A csendőr és a csendőrlányok

Különbség van aközött, hogy egy filmet elnézegetünk a TV-ben - tele reklámmal -, és hogy egy szuszra, önmagáért végigülve is önfeledt szórakozást nyújt-e. Jean Girault utolsó csendőrfilmje, "A csendőrlányok" sok jópofa viccel gazdagítja a szériát, mégse sikerül levetkőznie az egyenruháról a port, a kimerültséget. Olyasmi, mint pl. a Halálos fegyver 4.: egy tűrhető, ámbár megfáradt epilógus. (Érdekesség, hogy amott is az összes részt végig ugyanaz a személy rendezte.)

Új laktanyába költözésük alkalmával Jeromos Gabaj őrsére 4 új csendőrgyakornoklányt bíznak. A széphölgyek nyugtalanítják Gabaj örök jobb kezét, L. Lütyőt: nemcsak a beosztottjait alig bírja levakarni róluk, egy félreértés miatt még neje is meggyanúsítja. De a legrosszabb akkor jön, mikor egy titokzatos valaki egyenként elraboltatja a nőket, és nem lehet tudni, mit akar tőlük. 

Talán nem kéne ilyen műsasszemmel lesnem a produkció gyengeségeit, hiszen sok dolog szól mellette:

• Egyik kedvenc komédiacsapatom leköszönése;
• Louis de Funés életművének a búcsúdarabja - stílszerűen a legismertebb ikonja bőrében; 
• Míg "A csendőr és a földönkívüliek" potyára rángatta elő a már nyugdíjazott franchise-t, ez végre megint a csendőrökről szól,
• akik végig együtt vannak a bajban,
• és Lütyőt sem teszik a magánakciói közveszélyes ámokfutóvá a fél műsoridő alatt.

Amellett, hogy már nem lüktet olyan erősen Lütyőék humora, mint a 60-as években, még egy fontos összetevőt hiányoltam a 6. részből: a testület kompetenciáját. Fénykorában ez a brigád egyszerre tudott mókás és a maga módján tisztelhető lenni. Ezért is merték a készítők mindig kiírogatni bevezetőnek, hogy "közvetett tisztelgés egy, a lakosság által megbecsült állami intézmény előtt".

Főleg a munkájuk szeretete határozta meg, hogy kik ők, mégha az életükben záporoztak is nevettető pillanatok. Mikor egy-egy epizód komolyra fordította, hogy valaki(k) életét kell megóvni, olyankor - ha nem is mind egyszerre, de - helyt álltak. Itt viszont a szolgálati munkájuk éppúgy döcög, mint ők a bicajon; végig csak kapkodják a fejüket, hogy mikor mi történik körülöttük.

Persze, nekem is vicces, ahogy a lányok és "tanáraik" rendre flörtölnek. De  forgatókönyv a csapat hivatását is poénra veszi, amit nem lenne szabad! Egy példa: míg "A csendőr nyugdíjban" közúti balesete magától lett, és láhattam, ahogy a veteránok kisujjból eloszlatják, addig itt épphogy Beléndek és Chritine okozzák a tömegkarambolt! Még ha nincs is sebesült: egyáltalán nem volt feljelentés, míg pl. "A földönkívüliek" vízsugár-mutatványa 142-t is hozott a fejükre? És mikor a lányok eltűnnek, csak takargatják lebőgésüket az ezredes előtt. "Számomra érthetetlen, hogy nem tudja soha, hol vannak!" 

Az egyetlen saját 6 kútfőből összetákolt ötletük, hogy csalicsendőrlányt dobnak be, szintén besül. Pedig Girault rendezése most is remek: kapunk motoros üldözést, fehérneműben mászkáló széphölgyeket, instant roncsderbit. Még Lütyőék örök szövetségese, Angyalka nővér is megkapja a megszokott száguldásos műsorszámát, mikor Isten kegyelméből éppen ő fogja a lányok segélyhívását. 

Jaques Vilfrid-del és Richard Balducci szkript-je valahogy kipárolja a főhősökből azt az alap-hatékonyságot, ami hivatásukhoz kéne. Hogy bizonyíthassák a sok ökörködés közepette, hogy ők ettől még a régiek. Hogy méltók az uniformisra. Kapunk helyette egy túlírt bűnesetet a lányok karpereceibe vésett kódokról - ami, mint kiderül, kormányzati csapda "Az Agy" és bandája ellen. Én nem bánom, ha vígjáték-rosszfiúk terve picit bonyolultabb, de akkor a lefülelésük legyen a főszereplők érdeme. Különösen, ha azok csendőrök!

Gabaj szinte a számból vette ki a szót, mikor megkérdezi: "No, Lütyő: hogy mondjuk meg a kislányoknak, hogy csak pojácák voltunk? Ez a nagy problémám: énnekem is így jön le mindaz, ami történt!

A tengeren menteni érkező Gabaj-ék látványa az első hatásos jelzőtáblája, hogy ezek tényleg rendfenntartó közegek, és nemcsak egy rakás pihent agyú díszpinty. "Oda kell vágni határozottan, Főtörzs úr!"

Kár, hogy az elrabolt lányok saját magukat mentették meg oly elegánsan. Sőt: Gabaj-ék nem is hallottak volna többé felőlük, ha Makumbánál nincs egy kis adóvevő, amivel talán-talán üzenni tudnak a külvilágnak. 

A színészekre ellenben nincs panaszom: a visszatérők szűk 20 év távlatából is fel tudták idézni karakterüket, különösen Michel Galabru és Du Funés. A bagázs tagjai közül sincs senki elhanyagolva. Az előző rész leggyengébb tagját váltó Beretra (6) jobban kiegészítette a bagázst, és másodjára már Bimbula (5) karakterével is megbékültem. Őszintén hiszem, hogy ennek a résznek egy évtizeddel korábban kellett volna készülnie, mikor még frissebb volt az egésznek a szelleme. Az a sajátos arány kacagtató és becsülhető között.

Örültem továbbá, hogy visszahozták Claude Gensac-ot Josépha/Ludovica szerepére. Annak már kevésbé, hogy hisztérikusabb itt, mint "A nősülben" és a "A nyugdíjban", egész amíg Ludovicus el nem raboltatja magát helyette. "Bebizonyította a szerelmét, amikor a veszélyben a helyemre állt!" 

Borítékolható volt, hogy több csendőr-vígjáték már nem fog készülni; így is szép volt a 80-as évekig eljutnia az önmagát túlélt szériának. De szerintem több lehetőség rejlett benne. Érdekes lett volna másokat visszahozni a régebbi részekből - gondolok itt főleg Nicole karakterére. Lütyő - a magyar szinkronban legalábbis - "lányainak" nevezi Isabelle-t, Christine-t, Yo-t és Marianne-t; szépen továbbgubancolná a helyzetet, ha a vér szerinti, nem-csendőr lánya is fölbukkan látogatóba.  

A csendőr-sorozat nekem mindig is tetralógia marad, 2 zsengébb, kései bónusszal az elfogultabb rajongóknak. "A csendőrlányok" egy bármikor elnassolható kis vígjáték, de jobbára csak fáradt emlékeztetője annak az életvidám humorparadicsomnak, amely fél évszázada járt a csúcson. Annyit azért elértek az elhivatott stáb és színészgárda, hogy egy vállalható búcsúkörrel tisztelegtek a franchise-nak és nekünk, a közönségnek. 

A csendőr és a csendőrlányokra 3/5-öt adok.