- 0, 1 és 2 / 10: SZÖRNYŰ ( Eddig: 143 db );
- 3 vagy 4 / 10: GYENGE ( Eddig: 129 db );
- 5 vagy 6 / 10: KÖZÉPSZERŰ ( Eddig: 121 db );
- 7 vagy 8 / 10: JÓ ( Eddig: 117 db );
- 9 vagy 10 / 10: KITŰNŐ ( Eddig: 52 db ).
Kliséorgia szex nélkül. Az Ant-Man úgy kezdődik, mint egy okos betörőmese egy magára utalt apáról, aki váratlan lehetőséget kap sorsa megjobbítására. Aztán a főhős 1. méretváltása után visszazuhan az unásig ismert marveles formulába, büszkén elrágcsálva az emberség és a feszültség morzsáit. Szó szerint lezsugorítja szereplőit butított sztereotípiákká és csapdába esik a Marvel profitgarantált, komoly tartalomra fittyet hányó sablonrácsai között.
A történet rövid leírása:
Dr. Hank Pym egykori részecskekutató és nyugdíjas kőgazdag. Megszervezi, hogy egy profi betörő, Scott Lang ellopja speciális öltözékét, amely képes rovar méretűre zsugorítani viselőjét. Pym felfedi Scott előtt, hogy tolvajtehetsége mellett azért választotta ki éppen őt, mert előélete sokban hasonlít az övéhez: eszes, tettrekész és lelkiismeretes, felesége már nincs mellette, és van egy lánya, akitől akarata ellenére eltávolodott. Pym régi asszisztense, Cross most a cégük elnökeként törekszik megismételni a Pym által eltitkolt tudományos áttörést, hogy majd a saját szuperkatona-ruháját szabadon eladhassa a legtöbbet ígérőnek. Scott, Pym, és lánya, Hope tehát szövetkeznek, hogy ellopják Cross ruháját még az üzlet megkötése előtt...
Szemen szedett hazugság vígjátéknak besorolni az Ant-Mant. Az eredeti forgatókönyv Edgar Wright és Joe Cornish tollából Scott Lang karakterére és a sci-fi-aspektusra nagyobb hangsúlyt helyezett volna. Nem nehéz kiolvasni a sorok között, hogy a főnökség hallani sem akart a lazább modorú, akció-kalandfilmes stílus feladásáról, amely oly jellegzetes védjegye a Marvel stúdiónak.
Erre célzok, mikor azt állítom, hogy kiszámíthatóság és önelégültség érződik a forgatókönyvön. Az egész hemzseg a cérnavékony emberi szálaktól - hogy a főhős hangyahaverjairól ne is beszéljek -, légből kapott álmagyarázatoktól és szembeszökő történetlyukaktól. Ennél is bántóbb azonban, hogy teljesen megreked a szabványkülsőnél, meg sem próbálva új irányt, újszerű ötleteket keresni, nehogy megbolygassa a Marvel-képregénymozik bevált receptjét. Akár egy lejárt lemez: mindig ugyanaz a profitéhség korlátozza ezt a filmzsánert!
Ehhez képest a parasztvakítás nem nagyon kapálózik. Ami érdekfeszítő látványelem, az a zsugorodás effektusa, a Pym-féle Hangyaember-öltözék, és elsősorban: a rovarok nyözsgő mikrovilága. Ahogy Scott kiismeri magát közöttük, s később szörfözik az építőhangyák között, magasan a legszórakoztatóbb porcikái a műsoridőnek. Ha már mókázó látványfilm, hát ebből én többet elnézegettem volna, sokkal többet, mint a sematikus akciójelenetekből.
Erre célzok, mikor azt állítom, hogy kiszámíthatóság és önelégültség érződik a forgatókönyvön. Az egész hemzseg a cérnavékony emberi szálaktól - hogy a főhős hangyahaverjairól ne is beszéljek -, légből kapott álmagyarázatoktól és szembeszökő történetlyukaktól. Ennél is bántóbb azonban, hogy teljesen megreked a szabványkülsőnél, meg sem próbálva új irányt, újszerű ötleteket keresni, nehogy megbolygassa a Marvel-képregénymozik bevált receptjét. Akár egy lejárt lemez: mindig ugyanaz a profitéhség korlátozza ezt a filmzsánert!
Ehhez képest a parasztvakítás nem nagyon kapálózik. Ami érdekfeszítő látványelem, az a zsugorodás effektusa, a Pym-féle Hangyaember-öltözék, és elsősorban: a rovarok nyözsgő mikrovilága. Ahogy Scott kiismeri magát közöttük, s később szörfözik az építőhangyák között, magasan a legszórakoztatóbb porcikái a műsoridőnek. Ha már mókázó látványfilm, hát ebből én többet elnézegettem volna, sokkal többet, mint a sematikus akciójelenetekből.
A cselekmény gyanúsan sok ponton egybecseng az 1. Vasember-moziéval. És nemcsak mert itt is egy ultramodern páncélruha a szent grál, ami szupererőssé teszi viselőjét. Adott egy különc, milliárdos zseni, ő találta föl és viseli, de arrogáns főembere, aki a cégét is irányítja, megpróbál elkészíteni egy saját szuperöltözéket, hogy aztán hadi célokra eladhassa. Ez aztán sikerül is, a jó és rossz páncélos zúz egy kiadósat a nagyvárosban, a rossz megdöglik, a jó pedig személyazonosságát egyből leplezve, sértetlenül éldegél tovább, hivatásos szuperhősként.
De nemcsak Vasember-áthallás pislákol itt, ohó, nem:
- Az ikonikus gúnyát ketten, egy idősödő férfi, majd 2 évtized után egy általa megtalált fiatalember ölti föl. A privát kiképzés fárasztó, de a huszonéves tanítvány hamar belelendül, és mit ad az ég: vonzódni kezd az idős hős harcias lányához. Persze, itt a főhős nem fog Z betűt vésni a falra...
- A zsugorodás magyarázatát és a felszínes kvantumfizikai szöveget Interstellar-áthallásnak sejtem. Ugye a végső csatakor főgonosz felkurjant, hogy páncélja titánból van, Scott Lang pedig megpróbál majd szubatomira zsugorodni, megismételve Pym nejének hajdani önfeláldozását egy atomrakéta titánborításán. A kvantumvilágból se juthat ki elvileg semmi, akárcsak a fekete lyukból. És a protagonista csodás módon mégis sértetlenül kijut és visszatér a lányához...
De ha ez nem elég meggyőző bizonyíték a szándékos ötlettelenségre, az Ant-Man tele van Bosszúállók-utalásokkal, sőt Scott koccan is egyet a marveles liga egyik tagjával. Mintha saját megrendelői nem bíznának a produkcióban, hogy önálló darabként megáll a lábán. Maga a bunyózás Hangya és Sólyomszem között a maga langyos módján még izgi is lehet. De ebből világosan kitűnik, hogy újabb marveles futószalag-terméket ok, nem egy saját tartalmi tengelyre törekvő produktumot. Tudtam, mit várhatok a Marveltől, ám ez mit sem tompít a mozis élmény miatti csalódottságon.
Paul Rudd játékán érezni leginkább, hogy a filmet "felülről", mesterségesen nyomják bele a szokványosságba. Rudd figurája az első fél óra után teljesen ellaposodik, pedig a színész jófelé árnyalta volna játékával a magányos átlaghős archetípusát. Problémája különösen időszerű lenne manapság: egyre több fejlett országban szűkülnek az emberek megélhetési opciói, és erre csak rátesz egy lapáttal, hogy senki nem akar priuszos munkaerőt fölvenni. Még a legidiótább fagylaltstandos se.
Tetszetős, hogy Scott a talpraállás igyekezete mellett megpróbál nem tudomást venni róla, valahányszor pofont kap az élettől. Egy tisztességtelen ügy miatt lecsukták, odalett a karrierje, és most, hogy újra szabad, a teljes munkaerő-piac fekete listára teszi. Volt neje visszataszítóbb számomra a Holtodiglan feleségfigurájától is: mindenre ugyanazt a képmutató, sajnálkozó pofát vágja, miközben ahol csak lehet, távol tartja Scottot a kislányuktól, és közben a város legtahóbb rendőrével kavar. Még a kislány se rejti véka alá, mennyire utálja. "Remélem, nem sikerül megtalálnod."
