Lucy - A kék kapszula még kijjebb visz

2014. mozitermése augusztusig nem volt túl fényes a sci-fi műfajában. Mégha érdekfeszítő elgondolások, tudományos elképzelések bukkantak is elő egyes alkotásokban, az emberalakok sosem voltak színesek vagy okosan cselekvőkészek. Az idei sci-fik általában eltalálják a látvány hangulatiságát, de a konfliktusoknak tompa az élük, és elbagatellizálják, ha egy veszélyforrás óriási területeket, neadjisten az egész világot érinti. Ez történt Wally Phister Transzcendensével, pedig az ottani vizuális stílussal könnyedén tudtam azonosulni.

Luc Besson állítása szerint 9 évig írta a Lucy forgatókönyvét - hasonlóképp, mint tette azt Christopher Nolan az Inception világával. A történet egy tudományos fikcióra épül, miszerint az ember csak az agya 10%-át aknázza ki élete során, a többi 90% pedig legalábbis természetfeletti erőkkel ruházhatná fel. És bár ezt a tévhitet már egy ideje megdöntötték, mint elmélet szerintem így is lehet rá hihető sci-fi-t alapozni.

Maga Lucy nyugatról jött cserediák Tajvanon. Züllött, bulizós egyetemista, aki a testvérével lakik, és a magához való esze sincs meg. Egy Richard nevű haverja miatt belekeveredik a helyi drogbáró, Mr. Jang ügyletébe, aki felhasználja őt. A nő hasába varrat egy csomagnyi CPH4 kísérleti drogot, hogy 3 másik delikvenssel együtt Európába csempésszék. Ám Lucy fogságba kerül, hasfalát felszakítják, a drog felszívódik a véráramában, és a vegyület előbb géniuszt, később fizikafölötti félistent csinál a nőből. Lucy 2 dolgot akar: a többi CPH4-csomagfutárt, és konzultálni a téma fő szakértőjével, Norman professzorral. Még mielőtt Jang - vagy saját abszurd állapota - végül elpusztítaná.

A Star-Wars-előzményfilmek kapcsán gyakran találkozom a véleménnyel, miszerint George Lucasnak túlzott irányítása miatt sikerültek gyengére tartalmilag. Munkatársai nem tudták érdemben véleményezni a rendező munkáját, kiigazítani a hiányosságait. Exact ugyanezt fedezem föl a Lucyn. Luc Besson nemcsak egyszerre volt rendezője, írója és producere a műnek (Christopher Lamberttel??), de teljesen az ő gyártócége (EuropaCorp) is finanszírozta az elkészítését.

Bessonnak nincs önfegyelme ahhoz, hogy egy ilyen kaliberű témát egyedül feldolgozzon. Az emberi elme lehetséges pluszképességeinek témája időt és intelligens felépítést követelne. Ehelyett Besson "Durr bele!"-hitvallással, 90 percbe tömi minden ötletét, és rohamtempóban zavarja le a történetet. Nem képes elszakadni a megrögzött stílusjegyeitől: 

• keményen néző férfiak,
• autósüldözés drága kocsikkal,
• idegenajkú gyilkos rosszfiúk,
• gyűrött csitrik fegyverrel a kézben.

A Lucy voltaképp egy pörgős akcióthriller, és csak a krimi-mivolta után, harmadrészben akar "tudományos fikciónak" minősülni. Talán ezért nem neheztelek rá annyira, mint mások. Szórakoztató volt - egy korlátozott miliőn.

Az alapkoncepció eleve nagyon kényelmes: egy vadiúj drog felszabadítja az ember rejtett agyi potenciálját - kellő dózisban. Később, mikor Lucy átmenetileg elveszíti uralmát az ereje fölött, a repülőgép mosdójában újabb óriásadagot vesz be, és testi stabilitása helyreáll. Oké. Viszont ha ez - minden rizikó ellenére - képessé tehet valakit minderre az észveszejtő dologra, hogyhogy nem fedezték föl Jang és emberei az összefüggést a kettő között? Jang simán bevehetné maga is: megkaphatná az isteni hatalmat, és bosszút állhatna, amiért a visszatért nő kést állított mindkét tenyerébe. 

Egyáltalán: ha a szupergyógyszert laboratóriumilag létrehozták, mennyi időbe telne a pótlása? Akkor márcsak egy újabb Lucy-éhez hasonló, szerencsés balesetre volna szükség, és máris egy következő szuperhumanoid szabadulna el a világban.

Tetszett a képességek sokfélesége és az érzékeltetésük: olyan, mintha tucatnyi X-men adottságai ruházódnának rá egyazon emberre. Lucynak, ahogy eléri a 20%-ot, először alapérzékei és reflexei élesednek ki annyira, hogy megszökjön. Ezután jön

• a keleti nyelvek villámtanulása,  
• mások szervezetét érezni és hatni rájuk,
• zsonglőrködni az elektroimpulzusokkal.

Mulatságos közjáték, ahogy Lucy először hívja Norman professzort, aki egyszer csak a tévéjén át is tud társalogni az idegen nővel. A tudós reakciója erre őszintén megnevettetett.

Aztán innen haladunk tovább:

• telepátia,
• telekinézis,
• teleportáció térben és időben,
• anyag és energia bármivé alakításának képessége,
• időutazás és időfagyasztás.

Itt jön elő az, amit mondtam: a produkció kapkod. De komolyan: a speed-et bevett Gyalogkakukk száguldana úgy, mint 30 perc után a cselekmény! Ahogy Lucy tapasztalja az egyre felsőbb realitásokat, úgy nő a nyomon követés nehézsége, de a tempó változatlan. Mi sem kapunk elég időt hozzászokni az egyes lépcsőfokokhoz, és Besson sem hagy elég időt magának, hogy elrendezze köztük az összefüggéseket. "Hát persze! Az idő a kulcs..."

A legutolsó percre Lucy eléri a 2 legutolsó, kiszámíthatatlan lépcsőfokot:

• mikor kicsit kiragadja Norman és tudóskollégáit a téridőből
• és mikor eléri a mindenütt-jelen-valóságot, mely során látszólag elillan a székéből. Mindenütt, mindenként és minden korban jelen van - vagy legalábbis bárhol, bármiként és bármikor jelét adhatja, hogy "Köszönöm; megvagyok."

Érdekfeszítő maga az elképzelés: ha feltételeznénk, hogy csak összelménk tizedével élünk, a többi meg elzárva van, akkor a 100% azt jelentené, aminek az emberiség Istent elképzeli? A halhatatlan mindenható? Elmélet szintjén ez nem rossz gondolat, csak az a baj vele, hogy a cselekmény végére pay-off-ként berakva olyan cirkuszi virtuskodásnak érződik. Nézzétek, gyerekek: ilyen az, ha szó szerint Istenné válik valaki!

A látványvilág sajátos keveréke a sci-fik és Besson formanyelvének. Piszkos, rideg, a színek durvábbak, deviánsabb benyomást kelt optikailag. Mintha mi is droghatás alatt látnánk a külső világot. A transzcendens képességek kinézete futurisztikusak, többnyire jól követhetőek. Bár némelyik extraképességet nem nagyon értem, miért úgy ábrázolták, ahogyan.

• A fekete computer-beolvasztó csápok kapásból Venomot juttatták eszembe a Pókember 3.-ból.
• És ahogy Lucy Jang agyából kiolvassa a másik 3 küldönc hollétét, a fénylő neuronok közti cikázás teljesen olyan, mint a Dolby Digital logoeffektje.

A természetképek bevágása nagyon egyszerű kifejezőeszköz, de itt szerintem megfelelnek a célnak. Ezek a képek 3 dologként vannak jelen:

1. Norman professzor előadásán a kijelentéseit illuszrálják az életről és evolúcióról;
2. Jang irodaépületénél metaforák Lucy életveszélyes helyzetére (a ragadozó lecsap a prédára);
3. később pedig a lány szó szerint azt fogja fel a világból, amit a képek mutatnak: távolabbi beszédhangok, mobilok hullámai, élőlények energiaáramlásai, stb.

Megértem, hogy valakit bosszant pl. mikor Lucy időutazva eljut az indiánuralta Amerikába vagy a földtörténeti jura-korba. Engem igazság szerint jobban bosszantott Norman állításai közül kettő: 1 milliárd éve alakult ki az élet, és 400.000 éve a ma ismert formája. Nem inkább kb. 3.5 milliárd éve alakult ki az élet, és X millió éve a ma ismert formája? Lehet, hogy csak azért veszem ezt zokon, mert gyerekkoromban nagyon foglalkoztatott a paleontológia. De egy hírneves, profi rendezőtől ennél azért alaposabb utánanézést várnék 9 év előkészület és több milliós befektetés után.

Scarlett Johansson ugyan messze a legjobb alakítást nyújtja itt, ám az általa játszott figura inkább egy sorspéldázat, mintsem személyiség. Lucy az emberi abszolutum: a fejlődés alfája és omegája (1%-ról indul). Külön szóba kerül, hogy az 1. ismert női emberfélét szintén Lucy-nek keresztelték el. S a párhuzam teljessé válik a végén, mikor visszautazik sok százezer évet, és meglátja az élő majomembert. Az evolúció kezdete és vége találkozik. A Lucytól látott utolsó emberi reakció is a kíváncsiság, ahogy kinyújtják egymás felé az ujjukat.

Láttam már olyat filmen és TV-sorozatban, hogy a hirtelen és nagy léptékű megokosodás érzéketlenné tesz valakit az emberi kapcsolatokra. Mint azt telefonon édesanyjának, majd Normannek próbálja szavakba önteni: érzi, hogy a fejlődése mindent elcsökevényesít benne, ami miatt régen valakinek, személynek minősült. "Rájöttem, hogy mindaz, ami emberivé tesz minket, korlátot jelent." Hátborzongató ebbe belegondolni. Lucynak külön magával kell hurcolnia egy párizsi rendőrtisztet, hogy a vele való természetes szóváltás emlékeztesse rá: mit jelent az, hogy "embernek lenni".

Miért izgasson, minket, hogy fegyveresek követik, ha a sokasodó istenszerű védjegyeivel porszemként bánhat el velük? Előbb altatni, majd 1-2 órán belül már lebegtetni is képes az ellenfeleit. Egyedül az jelent feszültségforrást, hogy Lucy mi mindent él át a CPH4-től, illetve, hogy emberi életének sémája szétesik-e, ha tovább közelít a 100%-os szellemi szinthez? Az az ötlet is, hogy Lucy-nak "koncentrálnia kell" erői használatakor, valahogy csak egy sebtiben kitalált résnek tűnik, amin át Besson becsempészheti a kedvenc akciókliséit a drámai tetőponthoz.

Valahol a rendező is érezheti, hogy fölöslegesek a mellékszereplők, mert nem ad nekik személyiséget. Morgan Freeman Norman-je is igazából útmutatóként szolgál, nehogy a közönség végképp elveszítse a fonalat a történet intenzívebb szakaszain. 

("Most mit művel?"

"Új generációs komputert épít."). 

A francia rendőrtiszt meg csak egy kölcsönvett ébresztőóra Lucynak, hogy ő még mindig ember. Lucy a félelmein hamar túljut, de érdekes, hogy a bosszúvágy nála hogy nyilvánul meg. Leöli Jang testőreit... őt meg életben hagyja, átszúrt majd meggyógyított kezekkel. Ugyan már: egy műtőben lőtt le egy menthetetlen pácienst, hogy az orvossal kiszedesse a hasából a felszakadt zacskót! 

Dokumentumműsorként biztos, hogy állóképesebb volna a Lucy: ott természetes az, ha átvezető magyarázatokkal ötletek és elgondolások között ugrunk nagy léptékkel., újra és újra. Besson nem tartozik ide, ebbe a műfajba; profihoz méltóan teremt feszültséget akciómozikba, maradjon is azoknál. 

A Lucy-val is egy kőkemény hangulatú, feszült röptúrát hozott létre a szürrealitás világába: érdekes és lüktető, másrészt tele van lyukakkal és teniszlabdaként pattintgatott figurákkal. A tavaszi Transzcendensnél valamivel jobban sikerült lekötnie, így végülis egy 5/10 pontot én megszavazok rá.