ál-csendőrök, rájöttem! 

Tapsolnék, ha lebuknának!"

Korábban írtam róla, hogy a Csendőr-filmek a kedvenc filmes sorozatom a 60-as évekből. Frenetikus humorú volt, könnyed, jópofa és olykor lelkesítő, 

olyan szereplőkkel, akiknek egyszerre tud az ember drukkolni és kacagni a gyarlóságaikon. Vígjátéketalonnak számított már 1977-ben, amikor a Star Wars világhódító útjára indult Amerikából. Az új szenzáció a sci-fik virágkorát hozta el.

• 1978: Az első Superman-mozifilm és az Invasion of the Body Snatchers remake-e.
• 1979: Az első Star Trek-mozifilm és az Alien űrhorror-klasszikus.
• 1980: Superman 2. és A Birodalom visszavág.

Jean Girault már majdnem 1 évtizede nyugdíjazta a saját mesterművét, mikor a divathullám őt is "elragadta". Nem hibáztatom érte: Cruchot/Lütyő őrmester eddig már hadakozott nudistákkal, műkincs-tolvajokkal, késelőkkel, a saját fiatalabb kollégáival, sőt egy elszabadult holdrakétával. Mennyi sok ütős csattanó és vicces szituáció kerekedhetne abból, ha most űrből jött bűnözőktől kell megóvnia a rendet, sőt akár az egész várost?
...Nem tudom.
Ettől a filmtől hiába vártam a választ.


Már tizenéves koromban is kicsit idegenkedtem A csendőr és a földönkívüliektől, de nemrég jöttem csak rá, miért nem tudtam soha megszeretni az 5. részt. Ez a felvonás nem Lütyőről szól, sőt nem is a csendőrökről. Ők csak fogadóbrigád az idegeneknek, akikről fárasztóan sokáig azt se hiszik el, hogy léteznek. Hihetetlen számomra, mennyivel vérszegényebb ez a darab az elődeihez képest. Pedig a stáb ugyanaz, a fél színészgárda szintén, és a prológus Lütyő közúti kiruccanásáról megidézi a régi Csendőr-produkciók hangulatát.

A csendőr és a földönkívüliek két nehezen összeházasítható, egymással nem egyenrangú félalkotás ötvözete, ami sci-fi-nek túl zagyva, vígjátékként pedig feltűnően fáradt és erőlködő. Gyakran a humor egyáltalán nem ér célba, sok a karót nyelt, műízű párbeszéd, forgatókönyvi hézag (pl. a csalicsészealj a végén, vagy ahogy Bimbula karakteréről menetközben elfelejtik, hogy ő volt az UFO első tanúja a csendőrségről). A földönkívüliek jelenetei, a zene, a világítás teljesen egy amerikai sci-fi-thriller atmoszféráját keltik, nem egy Csendőr-vígjátékét. 


30 évvel később a Kristálykoponya Királysága szintén ebből az UFO-s ötletből próbált egy kései új részt hozzátoldani az Indiana Jones-trilógiához. És bár a célját bebukta, az legalább tényleg Dr. Jones, a régész története volt. Felismerhető maradt az egésznek a kalandfilm jellege, és fő sztárja, Harrison Ford sem veszített a régi kisugárzásából. 

Máig kiráz a hideg néhány földönkívüliekről szóló képsortól, pl. 

• a ráközelítések az űremberek szemére, mikor tüzelnek;
• a telihold átváltozása csészealjjá, mikor Lütyőt épp csapdába csalnák; 
• vagy amikor Gabaj végignézi, amint egy kipurcanó idegen karján szétrepedezik és lebomlik a bőr! 

Ez nem fér sehogy se a fejembe. Mit keresnek ennyire bizarr, horrorszerű ötletek egy Csendőr-epizódban? Ha ezek mondjuk egy Spielberg- vagy Kubrick-alkotás elemei lennének, akkor még működhetnének is. Na de Lütyő őrmester Saint-Tropez-jében...?


A földönkívüliek tervének még a paródia szintjén sincs koherens értelme. Egyikük azt állítja Bimbulának, hogy ők mindössze megfigyelők, épp tanulják a földi szokásokat. Nekem ez sokkal inkább egy nagyon béna, pihent lopakodó megszállásként jön le; ahogy ide-oda járnak-kelnek a körzetben, vagy civil vagy csendőr álcát öltve. "Bárkinek az alakját magunkra venni, és hangját utánozni számunkra gyerekjáték. Mi ennél többet tudunk. Sokkal többet." 


Ha ezt így mind a sci-fi műfaj parodizálásnak szánták a készítők, úgy nagyon nem működik. Ebben a franchise-ban nem. A tónus túl morbid és ijesztő, a szereplők alig figyelnek egymásra, a humor pedig 1 órán át ugyanazt az 1 árva helyzetkomikumot erőlteti. Nevezetesen, hogy a bujkáló Lütyő folyton összekeveri a hús-vér lakókat az acélemberekkel. Girault szemmel láthatóan úgy véli, hogy csak mert divatos sci-fi-klisékből tákolt egy új ellenfelet főhősének, az egyből viccessé is válik Louis de Funes komikusi zsenije folytán. 


Lütyő eléggé unszimpatikus figura lett itt. A régi részekben egy hóbortos, viccesen elhivatott tiszt benyomását keltette, aki sose tágít elvei és elhatározása mellől, mégis egy törődő, embertársait megbecsülő valaki volt. Itt pontosan azzá a túlbuzgó, rátarti fogdmeggé fakul a karakter, ami akár már az első részben is könnyen lehetett volna - rosszabb írók és egy de Funes-tól kevésbé virtuóz színész mellett.

Lütyő új paranoiája közel se olyan szórakoztató, mint az, mikor New York-ban keresgélte a lányát. Az világos, hogy miért pörög be ennyire, miután kétszer is szemtanúja volt az idegeneknek: előbb távolról, aztán az őrsön. Ordít a tetteikről, mennyire nem tekintik magukra érvényesnek a földi szabályokat:

• egyikük tárgyakat lő szét Lütyő szobájában,
• másikuk meggyújtja a sapkáját.
• Bitorolják mások személyazonosságát,
• uniformist viselnek törvénytelenül,

és ki tudja még, idővel meddig merészkednek majd.

Ehhez képest Girault elérte, hogy sokkal inkább Lütyőt lássam a történet rossz-fiújának. Megjátszott és kifejezetten erőszakos az, ahogy mániákusan nekiesik Gabajnak, és ahogy az ezredes hátsó fertályán véres sebet szúr, az őrsön! A műsoridő java azzal telik, hogy véletlenszerűen szúr ki gyanúsítottakat, akikkel vagy nem bír, vagy kínosan felsül. Ez nem vicces, csak önismétlő és szánalmas. Lütyő ténylegesen több kárt okoz, mint az idegenek, ezért sem tudom beleélni magam ebbe az egyszemélyes hadjáratba, amit művel. "Csendőrruhát öltenek magukra, csókolóznak nőkkel, hogy minket nevetségessé tegyenek a lakosság szemében!"


Nem tettek jót a személycserék sem. Fütyeszt és Pacuhát teljesen kiírták a sorozatból, de a helyükre lépő Bimbula és Topsi olyan semmilyenek. Fütyesz kiírását még csak-csak megértem; őt a nősül a nyalizó, a New York-ban és a nyugdíjban pedig a kieső csapatjátékos szerepkörébe helyezte, ami hosszútávon azért nem tehetett valami jót a figura megítélésének. Azt is elismerem, hogy Bimbulát később, A csendőr és a csendőrlányokban már kicsit jobban kedveltem, mint emitt.

De akkor is rejtély számomra, miért rostáltak ki mindjárt 2-t is a 6-ból, mikor a többiek se tudnak érvényesülni. Lütyő és Gabaj képtelen összefogni, az új fiúk karakterekként is konganak Fütyeszhez és Pacuhához képest, Beléndek és Agykár meg alig szólal meg másfél óra alatt. Aki nem hord tiszti váll-lapot, azok gyakorlatilag mind csak a 6 fős létszám kedvéért szerepelnek ebben a moziban.

Maga a régi sorozat szellemisége az, ami nagyon elhalványult, és aminek hiánya miatt olyan hervasztó egybe végignéznem az 5. részt. A bajtársias köteléket Gabaj, Lütyő és társaik között sokáig sehol nem találni, megrekednek a sima beosztott-felettesi kapcsolat szintjén. A dialógusok tele vannak poénra vett ködösítésekkel, félrebeszélésekkel. Amíg Gabaj a saját szemével nem látja meg az igazat, addig képtelenek szót érteni egymással a főszereplők. Az idegenekkel és a civilekkel meg még azután se. 

Joséphát/ Ludovicát ezúttal másik színésznő, Maria Mauban alakítja. Rosszindulat nélkül írom, hogy a hölgy közel sem alkot olyan jó párost Louis de Funes-vel, mint Claude Gensac. Nem a színésznővel van gondom, hanem az összjátékkal: Lütyőnek több bizalmas pillanat jut a feleségének álcázott idegennel, mint a valódival! És ez így marad egészen a végéig, amíg a nő elő nem bukkan az ünnepi tömegből. 

