A 23-as szám

Jim Carrey egy misztikummal vegyített pszichothriller főszereplőjeként. Skatulyaradír, persze, de annak legalább megfelelt: Carrey bebizonyította - 2007-re már nem először -, hogy többféle karakter-válfajban is képes brillírozni. Az ő aktorkodása a 23-as szám legerősebb eleme. Hogy maga a movie milyen lett, az már más tészta.

Hiszem, hogy Joel Schumacher már feloldozást nyert szakmájában a Batman és Robinért, ami zsánerén túllépő nézői paradicsomdobálást vont maga után a rendező irányában. Részben igazságtalanul, hozzáteszem. Nem bűnrossz, inkább csak középmezőny-béli direktor, akinek legjobb filmjei képregényfilmes korszaka előtt keletkeztek. Személyes kedvencem tőle az Összeomlás Michael Douglas-szel, ami egy hátborzongató pszichothriller volt, mellőzve ugyanakkor a CG-körítést meg a fölös extravaganciát.
Mégsincs túl jó híre a zsánerben a 23-as számnak. Zavaros történetvezetést erőltet magára, nem elég biztos abban, amit ki próbál fejezni a fő protagonistáján keresztül. Vádolták Schumachert, hogy a Sin City és a Stephen King-adaptációk stílusát próbálja itt lekoppintani. Vagy a Poirot-krimikét, tekintve, hogy a főalak feleségét úgy hívják: Agatha. Ezekbe én nem megyek bele, nem ötlött elém egyik példa se, mikor végigkísértem a filmet. Az biztos, hogy számos aspektusban nem üti meg a mércét, de nem tartom nézhetetlen vagy szemétkategóriás darabnak.

A hangulatteremtés még sikerül a rendezőnek. Egy pöpec forgatókönyv alkotóelemeiből majdnem minden adott itt, a gyötrődő lélektől az elvárható filmvégi csattanóig. Építkezni viszont nem képes ezekből. Hiába vet ki, vezet végig, varr el és fon össze történetszálakat... azok szövedéke lyukakkal teli, amiket a főhős pszichózisára próbál rákenni.  
Emellett a stáb is észrevehetően feszeng. Nincsenek valódi motivációk, csak egy korlátolt észjárásra fogott irracionális tettek: egy szakértő titkolózása, egy feleség holttesteket lop, miután ő indította el - "véletlenül" - az eseménysort, stb. Érezhető, hogy a színészek nem tudnak mit kezdeni a kapott karaktervázlatokkal, amik egyébként túlontúl ismerősek. Megkapjuk

• a frusztrált átlagdolgozót,
• az etikacsősz, bájolgó háziasszonyt,
• a lelkes haverkodó kölyköt,
• és egy, a feleségnek segítő, aki valamilyen doktor (és akinek a mosolya Tim Curry és Richard Dastardly közé tehető.)

Amit a legtöbbször felrónak az alkotásnak, az a 23-as szám agyonmisztifikálása. Egyet kell, hogy értsek velük: túl nagy feneket kerítenek ennek az egyetlen számnak. Rendben, hogy az ezotériában szinte bármi lefordítható számokra (színek, nevek, események, etc.), amik jellemzést adnak egy adott emberről. Mégis kevésnek érzem azt, ami belevonzza Waltert a szám miatti paranoiába."Aki a 23-as számot keresi, az meg is találja."
Schumacher elgondolása az lehet itt, hogy egy személyt jellemző számérték-sor a mi egyéni vonásunk, ugyanúgy, mint a génjeink. Egy rejtett kód. Nagyvonalakban felvázolja az életünket, még akár a jövőnk várható képét. Ezt a paranoia aztán sátáni sorsuraló hatalommá tudja felnagyítani egy ember képzeletében. Izgalmas téma, csak pokoli nehéz jó szkriptet kikövezni hozzá.


