Saul fia

David Irving:

 "A holokauszt csak egy szlogen. Egy termék, mint Kleenex vagy a Xerox nyomtató. Hiszen hatalmas pénzeket csináltak belőle – többek között a filmekkel is, amelyek milliókat fialtak a gyártóiknak. (...) A zsidók ugyanazt a technikát alkalmazták, amit Goebbels. Kitaláltak egy szlogent, az unalomig ismételgetik, és milliókat zsebelnek be.”

Cannes legújabb kedvence, mely vérfrissítést adott a holokausztdrámáknak. A fesztivál és a kritikusok nemzetközi díját is elnyerte, költségeit még a premier előtt visszahozta, és 100%-os helyezéssel trónol a Rotten Tomatoes skáláján. Magyar produkció évtizedek óta nem aratott ekkora bombasikert a mozivilág radarján. Holott a Saul fia Nemes Jeles Lászlónak az 1. rendezése, a Sault alakító Röhrig Gézának pedig az első szerepe.

  

1945, egy német koncentrációs tábor. Saul a Sonderkommando tagja, azaz kényszermunkásként segédkezik a megsemmisítési folyamat részlépéseinél. Ők is elítélt rabok, de abban a "kiváltságban" részesültek, hogy csak hónapok múlva fogják kivégezni őket, ha engedelmeskednek. Ám Saul az egyik frissiben megölt fiúban felismerni véli saját fiát, és a kényszerképzetévé válik, hogy illő temetést adjon neki. Miközben rejtegeti a holttestet, és próbál egy zsidó rabbit elkülöníteni a hullajelöltek között, a Sonderkommando többi tagja a szökésüket igyekszik megszervezni...

Ha csak külön a hatásmechanizmusát kellene értékelnem, a Saul fia tőlem is 10/10-et kapna, ez az egy biztos. Egyszerűen hibátlan ez a nyers, zenétlen, díszítetlen ábrázolása annak a földi pokolnak, melyben Saulnak léteznie kell. Rögtön zsánertabuval indítunk: látjuk, amint a beterelt, becsapott, levetkőztetett tömeget bezárják a "zuhanyzóba", a gyötrelmes kínhalál ordításai elhallatszanak, és egyszerűen feltűnik a filmcím. Képzeljük el, hogy ez és az "utómunkák" teszik ki minden egyes napunkat, és bármi hiba, bármi parancson kívüli emberi megnyilvánulás miatt azonnal golyót lőnek a fejünkbe.

A rendező pontosan ebbe a lelki halott létezésbe zár bennünket azzal, hogy a kamera 2 óra alatt szakadatlanul Saulon reked. Végig őt követjük, hosszan elnyúló snittekben: szerintem 100 vágás nem volt összesen a teljes műsoridő alatt! De nemcsak mindent úgy látunk és hallunk, mint Saul, hanem úgy is fogjuk föl: homályos, mellékes zajként, amire figyelmet nem fordíthatunk. Zseniális, ahogy a hatás összeadódik: a környezet eleve maga az iszonyat, mindenben ott lebeg a halál, a nyers realizmus és klausztrofób bezártság ezt még töményebbé teszik. És mindez egy átlagos nap. 

A nyomasztó, hermetikus légkört tehát valóban 100%-osan megragadja a mű. Emellett az is tetszett, hogy megismerhetjük a Sonderkommando teljes feladatkörét. Nem tolnak a képünkbe semmit, de a perifériális látótérben kiszúrhatóak az egyes lépések. Maga a kiirtás az elején megtörtént, a többi lényegében nyom-eltüntetés: az elgázosított "darabok" kivonszolása, elégetése, bent a fűtőanyag, kint a kemence hamujának lapátolása, a hely kitakarítása és szellőztetése. Erős gyomor és idegzet kell mindezt végignézni.

Valójában ez az egész egy meghosszított rövidfilm. Van egy alaphelyzet, a munka procedúrája és ennek befejeződése: ennél több történetre nem is volna szükség, ha nem egy 2 órás nagyjátékfilmről lenne szó. Így viszont kellett egy fő sztoriszál, ami egyrészt személyes ügye Saulnak, másrészt beleillik a totális halottság világába. Kézenfekvő, hogy ez a sztori a rabok szökési terve legyen, és az, ahogy Saul belefolyik ebbe. Elhangzik, hogy gyorsítani kell az "eljárást", és a Sonderkommando sorra kerülését is előbbre hozták. Ez így egy tökéletes túlélés-történet lehetett volna.

Az a problémám, hogy a Saul fia elsősorban dráma akar lenni, annak pedig nem olyan makulátlan. Hiába hiperrealista az ábrázolási technikája, a története elég egyszerű. A szökés mellékszálként van alárendelve egy öngyilkos küldetés javára, ami egyrészt megragadóan emberi, másrészt viszont túl irreális és szentimentális pont ebbe az élethelyzetbe.



A dramaturgia szerint Saul már régen túljutott azon, hogy érdekelje a saját vagy akárki más élete-halála. Az élete értelmét, azt a kis fényfoszlányt a lelkében nyeri vissza azzal, hogy meg akarja adni annak a halott fiúnak a végtisztességet. A gyerek olyasmiként funkcionál Saul lelkében, mint a Számkivetett-nél Tom Hanks karakterének "Wilson", a labda: rajta keresztül kapaszkodik a főhős az embersége utolsó maradékaiba. Megragadó, ahogy az irgalomnak ez a parányi jele előtűnik Saulban, hiszen mindannyian szeretnénk hinni, hogy létezik túlvilág, valami jobb ezen az amúgy is törékeny, rövid életen túl.

