"Ha tudni akarod, ki uralkodik feletted, vizsgáld meg, hogy ki az, akit nem kritizálhatsz."
François-Marie Arouet (Voltaire)
Egyes aranyrögöket direkt kennek be sárral, hogy több ember láthassa őket. A They live!-nél pedig cseppet sem nehéz átlátni ezen a biztonsági bevonaton. A felszínen B-kategóriás akciómozi a 80-as évek kigyúrt, magányos pisztolyos főhősével. Áss egy picit lejjebb, és egyből ott a valódi üzenet: a fogyasztói társadalom és médiakultúra betonkemény kritikája. John Carpenter író-rendező egy pofonegyszerű metaforát használva a képünkbe vágja, milyen agresszíven manipuláló, csalóka színjáték nemcsak a fősodor-média, de a teljes "szabad világ" intézményhálózata. Ez az életünk kerete, a mi "civilizált" betonkalitkánk.
Nada Los Angelesben keres munkát. Nincs szakmája, se megtakarított vagyona, közben Amerikában épp gazdasági válság nehezíti a megélhetést. Mikor egy rendőrségi rajtaütésen letartóztatják a helyi hitközösség tagjait, Nada titokban elcsen az eldózerolt templomból egy dobozt, tele napszemüvegekkel. Egyiket felteszi, és egy borzalmas, mindeddig láthatatlan valóságtárul fel előtte: a média valamennyi formája - reklám, plakát, magazin, TV-adások, etc. -, de még a puszta pénz is a kezében tudatalattira ható parancsszavakat hordoz. Ráadásul akik mindezért felelősek, nem-evilági humanoidok, akik ki tudja mióta élnek közöttünk, emberi álcában...
Sokak szerint a They live! Carpenter egyik legfontosabb munkája, elsősorban az aktualitása miatt. Alapját egy 1963-as Ray Nelson-novella, az Eight O'Clock in the Morning képezte, és erre utalva szerepel is a "8 óra" a tudatalatti plakát-kiírások között a filmben. Carpenter stílusára jellemző, hogy kerülte a hírneves hollywood-i színészarcokat: a főszerepet alakító Roddy Piper ugyanúgy pankrátorként kezdte pályáját, mint Terry "Hulk" Hogan, de őnála azért több tehetséget mutat fel. A színészi játék ugyan nem Oscar-kaliberű, de nincs panaszom rá; a cselekmény pedig végig rajta tartotta a figyelmemet a történéseken.
Aki egy kicsit is használja a fejét, hamar rájöhet, minek a metaforái az idegen lények és a szemüveg. Azok a bizonyos csontarcúak a rendszer anonim fenntartói, illetve az ő kisebb-nagyobb szolgálóik, pozicionistáik az élet bármely területéről. Rengeteg valódi ember is tudatos cinkosa és követője ennek a rendszernek. Ilyen többek közt Holly Thompson karaktere: ő kétszer is elárulja Nada bizalmát, rájátszva, hogy valódi emberről semmilyen röntgenszemüveg nem tisztázza, kinek az oldalán áll.
Hazugságnak tartom azt az ellenérvet, hogy az UFO-s ötlet "nevetséges" vagy "bóvli" ábrázolás volna. Első ránézésre talán, de ez csak a felszín. A modern rendszerstruktúra oly mértékben szerteágazó és bonyolult, hogy akik egész a csúcsán vannak - fölötte pozíciónak vagy érdekcsoportnak -, azok gyakorlatilag nem is részei a társadalomnak. Kerülik a politika és a sajtó nyilvánosságát, mégis fölötte állnak az anyagi létszükségletnek és hierarchiának, amin az egész alapszik: szó szerint "idegenek" a többségtől.
Aki először nézi a filmet, nem biztos, hogy egyetért a főhős Rambo-szerű stratégiájával. Nekem legalábbis nem ment elsőre, bár rendkívül szórakoztatónak találtam. Alig szokja meg Nada, hogy mi történik körülötte, és azonnal kitör a törvény kereteiből: macsósan bekiabál egy-két idegennek a boltban - akik egyből riasztják is a rendőrséget -, majd puskával lövöldözni kezd a bankban újabb idegenekre. Értem én, hogy ő az egyszerű fickó az utcáról, aki épp rájött, hogy valami marslakók vegyültek el a hazájában. Ez nyilván útrövidítés a forgatókönyvnek, hiszen alig 90 perces a műsoridő.
Nada Los Angelesben keres munkát. Nincs szakmája, se megtakarított vagyona, közben Amerikában épp gazdasági válság nehezíti a megélhetést. Mikor egy rendőrségi rajtaütésen letartóztatják a helyi hitközösség tagjait, Nada titokban elcsen az eldózerolt templomból egy dobozt, tele napszemüvegekkel. Egyiket felteszi, és egy borzalmas, mindeddig láthatatlan valóságtárul fel előtte: a média valamennyi formája - reklám, plakát, magazin, TV-adások, etc. -, de még a puszta pénz is a kezében tudatalattira ható parancsszavakat hordoz. Ráadásul akik mindezért felelősek, nem-evilági humanoidok, akik ki tudja mióta élnek közöttünk, emberi álcában...
