A LEGO-film

Lego-

kosabb mesefilm a Wall-E óta!

 

1947-ben, Ole Kirk Christiansen megteremtett egy új, pofonegyszerűen használható építőjátékot, melynek a dán "Leg godt!" (="Játssz jól!") szókapcsolás után a "LEGO" nevet adta. A játék kisméretű alkotóelemekből áll, melyek alul lyukas, felül bügyközött sémájuk révén tetszés szerint illeszthetőek össze. Az egész LEGO-univerzum lényege az alkotókészség: minél többféle formát és konstrukciót létrehozni az elemekből, pusztán a fantáziánk használatával.

Azok után, hogy mennyi bezúznivaló filmet mintáztak Hollywood-ban videójátékról, sokakkal együtt nekem is meglepetés volt, mennyire tetszett egy építőjátékról szóló mese. Lendületes volt, humorpazar és meglepően gondolatprovokatív. A két rendező, Phil Lord és Christopher Miller nyilván tudták: ha egy "mainstream" (="fősodor-béli") mozifilm készül magáról a játékról, úgy abban mindennek benne kell lennie, amit csak felölel a LEGO-márka. "Konzisztens sztorit" írni itt már messze nem elég (főleg úgy, hogy nálunk csak 6 éven aluliaknak nem ajánlották a megtekintését): a The Lego movie-nak

1. össze kell foglalnia a játék lehetőségeit és sokarcúságát,
2. megtartva viszont annak alapkinézetét, hogy felismerhető és egyedi maradjon;
3. ki kell fejeznie a LEGO használatának élményét és lelki hatását;
4. meg kell győznie az intelligens elmét arról, hogy mondandója fontosabb, minthogy egy játékterméket népszerűsítsen;
5. stílusának több különböző oldala legyen, így mindenki megtalálhatja benne a neki tetsző aspektust;
6. valamilyen szinten át kell hidalnia a szakadékot a gyerek és a felnőtt néző átlagmentalitása között, hogy minden korosztály élvezni tudja.

Legóváros elnöke, Lord Buisness arra készül, hogy leigázza a világot titkos szupereszköze, a Krigli felhasználásával. Leghőbb vágya, hogy egy állandósult, hermetikusan kiszámítható birodalmat teremtsen. Ezért üldözteti sok éve az Építőmestereket, akik spontán, egyéni ötletek alapján bármit képesek építeni a LEGO-univerzum építőelemeiből (ugyanúgy, ahogy mi, az emberek is).
Eközben az Emmet, a legátlagosabb építőmunkás egy napon rátalál az Ellenállás Elemére, a Kriglit semlegesíteni képes antifegyverre. Mikor letartóztatják, egy Vadóc becenevű Építőmester megszökteti. Emmet megtudja, hogy egy prófécia szerint az Elem birtoklása őt teszi "A Különlegessé", vagyis a kiválasztottá, aki különleges kreativ építőkészsége révén felszabadíthatja a Lord Buisness által fenyegetett világot. Csak ott a bibi, hogy Emmet kreativitása kb. a minimális és a nulla között mozog.

Azok közé tartozom, akik nemhogy gyerekként, de a mai napig szeretik a LEGO-t (csak épp az emberfigurákat már nem használom). Mindig is tetszett benne, hogy általa a fantáziám fokozatosabban tud manifesztálódni. Szemben pl. a rajzolással, ahol mindig mereven kell léteznie a tudatodban egy bármilyen tárgy kontúrjainak, és még akkor is kell egy bizonyos fajta kézügyesség.

A The Lego Movie tökéletesen felidézte bennem mindazt, amit szeretek általában az építőjátékokban. Látványvilága azt hibátlanul idézi meg, egyáltalán nincs agyontömve CGI-animációval. Ennek a furcsa dimenziónak minden része LEGO-ból készült: tűz, füst, por, épületek, nyalábok, tenger, krokodilok, stb. Legfeljebb 2-3 olyan tárgy fordul elő itt-ott, ami nem legóalapú:

1. az emberfigurák arcát rajzoló finomecset,
2. az ugyanezt törlő folyadék,
3. Rossz Zsaru egyik járművének ragacslövege,
4. és az "Univerzum széle", a Lord Buisness épülete előtt tátongó fekete örvénylyuk.

Először még furcsának tűnhet a mezei nézőnek a mese kinézete. A LEGO-alakok korlátolt mozgása - akárcsak a valóságban - szándékosan darabos, ezzel is megidézve a játék hangulatát. De miután az ember retinája adaptálódott, pihekönnyen be tudja szippantani a változatos képsorok, a lendületes cselekmény és a szórakoztató karakterek.

Az új mű maradéktalanul törlesztett abból a kreativitáshiányból, amit Robotzsaru remake-je kapcsán éreztem idén. Szemben az ottani sótlan tálalással, A Lego-kaland szinte zsonglőrködik a humorral, nem is egy aranybányából aknázva ki a vicceket:

1. Először is adott, hogy a figurák saját Lego-vonásaikból poént faraghatnak (pl. Emmet reggeli tornája, vagy hogy mennyire nem lehet arc alapján azonosítani valakit).
2. A 4 legfontosabb személyt (Emmet, Buisness, Vadóc és Vitruvius karakterét) kivéve szinte mindenki más filmekből átvett karakter paródiája. Kijut az anekdotából az Építőmesterek közül Abraham Lincolnak, az NBA kosarasainak, de ugyanígy megtaláljuk a Gyűrűk-ura, a Star Wars és a Detective Comics pár ismertebb alakját. Batman ráadásul főszereplő a cselekményben: Vadóc (igazi nevén Lucy) pasijaként egótól dagadó, keménykedő fenegyerek. "Én csak feketével dolgozom. Meg néha nagyon-nagyon sötét szürkével."
3. Megint egy párhuzam a Robotzsaru filmjeivel: nevetségessé teszi magát a fogyasztói társadalmat. Csak itt nem a gépekre, hanem az átlagember gondolkodásmódjára helyezik a hangsúlyt. Legóváros látszatdemokráciájában minden uniformizált, minden ember már-már zombiként dolgozik nap mint nap.
4. A kövületrégi koncepció, hogy egy ifjú kiválasztott megmenti a világot a gonosztól. Persze, ezt már nem is egy animációs mozi figurázta ki korábban, mégis frissnek és mulattatónak hat ebben a produkcióban. Sőt kiderül, hogy az egész kamu volt: Vitruvius a halálakor bevallja a fogoly Emmetnek, hogy ő találta ki, ezzel adva ösztönzőerőt a megmaradt Építőmestereknek.

Emmet sok tekintetben az egyéniség mélypontja, mikor megismerjük. Az átlagnépből is a legsemmilyenebb, legfelszínesebb mosolybolond, aki egész életét mindig menetrendszerűen éli:

• Ugyanaz a reggeli készülődési sorrend, majdnem percre pontosan beosztva;
• vakon lelkesedik a médiában fényezett vezetőiben, köztük Buisness elnökben;
• ellenvetés nélkül robotol az építkezésen, mindig sorba állva a 41 $-os kávéért;
• szüntelenül bazsalyog, túlbuzgón keresi kollegái társaságát;
• otthon minden idők legostobább, IQ-gyilkos TV-show-ján röhög;
• és mindennap a rádióval énekli ugyanazt a vezető slágert: "Everything is awesome!"

Elnyűtt klisé, hogy egy igénytelen átlagfickó belesodródik az eseményekbe, és egy idő után - pusztán átérezve a szerepet -, tényleg hőssé avanzsál. Ezt sikerül kikerülnie a rendezőpárosnak azzal, mikor Vitruvius beismeri, hogy hazudott. Szerencsére Lord és Miller arra is gondolt, hogy az egésznek a tanulsága kompenzálja a "prófécia" nélkül keletkező morális űrt. Persze, hogy az Építőmesterek és sima polgárok próbálják menteni magukat, ki-ki a maga ötleteivel. De "csak" ettől létrejöhet köztük tudatos összedolgozás is?
Attól a felismeréstől, amit a fiatalok közül Emmet ért meg elsőként. Bárki lehet kiválasztott, aki kitart a kreativitása mellett. Vitruvius arra bíztatja: "Emmet, ne foglalkozz azzal, amit a többiek csinálnak. Azzal kell élned, ami benned különleges." Csalódott lettem volna, ha csak ennyit tanul meg. De később éppen ő ötli ki a tervet, hogy bejussanak Lord Buisness cégépületébe, ahol a Végtelenedik Emeleten az elfogott Építőmesterek raboskodnak. Korábban felmérte, hogy útitársai - Denevérember, Vadóc, Benny az űrhajós, Unikitty hercegnő stb. - nem tudnak tervszerűen összedolgozni, noha ehhez is megvolna a készségük. A volt építőmunkás érteti meg velük: bármennyire nem élhetünk útmutatók szerint, azok megléte szervezőerőt jelent, tehát önmagukban nézve hasznosak.



Én úgy láttam, erre reflektál az is, ahogy Rossz Zsaru rajtaütésekor Unikitty birodalma megsemmisül. Az ő karaktere és országa a legpozitívistább, nyílt karikatúrája annak, ahogy egy kisgyerek a Mennyországot elképzelheti: nincs kijelölt alvási idő, nincs kormány, se negatív gondolkodásmód.
Ezzel együtt azonban szervezettség és szabályok sincsenek (kivéve feltehetőleg a szeretet és jóindulat természetes normáit). Nem csoda hát, ha Unikitty és az ottani Építőmesterek védtelenek Rossz Zsaru ellen: őt csak Lord Buisness parancsa érdekel, és miután másik énjét, Jó Zsarut Buisness kitörölte, érzéketlen mindarra a rosszra, amit véghez visz. Meglepő módon a 2 végletet jelentő szereplővel egyformán tudtam együttérezni :

• Buisness a szüleivel zsarolja Rossz Zsarut, hogy ettől is hatékonyabban vezesse az üldözést. Csak hogy aztán majd megszabaduljon tőle is, mint feláldozható szolgától.
• Unikitty a zűrzavar közepette még mindig a mosolygást erőlteti. De mikor a hazája romjait látja alásüllyedni, észrevehető, hogy ezt a fájdalmat már nem tudja, hogyan kezelje: "A-az otthonom...!"

