NOÉ





Noé történetét kb. minden nyugati ember ismeri: Isten Noé értésére adja, hogy családjával építsen egy óriási bárkát, ahová majd összegyűjtik a bolygó minden élőlényét, átvészelendő a nagy Özönvizet. Ez fogja eltörölni az ember által tönkretett világot, hogy minden újrakezdődhessen itt a Földön. 

Amit Darren Aronofsky feldolgozása még ehhez hozzáígért:

1. monumentális méretek,
2. a Bibliához méltó, epikus hangvétel,
3. és sokarcú látványvilág.

Szurkoltam érte, hogy a Noéban a tartalom is a helyén legyen, s így semmi ne tartson vissza a transzcendens élménytől, amit egy igazán intelligens és megható filmeposz nyújtani képes. Egy ősrégi mítosz újratálalásáról lévén szó, emberközelibb és megfoghatóbb portrét vártam az érintett alakokról, mint amilyennek az Ótestamentumot lapozgatva tűnnének.
És az első negyedóra során még azok is voltak. Méltónak találtam "Noah-t" és feleségét Naameh-t, hogy fiaikkal útrakeljenek Noé nagyapjához, Methuselah-hoz a tanácsát kérni. Ahogy Noéék a családfő vízióiról beszéltek - felismerve, hogy azok a világvégét jövendölik meg -, el tudtam hinni a párhuzamot, amit a rendező jól kivehetően sugallmazni próbál. Azaz: hogy a mai domináns, kapitalista kultúramodell sok szempontból éppoly romlott és pusztulásra ítélt, mint Noé kora. (Vajon milyen hamar fog elérkezni a XXI. század saját Özönvize...?)

Ha a kiábrándulás pillanatát kellene megnevezzem, akkor az a kb. 10 éves időugrás, mely során a bárkát létrehozzák. Aronofsky beleesett megannyi kollégája hibájába, és mindent a látványnak rendel alá, a tartalmat pedig sematikus párbeszédek közé temeti. Dicséretesnek tartom, hogy Noé bárkáját az alkotók egészében meg is építették. Azt is elfogadtam, hogy a CGI-bőség elengedhetetlen egy ókori fantasy-sztori elmeséléséhez.
Mégis úgy érzem, hogy a Noah-nak nincs saját egyénisége. Hiányzik belőle bármi, ami igazán eredeti vagy gondolatpiszkáló lehetne. A látványvilágról könnyű felismerni, hogy nagyban inspirálta azt a Gyűrűk Ura, de olyan kreatívan biztos, hogy nem tud élni az effekthasználattal:

1. Valahányszor Isten beavatkozik, a grandiózus tájképek és panorámák kb. a semmiből teremnek ott (főleg a bárka alapanyagául szolgáló erdő), feltűnően pontosan időzítve. Nem érdekel, hogy ezek a Teremtő csodái: nem érződnek elég szilárdnak és hihetőnek, ahogy létrejönnek. 
2. Ugyanígy természetellenes a komputeranimált állatseregek mozgása a bárka körül - a csúszómászó élőlények és a fák kinövése között leheletnyi a különbség kinézetben.
3. Miért van az, hogy a Noét követő kőóriások úgy néznek ki, mint a Transformerek? Ugye ők eredetileg fénylények voltak, ám mert segítő kezet nyújtottak Ádámnak és Évának a Paradicsomból kiűzetésük után, Isten büntetésből sziklás alakba száműzte őket. Nem értem, hogy hihette a rendező, hogy így majd meggyőzőek lesznek: testfelépítés, mozgás, hang, sőt még a beszédstílusuk is Michael Bay fémóriásait idézi.

Merem állítani, hogy idén álszentebb dramaturgiával még nem találkoztam, mint itt. Ennek a movie-nak az elemi ismerete hiányzik az emberi lélekről, hogy mi a hit lényege, milyen formákban fejeződik ki... vagyis magáról a központi témakörről! És most nem arra gondolok, hogy Káin testvérgyilkosságát Ábel ellen, vagy az ember destruktív tevékenységét a Földön miként értelmezik. Habár meg kell mondjam: Istennek ezt a verzióját egy túlmisztifikált, kíméletlen és destruktív entitásnak festi le a produkció.

Magukkal a szereplőkkel is nagyot bénázik a rendező. Túl egysíkú és merev a gondolkodásuk,  személyiségük 1 vonásból áll, oszt kifújt. Az elején még normális mentalitású család a bárka felépülésével párhuzamosan lefelé épül:

• Shem egy sima hősszerelmes ficsúrrá érik,
• Nagyobbik öccse Ham egy izgága, moderálatlan kölyökként éri el a felnőttkort,
• Japheth, a legkisebb testvér egyszerűen csak ott van,
• Ila, a kislány, akit Noé megment és felnevel, lényegében azért van ott, hogy újabb anyaszereplő legyen Naameh mellé, mint Shem asszonya. Apropó: pacsi a forgatókönyvíróknak, amiért a létező legirrerálisabb pillanatra időzítették a pár első intim együttlétét.
• Noé nagyapja, Matuzsálem pedig előbb tesz valamit az emberrel, aztán szól róla neki - ha szól.

Külön döbbenet számomra, amit Aronofsky Noé karakterével művelt. Ha Obi-want A klónok támadásában rossz mentorfigurának hittük, akkor még bizony semmit sem láttunk! Noé a természet becsülésére tanító családfőből valahogy egy elvakult, gőgös ítélet-végrehajtóvá transzmutálódik, aki képtelen figyelni bárki más szavaira. Nem szégyellem bevallani: visszatérően azt kívántam, hogy valamelyik szereplő sújtson le rá, hogy végre véget érjen az ámokfutása.
Személy szerint nem volt bajom azzal, hogy kicsit a darwini szemléletmódot - főleg a világ teremtése és a látomások kapcsán - vegyítik a Bibliából vett tanításokkal. Mivel a történet itteni verziójában Isten nem szavakkal kommunikál, Noé a saját eszére és értékítéletére van utalva. Könnyű elképzelni, hogy egy ponton elhiggye: az ember eredendően rohadt, pusztító ártány, és neki kötelessége segédkezni Istennek a kiirtásában. Annál inkább zavaró, hogy ez rögeszméjévé válik, és az utolsó 10 percig - épp a dráma tetőpontjáig - egyszer se kérdőjelezi meg. Ez nem a saját értékeivel küszködő ember lelki tusája. Ez így sima önuszítás. 



Sok hívőnek talán Abraham példája jut az eszébe, aki parancsba kapta saját fia megölését. Engem Noé radikalizmusa mégis egy nem bibliai alak viselkedésére emlékeztetett: Karlstadt professzoréra a 2003-as Lutherből. Ellentmondást nem tűrően arrogáns, determinált, és szent meggyőződése, hogy csak ő értelmezi helyesen Isten akaratát. Noé is egzakt így viselkedik. 
"Isten rámosolygott a gyermekre!"
"Isten valóban látott titeket. De nem mosolygott."
Noé is azt hiszi - ezt még talán jogosan -, hogy a csata az ellenük törő tömegek ellen, a gyilkosság önvédelemből szükséges, amíg Isten maga be nem avatkozik. És mint Karlstadt, Noét is látjuk, amint egy jelenetben tűzbe borít valami emberkéz alkotta dolgot. Amellett, hogy ez már-már pokolian démonizálja Noé alakját, illogikus is. Hisz mikor nagyapja drogjától újabb látomása támadt, ő maga szűrte le belőle: "A tűz elpusztít, a víz megtisztít."



Mégha a movie ficamos logikája rendben is volna, Aronofsky olyan cinikus túlkapásokat testál rá Noéra, mint hogy:

1. Önhatalmúlag megtiltja családjának, hogy Japhet után élő tagja maradjon. Hitegeti és csitítja a gyerekeit, többnyire Istenre hivatkozva. "Hát nem adott meg mindent?" Majd mikor már a bárkán össze  lettek zárva, és nincs választásuk, bevallja, hogy életük társtalanul fog eltelni. 
2. Még a pontos sorrendet is elrendezi, hogy a 6 fős család milyen sorrendben halálozzon, és ki kit temessen el.
3. Mikor Ham elmenekít egy Na'el nevű lányt, de az csapdába kerül, mit tesz 3 vallás prófétája? Ott hagyja megdögleni, elhurcolja Hamot, és csak annyit mond rá később: sajnálja.
4. Mikor pedig Shem és Ila el akarnak távozni a bárkáról, ő felgyútja azt. (Erről a tűzről beszéltem.)