Aztán a dráma jogcímén a forgatókönyv olyan sok kockázatot vállaltat Saullal, amikért a valóságban már többször lelőtték volna! Először még engem is megfogott az igyekezete, óvni próbál valamit, ami fontos lett neki. Ez az oka mindenre. De a film 2. felére ez néha már fárasztóvá válik: megszállottan keres bárkit, akiről azt hiszi, hogy rabbi, a soros hullajelöltek közé vegyülve. Ráadásul a direkt rábízott puskaporos zacskót is elhagyja, taccsra téve társai sorsát. Ez nekem már nem indokolható azzal, hogy a belső reményét óvja. Saul ilyen mértékben, ilyen sokáig nem áltathatja magát: ez már az életképesség hiányának jele, amit a komplexum náci felügyelői hamar kiszúrnának.

A Saul fia voltaképpen azt az egyszerű kérdés teszi fel rendkívül hatásosan: megéri-e. A halál mikrobirodalmában, túl minden emberi érzésen mi a fontosabb: mégis túlélni, vagy mégis őrizni egy kis emberséget a szívünkben? Előbbi álláspontot egy Ábrahám nevű rab, a szökés egyik szervezője képviseli. Saul vele váltja a legtöbb szót, ő bírálja a rögeszméjéért. "Elárultad az élőket a holtakért." Míg úgy a film közepéig mindkettejüknek igazat tudnék adni, utána inkább csak szánalmasnak láttam Saul igyekezetét.

Majdcsak a vége fele, amikor a lázadás nyíltan kitör, nyerte vissza ez a szál a tragikus élét. Ugye a tábor csatatérré vált, Saul próbál kijutni a rabbival és a puttonnyal. Aztán, mikor úgy tűnik, hogy vágyképe végre megvalósul, annak részelemei egymás után kezdenek eltünedezni:

1. A "rabbiról" kiderül, hogy csak a kaddis-ima elejét tudja, s elinal;
2. Saulnak a gödröt ott kell hagynia, mert nincs ideje elmélyíteni;
3. A vízben elsodródik tőle a fiú hullája, és ott kényszerül hagyni;

Végül pedig az is odavész, akinek az agyában az egész vágykép megfogant. Saul újra gépies élőhalott lett, pedig már kijutott a pokolból, amely azzá tette. Egy arra járó fiút - róla se tudjuk, igazi-e - figyelve a mindaddig Saulon csüngő kamera átsodródik a gyerek szemszögére. És ahogy a rohanó fiú, úgy tűnik tova Saul és a szökevények létezése is - ezt sejthetjük a puskahangból. Vérfagyasztó egy zárás.

Bár cseppet sem bántam a dögnyomasztó légkörét a filmnek, egy idő után zavart a monotonitása. Halál, hullák, halál, hulla rejtése, halál, halottság. Közben nem tudunk semmit senkiről, mindenki szürke, arctalan árny, hogy Saul drámájára irányuljon minden fókusz. Olyan érzés ez, mint a The Balir WitcProject-ben az állandó homályosság az éjjeli jeleneteknél. Sötét, hangok, sötét, léptek, sötét, kiáltás. A fásultság átragad a nézőre, persze, de a figyelmét végig Saul monodrámájának kell megtartania. És nem mindig sikerül neki.

Oké: amit utoljára fogok felróni, azon teljesen megértem, ha valaki kiakad.
Készen álltok?

Ez a film túlságosan zsidó szemüvegen át lát mindent és mindenkit. A magyaron kívül nem hiszem, hogy más - akár etnikai, akár vallási - népcsoport bejutott volna a foglyok összeállításába! A főszereplő neve Saul, az ún. "fia" pedig nyilván allegória Dávid júdeai királyra. Kifejezetten egy rabbit, nem egy keresztény vagy más vallású papot kell találnia a rögeszméjéhez. És akivel a legtöbb szót váltja, Ábrahám, egy másik óriási férfinév az Ótestamentumból. Azt az érzetet próbálja Nemes kelteni, hogy aminek kimentéséért Saul oly sokat küzd, az eszmei síkon magát a zsidóságot jelképezi? 

Ez eléggé propaganda-szagúnak tűnik. A műfaj etalonjának számító Schindler listájában is előfordult ugyan zsidó utalás (a Talmud említése), mégse éreztem úgy, mintha a holokauszt minden áldozatára zsidó identitást akarnának ráruházni. Az üldözöttek bőrébe tudtam képzelni magyart, lengyelt, romát, német politikai elítéltet, stb., mert az egésznek nagy volt a kiterjedése. Itt viszont be vagyunk zárva Saul világába, akiről nem tudunk jóformán semmit azonkívül, hogy egy magyarországi zsidó férfi. Valamivel szabadabb gondolkodású korban szeretnék majd látni egy hasonló movie-t az örmények vagy a palesztinok elleni népirtásról is.

Minden panaszom ellenére a Saul fia egy nagyszerűen összerakott, bitangul kemény művészfilm. Fullasztó, ahogy rákényszerít minket, hogy egy lélektelen vesztőhelyen létezzünk teljes 2 órára, és ez többnyire előnyére válik. Az idei moziév első fele már lecsengett, és eddig nem találkoztam erősebb alkotással.