Fantasztikus Négyes és az Ezüst Szörfös felemelkedése

Amilyen különböző a filmbeli 5 mutáns szuperereje, annyira nem látok semmi egyedit a mozi elkészítésének körülményeiben. Megint egy alamuszi képregényadaptáció zsenge sequel-ja (lásd: Szellemlovas 2.). Megint tisztán látványfilm, ahol minden mást csak formai tartozékként kezel. Megint a világot kell a szuperhős(ök)nek megmenteni, mihez képest a konfliktust agydózeroló komédia puhítja gyerekbaráttá gyereksegg-nyalóvá. Megtámogatja mindezt a nyújtózkodó fadráma, a sajtlyukas forgatókönyv, és a csonkakezű rendezés.

Van egy intergalaktikus parazitalény, Galactus, aki a Föld felé tart. Először mindig hírnökét, "Ezüst Szörföst" küldi előre a célvilágra, amelynek "termikus és szerves energiáit" idővel el fogja nyelni. Az amerikai hadsereg bevonja a Fantasztikus Négyest és a mégse-meghalt Doomot, hogy állítsák meg a lényt közösen. Foglyul ejtik, Doom megszerzi a Szörfös erejét, mégis elbukik, megint. 

Elődjéhez képest a TFFATROTSS sajnos nemcsak direktorát és színészeit tartotta meg, de annak gyermekbetegségeit. Teljesen formulára utaznak a készítők: lemásolva ugyanazokat a felszínes karakterjegyeket, ami elvileg jellemet kölcsönöz a figuráknak:

1. Reed, a csapat feje továbbra is a munkát részesíti előnyben a magánélet rovására;
2. Sue Storm továbbra is a nevetségesen szexi, anyáskodó élettárs;
3. Öccse, Johnny még mindig szeret nyilvánosan ökörködni;
4. Ben még mindig veszekszik Johnnyval, mikor az viccelődik behemót kinézetén.
5. Dr. Doom pedig még mindig uralni akarja a világot;

Időt takaríthatunk meg, ha inkább csak azt nézzük, mi más valamennyire. Először is: Ben már nem akar megszabadulni a kozmikus sugárzástól kapott erejétől. Megbékélt vele, és az előző részből megismert vak nő, Alicia hivatalosan is a barátnője. Mindük örömére Reed és Sue most már a házasságra készülődik, csak mindig közbejön valami, és ez frusztrálja a nőt.

Ha azt hiszi valaki, hogy egyszerűsítek, akkor az illető bizonyosan nem látta a Rise of the Silver Surfert. Az egész produkció olyasféle, mintha egy hétvégi családsorozat epizódját gyúrnánk össze egy csomó korszerű CGI-effekt-tel és néhány olcsó űrfelvétellel. Senkinek nincsenek motivációi, prioritásai. Arról szól az egész, hogy Sue Storm elvileg családot akar alapítani, és nyugalmat az állandó szuperhősi teendők után. Nemcsak feszt oda meg vissza váltakozik, mikor haragos vőlegényére, de olyan helyzetekben orrol meg rá, amikor épeszű nő nem tenné:

1. A világban egy stadionméretű meteorkráter keletkezik a város környékén, de ő ezt kifogásnak éli meg.
2. Reed a legénybúcsúján csinos csajokkal táncol vígan, miközben nem is ér hozzájuk. Ellenben mikor Sue odaérkezik, teljes sértettség ül ki az arcára ennek láttán. Mire föl? Mégcsak nem is flörtölt velük!
3. Esküvőjükön zokon veszi, hogy Reed sietteti a papot, mert vészjelző gépe jelzi, hogy valami katasztrófahelyzet fenyeget. A nő bosszús.
4. S mikor a vendégek elsietnek, Sue ezt letargiaként éli meg... miközben egy helikopter szárnyai majdnem lekaszaboltak mindenkit, köztük Aliciát és a fiúkat!

Az 1. filmben szintén eléggé fejfájdító volt a szereplők felszínes, sőt időnként idegesítő viselkedése. Mégis: az a film valahogy képes volt némi kis ösvényt kitaposni szereplőinek, hogy honnan hová jutnak el, mit tanulnak  meg elvileg magukról és a kényszerből kapott erejükről. A 2. felvonás már nem is próbálkozik, mindössze pillanatnyi hangulatokat tud megjeleníttetni a karaktereken. Ki mikor cseveg vagy Reedék esküvőjéről, vagy a közelgő világvégéről, egy miniadag esetlen vicc kíséretében.

Mégha el is tekintünk tőle, hogy az egész ismert civilizáció a tét - sőt talán az égitestünk maga -, a közvetlen veszélyhelyzetek szinte kivétel nélkül laposak és szervezőtlenek. Pusztán az effektekkel való zsonglőrködést szolgálják. 2 közülük LETT VOLNA alkalmas drámai feszültség keltésére:

1. Mikor a Négyes egy óriáskereket próbál megfékezni, nehogy a rajta levőkkel együtt elpusztuljon;
2. És mikor nagy apokalipszis beköszönt, Sue Storm meghal egy, a testén keresztülhatoló penge által. Azonban Ezüst Szörfös visszahozza őt az életbe saját ereje által. Miért is? Nos elvileg mert az elfogása során Sue-nak sikerült elnyernie az idegen bizalmát. Révén, hogy "emlékezteti őt" a saját párjára. Ez a feltámasztás egy másik movie-ban sorsfordító mozzanat lehetne, itt viszont totál súlytalan. És ami azt illeti: nem valószínű, hogy egy átlagos lelkivilágú polgár, aki hajszál híján szörnyet halt, felgyógyulásakor mindenben elnéző, kedves emberré válna.

Azt gondolnánk, hogy a világ megmentése formál valamit egy, a közjót szolgáló hős világképén. Jelentem: esetünkben eszet sem ad nekik. Korábban nem hitték, hogy lehet magánéletük, miközben vigyáznak a világra; most már hiszik. Már eleve az Ezüst Utazót is úgy állítják meg félúton a cselekményben, hogy megfosztják a különleges deszkájától... ... ... ??? ... ... ... 

Dr. Doomnak könnyű dolga van, hogy átverje mindannyiukat. Nem is figyelik a cselekedeteit a közös munka alatt; Sue még tetten is éri, hogy valami rosszban sántikál, de nem tesz semmit. A Négyestől márcsak a hadsereg vezetői naivabbak itt. Azt hiszik, hogy kézifegyvereik és biztonsági előírásaik visszatartanának egy Doom-hoz hasonló valakit, hogy adandó alkalommal ellenük forduljon. Így aztán őt kell megállítaniuk, a globális katasztrófa megóvása meg szegény Silver Surfer-re hárul.

Az ezüstös utazóval kapcsolatban mindössze 2 dolgot látok, ami talán alkalmas volna, hogy "pozitívumnak" nevezhessük:

1. Mivel az ő ereje is a kozmikus sugárzásból származik, érdekes helyzetet okoz, miután Johnnyval szembekerül, és a fiú tűzképző képességét átmenetileg elszívja. Ettől kezdve ugyanis az ifjabb Storm-testvér a puszta érintésével másodpercek alatt képességet tud cserélni azon csapattársával, akihez hozzáér. Sajnos ez nem vicces, hanem szánalmas poénsort generál: a Négyes tagjai közt Looney Toons-szerűen cserélődnek a képességek, ők meg hol lézengenek, hol küszködnek miatta. Maga a szituáció viszont érdekes, és reméltem, hogy tanulnak belőle valamit. Ez van.
2. Kinézete kellően emlékeztet a képregénybéli önmagára (ellentétben Galactus-szal).

A Green Lantern-beli Parallax előfutárát tisztelhetjük Galactus-ban. Mindkettő nem több egy csillagászati méretű űrgomolyagnál, ami a Földön azonnali pusztítássorozatba kezd, de szerencsére még időben elpusztítja őt egy különleges férfi, mégpedig az űrben. Galactus egy immanens létező a történet szerint: nem tudunk semmit róla azonkívül, hogy ő az eredendő űrgonosz. Ahogy hajdan Oppenheimer is idézte, ő "a Halál, Világok elpusztítója".

És ahogy végül megállítja őt Ezüst Szörfös, az a tökéletes értelmetlenség. Először is: állítása szerint azért szolgálja Galactust, mert különben a lény előbb-utóbb saját szülővilágából szívná el az energiát. Ehhez képest csak úgy eldönti, hogy ő most "nem szolgálja tovább", berepül a felhő középpontjába, és ott valamiféle sugárzás-kibocsátással elpárologtatja őt. Ha erre képes volt, akkor mire várt eddig? Véleményem szerint, ha ez így van, és Galactus-nak semmi közvetlenebb hatalma nincs az ezüst űrember fölött, akkor egy borzasztó kezdetleges tudati sémával bírhat.

És most következzen a produkció legnagyobb baklövése:

Galactus elpárologtatja a Szaturnuszt! Igen: miközben a Naprendszer 3. bolygójához közelít: Galactus jelenlététől a Szaturnuszon egyre nagyobb fekete folt keletkezik, és a bolygó gázanyaga mind jobban szétfoszlott. És ezt a Földön észre sem veszik. Ehhez a mellékes jelenethez hasonlót utoljára talán a Superman 4.-ben láthattak a kedves nézők, amint Az Acélember kimozdítja a Holdat a pályájáról, hogy eltakarja a Napot Nuklearman elől.

Egy egyest adok a visszatérő szereplőgárdára, akiket legalább jó volt olykor normálisan beszélgetni, illetve szemet élénkítő fel-alá röpködni látnunk.