Paranoiája a tetőfokára hág, mikor kiderül, hogy Ila - hála a dédapa végső áldásának - mégis terhes lett, ikerlányokkal. "Az a rengeteg élet... a semmiért?!" Ez a mondat intő jel lehetne Naameh-nek és a családnak: Noé azért fogadta el, hogy 1 ember se maradjon a Földön, mert az ő családjára is kihalást prognosztizál. Ha a kicsik lánynak születnek, idővel anyákká válhatnak. Ergo: a homo sapiens továbbszaporodik. "Nem tudom megtenni...!" "Meg kell lennie!" Komoly probléma van azzal a filmmel, melyben Isten fő tolmácsa egy instabil pszichopata, akinek belső hangja és lelkiismerete ilyen nyomorúságosan gyönge.

A rengeteg stresszes perc után, ahogy Noét kérlelik és rimánkodnak neki rokonai, komolyan felüdülés volt látnom, ahogy végre, hát... mondjuk úgy: "lemerültek az elemei". Ila azt a dalt kezdi énekelni, amit Noé dünnyögött neki, mikor rátalált évekkel ezelőtt. Kétségbeesett megoldásnak ez nem is rossz ötlet. De pontosan mit ismert fel ebből Noé? Mi hozta el az áttörést? "Ahogy lenéztem a babákra, nem éreztem semmi mást magamban, csak szeretetet." TÉNYLEG?!! Nem tudom mi zavart itt jobban: hogy a végkövetkeztetés ennyire kézenfekvő és síkszimpla, vagy hogy nincs igazi, koherens gondolatmenet, amely mentén Noé eljut hozzá. 

Tekintsünk el attól, mennyire szakállas klisé a tanulság. Noénak ezt már saját jócselekedete alapján tudnia kellett volna, mikor a sebesült Ilát kislánykorában megmentette és felnevelte. Lehet, hogy elborzasztja a látvány, ahogy a kinti emberközösségek tobzódnak a gyilokban, vérben és mocsokban. De nekem ne mondja senki, hogy a szeretet mint fogalom értékéről a zsidók nem is hallottak Krisztus működése előtt. Ez az én bajom Aronofsky művével: a szereplők be vannak börtönözve természetesnek nem mondható érzelmi reakciók közé. A "jó" ügy képviselője pedig bármelyik kényszerképzetét előbb hiszi el, mint a szemet szúró igazságot. Azt, hogy az emberi "jó" alapforrása a szeretet.

Tudom, hogy akadnak még vallási és nem vallási témák - pl. hogy a csudába népesül be újra a Föld -, amiket tárgyalni lehetne. Ezeket én átengedem a téma alaposabb ismerőinek.
3 fő erősség tartja magát stabilan a Noah-ban:

1. A világvégéhez kapcsolódó természeti csapások és csodák,
2. A Noé fiait játszó színészeket kivéve az alakítások,
3. valamint néhány morális értelemben is jól megcsinált jelenet, az elején és a végén.

Ahogy Noéék rátalálnak Iliára, és a rémült kisgyerek sebeit ellátják, simán a legmegérintőbb jelenet az egész movie-ban. És akik utálják a zakkant Noét, azoknak némi elégtétel nyújthat látni, amint évekig remeteként él az új szárazföldön, távol a családjától, akikkel oly sikeresen megutáltatta magát. És bár élete alkonyán már újra az ő körükben szavalhatja el az aktuális bölcseletet a Bibliából, ez nem kárpótol minket a léleknyúzó szenvelgéséért, amiben a teljes tárgyalás-nagyegység alatt részünk volt.

Nem tudom, vajon a keresztény, a zsidó vagy az iszlám vallás követői háborodtak-e fel leginkább Darren Aronofsky interpretációján az Özönvíz történetéről. Annyi biztos, hogy Noé alakját nem az ő műve fogja megkedveltetni a fiatalokkal. Egyszer szíverősítőnek megnézhető, ám messze nem elég okos vagy kreatív, és helyenként visszataszító mélységekig süllyed a főszereplő erkölcsi magatartását illetően. Legtalálóbb szatirikus cím, melyre átkeresztelhetnénk a művet, alighanem így hangzana:

Noé és az Úszó Diliház