Háború ura (Fegyvernepper)

THIS FILM IS BASED ON ACTUAL EVENTS.

WHILE PRIVATE GUNRUNNERS CONTINUE TO THRIVE,
THE WORLDS BIGGEST ARMS SUPPLIES ARE
THE U.S., U.K., RUSSIA, FRANCE AND CHINA.

THEY ARE ALSO THE FIVE PERMANENT MEMBERS OF
THE U.N. SECURITY COUNCIL.

Ahogy  A Wall Street farkasa humorosan teregeti ki a brókerek szakmájának szennyesét, úgy "tálal ki" kémtörténet-szerű stílusban a fegyverkereskedelemről a Lord of War. Egy kitalált kereskedő pályafutásán keresztül mutatja be a világ egyik legsötétebb illegális szakmáját, mely tömören így jellemezhető: genocídiumexport. A világ számos háborújában ténylegesen bevetendő fegyvereket, rakétákat és katonai járműveket árul, vevőköre pedig csupa államfő, militarista és politikai vezető.

Yuri/Jurij Orlov a hidegháború vége felé belekóstolt a maszekcsempészetbe: előbb helyi bandáknak adott el automata puskákat, majd kilépett a nemzetközi színtérre, végül a Szovjetunió bukásával szabaddá vált az útja a fekete piac meghódításához. Higgadt profi, de családjából csak öccse tudja, mit árul és kiknek. Ugyanakkor a mesés vagyon hátulütője, hogy számos akadállyal kell számolnia:

1. az állandó halálos veszedelem egyes kuncsaftok körül;
2. a helyi és internacionális fegyverembargók;
3. a direkt őt üldöző, idealista Valentine ügynök;
4. a halálát akaró Simeon Weiss rivális csempész; 
5. valamint családja előtt titkolnia valódi mivoltát.

Imádnivalóan hűvös őszinteség és dramatizálatlan tárgyilagosság lengi körül a filmet, nemcsak a fegyverüzletelés kapcsán. Kezdve mindjárt Orlov narrációjával, mely sohasem tompítja a feszültséget, sőt: a lebilincselő atmoszféra számos támasztékának egyike. "A fegyverkereskedelem aranyszabálya: Soha ne lövesd le magad a saját áruddal." Rögtön az elején elevenjére tapintanak a szavai: jelenleg több, mint fél milliárd kézifegyver cserél gazdát a Föld felszínén. Amíg ilyen sok háború sújtotta övezet létezik a bolygón, addig bizony a szabadúszó csempészek virágkorát fogjuk élni - mégha az egész a hátunk mögött, a saját életközegünktől távolabb zajlik is.
Szeretem, ha informatív egy produkció, és a mondanivalójától függetlenül is lehet belőle tanulni. Orlov "munkásságán" át megismert háborús konfliktusok mind valós történelmi események, nem túl feszes dátumokkal, a kis hidegháborútól az afrikai RUF irgalmatlan mészárlásaiig. És mindez üzleti szempontból előnyös annak, aki fegyvert árul. "Semmi sem olyan veszteséges egy fegyverkereskedő számára, mint a béke." Groteszk üdvrivalgás tör ki Orlovból, mikor Mihail Gorbacsov bejelenti a TV-ben a Szovjetunió megszűnését, és ennek nyomós oka van. A keleti blokk felbomlásával gigantikus mennyiségű arzenál rekedt a volt tagköztársaságokban, és aki ezekre lecsap, többszörös áron adhatja tovább - elsősorban a harmadik világba. 

Nicolas Cage tökéletesen belepasszol az ukrán származású halálárus szerepébe. Sötét, de színes, izgalmas gazember, aki mindig feltalálja magát. Ördögien lavírozik a nemzetközi előírások között, mindig lecsap az alkalomra, mindig tud improvizálni. Még olyankor is, ha épp a szeme láttára lő agyon valakit egy őrült libériai diktátor. "Használt pisztoly! Most hogy adjam el?!" Nem sok akció vagy kivégzés fordul elő a filmben, de az a kevés szívbemaró, sőt nem egyszer véres. De még ha nincs is vér: Anakin Skywalker gyerekgyilkosságaitól jóval hatásosabb, ahogy Libanonban fekete kisfiúkat állítanak a falhoz, és végeznek ki.

Az Orlov-família illusztris figurákból áll ugyan, de sosem redukálódnak olcsó sztereotípiákká. Egyedül Yuri öccse, Vitaly érződik kissé eltúlzottnak nekem: műsorideje felében csupán szétesett, céltalan árnyéka a bátyjának. Ha épp nem Yuri testőre és cinkostársa, akkor drogfüggőséggel küszködik. Ironikus módon épp az ő tragédiája lesz majd az, ami Yuri bukásához vezet - legalábbis emberi lényként.

Herczeg Attila sose tudna olyan fricskát adni a romantikus műveknek, amilyet Andrew Niccolson. Hajnal Tímeával szemben az itteni modell nőszereplőt, Ava Fontaine-t tényleg annak kezeli az adott alkotás, ami valójában: egy unatkozó szépasszony, aki tehetség híján szépsége reklámozásából él, de aki - bár vannak erkölcsei, - sármmal és külsőségekkel megszédíthető. Élvezetes látni, hogy a már gazdagabb Yuri becserkészi Ava Fontaine-t, a volt szépségkirálynőt, akiért már 10 éves kora óta rajongott. Mígnem feleségül veszi és megszületik a kisfiuk, Nikolai (Nicky). Ez minden másnál jobban igazolja: helyesen döntött, mikor beszállt a fegyverüzletbe. A vagyon igenis boldogít - legalábbis míg a nő vállalja a boldog tudatlanságot.

A Wall Street farkasa és a Kapj el, ha Tudsz! után ismét olyan műre találtam, ahol csaló és kopó párosából lelkesen szurkolhattam a csalónak, hiába teljesen erkölcstelenek a stiklijei. Jack Valentine Interpol-ügynök, akit Yuri az egyik szállítóhajója sebes név-átfestésével vett először palira. Ő igazi idealista: hiszi, hogy kötelessége sittre vágnia az olyanokat, mint Orlov, akiknek az "árujával" férfiak, nők és gyerekek tízezreit öldösik évente szerte a világban. Ha csak 1 árva napra le tudja őt kapcsolni, az az ő szemében már eredmény. 

Gyönyörűen elegáns, ahogy Yuri az arcába vágja erőfeszítései hiábavalóságát, mikor Valentine végül letartóztatja. Mintha egy gyereket emlékeztetne olyan leckére, amit rég meg kellett volna tanulnia: a fegyverüzlet igazi nagykutyái nem a Yurihoz hasonlók, ők csak olykor kapóra jönnek a nagy nyugati államok vezetőinek - kezdve az USA elnökével. Összeköttetései olyanok, mintha azt mondaná: "Szezám tárulj!", és nyugodtan elsétálhat. Ez kijózanító közjáték: belevési az eszünkbe, hogy a való világ legfölül nem elvek meg szabályok, hanem azok megkerülése, geokapitalista hatalmi érdekek alapján működik. Minden más mellékjelenség - globális viszonylatban. 

Újfent megtanulhattam a Fegyvernepper gyászos box-office eredményeiből, hogy a bevételi ráta szinte semmit nem fejez ki egy movie minőségéből. Vizuális kreativitás és légkörteremtés terén simán veri az átlagot, számos igen leleményes ötlettel. Kedvenceim:

• A nyitószekvencia, mely tulajdonképpen egy 2 perces kisfilm egy AK-47-es töltény „életéről”, gyártástól felhasználásig - azaz egy gyerekkatona agyának szétloccsanásáig.
• A kezdő-záró látkép, ahol a már családtalan Orlov töltények folyamán ácsorog aktatáskával, szürreális és velőtrázó.
• Pénztárgép kattanását halljuk az AK-47-es ismerteté közben: 1 elsütés 1 csörrenés - azaz 1 újabb halálrakományért 1 újabb summa a zsebünkbe. 
• A zseniális módszer, amivel megszabadul Burkina Faso-ban a rakományától: "Tessék! Ingyenfegyver! Vigyétek csak, ez az!" Realizmus és groteszkitás elképesztő kombinációja: egy fegyverkereskedő úgy osztogatja gyilkos arzenálját falusi gyerekeknek, mint valami öltönyös Antimikulás.
• A gyorsított felvétel, ahol az előbbi folyamat betetőzéseként magát a szállítógépet is darabjaira szedik és elhordják egyetlen nap alatt.

Britget Moynahan a szememben felkelt a padlóról az Én, a robot után ezzel a filmmel. Alakítása meggyőző, szövegsorai pedig. Miután Valentine felfedte Ava előtt férje valódi pénzkereseti forrását, Yuri meztelenül ücsörögve talál rá az ágyán. "Mindenhez vér tapad." Azaz: mindaz amit valaha vásároltak, tömegpusztító fegyverek eladásából származik. 

Ava kegyetlenül szembesül saját gyarlóságával: tudja, hogy ő nem akart tudomást venni párja ügyeiről, illetve, hogy hagyta magát elszédíteni a megrendezett találkozásuk során. Most pedig, középkorú anyaként nem kelendő sem reklámarcnak, sem művésznek. Utolsó önbecsülési támasza, hogy ne akarjon "emberként is megbukni", ahogy ő fogalmaz. Ez a váltáspont: Yurinak döntenie kell, hogy törvényes útra lép-e, vagy lemond a családjáról, a szeretteiről.

Libéria diktátora, az idősebb Andre Baptiste még tetszetős figura. Roppant szellemesnek találtam pl. azt a szövegsort, mikor felajánlja Yurinak, hogy fizethet fában, vagy "kőben" - azaz gyémántban. Yuri pedig éppen faeladásból él 6 hónapig, míg újra fel nem bukkan a diktátor egy béketárgyalás alkalmával az ajtaja előtt, hogy új üzletet kínáljon. Mégcsak meg sem fenyegeti: tudja, hogy Orlov nem a pénzért űzte mesterségét, hanem mert vérében van a csempészszakma. "Engem a háború urának hívnak. De lehet, hogy maga az."

És Orlov abszolút megérdemelten vívja ki kitagadtatását, mikor neje felfedezi titkos fegyverraktárát a belvárosban, illetve öccse hiábavalóan feláldozza magát a visszatérés utáni 1. bulijukkor Afrikában. Szakmailag lehet, hogy Yuri sikeres maradt, de emberként márcsak járkáló kísértet, aki a népek vérontásain szedi meg magát. Tetemhalmokon élősködik, akár a keselyűk. És mégis - amint ő maga állítja a végén -, egy napon valószínűleg épp a fegyverkereskedők öröklik majd a bolygót, ha már minden egyéb embercsoport vagy nép szitává lőtte egymást.

A zenei összeállítás egyáltalán nem feltűnő, de nagyon hangulatos számokból áll, amik belesimulnak egy-egy adott jelenetbe. A pisztolygolyó kis-sztorija alatt szinte country-hangulat uralkodik. A főcím-zene gitárszólója pedig ritmikus, közönyös; én azt éreztem ki belőle, hogy az élet akármilyen sötét tevékenységek közepette is ugyanúgy halad tovább, szomorúan ridegen. Fantasztikus dallam.

Ahhoz képest, hogy több létező személy életútjából amalgámozták össze, Yuri Orlov karaktere és története nagyon lebilincselő volt a számomra. Lendületes, izmos fekete humorral, és szomorú igazságok kendőzetlen feltárásával ragadja meg a nézőt. Nem csodálom, hogy az eredeti amerikai verzióból kihagyták az utolsó kép alatt futó szövegsort: a nagy demokratikus országok a nemzetközi béke fenntartására hivatkoznak a világsajtóban, holott a színfalak mögött éppen ők a halálipar anyaturbinái.