Igazságosabb, ha külön vesszük a számmisztikát bizonygató szövegelést, és azt, ahogy a főszereplő majd saját kezűleg felhasználja, hogy üzenetet hagyjon az utókornak. Walter Sparrow ugyebár a szám megszállott kaparászója lesz, miután egy piros könyv főszereplőjében egyre több hasonlóságot fedez fel önmagával. Felesége akadályozza, fia segíti, és pár vadidegen kíséri a magánnyomozását. Minden újabb szereplővel persze mégegy  fontos darab kerül a puzzle-hoz. Legalábbis: ezt próbálja a forgatókönyv kiügyeskedni.

Az áttekinthetőség kedvéért: 4 különböző anonimusz létezik kezdetben. 

1. Van az átlagsintér a ködös múlttal;
2. A piros könyv főszereplője, Fingerling nyomozó;
3. A könyv írója, akinek ál-neve Topsy Kretts;
4. Két, a könyvben említett nő gyilkosa.

Ez egyszerűsödik aztán le Walter kutakodása során erre a felállásra:

1. A választ kereső Walter, akiről Fingerlingként ír a piros könyv;
2. A Walter tetteit előre ismerő író, aki legalább 1 nőt meggyilkolt.

Míg végül Walter a hozzá legközelebb álló személyhez jut, a feleségéhez. Őtőle pedig: saját magához. 

Belekötnék, hogy átkozottul átlátszó álnév a "Topsy Kretts" anagramma, mely egyértelműen a "Top Secrets" felhívást rejti. Persze, ezt így szóvá is teszik a movie egy pontján, de attól még szörnyen esetlen utalás ez akármire is.
Ettől eltekintve érdekesnek találtam azt, ahogy Walter lényegében saját emlékeit próbálja megtalálni, felidézni a teljes igazságot, bármilyen sötét is legyen az. Ha félretesszük, mennyit hozza szóba a 23-as számot, ez a vonulat szórakoztató.

Ami így is belerondít az összképbe, az Agatha Sparrow. Ő az egyik legképmutatóbb háziasszony-karakter, akit pszichothrillerben valaha láttam! Nemcsak idegesítő a modora és a megrögzött szkepticizmusa, emellé még kétszínű is. Kiderül, hogy nemcsak végig - vagy majdnem végig - tudta, hogy Walter az író, hanem a elvitte a meggyilkolt lány, Laura Tollins holttestét a temetőből, ahol Walter a sírját megtalálta. 2 problémám is van ezzel: Walter egy kutya üldözése révén jutott el a sírhoz, ami túl véletlenszerű, és a nyomozás menetéből is el lehet hagyni.
A másik a lopás önigazolása: Agatha azt mondja Walternek, hogy "meg akarta óvni őt". Mitől akarta ennyire? Miért így akarta?! És akkor miért volt olyan hanyag, hogy piszkosan felejtette az ujjait, miután hullarablóvá avanzsált? És a kedvencem: épp akkor készült elvinni az összes késüket a házból, mikor Walter kérdőre vonja a hulla kapcsán. "Kivel élek én együtt?!" Az én válaszom erre: Morticia Addams dilisebb kiadásával.

Mikor pedig minden kiderült, a feleség felkínálja a kést Walternek, mivel attól retteg, hogy őrületében végezni fog vele is. Ebből én arra következtetek, hogy a nő a jobb élet reményét, a férfi jobbik énjét szimbolizálja a torz ösztöneivel szemben. Törj ki a 23-as szám igája alól, ami gyilkosságba és majdnem öngyilkosságig hajszolt téged! Talán még be is venném, hogy Agatha aggódik érte, ha nem titkolózna előtte ilyen kitartóan. Hogy látszódhatna még ettől is bűnösebbnek az a nő? 

Az egyetlen normálisnak nevezhető figura alig bukkan föl a cselekményben, és ez Kyle Flinch, a férfi, akit Walter tettéért lesitteltek. Laura professzora és szeretője is volt egy személyben, így pedig könnyű bűnbakká válni. Örültem, hogy a végén Walter önállóan (nem a neje miatt!) dönti el, hogy magát feladja, visszaadva ezzel Flinch szabadságát. Ez inkább mutatta számomra, hogy leküszködte sötét énjét, mint a drámázás a hotelszobában meg az úttesten. 

Oké, tudjuk le ezt is: utáltam a számjegyet! Nincs vele semmi bajom a való életben, de itt nagyon zavaró a szám miatti szüntelen, körkörös érvelésű és monomán agonizálás. A történet szerint 1 okból lehet fontos a szám: mert kulcsot adhat a könyvben írtakhoz. De férfi a hisztérikus reakciója oda nem illő, a semmiből tör rá. Ahogy a szám jelentését kutatja, Sparrow nem összefüggéseket keres, hanem szinte megerőszakolja az aritmetikát. Sűrűbben halljuk a 23-as számot a dialógusokban, mint ahogy kérdőjelet látunk a Mindörökké Batmanben.

Azért is lapos a dráma, mert Walter nem igazán megy át lélektani átalakuláson. Nem paranoiássá válik, hanem egyből paranoiás módba kapcsol, ahogy olvasni kezdi a könyvet. Miért? Mikor öngyilkossági kísérlete előtt legépelte a későbbi könyv sorait, + falra véste "számításait", az érthető volt: beismerő vallomás. Majd: menekülés a halálba. 
De az elején miért esik pánikba? Csak a végén lesz majd oka rettegni, mert a gyilkos (ő maga)  tud a ténykedésükről. Az elején azonban semmi gondja, semmi közvetlen veszélyre nem gondolhat. Mégis mindenbe ugyanazt a kétjegyű írásjelet izzad beleképzelni, mintha autista lenne.

• Walter 11. óra 12. perckor született.
• 23 évesen találkozott Agathával, mégpedig
• 9. hó 14.-én.
• Euklédésznek 23 axiómája van.
• A terrortámadás dátum-számjegyeinek összege: (2+0+0+1) + 9 + 11 = 23
• A szüleim eddigi kutyáinak az életkora: 3 + 6 + 4 + 10 = 23 év.

Nevetségesen hangzik, igaz? Hát ugyanezt a benyomást keltik Walter számmisztikai megfigyelései.

Ám mégha tényleg igaz lenne, hogy egy szám misztikus módon üldözi őt, akkor mi ennek az apropója? Mit kell kiolvasnunk ebből? Hogy létezik valami ragályos átok az asztrálsíkon, ami holdkóros balekokat fertőz meg?
A szám külön útvonalait sem jegyzi meg a mű. Egyszerűen a 4 alapművelettel halmoz föl példákat, mint egy ált. iskolás szöveggyűjteményben. Említésre kerül például, hogy 2 a 3-mal elosztva 0.666-ot ad ki, ami az "Ördög kódja". Többször fel se hozzák, nincs relevanciája. Hadd segítsek picit a forgatókönyvíróknak: a "666" az "Antikrisztus", azaz Nero Caesar nevét jelenti. 

Egyértelmű, hogy a rendező nem ura a saját történetének. Zavarosan mesél, többnyire jogtalan összefüggéseket létesít, az idővonalakat pedig cikázva, szisztéma nélkül akarja egymásra játszani. Ráadásul a flashback-ek tartalma nem egyszer unalomkeltő. Kb. 1 óra eltelik, mire a fő konfliktusból összejön valami épkézláb veszélyhelyzet.
A látványtrükkök se sokat segítenek: Walter emlékeit hol homályosan, hol vakító fényben mutatják, leképezendő, hogy belelássunk Walter Sparrow tudatába és pszichéjébe. A nem tiszta képek egy pontig tényleg kifejezik az emlékező személy zavarodottságát. Csak aztán ezt is túlzásba viszik. Ami még egyértelmű pozitívum, az az önmagát kereső főszereplő, valamint Carrey, ahogy a figura meggyötörtséget ábrázolja.

A stílusosság kedvéért kivételesen másként pontozok, mint szoktam. A 23-as számnak ezt az értéket adom:

9/23