A többféle LEGO-ország váltakozását kellően megindokolja a forgatókönyv. Nemcsak azért követi egyik helyszín a másikat, hogy a készítők eldicsekedjenek vele, mi mindent kreált a márka évtizedek alatt. Legóváros falát áttörve Emmet először a Vadnyugatot ismeri meg: Amerika paródiáját rögtön Mexiko paródiája követi. Személyes kedvecem Unikitty felhők között elterülő országa, ahol egész nap diszkózene zajlik, és mindenki vidám. Nem állítom, hogy a mese minden vicce nevettetően hatott, mert nem. De általában rendkívül jó érzékkel időzítik a poénokat, remek az összhatás beszéd és mozdulatok között.



Igen kockázatos volt az alkotóknak kilépnie a legók egész dimenziójából. Mikor Emmet az Építőmesterek megmentéséért feláldozza magát, a mindenség végét jelentő örvényen át egyszercsak a mi valóságunkban köt ki. A film eseményei voltaképp egy kisfiú, Finn és édesapja cselekedeteinek a kivetülése az építőfigurák világegyetemében. Will Ferrell Lord Buisness hangjátékán kívül a mítikus "Fenti Embert" is alakítja, vagyis az óriási LEGO-készlet tulajdonosát. Mi és idővel az apa is felismeri, hogy Lord Buisness alakja az, aminek Finn őt látja: egy maradi felnőtt, aki a Kriglivel (ami igazából rögzítőragasztó) épp a játék lényegét öli ki. A kreatív alkotás újraismételhető élményét.
Úgy érzem, az utolsó fél órára kissé elfáradt a mese. Kicsit patetikus az, ahogy Finn és apja lassan kiokoskodják a movie tanulságát, és ahogy ez az eseményekre kihat: Emmet visszajut, secpec alatt eszkábál egy repülő járművet, és még Buisness-t is meggyőzi, hogy letegyen a gonosz tervéről - párhuzamosan az apa-fia beszélgetéssel a fenti világban. Egyedül itt éreztem, hogy a tónus félrehajladozik. Nem zökkentett ki annyira, csak úgy éreztem, kiürülőben van a film kreatív energiaforrása.




Szerencsére maga a tanulság kellőképp aktuális. Mindenki lehet "A Különleges", a kiválasztott... ha megőrzi fantáziáját és gyermeki alkotókedvét, inspirálva ezzel másokat is, hogy ugyanígy tegyenek. Korunk egyik általános visszássága, hogy a felnőtt, munkavállaló réteg a mindennapi rutin foglyaként kényszerül élni. Megadva ezzel magukat az üzlet-politika-média által szorgalmazott, alárendelt polgárképnek. Örültem a mondatnak, melyben a "Fenti ember" Finn tudtára adja, hogy megértette, kiről mintázta fia a rosszfiút: "Ha az építőmunkás beszélni tudna Lord Buisness-szel, szerinted mit mondana neki?"
Még az "Everything is awesome!" főcímdala (ami egyébként jópofa és fülbemászó muzsika) is új értelmet nyer: az elején még csak a nagyvárost szipolyozó elemek egyikeként játszották be, Emmet napi programjának részeként. Itt viszont a teljesség megtalálását hirdeti: a sok-sok külön polgár és építőmester közösen elkezdhet építeni egy változatosabb világot, konszenzusban, korlátozó előítéletek nélkül. Többről szól tehát a történet, minthogy egy hiperbalek felfedezi rejtett értékeit. Egy Széchenyi-idézetet felhozva: "Itt alkotni, teremteni kell."



Aláírom, hogy A Lego-kaland az elmúlt évek legszellemesebb meséjeként maradjon meg a mozis köztudatban. Dacára annak, hogy célközönsége a 6-12 év közöttiek, hangvétel, vizualitás, üzenet és szereplők terén is villantott. Azt elismerem, hogy a humor nem mindenütt egyformán ütős, és néhol - különösen az utolsó harmadidőben - felütik a fejüket gyermeteg dialógusok is. De ha a fő cél az volt, hogy megteremtsék a definitív, intelligens Lego-mozit, úgy a Warner Brothers sikerrel járt ebben. Visszanyertem bizakodásomat a 2014-es mozikínálatban, és újult lelkesedéssel tekintek a LEGO-ra, mint játékra.




Végítéletem A Lego-kalandra: