A Galaxis Őrzői

Azt hiszem, A Bosszúállók óta nem akadt ennyire kockázatos project-je a Marvel stúdiónak, mint A Galaxis Őrzői. A forrásanyag vad, intergalaktikus mesevilága sosem bírt akkora olvasótáborral, mint mondjuk egy Batman-, Pókember- vagy Hulk-képregény. Nem lehetett biztosan tudni előre, pontosan mely közönség-csoportokat fogják vonzani a felnőttes fő karakterei:

1. A tolvaj Peter Quill, alias Star Lord (="Csillag Nagyúr"),
2. Gamora, a bérgyilkosnő,
3. Groot, a humanoid növényember,
4. Rocket, a genetikailag módosított mosómedve 
5. és Drax, a családbosszútól fűtött izomkolosszus.

Nem készítették elő külön filmes eredettörténetek a terepet a csapatbulihoz, mint a Bosszúállóknál. Külön meg kellett teremteni a moziváltozat identitását, hogy mi akar lenni, és aként hogyan lehet hatásos. Az író-rendező, James Gunn sem számított márkanévnek - jómagam is csak onnan ismertem eddig, hogy a förmedvény Scobby-Doo-mozik szkriptjét írta. Kíváncsi vagyok, a Disney-n kívül hány stúdió mert volna negyedmilliárd (!) dollárt ölni ennyire bizonytalan tervezetbe (reklámkampánnyal együtt).

Peter Quill egy űrbéli világ sokadik piti tolvaja, akit 26 éve rabolt el és tanítgatott a rablóvezér Yondu. Quill egy rejtélyes gömb birtokába jut, amit Yondunak kellett volna átadnia. Több másik űrbűnözővel együtt elfogják, és a Kyln nevű űrfegyházba viszik. Quill végül újsütetű rabtársaival együtt megszökik. Kiderül, hogy a gömb valójában egy kozmikus fegyver, melynek erejével könnyen lerombolható akármelyik planéta felszíne. Ezt az erőt akarja Ronan, Thanos titán főpapja is rászabadítani az általa gyűlölt Xandar bolygóra.

A trailerek-ből annyit leszűrtem, hogy A galaxis őrzői - hasonlóképp a Vasember-hez - sci-fi-elemeket vegyít a laza poénszórással, és a középpontjában szintén egy beképzelt, jóképű főhős áll. Leginkább arra voltam kíváncsi: milyen lett a kikevert humoros stílus, amit James Gunn használni fog? Savanyú cukormáz egy effektben úszó filmroncson, vagy jól időzített, szellemes adalék, amitől még szórakoztatóbbá válik egy korrekt adaptáció? 

Egy képregényfilm szerintem akkor működik, hogyha valami más akar lenni először, és csak utána egy élő-szereplős képregény. A Guardians of the Galaxy két műfaj kombinálása: akcióvígjáték és űr-fantasy. Bár effektekből néhol többet szór az indokoltnál, nagyon hamar megfogott az energizált légköre, a piti űrbűnözők pörgős világa. Vicces volt és mulattató: a csattanók szinte mindig megfelelő pontokra voltak időzítve, mikor egy jelenet épp túl komorrá, színpadiassá, vagy egyszerűen túl klisé vált volna. És alig párszor tűnt csak nem oda nem illőnek.

Az ötös fogat mindegyik tagja talpraesett, önironikus figura. Hiába fűznek lépten-nyomon megjegyzést valamihez, a poénok nem láttatják őket ostobának - kivéve talán néhol Drax-et. Mind megtapasztalták a magány és kirekesztettség érzését, nincsenek ideáljaik, a megélhetésre és túlélésre hajtanak. A szökés után is csak 2 okból lógnak egymás nyakán: Drax kivégzett feleségéért és lányáért akarja megölni Ronant, a többiek pedig a gömb akarják jó pénzért eladni. Azért muszáj valami csapatféleséggé válniuk, mert e kettőben meglátják a veszély valós nagyságát.

Vagyis: egy rakás ügyes lúzer küszködik megmenteni a világot. 

Míg a Transformers 4.-nél a legelső jelenet messze a legérdekesebb volt, addig itt épphogy a kezdés nyögvenyelős. A pillanatkép Quill gyerekkorából finoman szólva sablonos: mihelyt a kisfiú megtagadja, hogy haldokló anyja kezét megfogja, a nő szíve leáll, a fiú pedig bűntudatosan kifut az éjszakába.
Az viszont tetszik, mikor kiderül, hogy Yondu nem pusztán "befogadta" Quillt - amint azt a fejéhez vágja -, de ő is rabolta el 26 éve. Vagyis a férfi teljes joggal tartotta meg zsákmányként a gömböt, hisz az űrkalóz valami sokkal értékesebbet lopott el Petertől: a jövőjét, egész általa addig ismert világát.



A felnőtt Quill valódi egyéniség, tele hibákkal: komolytalan, csibészes, többnyire megbízhatatlan. Mindig saját hasznát tartja szem előtt, ugyanakkor hiányzik belőle az igazi aljasság. Ahogy szilánkok derülnek ki a múltjából, világossá válik, hogy "Star Lord" neve és imidzse csak attitűd (kellemesen elasszociáltam, hogy mintha a "Star Wars" és "Sith Lord" neveket tették volna össze). Ugyanolyan álarc ez, mint a vörös szemű sisak, amellyel légüres térben tud lélegezni. 
Örülök, hogy a film nem rágja szánkba, hogy Quillnek van "normális oldala" is. Kisstílű bűnöző életmódja mentes a kötöttségektől, nem tartozik senkinek az életben. Ha belegondol az ember, hogy egy vadidegen világban tanult meg boldogulni, egyáltalán nem túlzás, hogy mindent humorosan próbál felfogni. Hiszen, mint az elhangzik, ő a birodalomban az egyetlen földi humán - helyi szóval "terrai" - ebben az űrtérségben.

Gamora, Thanos titán fogadott lánya. Ötük közül az övé a legmostohább múlt: családját és népét Thanos kiirtotta. Őszintén szólva zavarosnak találtam, hogy miért most és mivel árulja el Thanost. Ezt a cselekmény egyik aktív szálává is lehetett volna tenni, mert Gamora köthető a legszorosabban a negatív szereplőkhöz. A vonzalmat közte és Quill között is könnyű lett volna elidétlenkedni, de szerencsére nem így lett. Végig erős az egyensúly humor és dráma között - mindamellett, hogy végig a humort részesíti előnyben.

 

Apropó: hiányoltam egy kis kreatív kakaót a negatív figurákból. Igencsak jellegtelenek. Ronan alakja még egy Imhotep-szintű tekintélyaurát úgy-ahogy kiizzad magából: fanatikus, teátrális, és mindenekelőtt hatalomvágyó. De a karakter mégis megreked egy önelégült csillagkapus főgonosz szintjén, aki ugye mi mást akarna, mint pusztítást és  világuralmat.

Tettestársa, Nebula pedig műsoridőt se nagyon kap: olyan másodrendű parancsnok Ronan mellett, mint Faora Zod mellett Az Acélemberben. Sajnálom, hogy semmit nem kezdtek a ténnyel, hogy Gamora és ő mostohatestvérek. Ronan bukása után pedig teljesen megszűnik a történetben, miután elszökik a Dark Aster óriáscirkálóról. Ha visszatér a folytatásban, remélem kicsit kidolgozottabb antagonista lesz.

Abszolút kedvencem a bagázsból Rocket (hivatalos magyar fordításban "Mordály"). Múltjáról neki is éppcsak annyit tudunk, hogy érdekeljen minket a sorsa: genetikailag módosították egy félreeső bolygón, és rekordszámú börtönből sikerült kereket oldania. Fejvadász és fegyverszakértő: egyetlen társa eddig Groot volt, akinek háromszavas beszédét is egyedül ő érti. Rocket egymaga kap annyi kacagtató szöveget és menő momentumot, mint a másik 4 "Őrző" együttvéve.

Egy kirekesztettekből álló csapat, változatos küllemmel, múlttal és képességekkel mindig jó táptalaj a színes szóváltásoknak. Maradjunk csak a Marvel-ligáknál: moziban az X-menek izgalmas csapatot alkottak (főleg Bryan Singer keze alatt), míg a Bosszúállók már-már bealtatóan szárazak lettek. Quill és a többiek között végig érdekesek az interakciók, akciónál és átvezető részeknél is.
Külön odafigyeltek a készítők, hogy a csapatmunka sose tűnjön izzadtságszagúnak. A kis társaságban először csak távolságtartóan megtűrik egymást, ki-ki a maga okai miatt. Aztán a rengeteg kutyaszorító helyzet után megtanulnak bízni nemcsak egymásban és magukban. Egész a pontig, mikor egyik-másik már nyíltan lehaverozza a többit. Piszkosul kell figyelni rá, hogy ne legyen csöpögős vagy szánnivaló: az események bevonnak, és a végső csatára már igenis akarjuk, hogy legalább túléljék az egészet.

Összességében: A Galaxis Őrzői egy sokarcú, lüktető, fordulatos kalandtúra a Marvel-világ űrbéli tartományában. Ugyan nem túl eredeti,  de nem is harsány vagy ostoba, és elsősorban nem a látványosságai táplálják a nézői élményt. Abszolút megállja a helyét vígjátékként, főhősei ugyanolyan kemény, de kedvelhető balekprofik, mint a klasszikus zsarufilmek főhősei: Die Hard, Halálos fegyver, Beverly Hills-i zsaru, stb. A negatív szereplők ugyan sótlanok benne, és vannak zavaros pontok a történetben (pl. Quill apjának emlegetése), de végül a fontosabb szálakat elvarrják, és ismétlem: egy egyszerre velős és vicces mozi.

A Galaxis Őrzőire dobok egy hetest a tízből. Végig szórakoztató képregényfilm.