A néhány jól eltalált humorú jeleneten túl is tetszettek apróságok. Az ufó külső tervezése, a landolás szekvenciája fenomenálisak: függetlenül az effektek minőségétől, azóta is ez a kép él bennem a klasszikus ufókról. Az, hogy olajat kell inniuk a fémcsontvázuk miatt, vagy a testműködés kritikus állapotát jelző óra okos ötletek lennének egy másmilyen produkcióban. És mókás belegondolni, hogy épp a végső parádén rogynak össze az ál-csendőrök, miközben járművükkel Lütyőék az öböl fölött spárgáznak. 

Ez pl. ékes bizonyítéka lehetne, hogy lám: még a nép hőseinek bőrébe bújt űrimposztorokat is megfékezik Saint-Tropez csendőrei. Újra megmutatják, hogy érdemesek a lakosság megbecsülésére. Kár, hogy az utolsó negyedóráig nemhogy épkézláb haditerv nem volt, nemhogy alig éreztem késztetést, hogy nevessek velük vagy rajtuk, még az elemi "léteznek/nem-léteznek" lépcsőfokon se bírtak túljutni. 

Ránézésre nem tűnik másnak a csendőr és a földönkívüliek, mint amilyen az összes többi rész, de határozottan ezt tartom a széria Achilles-sarkának. Elődei humora, lendülete, bája, szelleme, sőt több ismerős arca is hiányzik. Ikonjai megfakultak, a cselekmény húzza az időt azzal, hogy Lütyőnek senki se hisz, ő pedig kötelezően túlpörög. A mű nagy keresztje, hogy természetesnek veszi azt, hogy majd nevetünk az alapötlet abszurditásán, a régi csapaton és az UFO-kliséken, így tudtán kívül válik erőtlenné és hamiskássá. 

Az 5. részre 2/5-öt adok. Süllyedés a szégyenbe a múlthoz képest, de önmagában is gyenge vígjáték. Nem gyenge sci-fi: gyenge vígjáték. Szerencse, hogy nem ez lett végül az utolsó alkotás, ahol Michel Galabru-t és Louis de Funes-t egy csapatként láthattuk.

"Legyen korrekt. 

Legyen korrekt!"

A csendőr nyugdíjban

Kíváncsi vagyok, mi ösztökélte Jean Girault-t, hogy megírja és rendezze A csendőr nyugdíjbant. Ha netán úgy dönt, hogy A csendőr nősüllel búcsúzik a Gendarme-szériától, akkor is a 60-as évek legjobb vígjátéktrilógiáját hagyhatta volna hátra nekünk. Külön hattyúdalra szerintem nem lett volna feltétlenül szükség - főleg annak tükrében, hogy majd' 1 évtized után úgyis újjáélesztették ezt a filmcsokrot.  

Gyerekkorom egyik legkedveltebb filmje a 4. rész (is). Ezt láttam elsőként a Csendőr-sorozatból, ez ismertette meg velem Louis de Funes és Michel Galabru nevét, akiket ezután kezdtem el más produkciókban is fölfedezni.

Ehhez képest hosszú ideig fel se tűnt, hogy voltaképp ez egy búcsúztatófilm: a csendőrbrigád nyugdíjazását afféle vicces kirándulásnak, szabadosabb kitérőnek fogtam föl Lütyőék életében - nagyjából úgy, ahogy most vélekedek A csendőr New York-banról. 

Szóval Gabajt és 5 beosztottját tisztelettel elküldik a saint tropez-i őrsről. Fél évvel később Gabaj és neje látogatóba jönnek az unatkozó Cruchot/Lütyő villájába, a régi szép idők emlékére. 

Így aztán, mikor hírét veszik, hogy Fütyesz amnéziát szenvedett, azonnal újra összeáll a régi gárda. Csakhogy a múlt felidézéséhez megszegik a törvényt, amit Saint-Tropez új, ifjú csendőrei nem tolerálhatnak.


Egyik jópofa vicc éri a másikat A nyugdíjban alatt. A gyönyörű tájak, a humoros helyzetek és szövegek színvonala töretlen. Semmit sem fakultak a régi karakterek, napestig el tudunk szórakozni rajtuk. Új főszereplőt nem kapunk, nem is hiányzik. 


Nem rémlik, hogy ennyi jókedvvel - és épp ezért ilyen sokszor - néztem volna meg még egy filmet, amely egy közkedvelt csapat visszavonulásáról, elköszönéséről szól. 

Még vígjátékok is legtöbbször eltökélten búsak, fáradtak és kifakultak, ha ez a történet kiindulási pontja. Lütyőék most is olyanok, mint voltak, csak kicsit nehezebben koncentrálnak... és kevesebb km-t bírnak egy szuszra, állig felöltözve menetelni a tengerparton kánikulában. 



Attól válik nemcsak viccessé, de lelkesítővé a nyugdíjban, hogy Lütyőék mennyire hűek magukhoz és egymáshoz. Nem arról van szó, hogy a múltban élnének - bár Lütyő egész galériát vezet a karrierjükről. Fütyeszt kivéve mind úgy érzik, hogy igaztalanul szerelte le őket ezredesük, pusztán a korukra hivatkozva. Pedig még bírják ők a gyűrődést; szó szerint ez a hivatás volt az életük.

Ettől olyan izgalmas, mikor hirtelen vágással megint uniformisban mutatják őket, ahogy csípőből eloszlatnak egy forgalmi dugót. Egy másik komédia se érte el, hogy szurkoljak leköszönt közegeknek, miközben gúny nélkül, de folyton nevetek is rajtuk.


Még egy dolog, ami régen fel se tűnt, hogy a poénok közt apró visszaköszönések bújnak meg A Saint-Tropez-i csendőrre: 

• Nicole egyszeri szóba hozása;
• Gabaj és Lütyő egyenruhában bújik napernyők mögé a parton;
• Angyalka nővér rendtársa pont úgy "vezet", mint ő 1 napos jogsival ("Tőlem tanult!"); 
• Fütyeszt levetkőztetik, hogy emlékezzen végre;
• a csendőrség nudisták elleni rajtaütése.

Kalandfilmnek is beillene Lütyőék kiruccanása. A csapatnak 3, egymástól független bonyodalmon kell egymás után átrágniuk magukat, mégse olyan, mintha csak egy TV-sorozat pár részét ollózták volna filmmé. 

Fütyesz kamuamnéziája csak a bemelegítő kör a generációk harca előtt a szökevény Gabajék és utódaik között. Hatékonyság kontra leleményesség (amit vicces módon a vállöveik színe is jelez). Külön dísze ennek a szálnak, hogy épp Lütyő az, aki a nudistáknak egérutat ad az új csendőrök elől. Holott ők itt részben az ő egykori hadműveletét fejlesztették tovább. "Örülök, hogy segíthettünk valamiben." 

Jean Girault és társai ehhez még hozzá tudtak toldani egy 3. problémát úgy, hogy az ne legyen erőltetett. Gabaj és Lütyő majdnem feladták a harcot a hatuk bőréért, mikor azt hitték, hallucinálnak. "A feleségünk két jóemberrel!" Erre, miután végigkínlódtak egy még nagyobb zűrt, leállítva egy elszabadult holdrakétát... kiderül, hogy mégse: nejeik így vágtak vissza a nudistás kiruccanásuk miatt. "Mindennek maga az oka!"

Egyetlen dolog akad, ami miatt panaszkodni tudok: Fütyesz. Az ő ál-amnéziája nyilván a történet slusszkulcsa, és A csendőr New York-ban is ő volt a bagázs kieső tagja. És muris is, ahogy a többiekkel ellentétben neki tetszik a nyugdíjas élet - főleg a Pintyfészek ingyen-ellátásával. De így is kicsit izzasztó, ahogy folyton visszavágyik a csendőrszanatóriumba, és lebukásáig kvázi tojik a bajtársaira.

Jó ötlet volt beemelni ezt a nagy-testvéri összejövetelt - ha csak néhány percre is. Eleve vicces a kocsijuk után nyomozó Lütyőéket pacifista hippik között elvegyülni. De ez azt is megint jelzi számomra: ők hatan különbek, mint a többi csendőr. 

Emberibbek, mint a helyükbe lépett "acélos" rendfenntartók. Nemcsak a nézőt mulattatják, de jó érzés látni, hogy embertársként kezelik azokat a nudistákat, akik azelőtt csupán a törvénysértők, "az ellenség" voltak. 

A csendőr nyugdíjban nemcsak a Csendőr-sorozat teljes jogú tagja, de megunhatatlan vígjáték. Mai napig az egyik legviccesebb, legszerethetőbb (tervezett) búcsúfilm bármelyik színészgárdától. Biztatást ad az embernek, hogy az maradjon, és azt űzze hivatásszerűen élete alkonyán is, mint fénykorában - akkor is, ha ez olykor szembemegy a szabályokkal. "Na ez erős, sőt vaskos."

A Le Gendarme en balade tehát 5/5-öt kap tőlem.