Tetszetős, hogy Scott a talpraállás igyekezete mellett megpróbál nem tudomást venni róla, valahányszor pofont kap az élettől. Egy tisztességtelen ügy miatt lecsukták, odalett a karrierje, és most, hogy újra szabad, a teljes munkaerő-piac fekete listára teszi. Volt neje visszataszítóbb számomra a Holtodiglan feleségfigurájától is: mindenre ugyanazt a képmutató, sajnálkozó pofát vágja, miközben ahol csak lehet, távol tartja Scottot a kislányuktól, és közben a város legtahóbb rendőrével kavar. Még a kislány se rejti véka alá, mennyire utálja. "Remélem, nem sikerül megtalálnod."
Michael Douglas nyitójelenetével bizonyította, hogy még mindig megvan a tehetsége. Az összes többi jelenetével pedig, hogy szívesen eladja azt, ha garantált a pénzbevétel. Közte és Evangeline Lily között zéró a kémia, ecetsavanyú apa-lánya kapcsolatuk egyszerűen csapnivaló.
Hátterüket már kismilliomodszorra látom visszaköszönni: Az idős zseni magát okolja, hogy felesége önként, "hősként" vállalt egy kockázatos küldetést. Fenesok eszével ezt teljesen eltitkolja Hope elől, bentlakásos suliba adja, és még csodálkozik, hogy a lány egy nő létére bunkó, közönyös bunyóssá válik, felelős cégbeosztásban. Hope-ról 5 percen belül kitalálható, hogy Scott jövőbeli barinője lesz - annak ellenére, hogy sótlan fadarab, és a ruha elcsórásának éjszakáján ő hívta Scott-ra a zsarukat! "Nem tudtam, hogy van egy lányod."
Hátterüket már kismilliomodszorra látom visszaköszönni: Az idős zseni magát okolja, hogy felesége önként, "hősként" vállalt egy kockázatos küldetést. Fenesok eszével ezt teljesen eltitkolja Hope elől, bentlakásos suliba adja, és még csodálkozik, hogy a lány egy nő létére bunkó, közönyös bunyóssá válik, felelős cégbeosztásban. Hope-ról 5 percen belül kitalálható, hogy Scott jövőbeli barinője lesz - annak ellenére, hogy sótlan fadarab, és a ruha elcsórásának éjszakáján ő hívta Scott-ra a zsarukat! "Nem tudtam, hogy van egy lányod."
Corey Stoll-t habozás nélkül Arany Málnára jelölném azért, amit az apakomplexusos főgonosz cégelnök, Darren Cross bőrében levág. Vicsorít, faarcot vág, nyavalyog, áriázik. Darázsszerű páncélja egész tetszetősen néz ki, de valahogy folyton kacagás kerülgetett, ahogy a fullánkjaiból lézert lövöldözött mindenfelé...
A humor lényegében csak hangulathigításra szolgál, túlhasznált és többnyire idegölően fárasztó. Részben ez az oka, hogy Scott kütyüs haverjait idétlen, rasszista sztereotípiáknak írták meg, akik megbízhatatlanok volnának egy olyan kaliberű bevetésnél, mint amire Pym, Hope és Scott vállalkoznak. Akadnak azért betalálós fizikai viccek: kedvencem az óriásira nagyobbított Thomas, a gőzmozdony. Sajnos nem kapunk normális magyarázatot a röpzsugorító és a röpnagyobbító dobókarikákról: ez is csak az írók ujjukból szopott trükkje, hogy ne csak A Hangya tudjon mozogni az emberi és az avari méretvilágok között.
Bizonyosra veszem, hogy legalább háromszor még vissza fog térni a mozivászonra a Hangya, Scott Langgal vagy nélküle. Nevezhetném átlagos képregényadaptációnak, de egyszerűen gyönge és erőtlen a tartalma, gerinctelenül lehajol az őt életrehívó Disney-Marvel vállalati profitstratégiának.
Az Ant-Man-re 2/5-öt adok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése