Lehetetlen küldetés

Úgy gondolom, egy TV-sorozatot lazábban lehet megítélni, mint egy mozifilmet. Ott nem egyszeri alkotást törekednek létrehozni, hanem időben minél tovább mesélni kitalált szereplők mindennapjait. Akár valós, akár fiktív közegbe tartoznak. Vagyis: jók a rosszak ellen, a jó oldal minden zűrt átvészel valahogy, így a show folytatódhat. És minél megkapóbb egy sorozat stílusvilága, ha van hozzá kellő anyagi fedezet, annál több év(ad)ig élvezhetjük, hogy egy másik világban is tölthetjük mindennapjaink egy kis töredékét.

Személy szerint már egyetemi éveim óta nem nézek sorozatokat. Folyamatosan semmiképp. Szakadozva is legfeljebb 1 tucatnyi akad, melyre ma is rászánnám az időt. Mivel annyira elnyerték a tetszésemet, függetlenül a realitástól vagy a de facto hitelességtől.

A Mission Impossible sose tartozott ezek közé. Nem éreztem különösebben, hogy jellegzetes bája, szíve volna a sorozatnak, egyszínűnek és formulárisnak találtam. Nagyon negatív hozzáállás ez, tudom, és nyilván rengetegen imádták azt a sorozatot, mint ahogy nekem is megvannak a magam kedvencei. 

Függetlenül, hogy mennyire tetszett/nem tetszett egy régi TV-show - ha ugyan láttam -, mozis átirataik közül már viszonylag sokban csalódtam eddig negatívan:

• Knight Rider 2000.
• Mind a két Charlie angyalai movie
• S.W.A.T.
• Starsky és Hutch.
• A Star Trek-franchise némely darabjai.

Ethan Hunt egy titkos CIA-mellékág ügynöke. A film címének eredetét a csapat elnevezése magyarázza meg: I(mpossible) M(issions) F(orce), azaz Lehetetlen Küldetések Alakulata. Miután egy bevetésen Ethan látszólag összes csapattársát elveszíti, a rendőrség keresteti, főnökei pedig árulással gyanúsítják. Társai közül előbb Claire, majd idővel a csoport főnöke, Jim Phelps is előkerül. Kiderül, hogy felültették őket, és hogy tégla volt köztük.
A konfliktus egy lista köré épül, mely a legjobb titkos ügynökök neveit tartalmazza. Ethan megkeresi Maxot, a személyt, aki a listát tartalmazó lemezt akarta lepel alatt megvásárolni. És miközben Ethan egy pici csapattal elindul, hogy a szükséges adatokat megszerezze a CIA központjából, lassan kideríti, mi is történt a halott csapattagokkal. Jimről kiderül, hogy ő az igazi tégla, Claire pedig a cinkosa, akit viszont gátlástalanul lelő. Ethan egy vonatos üldözés során megállítja a férfit, elrendezi az ügyet Max-szal, és a CIA-nél tisztázzák a nevét.

3 szóban pontosan körül tudom írni, milyen lenyomatot hagyott bennem ez a franchise-indító darab: személytelen, túlírt, formális. A színészi játék nem haladja meg a tűrhető szintet, a konfliktus túlbonyolított, a szereplők képességei mondvacsináltak. A film legszimpatikusabb vonása az a néhány csúcstechnikai eszköz, mint látványkellék, pl. az emberi bőrt és arcot imitáló maszk, vagy a monitoros szemüveg-lencse. Ezek és az akció visszafogott mértékű, nem fuldoklik a CGI-ban, mint a G. I. Joe.
Mégis: monotonnak hatott a film. Olyan az egész, mint egy James Bond-movie másolata. Tom Cruise protagonistája is leginkább átmenet Val Kilmer Simon Templarja és Pierce Brosnan 007-es ügynöke között. A történetben akadnak ugyan fordulatok, a szereplőkről is említenek háttér-információkat. De az egészből nem szűrődik át az ügy súlya, inkább egy felfújt klasszikus kémtörténet az egész, mint éles, életekre menő és komoly konfliktus.

A szokott dilemma: szokványos színészi játék, egysíkú szereplők. Igazi háromdimenziós karaktert egyet se fedeztem fel, csak járkáló cselekményszerszámokat. Nem lehet kötődni senkihez; nincs jellemük, egyszerűen csak mind profi ügynökök/ügyködő. Legalábbis annak állítják be őket. Ha ezeket a papíralakokat megvariálnánk, és a protagonista mondjuk Claire lenne, Jim a bűnbak és Ethan az áruló tégla, akkor ugyanaz lenne az összkép. Tom Cruise csak azért a sármos jófiú, mert ő a casting első számú sztárja, Jean Reno pedig azért szerepelhet Kriegerként, mert szeret hollywood-i produkcióban vendégeskedni.

Akad néhány jelenet, ahol még az adott séma szerint is hibádzó a rendezés. Amikor Ethan az IMF igazgatóval, Kittridge-dzsel beszélget, a ferde kameraállás, Kittridge rángatózó arca meg motyogássá halkuló hangja egyszerűen röhejesek. "A tégla mélyen bent van..." "Jól van, Hunt. Ami sok, az sok." Ha ez a pszichikai hatást volt hivatott fokozni, akkor nagyon visszafelé sült el.

Nem túl "profi" Krieger emblematikus malőrje a CIA belső biztonsági termében. Világbajnok tervezőmunka után Ethan bejut, hajmeresztő akrobatikával elvégzi a munkáját. Majdnem meghalt, mikor Krieger egy pillanatra elengedte az őt tartó kötelet. Krieger ezt még tetézi azzal, hogy miután felhúzta Ethant, hangosan mond neki köszönetet a terem hangérzékelői dacára, majd beejti a kését, amit egy CIA-alkalmazott - hosszasan értetlenkedve - meg is talál, az asztalába beleállva.

Vagy itt van például Claire, a női főszereplő, egyébként Jim felesége. Nem először tapasztalom block-busterben, hogy a főszereplő hölgy végig hajlamos nyitva felejteni a száját. Teszetosza, naivitásra hajlamos nő benyomását kelti, aki inkább a kényelmes csalás híve, mint a profi megtévesztésnek és manipulálásnak. Hogy lett ez az asszony titkos ügynök? Ötletem sincs. Azonnal kitalálható, hogy egyrészt ő szintén sáros, és a protagonista ellen fog fordulni, másrészt hogy a főbűnös golyóval ajándékozza majd meg, mihelyt nincs rá szüksége. Szárított műdráma.

A kevés akciószcéna szolid, és kellően dinamikus. Az alagútban repülő helikoptert is lenyeltem valahogy. De azt a vetődést, mikor Ethan robbanótöltetet ragaszt a gépre, és robbanás közben a vonatra ugrik, már nem. Mégha be is venném, hogy éppen megússza... hol van ez a Die Hard 3. földalatti jelenetéhez képest?

Mindent összevetve a Mission Impossible átlagos, de korrekt alkotás. Gyengének nevezni túlzás, mert odafigyelésre készteti az embert annak nyomon követése, kinek milyen információi vannak. Csakhát a sztori jóformán semmiben nem próbál kreatív vagy több-szemszögű lenni. Szereplőiről szintén nagyon lerí a fantáziátlanság. Ha a konfliktus résztvevői nem tudják megfogni a nézőt emberileg, akkor nincs hatása a cselekmény ívének, fordulatainak, hogy kiderül, ki mit akar valójában.