Sokak szerint a They live! Carpenter egyik legfontosabb munkája, elsősorban az aktualitása miatt. Alapját egy 1963-as Ray Nelson-novella, az Eight O'Clock in the Morning képezte, és erre utalva szerepel is a "8 óra" a tudatalatti plakát-kiírások között a filmben. Carpenter stílusára jellemző, hogy kerülte a hírneves hollywood-i színészarcokat: a főszerepet alakító Roddy Piper ugyanúgy pankrátorként kezdte pályáját, mint Terry "Hulk" Hogan, de őnála azért több tehetséget mutat fel. A színészi játék ugyan nem Oscar-kaliberű, de nincs panaszom rá; a cselekmény pedig végig rajta tartotta a figyelmemet a történéseken.
Aki egy kicsit is használja a fejét, hamar rájöhet, minek a metaforái az idegen lények és a szemüveg. Azok a bizonyos csontarcúak a rendszer anonim fenntartói, illetve az ő kisebb-nagyobb szolgálóik, pozicionistáik az élet bármely területéről. Rengeteg valódi ember is tudatos cinkosa és követője ennek a rendszernek. Ilyen többek közt Holly Thompson karaktere: ő kétszer is elárulja Nada bizalmát, rájátszva, hogy valódi emberről semmilyen röntgenszemüveg nem tisztázza, kinek az oldalán áll.
Hazugságnak tartom azt az ellenérvet, hogy az UFO-s ötlet "nevetséges" vagy "bóvli" ábrázolás volna. Első ránézésre talán, de ez csak a felszín. A modern rendszerstruktúra oly mértékben szerteágazó és bonyolult, hogy akik egész a csúcsán vannak - fölötte pozíciónak vagy érdekcsoportnak -, azok gyakorlatilag nem is részei a társadalomnak. Kerülik a politika és a sajtó nyilvánosságát, mégis fölötte állnak az anyagi létszükségletnek és hierarchiának, amin az egész alapszik: szó szerint "idegenek" a többségtől.
Aki először nézi a filmet, nem biztos, hogy egyetért a főhős Rambo-szerű stratégiájával. Nekem legalábbis nem ment elsőre, bár rendkívül szórakoztatónak találtam. Alig szokja meg Nada, hogy mi történik körülötte, és azonnal kitör a törvény kereteiből: macsósan bekiabál egy-két idegennek a boltban - akik egyből riasztják is a rendőrséget -, majd puskával lövöldözni kezd a bankban újabb idegenekre. Értem én, hogy ő az egyszerű fickó az utcáról, aki épp rájött, hogy valami marslakók vegyültek el a hazájában. Ez nyilván útrövidítés a forgatókönyvnek, hiszen alig 90 perces a műsoridő.
Egyszerűen fantasztikus a film atmoszférája! A helyszínek nincsenek sötétítve vagy máshogyan túlstilizálva, ahogy sok későbbi sci-fi-kultuszfilm (Dark City, Mátrix, Man in Black, stb.) A szemüveg is csak prózai fekete-fehérben mutatja a cédulaszerű, szubliminális parancsszavakat. A tartalom egyszerű és követhető, de nem lebutított vagy kiszárított. És izgalmas volt nyomon követnem, ahogy Nada egyedül, később már cimborájával, Frankkel együtt bújkál a hatóságok elől, míg el nem jutnak megint az ellenállókhoz.
Méltó koronát rakott a konfliktusra a befejezés, ami egyszerű, de csattanós! Miután Frank és Nada taccsra tették az antennát, ami az agymosó frekvenciát sugározta, fergeteges polgárpukkasztó záróképeket kapunk. Egyszerre találtam kacagtatónak és üdítően tanulságosnak, ahogy az egyszerű állampolgárok végre szembesülnek a meztelen valósággal.
Méltó koronát rakott a konfliktusra a befejezés, ami egyszerű, de csattanós! Miután Frank és Nada taccsra tették az antennát, ami az agymosó frekvenciát sugározta, fergeteges polgárpukkasztó záróképeket kapunk. Egyszerre találtam kacagtatónak és üdítően tanulságosnak, ahogy az egyszerű állampolgárok végre szembesülnek a meztelen valósággal.
A They live! a "demokratikus" rendszermodell szatírája. Rámutat, hogy a média, politika és más mimdennapi intézmények voltaképpen színpadok: direkt arra tervezték őket, hogy egy fabrikált, megrendezett világképre trenírozzanak minket, a civil lakosságot. Természetesnek hisszük, hogy egy életen át dolgozunk és tűrünk, mert erre nevel/idomít bennünket a külvilág. "Fogyassz!" "Vásárolj!" "Nézz tévét!" "Házasodj és szaporodj!" "Ez a te Istened!" "Ne ébredj fel!" "Semmi gondolat!" "Engedelmeskedj!"
Carpenter filmje pedig a mi saját napszemüvegünk: "Nézd a világot más lencsén keresztül!"
Carpenter filmje pedig a mi saját napszemüvegünk: "Nézd a világot más lencsén keresztül!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése