Mad Max 4. - A harag útja

George Miller Mad Max-trilógiája az egyik legismertebb poszt-apokaliptikus saga, amit Hollywood-ban eddig kiötlöttek. A 4. rész, A harag útja 30 év távlatából is újrateremti annak elvadult, cyberpunk-szerű stílusát. Valódi környezetben játszódik a kordivat CGI-mániája helyett, igen gyors iramban, rengeteg akcióval. Eszeveszett tesztoszterontúra, egyszerű történettel, de rengeteg stílusvénával, és az elmúlt pár év legkeményebb női főhősével.

Maxet, a magányos ex-rendőrt elhurcolják "vérzsáknak" (="rabszolgának") Halhatatlan Joe kolóniájába. Joe rendelkezik a település üzemanyag- és vízkészleteivel, miközben élő istenként uralja rabszolga népét, és fanatizálja harcosait. Egyik főembere, Furiosa félreviszi az alá adott konvojt eredeti úticéljától, kicsempészve Joe magánháremét. A szökést hamar leleplezik, és a kiszabaduló Max a szökevényekkel ragad.



Mel Gibson utóda Tom Hardy "Őrült" Max szerepében, és az ő verziója érezhetőn komorabb, magának valóbb férfi Gibsonétól. Max egy szívében tetszhalott, kicsit bomladozó pszichéjű harcos, akinek a film feléig kizárólag a saját szökése lebeg szemei előtt. „Csak annyira vagyok őrült, mint a világ, ami körülvesz.” És valóban: Max világa minden tekintetben maga a Pokol. A "fejlett" civilizációnak sikerült nemcsak önmagát elpusztítania és elfelejtenie, de a bolygófelszín nagy részéből is egy sivár, termékelten homokpusztaságot csinált. Az emberek szétszóródtak, vagy helyi hordákba, vagy rabszolga-településekbe tömörültek, ahol helyi despoták uralma alatt nyomorognak.

A hivatásos kritikákat olvasgatva kicsit féltem, hogy a többség által méltatott, 80-as évekbeli atmoszféra és harsány keménykedések mögött nem lesz igazi történet. Látvány és stílus terén ez a film nagy vívmány a 2010-es években: emlékeztető, hogy a kevés számítógépes trükk jót tesz egy akciófilmnek. A Namib-sivatag nem CG-panoráma, profi kaszkadőrmunka, hús-vér figurák igyekezete, vére és verejtéke árad az akciózások alatt. De csak a verda- meg szerszámfétis miatt még nem nevezném az új Mad Maxet jó filmnek, ha nem lenne valami átérezhető emberi tartalma (ezért rossz film a szememben pl. a hasonló Elysium, Waterworld vagy Starship Troopers.)

A harag útja egy sima túlélőhajsza, de többről szól, minthogy punkok és szexbombák kergetik egymást a sivatagban. Látjuk, hogyan fest az a társadalmi roncs, amiben az itteni ember "él". Teljes létbizonytalanság, a kihalás dögszaga lengi be az egész kontinenst; Halhatatlan Joe kiskirálysága pedig maga a tobzódó rabsors. A szökevények - köztük főleg Furiosa - nemcsak azért harcol, hogy ne dögöljön meg. Mind egy jobb élet lehetőségében bíznak. Van köztük, aki útközben megtörik és visszaszökne, sőt olyan is - Nux -, aki a fogalmat most tanulja meg értelmezni. A film arról szól, mennyire nehéz ezt a reményt megtartani, nemcsak fizikailag, üldözőik ellen, de lelkileg is.

Charlize Theron Furiosája kicsit az Alien 3. Ripley-jére hajaz, de végülis rendben volt. A csonka nőt gyerekként rabolták el Joe emberei, és kb. 7000 napon át várt egy olyan kedvező alkalomra, mint amilyen ez, hogy elszökjön. Max-nek "Zöld Helyként" említi az otthonát, a Föld kevés még lakható vidékének egyikeként. Miután Joe elvetette tőle a szabadságát, az anyját, a fél életét és az egyik kézfejét, ez az álom volt az egyetlen kincse: visszajutni a "jobb élet" helyszínére, ahol született, távol Joe őrületétől.

Szerintem a pihenőjük elején volt az a jelenet, ami dráma terén a legjobbra sikeredett. Mikor a kis csapat megtalálja Furiosa egykori hozzátartozóit, a nő a lehető legrosszabb - habár kézenfekvő - helyzettel szembesül:  "De... ha a mocsár felől jöttök, akkor látnotok kellett." A hír hatásosat csattan: Furiosa a sikeres szökés, + a viszontlátás miatt végre megengedte magának, hogy örüljön. Az ő reménye teret kap, és annál nagyobb csapás alatt roskad össze, hogy már nem létezik "Zöld Hely", a cél, amiből mindeddig erőt merített a túléléshez. Fricskaként pedig eldől, hogy visszamennek Joe területére, ahol az életben maradásukat biztosítani tudnák, a vezér kiiktatásával.

Vegyes érzéseim vannak arról, hogy Max és Furiosa egyenrangú főszereplője a filmnek. Egyrészt tetszetős, hogy a címszereplő nem vezér, hanem csak hozzácsapódik egy erős, kellően jól megírt női karakter mellé útitársnak. Nem lehet tudni, hogy Furiosa, az ágyasok, Max és Nux közül kik fognak menetközben elhullani. Másrészt viszont fanyalgok amiatt, hogy Max múltjáról csak az elején egy monológ, plusz a kislánya többször felbukkanó lidérce árulkodik. A tipikus, villogó hollywood-i kislány-lidérc alapból klisé, és nem is illik ehhez a figurához, aki csak a vége felé fedi fel a súlyosan sérült Furiosának: "Max. A nevem: Max". 

A fura átalakított járművek és fegyverek mutatósak, a feszültség és tempó végig Turbó-fokozaton vannak. Néha viszont már fárasztóan elnyúlik a rengeteg dübörgés és ordítozás, a részletek fölött - pl. kik is Joe szövetségesei - gyakorta elsiklik a rendező. Legalább néhány percet az akciótól el kellett volna csippenteni, hogy a karakterekre több fókusz jusson, kik ők és mi zajlik bennük. Furiosánál és Nux-nál tudtam ezt, de Maxnél nem. Még a koponyamaszkos Joe-n is jobban kitűnik, hogy mire gondol: egyik ágyasa halálával elveszíti 2. utódát, Furiosa tette pedig csorbát ejtett a személyi kultuszán. És némi vezetői érzéke is van, hisz azonnal rájön, mit jelent Maxék visszafordulása. 

Az idei kínálatból az új Mad Max az 1. film, amit végre ajánlani tudok. Kimondottan jól megcsinált, izgalmas műsor, még épphogy elég személyességgel és mondandóval, hogy ne csak egy mezei akcióorgia legyen.