Egy fiatal házaspár, Simon és Robyn összefutnak a férj hajdani iskolatársával, Gordóval. A régi-új ismerős fura természete azonban egyre ijesztőbbnek tűnik a számukra - különösen az a szokása, hogy folyton ajándékot hagy hátra nekik. Miután látszólag kizárták a pasit az életükből, bizarr részletek kerülnek elő Gordo(n) múltjáról, amik bizony Simon jellemét is befeketítik.
Végre egy jó alkotás az e havi kínálatból! Az ajándék Joel Edgerton bemutatkozása rendezőként, de az ő munkája van forgatókönyvben, illetve az egyik főszerep megformálásában is. Edgerton merte keresni az újat: okos történettel állt elő, melyet - a döcögő kezdést kivéve - érdekfeszítően tud mozgatni, megteremtve abban a félelem atmoszféráját. Olyan lélektani thrillert ad nekünk, ami képes játszani a néző elvárásaival, kifinomult, és intő tanulsággal szolgál a mai átlagember - vagy legalábbis a felső-középosztály tagjainak - alapgondolkodásáról.
Az ajándék kerüli az extravaganciát. Egyáltalán nincs benne akció, erőszak is alig 2 jelenetében fordul elő. Lassan építkezik, felállítja a kiindulási sémát, s onnéttól a fordulatok, illetve a hangulat tartják fenn a figyelmet. Ennek hátulütőjeként igencsak szirupos még az első 15-20 perc, ami megágyaz a 3 ember kapcsolatának: Simon és Robyn beilleszkednek a helyi ismeretségi körbe, Gordo pedig állandó látogatóvá válik a lakásukban.
Akárcsak pl. a tavalyi Holtodiglanban, itt is adott egy karrierista házaspár, akik közelebbről nézve önámítók, és egymást se ismerik olyan jól, mint hitték. A férjről pedig kiderül, hogy bár nem gonosz, de pocsék alak, aki igenis rászolgált a bűnhődésre. Edgerton viszont nem csinál vak birkát a helyi városiakból, és nem próbál bonyolult összeesküvést meg gyilkosságot beleszőni. A történet is kerüli az extravaganciát. És bár a pár félelemei nyilván felnagyítják, mekkora veszélyt is jelent Gordo, ettől nem válik a konfliktus langyossá vagy felhigítottá.
Üdítő holmi agyoncsavart "Nagy Gonosz Terv" helyett ok-okozati történéseket látni. Minden szó és tett járhat olyan következményekkel, amikre kényelmes nem gondolnunk, később mégis szembesülnünk kell vele. Gordo azt akarja, hogy Simon élje át azt a félelmet és elveszettséget, amiben neki volt része a suliban miatta. Ékesszóló érvelés a terve mellett Simon "bocsánat kérése", amit veréssel zár: képtelen szembesülni hibáival, ma is átgázol azon, aki csak hite szerint útban van neki. Ezért tárja föl Gordo egy lemezen, hogy TALÁN megerőszakolta a nejét, és TALÁN övé a pár újszülött gyermeke.
Tetszett és nagyon ideillőnek találtam, ahogy Edgerton nyitva hagyja a befejezést. Hisz maga a történet is a lezáratlan ügyeinkről szól, és hogyan ütnek azok vissza, bármennyire hisszük, hogy már lezártuk őket. Végső "ajándékaként" Gordo hagyja őrlődni Simont, hogy vajon övé-e a rég várt pici; ugyanígy a film is ránk bízza, hogyan értelmezzük Simon összeroskadását a kórházban. Mintha egy tesztlapon kellene bekarikáznunk, hogy szerintünk mit jelent a reakciója:
- Elszörnyedést, hogy nem az övé;
- Megkönnyebbülést, hogy mégiscsak az;
- Vagy csak kikészül a bizonytalanságtól, hogy nem tudja megmondani.
Őszintén szólva... nekem az az olvasatom, hogy Gordo nem tette meg. Utólag visszanézve inkább leckéztetésnek tűnik, amit Simonnal művelt, mint vendettának. Ezt a benyomást kelti bennem az utolsó tanácsa is, hogy figyelje meg a kicsi szemeit, ami igen bizonytalan támpont. És úgy sejtem, ez lehet a lényeg. Ennek a karrierista szar alaknak most végre le kell ásnia a szívében, és eldöntenie, hogy egyáltalán a gyermekét tudja-e látni a kicsiben - akár tényleg az ő vére, akár nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése