Aki(t) seggbe rúg(nak) - Kick-Ass kritika

"ÉN abban hiszek, hogy ami nem öl meg, az egyszerűen csak... furcsábbá tesz."

Elképesztő, mikor egy paródia úgy fokozza toleranciahatárig a trágár dumát és a vérontást, hogy gyakran pont ezeken röhögteti a nézőt, mégis emberközeli tud maradni. A Kick-Ass pedig több, mint vicces zsánerkarikatúra: kőkemény akciófilm, amely a mindennapi emberről is mond valamit, a klisék dögszaga nélkül. Csak a valószerűséggel játszik egy keveset; a fizika törvényeit nem rúgja föl. És az a pár pont, ahol súrolja őket, hisztérikusan kacagtatóak: Kick-Ass fémimplantátumai a kórházban, Hit-Girl mészárlásai, vagy mikor a végén egy háti rakétával repülnek a belvárosban.

Dave Lizewski első ránézésre mintalúzer: egyszerű srác, átlagos jegyekkel/képességekkel. A lányok és általában az emberek levegőnek nézik, semmiben nem tűnik ki. Mégis fejébe veszi, hogy ő lesz az első valódi világbéli szuperhős. Maszkos bukdácsolásai közepette 2 sokkal képzettebb szuperhős kerül az útjába: a Batman-szerű Big Daddy, és hóhér kislánya Hit-Girl. És mert a helyi drogbáró azt hiszi, Kick-Ass öldösi az embereit, csakhamar megjelenik az első csali-szuperhős is.

Tartja a mondás, miszerint ami a vég az egyiknek, az a kezdet a másiknak. Egy másik szuperhős-paródia, a Superhero Movie egyazon évben szerepelt le a mozikban, mikor a Kick-Ass alapját adó képregény debütált. Nem véletlen, hogy - szemben a Superhero Movie-val - a Kick-Ass szinte független produkcióként valósult meg: miután a legnagyobb stúdiók rendre puhítani akartak a forgatókönyv modorán (pl. kevesebb erőszak vagy hogy a főszereplők idősebbek legyenek), Matthew Vaughn rendező saját cége, a Marv Films készítette el - persze csak a szükséges büdzsé előteremtése után.

Ahogy

• a Penge 2. és a Sin City tudta viccesen tálalni a városi aljanép aprítását,
• és A sötét lovag csinált tréfát egy kórházi épület szétrobbantásából,

úgy képes A Kick-Ass folyamatosan nevettetni olyan dolgokon, amiket ha komolyan vennénk, iszonyodnánk. Tónusában pedig pont eltalálja az arany középutat a komolytalan és a véresen komoly között, lejáratva a szuperhős-mítoszok alapsémáit:

• a szuperképességeket,
• a harci képzettséget,
• a komor motivációt, hogy valaki miért választja ezt az életet,

stb. Aki itt maszkot ölt, annak vagy semmi, vagy teljesen önző indítéka van rá. Álarcban bunyózni itt szimplán "jó buli", vagy legalábbis annak ígérkezik: te lehetsz a bajbajutottak megmentője, sztárrá avanzsálhatsz az Interneten, és/vagy kedvedre nyírhatod ki a keménybűnözőket - csak aztán a következmények miatt is legyél kész szívni.

Nicolas Cage-nek faltam minden percnyi műsoridejét, amiben szerepelt. És nemcsak azért, mert jelmeze Christian Bale és Adam West ruhájának a stíluskutyuléka. Damon McReady, azaz Big Daddy minta-szociopata: pusztán személyes bosszúból öldösi Frank D'Amico maffiavezér embereit, kislányával, Mindyvel közösen. Nagyon tetszik, hogy bűnöző és áldozata egyformán sárosak itt. Neki, és volt rendőrtársának, Marcusnak is igaza van, mikor Mindyről vitatkoznak:
"Elloptad a gyerekkorát."
"Tudod, hogy azt ki lopta el?! Frank D'Amico!"
Habár a férfi Frank miatt ült ártatlanul börtönben, és lett öngyilkos a neje, Mindy kiképzésének van egy gyakorlatiasabb oka is: hogy az ő hozzátartozója. Ha a bosszúhadjárata miatt veszélybe kerülnek a szeretteink, és nem biztos, hogy meg tudjuk védeni, nem jobb ha ezt a lehető leghatékonyabban rudja megtenni? Annyira, hogy akár helyette is be tudja fejezni a művét?


Soha pozitív figurát nem láttam még, aki szerethető maradt volna úgy, hogy ennyi torzság tapad a kezéhez. Big Daddy nemcsak élvezi, ha tetveket gyilkol, mint Marv a Sin City-ből. 11 éves gyerekéből még hatékonyabb mészárost nevel, mint ő maga, miközben a lány felnéz rá, szereti őt, és jó bulinak fogja föl az egészet. Óriásit emelt számomra a film élvezhetőségén, hogy ez a szadista foglalkozás nem festi képmutatóvá az apa-lánya pillanataikat, és betegessé is csak humoros értelemben. Haláli nézni, amint a kedvesen mosolyó Big Daddy bordán lövi kölykét, mikor a golyóálló mellényről tanítja. De emellett megtanítja neki az önbecsülést, az alaposságot, a lő- és késfegyverek ismeretét, sőt apa-lánya délutánt is szerveznek.
Chloe Moretz tökéletes partnere Cage-nek: gyerekszínész létére félelmetes koreográfiát vág le a harci jeleneteknél. Mindy kimondottan érett és talpraesett lány, aki tudatosan vállalja a kapott szerepét. Mikor pedig apja meghal, nem mutatja ki Kick-Ass előtt a gyászát, csak elindul, hogy felkészüljön a leszámolásra. És Kick-Asst sem lövi le, mikor fegyvert fog rá, ezzel nyomatékosítva szavait, hogy ez részben a srác hibája. Erre mindjárt visszatérek...

Örültem neki, hogy Rick Rikerrel szemben Dave nemcsak azért szuperhősködik, mert ő is Peter Parker karikatúrája. Aaron Johnson karaktere önmagában is állóképes személyiség, akinek a jelleme  fejlődésen esik át. A "szuperhősi meló" kihívásait mindig bagatellizálja, és Kick-Assként önveszélyesen balfácán. De az indítéka minderre egy nagyon is komoly és szomorú igazság a mindennapi életről. A mai kor emberét hidegen hagyja a társaik nyomorúsága, akár olyan helyzetben is, ha mondjuk megsebesítik a nyílt utcán. Mikor Dave-et és egy barátját 2 huligán kifosztja, egy férfi az ablakban nézi őket, majd behúzza a függönyt, és elfelejti az egészet. Íme, a civilizált ember...!

Amit először még nem lát világosan: minden tettnek van vonzata. Ha valakiben meg is volna a jószándék, hogy beavatkozzon egy konfliktusba, annak terhe ráhárul, rosszabb esetben a hozzá közel állókra is. Ergo: t'án jobb nem odafigyelni arra, ami problémát okozhat neked. Dave korosztálya is inkább a közösségi honlapokba (eBay, Facebook, Myspace, Youtube, stb.) temeti az érdeklődését, mert legtöbbjüknek nincs olyan példaképük a való világban, mint a képregényekében a szuperhősök. Olyanok, akik cselekvésre inspirálhatnák őket.

Mindig bírom, ha egy vígjáték jól lövi be az arányt humor és dráma között. Vaughn elmossa a kettő határát, közben ügyesen tereli a nézőt, hogy mikor milyen fényben lássa az adott felállást. Ha az egész csak stilizált vérfürdő, szöveg meg pózolás keverékéből állna, az nem érdekelne; az nekem olyan tapasztalat volna, mint a Kill Bill. Itt a cselekmény fordulatos, a verbális és vizuális poénok egyszerre okosak és pontosan levezényeltek. A kontraszt Kick-Ass és a Big Daddy-Hit Girl páros között igen éles: sokkal képzettebbek, ám kíméletlenebbek is tőle. Mindez bőven elég, hogy másfél órán át fenntartsa a néző érdeklődését.

Ami már kifejezetten drámai szál: Big Daddy bukása. Miután D'Amico fia, Chris "Vörös Páraként" Kick-Ass bizalmába férkőzik, és általa eljutnak Big Daddy-hez, fogságba vetik, és a nyilvános megfenyítése alatt meghal. Ez a legdurvább konzekvencia, ami Dave-et képen törli: nemcsak mert Hit-Girl-nek igaza van, amikor őt hibáztatja, de azért is, mert Kick-Ass volt Vörös Pára inspirációja. Ő indította el a trendet, ami most visszaütött rá.

Külön csemege volt a fülemnek ez a szövegsor: "Anyám értelmetlen halállal halt meg. Apám halálát nem hagyom ennyiben." Mikor egy emlékmontázsnál Dave arról narrál: ne várjunk itt holmi "Megbosszullak, anyám!"-ot, meg hasonló süket frázist, azt valójában ezért látjuk. Mindkét álarcos tininek az anyja túl korán hunyt el, feltűnés nélkül. De míg Hit-Girl-nek volt egy erős példaképe, hogy ezen túlléphessen, addig Dave apja alkalmatlan erre, és a fiatalember maga kellett, hogy próbáljon valamiféle ideált csiholni, azt megjeleníteni. Egyiküknek a szíve, másiknak a tudása van meg a kitűzött célhoz - vagyis ahhoz, hogy egy jelmezes-dilis szarrá lövöldözze az egész bérgyilkos bandát.

Még a soundtrack-ről írnék néhány sort. Több dallam máshonnét kölcsönvett szerzemény, de remekül lettek odapasszintva 1-1 meghatározott jelenethez. Ezek közül 2 abszolút kedvencem lett:

1. Hit-Girl belépője. Az önmagában tökbéna Banana Splits-zene alatt egy lila parókás kiscsaj ugrálva és piruettezve aprítja szét Kick-Ass támadóit. Olyan abszurd, hogy csak ezt az 1 jelenetet rongyosra néztem.
2. A Pár dollárral többért témazenéje a nagy leszámolás előtt. Mindy úgy hatol be a csatatérre, mint valami régi japán ackióhorrorban, ahol egy 13 év körüli lányka iskolaruhában öldököl. Nem kb. ennyiből áll a legtöbb western meg akciófilm története is?

A stáblista alatti számok közül pedig idén új kedvencre bukkantam a nyugati slágerek között: Mikától a We are young.

A Kick-Ass tehát egyszerre lett egyik kedvencem vígjáték, papíradaptáció és akcióthriller berkeiből. Ahogy az ezekhez kötődő sablonokat veri szét a film, csak hogy újra összerakjon valami újat belőlük, úgy hullanak darabokra a főszereplők illúziói is, hogy aztán újakat tákoljanak össze belőlük. A nagy erő mindig ritka nagy ökörségekkel jár.