Ítéletnap

Az Ítéletnap valószínűleg az a Schwarzenegger-film, ami valaha is a legközelebb jut a vallás témájához. Elérni azonban ez sem tudja, minden darkosság és vallási teória ellenére, ami jellemző a szubzsánerre. Ehelyett kapunk egy ostoba és teljesen érdektelen kimenetelű fogócskát, tucatnyi olcsó robbanással és pár anagrammanevű sablonkarakterrel. Résztvevők: Arnold aktuális figurája vs. talán az egyetlen lény, akivel az osztrák színész még nem harcolt a filmjeiben. Az Ördöggel.

Kezdem inkább azzal a néhány aprósággal, amit eredetinek vagy izgalmasnak találtam a filmben. Nem sok ilyenhez volt szerencsém ebben a movie-ban:

1. Az ördög első megjelenési formája, a láthatatlan vízköpő-sárkány.
2. Az alapötlet, hogy egy közönséges halandó minden idegszálával küzdeni próbáljon egy démonalakkal.

Merő zagyvaságnak tartom már az Ítéletnap premisszáját: megjövendölték, hogy 1979-ben megszületik az Antikrisztus anyja, akinek friss kígyóvért kell a szájára kenni. És lőn. '99-ben eljön majd érte a Pokol Ura - lényegében hogy párzzon vele -, és megkezdődik az Apokalipszis. A Christie nevű lány azért célpont, mert állítólag születésekor "a csillagok pont jól voltak elrendeződve". Egyedüli támaszául pedig egy Jericho nevű kiégett zsaru szegődik, akinek természetesen nulla köze van bármiféle keresztény vagy természetfölötti témakörhöz.

Majd ehhez jönnek még hozzá olyan apróságok, minthogy "666" sosem létezett, mint biblikus szám. János Evangéliumából a 666-ost álmában látta az író, tehát fejjel lefelé kell olvasni. Így az jön ki: 999, azaz 1999 éve. Hát ennél csigolyatörésesebb álmagyarázat bajosan akadna rá, hogy miért a premier évében játszódik a cselekmény is! Ez ugyanaz a toloncolt, béna számmisztifikáció, ami a 23-as szám c. filmet jellemzi. Azt látunk a számokba és jelekbe, amit akarunk, amíg az kicsit is logikusnak hangzik.

Gabriel Byrne karizmatikus színész, de a tehetségét eltékozolja a mű. Mintha Az ördög ügyvédjéből Al Pacino-t utánozná: én Sátánnak ilyen csapongó, püromániás verziójával még nem találkoztam. Nem is érdekli egyáltalán az emberek pszichéje, érzései; nem próbál taktikázni, manipulálni és megrontani lelkeket. Egyszerűen előtrappol a semmiből, dörmög, rombolást kelt, majd odébbáll; útját pedig itt-ott néhány nevesincs hulla kíséri. 

Mindezek mellett: ha valóban ő a Pokolmélyi Sátán, akkor hatalma Istenével közel azonos kellene, hogy legyen. Mi szüksége rá, hogy testőröket fogadjon maga mellé? Netán a papi szekta miatt, akik Christine-t is meg akarják ölni, megakadályozandó a világvégét? És később többször nyíltan konfrontálódik a főhőssel, de sosem végez vele. Na jó: egyszer kifeszíti egy keresztre, de ezzel kifújt.  Tényleg úgy jött le nekem, hogy John Miltont idomították egy átlagos Arnold-mozi stílusához. Még a Kommandó egyik híres jelenetét is újra megkapjuk, ahol a főhős feltankol fegyverből és lőszerből (ami persze csak a radikális papok ellen ér majd valamit).

Nemcsak az ördögöt érzem áthallásnak egy másik műből. Jericho az első jeleneteiben mintha Martin Riggs-et utánozná: depressziós ex-zsaru, akinek a neje (+ a gyermekük) meghalt, sötétített és rumlis szobában tengeti napjait, és töltött pisztolyt szegez a homlokához, de nem meri meghúzni a ravaszt. Amellett pedig, hogy nincs valódi személyisége, Jericho nem is tanul semmit az ördög elleni hadakozásból. Végigküszködi, de nem változik semmilyen téren, vagy ismer fel bármilyen tanulságot. Majd külön leírom, miként is végzi.

Nevetséges pillanatok tömkelege tarkítja a 2 órás műsoridőt. Inkább csak az 5 legnevetségesebb pillanatot írom le, amit az Ítéletnap fel tud ajánlani:

1. A merénylő pap, akit Jericho megállít, legalább 30 emeletet zuhan 1 megakadással, keresztül egy kis épület üvegzetén, és rögtön elrohan onnét, mint akinek semmi baja. Az ördög alighanem képes lehet erre, de egy mezei atya?
2. Christine 1. filmbéli látomása, ami megkísérti őt. Lát a metrón egy embert, amint vihogva az ördög jöttére figyelmezteti őt: "Eljön érted. Eljön érted Christine!" "Honnan tudja a nevem?" "Meg fog dugni! Meg fog dugni, Christine!"  Sajnálom, de az ilyen dialógusok számomra a Csonthülye színvonalát képviselik: "Vissza kell hozd a fiamat, Csonti! Tüstént hozd vissza!" 
3. Még ugyanennél a jelenetnél: ahogy Christine a férfit megérinti, az széttörik darabjaira, és akkor riad fel a látomásából. Ezeket a látomásokat még metaforaként sem tudom komolyan venni: ezek nem többek puszta látványtrükk-morzsáknál.
4. Jericho egy kórházban azt találja, hogy valaki egy embert felszegezett a plafonhoz, és végzett vele. Egy helyi zsaru képes azt mondani erre: "Lehet, hogy ő maga csinálta." De ami igazán kiakasztó, hogy mikor a hullán véres üzenetet olvasnak, az feléled, dulakodni kezd, és végül le kell lőni, hogy visszahaljon. Tiszta röhej.
5. Jericho egyik támadója éppen Christine nevelőanyja, aki előbb összeveri a volt rendőrt, majd nekinyom egy asztalt, próbálva megölni őt. Nagynehezen sikerül leállítani, miközben tesze-tosza lánya végig csak néz. Ha valaki annyira lemoshatatlanul akciósztár, mint Schwarzenegger, úgy egy ilyen jelenet láttán a hiénakacaj kerülgeti az embert.

A papok ábrázolását sértően butának tartom ebben a filmben. Még úgy is, ha kiveszem a 999-es szám körüli halandzsát. Nincs érdemi kommunikáció pap és pap, illetve főhős és pap között, ha ugyan az utóbbi egyáltalán méltóztatik beszélni. A felkentekre végig jellemző a sznob, lekezelő, mellébeszélő modor; elsősorban, ha az ördög kerül szóba. Kívülálló úgyse értené meg! Úgy gondolom, Hollywood nem tud, és nem is akar életet vinni a katolicizmus témájába, ezért ennyire unott és klisételjes minden a papsággal kapcsolatban.

Utoljára még a befejezésről. Miután Jericho és Christine egy - valamiért teljesen kihalt - metróval elgázolták az ácsorgó ördögöt, Jericho a templomba menekül imádkozni. Azt várja, hogy Isten pont az utolsó pillanatban fog beavatkozni?
Nos, nem teszi, hanem helyette az ördög ölti fel végre igazi formáját, egy szárnyas tűzsárkányt. Mire várt addig? Talán az elején még nem volt ereje teljében? Nem számít, mert meglevő erejével is iszonyú fölényben volt. Talán Jerichóra, hogy mellé álljon? Ez megint kizárva. Hiába süti el a szokásos "állj-mellém-és-visszakapod-a-szerettedet"-típusú ajánlatot, de többet meg se próbál érvelni. Helyette megszállja Jericho testét, hogy megkapja Christine-t. Átlátszó trükk. Azt meg végképp nem értem, hogy tűzsárkányként hogy bírja 10 méterre felöklelni Jerichót, és a férfinek egy csontja se törik.


Jericho pedig úgy győzi le, hogy míg öntudatánál van, ráugrik egy szobor kardpengéjére, és ettől valahogy... kidöglik belőle egy lángnyelvben az ördög. Jericho jutalma pedig az lesz, hogy haldoklás közben még láthatja halott nejét és gyerekét. Vége.




Állandó erősséget nem tudnék megnevezni az Ítéletnapból. A toprongy történet mellett az akció és a látvány is elcsépelt. Nem tudja sokkolni, megrémíteni vagy legalább picit gondolkodtatni a nézőt. Az érintőlegesen felhozott világvége-téma csak kifogás. Arnold Schwarzenegger ismét egy újfajta témájú produkcióban próbálja ki magát, de igényesség hiányában ez is csak az elvetélt bevállalásai számát gyarapítja.