Hercules legendája

I.e. 1200: Alcmene megszüli Zeus fiát, Alcidest, titkos nevén Hercules-t. Férje, Amphitryon 20 év múltán a vér szerinti fiának, Iphicles-nek adja Alcides szerelmének, Hebe-nek a kezét. Alcidest pedig Egyiptomba száműzi, és mindenki halottnak hiszi. Amphitryon veszekedés közben megöli Alcmenét, öngyilkosságnak állítva be. Mikor Hercules - immár egy csomó közelharccal a háta mögött - visszatér. Fogságba vetik, de a férfi hívására Zeus egy villámfegyvert ad neki, hogy szétverje a katonákat. Amphitryon muszklival, Iphicles zsarolással próbálja megfékezni. Mindkettőn bosszút áll, és lesz saját családja Hebe-vel.

Amikor ennyire egybehangzóan negatív alkotással kerülök szembe, egyetlen dolog hajt a megtekintése felé: a kíváncsiság. Érdekel, találok-e valami olyan pozitívumot, amit más nem. Ezért nem részletezem külön, hogy szkripttől vágásig, szövegfüzetektől az alakításokig semmilyen aspektusa nem működik. Vagy hogy az egész produkció egy csöpögős, félmeztelen jelmezbállá áll össze végül. A többi kritikus - amatőr és hivatásos egyaránt - már szóvá tette.
Egyetlen dolgot vártam a Hercules legendájától: hogy a készítők több ismerettel rendelkezzenek a mondakörről, mint én magam. Nem szégyellem bevallani: nem tudom fejből a 12 próbát. Wikipedia nélkül sejtelmem se volna, melyik szörny honnét származik azok közül, akikkel Zeus fia a mítosz szerint megküzdött. Azt viszont rögtön kiszúrom, amikor a színészek és a készítők semmi energiát nem adnak bele a munkájukba. 

Gyakorlatilag bárki, aki rendszeresen szokott filmeket nézni - akár moziban, tévében vagy számítógépről -, az ráismer az itt felsorakoztatott, más filmekből lopott stíluselemekre:

• a 300 lassított görög harcosai,
• a Gladiátor arénaharcai,
• az I.e. 10.000 állatanimációja,
• Az utolsó léghajlító villámeffektje. 
• az Avengers főgonosza,
• a Spárta a köbön hősére emlékeztető másik gonosz,
• a Múmia fő helyszínével.
• Írta és rendezte: a Die Hard 2. rendezője: Renny Harlin, 
• Segített neki a 2011-es Conan, a barbár és A holló 4. írója: Sean Hood.

Ezek után nem csodálom, hogy univerzálisan legendahamisítást kiáltottak ki a változtatások miatt. Legfeltűnőbb ez Amphytrion és Iphicles esetében. Az eredeti történet szerint Amphytrion nem az a hatalommániás, feszt ordibáló pojáca volt, akinek itt beállítják. Miként Iphicles is távol állt attól szánalmasan rothadt lelkű akarnoktól, akinek beállítják. Iphicles eredetileg bátor férfiként Hercules több kalandjába is bátran bekapcsolódott. Egyszerűen nem értem, mi szükség volt őket démonizálni, ráadásul ennyire nevetséges módon.

És ha már itt tartunk: vajon ki találta ki azt, hogy Hercules Hera áldásával jöjjön a világra? A mítosz egyik alapvetése, hogy az istenek királynője szégyenletes fattyút látott benne. Már ez a konfliktus önmagában kitölthetne egy filmet: Hercules szüntelenül bizonyítani akart mostohaanyjának és a többi istennek, hogy méltó a származására. Akkor minek kell szenvelgő műdrámát forszírozni arctalan figurákkal, akiknél a tavi moszatoknak is több a személyiségük? 

Sokadik Rengetegedik árulkodó jel, hogy még a legelemibb mai hollywood-i látványkellék, a CGI is hamis. Az oroszlán, amellyel Hercules és Iphicles szembetalálkozik a film elején, egy furcsa állkapcsos életsűrűsödés lehetett, de nem egy sörényes emlősállat. És valahányszor ember ember ellen harcol, bevágnak egy kurta lassítást. Csak mert a 300-nak folytatást csikartak ki, még lehet manapság is elkoptatott ez a trükk. 

Ampphytrion végső harcán a mostohafiával már röhögni se tudtam. Nem elég, hogy egy hamis szakállal ugrándozó izomagy hajlong a szintén izomagy mostohája elől, de a harc által - szigorúan csak elméletben létező - feszültséget - teljesen megtöri Iphicles, amikor Hebét túszként mutogatja neki. Mégha léteznének is a filmben fordulatok és karakterek... az nem üt szíven minket, hogy Hebe színpadias ál-halála Alcmene ledöfődését juttatja eszünkbe. Azok után, hogy a cselekményt mennyire rozsdássá teszi a Hercules körüli ármánykodás, ez a legutolsó dolog, amire még esetleg kíváncsiak vagyunk.

Él Amerikában egy Jeremy Jahns nevű fiatal videókritika-készítő. Szerintem ő találta meg a legtalálóbb jelzőt Harlin alkotására: "Ez a Mortal Kombat: Annihilációja a Hercules-moziknak." Hiányzik belőle minden mozgatóerő, a szappanopera szerű drámát pedig épp az teszi elviselhetővé - és néhol röhejessé -, hogy a színészi játék nem létezik. Plutóniumbombát érdemelnek mindazok, akik ezt és így a nagyközönség elé akarták rakni.