Gotti (2018)

Elképesztő, mekkora hátbarúgást kapott kritikusoktól a 2018-as Gotti, Kevin Connolly életrajzi drámája id. John Gotti-ról, a new york-i Gambino-maffia nagyfőnökéről. Gondolnám, hogy egy mozikban bemutatott gengszterfilm – olyan húzónévvel, mint John Travolta – nem ok nélkül kapott 0%-os KO-val felérő minősítést a Rotten-on. Gondoljunk bele, emberek: 0%! A Cápa 4., a Hegylakó 2. és a Bucky Larson: Sztárnak született pontszáma! 

Ennyire abszolút csődnek ugyan nem tartom az alkotást, de azt belátom, hogy egy valóban vérszegény munka. Gengszterdrámaként pedig horizontját se súrolja a műfaj alapköveinek, mint a Keresztapa I.-II., vagy Scorsese Nagymenők-je. Nekem leginkább olyasmiként maradt meg a Gotti, 

mint sci-fi-területről a Transzcendens: valaki egy nagy rendező stílusát próbálja utánozni azzal, ahogy a jeleneteket szerkeszti és egymásra pakolja, de a kész mű mégis erőtlen, kifakult, sőt néhol nevetségbe hajló roncsa a kívánt eredménynek. 

Torpedótalálat éri a Gotti-t már azzal, ahogy fel van, vagyis inkább fel nincs építve a címszereplő életútja. A jelenetek váltakozása eléggé logikátlan, gépiesen és mesterkélten követik egymást. Nem egy színes, érdekfeszítő történet rajzolódott ki természetesen haladva előttem, hanem egy felszínes tákolmány próbálta magát ide-oda vetődve mozgásban tartani, nehogy végképp leálljon. 

Pedig a sztori külső keretével még nem volt különösebb bajom: 

1. Travolta Gottija –  amolyan időn kívüli ikonként – ironizál a legelső és legutolsó képkockákon, 
2. rögtön a legkezdete után és a legvége előtt öreg, hús-vér rákbeteg,
3. a film belsejét meg javarészt a „dicső napok” adják. 

Nem igazán tudnék kiemelkedő jelenetet fölhozni. A trailer alapján Gotti hatalomátvétele volna a drámai feszültség tetőzése, ahol az alvezér - gondos előkészítés után - kinyíratja főnökét, és a szervezet fejévé válik. Értettem az indítékát: az addigi "nagyfőnök" inkább csak élő szimbólum, mint pl. a japán császár, ráadásul John-nak -  a sógun-szerű tényleges vezérnek - jól működő csapatát is épp készül szétbontani. De a bosszú maga olyan banálisan fut le, mint akármelyik filmes gengsztergyilkosság: jön 1-2 fedetlen arcú tag, és az épp egyedül maradt fószert kivégzik a nyílt utcán, majd elsétálnak. 

Kellemesen csalódtam John Travoltában: Gotti, az egyenes, szókimondó kiskirály messze a legmegjegyezhetőbb figura a saját filmjében. Eleinte még kissé túl vicceskedőre veszik a karaktert, de a komorabb részekhez érve Gotti alakja is kicsit árnyalódik.

Annyira igen, hogy pl. elhiggyem, mi miatt büszkébb Juniorra a szervezetnél való beavatásakor, mint a fiú saját esküvőjén, ezzel is színt vallva a nézőnek, melyik család - és értékrend -  számára a fontosabb. 

Rajta kívül még John legjobb barátja, Angelo (Pruitt Taylor Vince) az, aki egyáltalán érdekelt a mű arcképcsarnokából. Leginkább az a perc maradt meg bennem, mikor egy súlyos malőr miatt Gotti „kispadra ülteti” őt: jobbkeze és elvhű bizalmasa – akitől idősebb fia középneve ered – nem érintkezhet többé „a családdal.” „Megmentettem az életed. Ennyi tellett tőlem.” Ennek nagyobb nyomatéka volt nekem, mint bármelyik gyilkossági vagy tárgyalásos jelenetnek.

A többiek szinte láthatatlanok Travolta mellett. Fölösen sok figyelmet kap Gotti családi élete, a neje, Victoria (Kelly Preston) és az ifjabb John A. Gotti  (Spencer Rocco Lofranco). Utóbbi akár amatőr kosárlabdázót is játszhatna, annyira sivár és jelenlét nélküli! Travolta és Lofranco között zéró a színészi kölcsönhatás, a kigyúrt izmaival majd szemüvegével egyszerűen nevetséges volt. Kíváncsi vagyok, az igazi John Gotti Jr. miként vélekedik itteni portréjáról.

És a film 2. felében direkt hangsúlyozzák, hogy Juniort az apja bevonzotta ebbe a romlott világba, vérszerződéssel meg mindennel, amiből majd a végén majd kifelé kapálózik. Érdektelenül bámultam, hogy vajon neki milyen családi élet jön vagy nem jön össze végül. (És diszkréten megmosolyogtam a Nagymenők-re hajazó rendőrségi helikoptert, mikor lecsukják.)

Semmi újat vagy érdekeset nem mond a témájáról ez a darab: John-t gengszterként egy már-már irracionális, tetszelgő sztárbűnözőként ábrázolják, aki imádja, ha tapsolnak neki. Rendben van, hogy a közvetlensége bejön a jónépnek, és mivel a maffia értékrendjét véresen komolyan veszi, fenntartja a rendet az utcákon. 

De hogy pontosan hogyan intézi ügyeit (ha épp nem öldös), miként tartja össze birodalmát (a tekintélyén kívül), és miben is áll ez a birodalom, az számomra nem derül ki. Connolly megreked a Megkenni-Megszidni-Megölni típusú ügyintézés elgondolásánál, egy olyan neves bűnözőnél, aki hosszú évekig nyíltan beintett az igazságszolgáltatásnak. 

Bukásával dettó így vagyok: egyszercsak előhúzza a film a cilinderből, hogy John puccsát bizonyítani tudják, és így vagy úgy leköszönnek az emberei is. Miért épp most? És mitől vált ez a sorozatgyilkos olyan népszerűvé, hogy még drukkoltak is neki, dicsérve, hogy az ő keze alatt milyen volt az élet? 

Mégha a forgatókönyvet John A. Gotti saját könyve alapján írták is, ez max. arra sovány mentség, miért veszi a feldolgozás természetesnek, hogy képben vagyunk a helyekről és évszámokról, illetve miért állítják be Juniort a jogrendszer áldozataként a vádalku kapcsán. 

Arra viszont semmiképp nem, hogy a párbeszédek többnyire megjátszottak és életlenek. A főszereplő több munkával kapcsolatos szóváltást direkt elhumorizál, bizonygatva, miért is hívják a felmentő ítéletei után "Teflon Donként". 

Az ügyetlen dramaturgia nem tud többet mondani róla, mint hogy: ’’a szerető apának néha ölni kell a farkastörvények miatt, de olyan vicces, menő csávó, hogy a savanyú rendszer bekaphatja!’’ 

Sose gondoltam rá, hogy a blogon százalékban értékeljek filmeket: már a klasszikus 10-es rendszer is idővel szűkössé és merevvé vált számomra. De ha muszáj volna Rotten Tomatoes-t játszanom, kb. 30 és 45% közé lőném be a film reális értékét: gyenge utánzása a Nagymenőknek – és messze nemcsak azért, mert Joe Pesci vagy Al Pacino nem vállalt benne szerepet. Fókusz-, feszültség- és ötletszegény produkció, amely egyedül John Travoltának ad lehetőséget bizonyítani, hogy még mindig van hely számára Hollywood-ban.