Az egykori first ladyt Doug Chesnic ügynök vezetésével védi a titkosszolgálat, de az öreg hölgy magának való modora állandó feszültségforrás kettejük között. Főszerepben Shirley MacLaine, Nicolas Cage és az az ürge az Óvóbácsiból.
Kezdjük az elején: a film majdnem teljes első fele kályhába való. 1-2 tényleg vicces poén az, ami becsúszik, de ezt leszámítva feszengtető unalom egyhuzamban végignézni. Adott egy értelmes, elhivatott ügynök, akit utolsó balekként ugráltatnak, megaláznak, sőt végül burkoltan meg is zsarolnak, csak azért, mert a Fehér Ház volt első asszonya őhozzá ragaszkodik. "A hazája számít magára, fiam."
Tess Carlisle-t, a néhai elnök özvegyét egy kibírhatatlan, szeszélyes, önző szatyorként ismerjük meg, aki közönyösen ugráltatja a mellé rendelt titkos ügynököket, különösen magát Dougot. Nicolas Cage sztoikus alakítása az egyetlen, ami ébren tartotta a figyelmemet a két főszereplő kapcsolatában. Doug Chesnic tipikus gyűrött profi, akinek önérzetét állandóan sárba döngölik, és érthető módon utálja a megbízását, hogy ezt a hölgyet őrizgesse - ráadásul immár másodjára. Ennek az embernek minden joga megvolna ahhoz, hogy benyújtsa a felmondását.
Ez a produkció visszafogott és komoly stílusában, de ugyanakkor nagyon túlcukrozott is, a dialógusok helyenként elmések, másutt kemoterápiával érnek fel hatásukban. Nem elég, hogy a titkosszolgálat munkáját bagatell őrzővédő-szolgálatként állítják be, de a rendfenntartó szervek általában fakó sztereotípiák:
- Doug a szürke nagyágyú, akinek épp az orra elől rabolja majd el a sofőr Tess-t.
- a helyi hatóság emberei a telefonba röhécselő hájpacnik,
- a többi ügynök pedig olyan lézengő és nem hatékony, hogy ennyi erővel egy HR-es cég dolgozói is védhetnék a first ladyt.
A pálfordulás néhány perce az egyetlen, ami úgy-ahogy megérintő tud lenni. Miután Chesnic-nek sikerül elküldetni magát az embereivel együtt, a hölgy egyedül marad, és itt kezd végre a movie észbe kapni, hogy mit is akar elmesélni. Tess kórházi vizsgálatra megy, később fogadja üzletember fia látogatását, aki a presztízstámogatását kéri. Elszomorító jelenet, hogy saját gyermekei is csak érdekből közelednek felé. Tess tudja, hogy lánya és fia életét is gyerekkoruktól körbelengte a politika és a reflektorfény; ráadásul hallgatnia kellett róla, hogy tud a férje hűtlenségéről is.
Ami már kicsit túlzás nekem: Doug a gyászmenetről készült videón. Ez az, ami már túl cukormázas nekem: hogy sikerül a gyászoló tömegből - ami furcsamód kicsit - kiszúrnia a videón Dougot, és épp olyan pózban, hogy az érzelmektől terhelten kezébe temeti az arcát. Látva, hogy az elzavart ügynök még mindig a házánál végzi a munkáját, nyilván nem nehéz egy normális embernek beszélgetést kezdeményeznie. "Milyen érzés arra a házsártos vénasszonyra vigyáznia?" De az, ami végül erre sarkallja, nagyon elcsépelt drámafogás.
Sziruposnak találtam az emberek egész viselkedését a filmben, főleg a média képviselőitől. Nem tudtam nevetni azon, ahogy az áruházban a pénztáros bájolog és össze-vissza hazudozik egy termék áráról, csak mert Tess azt méregeti. Értem én, hogy a hajdani elnökfeleség népszerű volt a köznép köreiben, még a Time magazin címlapján is ott szerepelt. De az az ajnározás, ami körülveszi, kimondottan taszító, és nem tud meghatni, mikor úgy tűnik, veszélybe került az élete.
Nem különben éreztem megjátszottnak a túszdrámát, ami Doug rájön, hogy a sofőr áll. Austin Pendleton a Mr. Nanny Masonjeként is inkább csak bábuszereplő volt, de ott legalább a humor mentséget adott az emberek és a sztori primitívségére. Itt működő csattanó alig bukkan föl, a légkör pedig erősen túlmoderált és álmatag.
"Tess, üljön bele az istenverte székbe."
"...Nagyon jó, Douglas."
Több vér nem jutott az írók agyába, mikor ezt sütötték ki emberrablási tervnek? A sofőr közvetlenül Doug háta mögött furikázza el a gyógyszerezett hölgyet a francba, 2 rokonával a földbe ásatja, majd 50 milliót kér a szabadon engedésért. Nekem nem Doug ügybuzgalma vagy a mentőakció sikere volt az egészben az ébrentartó erő. Sokkal inkább az a rizikós lépés Doug ügynöktől, ahol úgy vallatja Earlt, hogy pisztollyal belelő a lábába. Hát elhiszem, hogy Tess-nek legalább az elnöktől kell majd kérnie egy ilyen eset elsimítását...
Nincs bennem indulat: gyenge, feledhető, de nem kiborítóan rossz kisnovella. Nicolas Cage-től bőven találunk jobbat és rosszabbat is, filmjei és alakításai terén egyaránt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése